Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-29 / 204. szám

Felfutó iparág az autólopás Napjaink egyik leggya­koribb bűncselekménye az autólopás. Meghökkentő adat, hogy idén az első fél­évben több mint 9 ezer sze­mélyautó tűnt el az ország­ban. Bár a gépjárművek há­romnegyede Budapesten vált köddé, a főváros von­záskörzetében ugyancsak tsok ilyen jellegű bűncse­lekmény történt. Lapunkban is többször foglalkoztunk az autó tol va­jokkal, akik közé természe­tesen nem lehet egyenlő­ségjelet tenni, A legtragi­kusabb eset néhány hónap­ja történt, amikor egy, a gyermekkort alig meghala­dó fiú a Déli pályaudvar környékén járva észrevette, hogy a feledékeny tulajdo­nos kulcscsomója ott hever egy rosszul bezárt ajtajú Ford ülésén. Barátjával együtt megragadta a kínál­kozó lehetőséget és mind­ketten beszálltak az álom­autóba. A Balatonhoz igye­keztek, de alig tettek meg 20-30 kilométert az M7- esen, amikor a gyakorlat­lanság tragédiát okozott, A 15 éves alkalmi gépkocsi- vezető életével fizetett a kalandért, a barátja pedig megsérült, Ám az autólopások több­sége nem ilyen alkalmi do­log, hanem előre megterve­zett akció. Mint pé'dául az az eset volt. amikor Vác közelében egy javítómű­helyben szereztek a tolva­jok kulcsmásolatot, és an­nak birtokában lesték ki az alkalmas pillanatot, ami körrel vihették az érté­kes nyugati márkájú gép­kocsit. Mint Tószegi István őr­nagy. a Pest Megyei Rend­őr-főkapitányság vagyon­védelmi alosztályának ve­zetője elmondta, jelenleg több mint száz lopott autó ügyében folytatnak vizsgá­latot. de ez csak a bonyo­lultabb eseteket jelenti. A megyében valamennyi Így képzelik Örkényben Átképzéssel enyhítik a gondokat Néhány jel arra mutat, hogy Örkényben enyhült a munkanélküliség, a tíz he­lyi vállalat mindössze 27 dolgozójától vált meg az év első hét hónapjában, s a 250 fős községi intéz­ménykomplexum is csak egy személlyel csökkentet­te a létszámot. Enyhült, de nem csök­kent. A június végi felmé­rés szerint 275 személy ré­szesül munkanélküli-se­gélyben, ebből 157 férfi és 118 nő. Ami okkal ag­gasztó: az összlétszám 58 százalékának nincs szak- képzettsége, 116-an még az általános iskolát sem vé­gezték el, ami elsődleges feltétele a szakma tanulá­sának. A legnagyobb problémát a 20—40 év közötti I90sze- mély jelenti. Ezeknek nem csupán magukról, de kis­korú gyermekeikről és idős szüléikről is gondoskodniuk kell. Ráadásul 82-nek ez évben lejár a munkanél­küli-segélyre való jogo­sultsága. ■ Van-e kiút az alagút­ból? — kérdeztük Kovács István polgármestertől, aki­ről tudott a körzetben, hogy kiemelt probléma­ként foglalkozik a mun­kanélküliség felszámolásá­val. — Teljes felszámolásról nem beszélhetünk. Örkény­ben mindig voltak munka- nélküliek, kivált a cigány­ság sorában. Jelenleg is a 275 főből 92 a cigány szár­mazású, tehát minden har­madik munkanélküli eb­ből a csoportból kerül ki. Az ok egyértelmű. Köztük a legtöbb az alacsonyan is­kolázott, következésképp nincs szakmájuk. Tudott dolog, hogy a segédmun­kás munkaerőpiac pang leginkább. Végeztünk egv felmérést, hogy megtudjuk, hányán vállalnának átképzést va­4 Mádon 1amilyen formában. A köz­ségnek van szakközép- és szakmunkásképző iskolája, tehát megvannak a feltéte­lek a csoportos vagy egyé­ni átképzéshez is. A kibo­csátott kérdőíveken 128 fő igennel felelt. 147 személv viszont nem hajlandó élni a felkínált lehetőséggel. Pe­dig az átképzés idejére — hat-nyolc hónap — az át­lag 8000 forintos munka­nélküli-segély helyett mi 8800 forint, ösztöndíjat kí­nálunk. Túl ezen, az át­képzés számos előnnvel jár. Több szakma, több kilátás. Feloldja a kilátástalanság érzését, reményt ad a jö­vőre. ■ Ez nagyon szépen hangzik, de azok. akik nem vállalják, talán jól érzik magukat ebben a langyos közegben, apró ügyeske­désekkel pótolják a se­gélyt, s így viszonylag könnyebben megélnek. Ha­sonló esetekről több hely­ről is kaptunk jelzést. Önök még nem figyeltek fel er­re a jelenségre? — A munkanélküliség ke­zelése alapvetően állami és' nem önkormányzati feladat, a munkanélküliek ellenőr­zése a munkaügyi szolgál­tató iroda hatáskörébe tar­tozik. Nyilván vannak olva- nok is, akikre ön utal, de a többség annak örülne, ha volna egv stabil, jól fizető munkahelye. Akár itt, Ör­kényben, akár máshol. El I>e nines. Következés­képpen mit fognak kezde­ni azok az emberek a szakmunkás-bizony ítvány- nyal, akik meglett fejjel ülnek be az iskolapadba új szakmát tanulni? — Az emberek jó meg­érzéssel olyan szakmák fe­lé orientálódnak, amelye­ken belül fellendülés vár­ható. A férfiak közül so­kan kívánnak átnyergelni kőművesnek, míg a nők á varró szakmát választják. Nyilván azért, mert ezek a foglalkozások nem kíván­nak nagy beruházást, s igv akár önálló vállalkozóként is kamatoztathatják a szak­tudásukat. (—matula—) rendőrkapitányságon foly­nak az eljárások, és ami a mennyiségeket illeti, most például Érden olyan ügyet göngyölítenek fel, amely­ben negyven lopott autó szerepel. Hasonló példákat lehetne sorolni más kapi­tányságokról is. Jellemzője a bűncselek­ményeknek, hogy egész ga­leri szerveződik, és munka- megosztás van köztük. Egy vagy két személy ellopja a járgányt, a másik elrejti, a harmadik gondoskodik a szétszerelésről, alvázszám átütéséről, végül pedig va­lakik bonyolítják az érté­kesítést. Kedvezett a bűnözőknek, hogy korábban az adásvé­telnél vámokmányt nem kellett mellékelni. S míg régebben inkább az, volt a jellemző, hogy lopott kocsi­kat hoztak Magyarország­ra, most megfordult az irány, és sok jogtalanul bir­tokolt autót próbálnak in­nen külföldre juttatni. Mint ahogy a BRFK-n megkezdődött a szervezett akció az autólopásra sza­kosodott bűnszövetkezetek felszámolására. Pest me­gyében is fokozott figyel­met fordítanak erre a té­mára. Kapcsolatuk van az Interpollal, bár egyelőre még nem elég gyors az ügyek közös intézése. Gon­dot jelent, hogy a magyar információs rendszer nem elég korszerű, ezért gvak- ran késve kapják meg az ellopott autók adatait. Várhatóan eredményes lesz. hogy meg akarják szi­gorítani a rendszámtáblák kiadásának gyakorlatát, és a hamisítások miatt újfaj­ta. nehezen utánozható jel­lel ellátni a forgalmi en­gedélyeket Az autólopás jelenleg felfutó iparág, de a rendőrség — Pest megyé­ben is — meg akarja szün­tetni ezt a bűnös jövede­lemforrást. Gál Judit '»'Úr*! ■ | kr Äf Érdi helyzetjelentés Hogy mik a legfontosabb teendők Erden, azt csak az ott élő polgárok, na meg persze a polgármester tud­ja a legjobban. Oltjár- tunkkor beszélgettünk is legalább három órán ke­resztül a legégetőbb prob­lémák megoldási lehetősé­geiről, ez viszont nem je­lenti azt, hogy meg is ol­dódtak a kérdések. Mert ugyebár sokan nem szedették az érdi piac rossz hírnevét. Azért sem tap­soltak, hogy a lakosok sa­ját kapujukat sem ' tudták kinyitni, de néhányan pont úgy ellenezték" a polgár- mesteri hivatal által kez­deményezett és finanszí­rozott új, civilizált körül­ményeket nyújtó piac ki­alakítását is, pedig a mos­tani valóság azt bizonyít­ja, igaza van a polgármes­ternek és első helyettesé­nek, amikor úgy gondolták, átadják az új piacot. Gondot jelent a kft.-k körül kialakult tisztázatlan helyzet is. A polgármester és a képviselő-testület tag­jai tudják, hogy nem min­den esetben tartották be a törvényességi kívánal­makat, amikor megalakí­tották egyik percről a má­sikra a kft.-két, de csak annvit tehetnek, hogy me­nekülnek ez-ekből, mert nem szeretnének társak lenni a törvénytelenségek­ben. Aztán beszélni lehet még Vámmformáció(?) Becsbe készülök, tervezem az utazást. Megné­zem a Stephansdómot, a Hofburgót, sétálok az utcán, megcsodálom a kirakatokat. Egynapos ki­rándulásba nagyon sokat nem lehet belezsúfolni, csak amennyi futja az időből. Ajándékokat is szeretnék hozni a családnak, persze apróságokat. Az ember nem állíthat be üres kézzel, akkor sem, ha rövid lesz az idő, és a pénznek sem vagyok bővében. Talán már az eddigiekből is kiderüli, hogy nincs sok tapasztalatom e téren, ritkán jutok el külföldre. S ha már az ajándékokról van szó. tud­ni szeretném, mit lehet vámmentesen behozni. Nehogy ráfizessek a dologra, és többe kerüljön a leves, mint a hús. Tárcsázom hál a váminformációt, egyszer-két- szer-sokszor. Mindig mással beszéltet jelez, de tü­relmes vagyok, és összejön a beszélgetés. Udva­rias férfihang kérdi, mit óhajtok. Mondom, hogy Becsbe utazom, és kérdezem, mit lehet behozni vámmentesen. — ötezer forintig mindent, kivéve a kávét, cso­koládét. szeszes italt, dohányárut. — S ha egy kvarcórát szerelnék? — Mondtam, kérem, ötezerig — Hogyan lehet igazolni az árát? — Csak számlával, mindenről számlát kell kér­ni. — És ha esetleg az aluljáróban veszem? — Olyan nincs. — És ha egy szelet csokit hozok az unokám­nak? — Azt mondtam már. hogy nem lehet. Illetve megvámolják. Érthetően, hangosan beszélek, ugye? Nahát akkor. Mi lenne, ha mindenkivel ennyit kellene foglalkozni?I Engem naponta tíz­ezren kérdeznek . .. Nem merem megérdeklödni, hogy végül meny­nyibe kerülne az egy tábla ajándék csokoládé. Megköszönöm a felvilágosítást, és leteszem a kagylót Kicsit szégyellem is magam, hogy ilyen tájékozatlan vagyok — de úgy látszik, mások is. Hiszen naponta tízezren hívják az információt. Csak azt tudnám, minek? ga. J. az új egészségügyi központ körül kialakult helyzetről is. Szép, csicsás épületről van szó, de tervezőjének biztosan nem adnának meg- ' bízást egyetlen településen sem. Ez lehet, hogy a pénzhiányon is múlott, az viszont tény, hogy komoly összegeket kell befektetni azért, hogy semmi gond ne legyen az épületegyüttes­sel. Pedig milyen egyszerű lett volna, ha kezdettől fogva megfontoltan építik föl az új egészségügyi köz­pontot. Lehetne még sokat írni a cigánykérdésről, a te- niszcentrum gondjairól, az új szórakoztatónegyed ki­alakításának kérdéseiről, de elhamarkodottan nem lehet véleményt alkotni. Az érdi gondok ismerte­tésére még visszatérünk. Pap;) János Robbanásveszélyes népi kapitalizmus (Folytatás az 1. oldalról.) (A három töltő egyazon utcában egy kb. 1500-2000 méteres szakaszon üzemel.) HELYSZÍN II. Konténe­res töltőállomás. Gázolajat, háztartási fűtőolajat és ben­zint is forgalmaz. A konté­nerek mögött mintegy 100 méterre egy magánház, melynek kertjében zörög a száraz gaz. — Ha az ott ki­gyulladna. maga itt mit csi­nálna? — kérdezem a pumpákat kezelő fiatalem­bertől. Vonogatja a vállát. — Van poroltónk — mond­ja nem túl meggyőzően. HELYSZÍN III. Ócsal Delta kocsma. Tulajdonosa. Gulak János is tagja a Delta Betéti Társaságnak, amely a konténereket üze­melteti. Gulak úr vaskos szavakkal illeti az informá­torunkat, mély meggyőző­dése. hogy a rosszakarói vannak a háttérben. Akik irigylik a boldogulását. Én ugyan nem vagyok érdekelt, sőt irigy sem. mindazonáltal elmeditálok azon. hogy a fenébe is van az. hogvegye­seknek minden sikerül?! Mint teszem azt, Gulak úrnak . .. Kocsma is, töltő­állomás is. Gulak úr állítja, minden oké. a papírok rendben van­nak. Szerinte az állomás nem tűzveszélyes, és nem rontja a környék küllemét. Hogy betart a többieknek, akik előtte tűntek fel a színen? Az őt nem érdekli. Aki bírja, marja. Míg be­szél összehúzza a szemét, ha hallgat, késhegynyire véko­nyodik az ajka. Nem szeret­nék az útjába kerülni, ha valamiért haragszik. A kíváncsiságtól hajtva, felhívtam a Pest Megyei Tűzoltóság működési enge­délyek kibocsátására illeté­kes osztályvezetőjét. A tájé­koztató igen meglepett. Fedlálc József századosnak nincs tudomása arról, hogy adtak volna ki engedélyt Ócsának, ez viszont nem zárja ki, hogy netán a da- basi tűzoltók parancsnoka, Krizsán József őrnagy meg­adta azt. Jogában áll, mert Ócsa a dabasi körzethez tartozik. Fedlák őrnagy azt is el­mondta, hogy a konténeres állomások beindításának kezdeti szakaszában a me­gyeiek álláspontja úgy hangzott: csak ideiglenes jelleggel és csak tüzelő-, il­letve motorolajra. Benzinről szó sem volt. Sajnos Krizsán József őrnagyot már nem sikerült elérni (pénteken 15.15 órakor kapcsolták Dabast), így vele nem tudtunk beszélni. Kü­lönös viszont az ügyeletes tiszt nyilatkozata: ő most hall először az Öcsán üze­melő konténerekről! Egy tisztnek, aki adott esetben a helyszínre irányítja a tűzoltóságot, esetleg neki magának kell vezetnie a tűz­oltást, A kör bezárult, nem let­tünk okosabbak. Reméljük viszont, hogy valaki felfi­gyelt erre az írásra, s végül fény derül a rejtélyre, ne­vezetesen arra, hogy ki adta áldását az ócsai — szerin­tünk tűz- és robba­násveszélyes — konténeres töltőállomás üzemeltetésé­hez? Matula Gy. Oszkár A tervezési hibák növelik a gondokat (Ilancsovszki János felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents