Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-28 / 203. szám

Rajt újabb sportágakban Dunavarsányi rangadó A labdarúgó nemzeti baj- noKsagoan a harmadik for­duló következik. Az Nß I-es Vac a Veszprémet fogadja, az Na II-bea a Bag a Kaua együt­tesét látja vendégül. A Go- dönó KisKörosre utazik. Az Nß Ill-ban ismét megyei rang­adó lesz, a szombatra előre­hozott Dmiavarsány—S/iget- szcmmikló.s találkozó. Mivel szombaton hivatalos munka­nap van, a megyei szövetség engedélyezte, hogy az erre a napra kiirt mérkőzéseket a ki­írásnál egy órával későbben, azaz 17.30-kor kezdjék. A prog­ram most is foghíjas, hiszen a GEAC csak a harmadik for­dulóban kapcsolódik be, s így elmarad a Pomáz elleni hétvé­gi találkozó. Újabb sportágakban indul a bajnokság. Két NB I-es férfi asztalitenisz-csapatunk, a Ceg­lédi Vasutas és a Budaörs is megkezdi szereplését, az NB III-as Erdőkertessel és a Ve­rsessel egyetemben. A kézilabdázóknál is indul a nagyüzem. A Gödöllő női csa­pata a Budapesti Spartacus gárdájával egyesülve szomba­ton a Pécsi MSC-t fogadja. Az NB I B-ben valamennyi női együttesünk idegenben kezd; a Váci Forte Kiskunhalason, a Csepel Autó Szarvason, az újonc Sasad Sírokon lép pá­lyára. A férfi NB II Északnyu­gati csoportjában megyei rangadó lesz, Vác—Gödöllő mérkőzés. A megyei bajnok­ságban is most lesz a rajt. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. Fér­fiak: Ceglédi VSE—SeM Eger (U). KÉZILABDA. Megyei bajnok­ság. Nők: Maglód—Verőce (16), Gyömrő ifi—Tóalmás ifi (17). Isaszeg ifi—Erdőkertes ifi (15), Férfiak: Budakalász—Nagy­maros (17). LABDARÚGÁS. NB I. Vác FC-Samsung—Veszprém (17). NB III. Duna csoport: Esz­tergom—Dömsöd (16.30, Vá­mos), Dunavarsány—Sziget- szentmiklós (17, Illyés), Mátra csoport: Salgótarjáni KSE— Dunakeszi VSE (16.30), Török- szentmiklós—Monor (1G.30). Megyei bajnokság (ifi 15.30, felnőtt 17.30-kor). I. osztály: Nagykőrös—Kartal (Sxaesky). II. osztály: Halásztelek—'Tö­köl (Csorba). Budakalász— Perbál (Czingáli), Göd—Tak­sony (Geyer). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB I. Fér­fiak. B csoport: Budaörs— Balaíonföldvár (lí). NB III. Férfiak: Alföldi Por­celán SK Hódmezővásárhely— Erdőkertes (11), ÉLESKER Sza­badidősport Klub Gyula—Ve- csés SE (11). KÉZILABDA. NB I B. Nők: Szarvas—Csepel Autó (11). NB II. Férfiak: Vác—Tököl (16) , Gyömrő—Pénzügyőr (11). Nők; Gyümrő— Láng Vasas (17). Megyei bajnokság. Nők: Tú­ra—Nagymaros (17). Marton- vásár—Cegléd (16), Úri—Tóal­más (10). Férfiak: Erdőkertes— Dabas (>. (10), Szentendre—Domony II. (lő), Tara—Veresegyház (14.36),; Tököl II.—Dabas VSE (11), A bony—Aibertirsa (11), K ócsér—Maglód (Abon y ba n, 13). Vecsés ifi—Cegléd ifi (10). LABDARÚGÁS. NB II. Ke­leti csoport: Bag—Kaba (17>, Kiskőrös—Gödöllő (17). NB III. Duna csoport: Lu- dens—Százhalombattai FC (XT., Hunyadi J. út, 11 óra. Arany), Solymár—Dreher Sörgyár (13, Dód). Érd—Nyergesújí'alu (16.30, Cseri), Szondi SE—Szentendre (Velence,. 16.3.3, Mészáros). Al­földi csoport: Dabas—Miske (17) , Orosháza—Cegléd (17). Megyei bajnokság (az if­júsági előmérkőzések 14.30, a felnőtt-találkozók 16.30 órákor kezdődnek az elöl állók ottho­nában). l. osztály: Maglód— Főt (Kolosát'), Örkény—Pílis- vörösvár (Kollár) % Tápiószent- márton—Nagykáta (Móesai), Bugyi—lkiad (Tóth K.), Sziget- új falu—Hévízgyörk (Varga I. A.), Pilis—Üllő (Heves me­gyei játékvezetők). II. osztály. Északi csoport: Délegyháza—Piliscsaba (Pi- róth), Nagymaros—Erdőker­tes (Szabó J.). Budaörs—Tö­rökbálint (Stall er), Letkés— Rád (Czele), Verőce—Aszód (Tompái). Déli csoport: Úri—Abony (Martin), Kő ka—Kakucs (Csa­pó), Üjhartyán—Táborfalva (Fábián), Farmos—Túra (Von- ház). Vácszentlászló—Hernád Viezkó), Inárcs—Gyömrő (De­ine) , Tápiószeéső—Sülysáp (Toldi). Péteri—Isaszeg (Hor­váth M.). R. L. 6Eas/ fölény mii a fronton is A dán medve a legjobb portás A Nemzetközi Labdarúgó Történeti és Statisztikai Szö­vetség (IFFHS) körkérdések alapján minden évben ismer­téti a világ legjobb labdarúgó- kapusainak listáját. Az 1991 92-cs szezon eseményei és tapaszta­latai alapján ezúttal a dán Pe­ter Schmeichei lett a világ leg­jobb hálóőre. A dán kapus, aki a Manchester Unitedet is óvja a góloktól, hatalmas fölénnyel nyerte el a kitüntető címet. A választások a belga Jean- Marie Pfaff 1987-es győzelme óta nem voltak ilyen egyértel­műek az elsőség kérdésének eldöntésében. A második helvet a 31 éves spanyol Andoni Zu- bizarreta szerezte meg, aki a Barcelonával a szezonban az Európa Kupa-győzelemig ju­tott. A harmadik helyen zárta az évet a holland Johannes van Breukelen, aki évek óta ott található a kapusok világrang­listáján. Az év nagy kiugrása az orosz Dimitrij' Kharin nevéhez fűző­dik. A CSZKA Moszkva „por­tása** egy ponttal maradt le a harmadik helyről. Walter Zen- ga, az FC Internazionalc kitű­nősége, aki 1989. és 1991. között háromszor állt a világ legjobb kapusait jegyző névsor élén, ezúttal kénytelen volt beérni a hatodik hellyel. A világranglis­tán megfigyelhető, hogy az olasz bajnokságban hálót őr­zők igencsak cl voltak látva fel­adatokkal, amiket kitűnően ol­dottak meg. Zenga mellett Gianluca Pagliuca, Luca Mar- chegiani, Simoné Braglia és Angelo Peruzzi is ott tanyá­zik a legjobbak között. A leg­jobb európai és dél-amerikai kapusok közé a marokkóiak szolgálatában álló, 1992-ben Af­rika-bajnokságot nyert Alain Gouamcnc is beverekedte ma­gát. A világ legjobb kapusai 1991/92: 1. Peter Schmeichei (dán, Manchester United) 118 pont, 2. Andoni Zubizarreta (spanyol, FC Barcelona) 28, 3. Johannes van Breukelen (hol­land, PSV Eindhoven) 24. 4. Dimitrij Kharin (orosz, CSZKA^ Moszkva) 23. 5. Bodo Iligner (német, 1. FC Köln) 20, 6. Wal­ter Zenga (olasz, FC Interna- zionale) 16, 7. Claudio Andre Taffaréi (brazil, AC Parma) 14, 8. Sergio Javier Goycochea (argentin, Olimpia Asuncion) 13, 9. Michel Preud’homme (belga, KV Mechelen) 10, 10. Alain Gouamene (marokkói, RAJA Casablanca) 8, 11. Gian­luca Pagliuca (olasz, Sampdo- ria), Thomas Ravelli (svéd, IFK Göteborg), Christopher Woods (brit, Sheffield Wednesday) és Patricio Armando Toledo (chi­lei, I niversidad Catolica San­tiago) 6-6. A mester feledékeny Ez a felvétel a magyar válogatottról lalán csak Vágj Tibornak szép emlék, egy gyö­nyörű találattal tette feledhetetlenné — s.ijat magának — ezt az estét (Koppány György felvétele) A magyar labdarúgó-vá­logatott ebben az évben hat mérkőzést játszott, há­romszor nyert és három­szor veszített, tehát ötven­százalékos a mérlege, de a mutatott játék alapján a közepes érdemjegyre sem szolgált rá. így volt ez szerdán Nyíregyházán is, ahol verejtékes győzelmet (2-1) aratott Ukrajna ellen, de a hozzá párosuló pro­dukció csak a könnyen fe­lejthető kategóriába sorol­ható. Talán megkockáztatható: még az Is jobb lett volna, ha vereséget szenved az együttes az újabb barátsá­gos találkozón. Akkor tisz­ta, egyértelmű lenne az áb­ra, bátran ki lehetne jelen­teni: a magyar labdarúgás lesüllyedt az európai me­zőny aljára. így azonban ismét hallani hangokat, hogy ez a csapat nem is olyan rossz, mint amilyen­nek látszik. Biztosan akad­nak olyanok, akik csupán a szépre emlékeznek, akik csak azt emelik ki a leg­utóbbi 90 percből, hogy a magyarok az utolsó percig nem adták fel a reményt, elszántán küzdöttek, roha­moztak, s lám az akarás­nak meg is lett az eredmé­nye, a végén egy szabad­rúgásgóllal sikerült kihar­colniuk a győzelmet. Mindezek • ellenére Jenei Imre állítja, hogy a nem egészen két hét múlva sor­ra kerülő Luxemburg elle­ni, idegenbeli világbajnoki , selejtezőn könnyebb dolga lesz csapatának, mert az áz ellenfél nem olyan' erős, mint az ukrán nemzeti ti­zenegy. A statisztikák ma­radéktalanul őt igazolják, hiszen a magyarok eddig hatszor mérkőztek a lu­xemburgiakkal, s mindig győztek, ráadásul úgy, hogy négy gólnál kevesebbet egyszer sem rúgtak. A „mester” talán csak két dologról feledkezik meg: egyrészt arról, hogy az ellenük vívott utolsó mérkőzés, 1983 óta teljesen visszaesett a magyar fut­ball, másrészt arról, hogy korábban az izlandiak el­len is hibátlan volt a ma­gvar mérleg, aztán június­ban, nem idegenben, ha­nem itthon, a Népstadion­ban, éppen a világbajnoki selejtezőn jött az 1-2-es hi­degzuhany. Megyei Hírlap SPORT Rekord Du n ak esz írói Hegedűs László, a Malév Repülőklub versenyzője „Jantar 2 B” típusú vitor­lázó repülőgépével új or­szágos rekordot állított fel a 300 kilométeres három­szögrepülésben. Az új csúcs 113,7 kilométer óra, ame­lyet Dunakeszi—Zabar— Egyek—Dunakeszi útvona­lon teljesített. Jóságos Gyuri bácsi harmincötmilliója Rendkívül hosszú, mint­egy két és fél órás sajtótá­jékoztatón ismertette csü­törtökön Széchy Tamás, a Magyar Üsző Szövetség megbízott elnöke annak a belső vizsgálatnak az első eredményeit, amelyet előd­je, Zemplényi György el­tűnése után rendelt el. A szigorú pénzügyi vizs­gálat első eredménnyé: Zempléni György nem ho­zott tízmilliókat, hanem ennél sokkal többet vitt el a kasszából. Már két órája tartott a beszélgetés, ami­kor Széchy végre — szigorú magángyanúként — hozzá­tette: valószínűleg a me­nedzsernek segítői is vol­tak, hiszen, mint hallotta, több szponzori pénzt az Idea Tours számlájára utaltatott a Barcelonában kámforrá vált jószándékú és nemes segítő. Ügy vélik: körülbelül 35 millió forint került a támogatóktól és az állami sporthatóságoktól Zemplényi Györgyhöz, aki — úgy tudták — ezt saját pénzével kiegészítve az úszókra fordította. A na­ponta özönével érkező számlák bizonysága szerint a menedzser elnök csak rendelt, de nem fizetett. A MŰSZ pecsét-eltulajdonítás és jogtalan levélhasználat­tal elkövetett cselekmények miatt feljelentést tett elle­ne, a kár pontos összegét azonban még ki kell derí­teni. A sajtótájékoztatón elő­került egy kitöltetlen egyé­ni szponzori szerződés­nyomtatvány. Valószínűleg ilyeneket íratott alá Zernp- lénvi az úszókkal, ezeket alkalmazva fizette ki vi­szonylag apró pénzzel a benne megbízókat. Érdekes­ségként merült fel, hogy azért ment a válogatott kétszer is Mauritiusra, Bemutató és vásár Gödöllőn, a bútoráruházban augusztus 29-e és szeptember 12-e között, a Kanizsa Trend kárpitozott bútoraiból, a Gyulai Bútorgyártó Rt. szekrénysoraiból, a Tisza Bútor konyhabútoraiból. Nyitva: hétfőn 10-től 18 óráig, keddtől péntekig 9-től 18 óráig, szombaton 9-től 12 óráig. Nézzen be hozzánk I mert — mint utólag meg­tudták — a jól bejáratott ausztráliai edzőtábor Zemp- lényi számára elérhetetlen­nek bizonyult, mivel kitil­tották az országból. Nem vett részt a beszél­getésen az előző MÜSZ-ap- parátus egyetlen munka­társa sem. így válasz nél­kül maradt a kérdés: ki vagy kik, és hogyan segí­tették a menedzsert, ki vagy kik nem ellenőrizték anyagi tevékenységét? Széchy Tamás viszont el­mondta: a MÜSZ 32 tagú elnöksége azért bízta meg Zemplényi Györgyöt ezen pénzek felvételével, mert ügy gondolták, a sajátjából tesz hozzá. A Zemplényi Györgyöt elnökké választó április 28-i közgyűlés pedig azért szavazott egyhangúan a „jóságos Gyuri bácsi” mellett, mert a szabályok szerint csak így juthatott ki hivatalosan Barceloná­ba — legalábbis a megvá­lasztott ezt állította. Az el­nök utolsó „húzása”: a jú­niusi fűzfői edzőtáborra felvette a MOB támogatá­sát, majd az egyesületekkel „dobatta össze” a költsége­ket. Az óvatosan fogalmazó és a találgatásokat nagy­részt kerülő Széchy alapo­san megkeményedett, és apró részletességbe ment át, amikor a sajtóban megje-< lent legújabb Zemplényi- ci kiteket bírálta. Zemplé­nyi — finoman szokatlan­nak, az átlagtól eltérőnek nevezett — érdeklődését, a kérdést is ízléstelennek tartva, nem volt hajlandó kommentálni Széchy, hosz- szas előadást tartott viszont az alkotmány személyiségi jogot védő paragrafusáról. Később a megbízott elnök megoldást talált a sajtó sze­rinte sértő megjegyzéseire: úy vélte, fiatal toliforgatók baklövéseiről és jogsértésé­ről van szó. Széchy egyet nyíltan megmondott. Az úszók olyan támogatást kaptak az eredményessé­gért, hogy alapvetően nem is szorultak volna rá Zemplényi menedzserségé­re. Arra már nem tudott válaszolni, hogy akkor ho­gyan kerülhetett teljhatal­mú vezetői pozícióba a me­nedzser. Széchy csupán egyet hangoztatott: neki nem volt semmiféle megál­lapodása Zemplényivel. A sajtótájékoztatón el­hangzott az is, hogy július 31-vel mindenképpen véget ért Zemplényi megbízatá­sa. A sok tízmilliós hiány láttán azonban senki sem tudott válaszolni arra, ho­gyan tovább? Segítséget kérnek az OTSH-tól és re­ménykednek a szponzorok­ban, így talán talpra áll­hatnak. Vagy talán jön egy új „menedzser” ,.. ? aztán valóban kicsit korai­nak tűnik, az NO Ill-ba soron kívül besorolt, a MOATSZ különengedélyé- vel induló együttesben a jövő „országverő” gárdá­ját láttatni. Csakhogy, nem akárkik gyülekeznek a „szent ügy” érdekében Er­dőkertesen. Hogy a legnagyobb bom­bát említsem elsőként: Fa­házi János. A mindenütt csak Janikaként emlege­tett világszám, egyszemé­lyes pingpongcirkusz, egyébként Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, öt­venévesen tér haza né­metországi idegenlégiós szolgálatából. És első útja Erdőkertesre vezetett, Ha valamiért, hát már csak az ő játékáért, fűszeres du­mával kísért labdamene­teiért érdemes lesz az er- dőkertesi művelődési ház padsoraiba ülni. Aztán ott van Nagy Balázs, aki több NB I-es élcsapattal a háta mögött, a bernecebaráti verseny férfi egyes győzteseként, jó ismerő­se a megyei asztalite­nisz-rajongóknak. Futó Molnár Ferencet sem kell éppen bemu atni, hossí- szú évtizedek óla megszo­kott és elismert szereplője a megyei viadaloknak, büszkesége a beesésieknek. Pe-gel János a BVSC és az Egszöv után, több iné* gyei együttest segített sike­res szerepléshez, sőt idén az NB-s tízek bajnokságon is legyőzhetetlennek bizo­nyult. Fekete László a má­sodosztályban volt stabil játékos, az ifista Hányik Gábort pedig úgy emlege­tik, mint a jövő nagy te­hetségét Persze, sok jó játékos önmagában még nem elég. A helyes szakmai irányí­tás és a biztos anyagi ala­pok az eredményes szerep­léshez nélkülözhetetlenek. És Erdőkertes talán éppen ebben emelkedhet vetély- társai fölé, mert van egy Hányik Jánosuk. Akinek mindene az asztalitenisz és mindene Erdőkertes. Hányik János, szakosz­tályvezető és menedzser egy személyben, még. játsza­ni is beszáll majd, ha a csapat eredményessége és ideje engedi. De ebben sem lesz sok köszöneté az ellenfélnek, hiszen a? Ante- , rican Vans,- az Egyesült Államokban gyártott luxus- buszok kizárólagos hazai forgalmazásával foglalko­zó kft. ügyvezető igazgató­ja és tulajdonosa egykor a Vörös Meteor NB I-es asz­talitenisz-csapatában ját­szott. S mivel céljait soha­sem szokta alább engedni, az NB Ill-ban most raj­toló, Erdökertes-American Vans elnevezésű együttes elé is a másodosztályba való feljutást jelentő 1-2. helyek valamelyikének megszerzését tűzte ki. N. A. Szentendrei szigetkerülő A Budapesti Természet- barát Sportszövetség va­sárnap rendezi az őszi vízi túra idény első kirándulá­sát, a Szentendrei-szigetet kerülő túrát. Jelentkezés és indítás délelőtt 9 órától a horányi egyes kútnál. TMrfau 15 E hosszas, és látszólag a tárgyhoz sehogysem kap­csolódó bevezető arra volt jó, hogy egy első hallásra igencsak meglepő kijelen­tést tegyek: elképzelhető, hogy egy-két év múlva az asztalitenisz hazai köz­pontja éppen Erdőkertes lesz. Jó, igen, tudom, Erdő­kertesen csak most alakult a csapat, s a fiúk vasár­nap játsszák első meccsüket Hódmezővásárhelyen. így Sfánrikkal. Faltáéival csak iiycrliHnck Feltörekvő Erdőkertes A magyar sport képzeletbeli térképén mostanában egy üj, de igen szerencsés tendencia figyelhető meg. Egész sportágak köl­töznek Budapestről vidéki fellegvárakba. Talán a kosárlabda a legkézenfekvőbb példa, hiszen egy-két évvel ezelőtt a fér­fiaknál Körmend, Zalaegerszeg, Baja, Szolnok vette át a ha­talmat, a fővárosi, évtizedeken keresztül verhetetlennek hitt egyesületek pedig (Honvéd, Tungsram, MAFC, Ganz-M iVAGI hoppon maradtak. A hölgyeknél Pécs—Diósgyőr döntő volt az idei aranyért, az JV1TK, a BEACj a Tungsram visszaesett, nem IS beszélve a korábbi sikerévek után csak bukdácsoló BSE-röl. De hasonló vidéki előretörés figyelhető meg a röplabdában, kézilabdában, sót, ha a szombathelyi kalapácsvetö-eentrumra gondolunk, atlétikában is.

Next

/
Thumbnails
Contents