Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-27 / 202. szám

As utca embere mi vagyunk íjra tanulni egy nevet VÁCI Augusztus 21-c volt, már hét órakor kongatott a ká­nikula. Járom az utcát, s valami sugallatra embe­rekkel szeretnék beszélget­ni. Miről? A tegnapról, a tegnapi ünnepről. Elhatároztam, csak azo­kat állítom meg, akiket úgy ismerek — látásból —, hogy őslakosok a város­ban ... Jött egy idősebb férfi a Konstantin téren — ideális alany a kérdezésre. Megszólítottam. — Kérem, ne haragudjon, hogy megkérdezem: ki ka­pott díszpolgári címet teg­nap, itt, a szobor elölt? — Tudja, milyen káni­kula volt tegnap? — tért ki e válasz elől. Később idősebb hölgy jött szembe: — Bocsásson meg, tegnap a Szent l-stván- tzobornál kitüntetéseket adtak. Ki lett díszpolgár? Sokáig gondolkodott — nem tudta. Tovább mentem. Két helypénzszedőt szólítottam meg a parkolóban. Nem tudtak válaszolni, pedig azt mondják, mindent tudnák. Bementem olyan iparcikk- boltba, ahol — szerintem — az igazi törzsvásárlók min­denről beszélnek. Ott sem tudtak válaszolni, még az öreg hölgy sem a kasszá­ban. A fehérek templomához álltam. Jöttek befelé és mentek kifelé a hívek. Ész­revettem egy idős hölgyet, aki biztosan ott volt a nagy király szobra előtti ünnepségen, ö sem tudta. Ott volt, és nem tudta! Próbáltam segíteni azzal, hogy foglalkozásokat emlí­tettem az ártatlannak. — Mit gondol? Pap volt vagy régi katonatiszt? — Talán a kettő közötti? ... Talán pap, valami rémlik... ne haragudjon, Regőczi István átveszi a díszpolgárnak járó kitüntetést Bartos Ferenc polgármestertől (Moldoványi Károly felvétele) mennem kell, nokedlit kell kifőznöm az unokáimnak... Hová menjek? Tépelőd- tem. A piac felé, a Kápta­lan utcai kapuhoz álltam. Jött egy idős házaspár. A férj cipelte a szatyrokat teli káposztával és barack­kal. Ügy jöttek felém, mint a szikrázó napon egy libegő jelenés. Biztos voltam ab­ban — ők azok! Illemtudóan szóltam, még a nevem is.elrebegtem: — Elnézést, tudom, nevelet­lenség, de arra vagyok ki­váncsi. ki kapott díszpolgá­A butaság a legnagyobb rossz Szemen fújták festékkel Augusztus 21. volt, kora •éggel, hazafelé mentem a •öldvári tér felől. A sok léte tartó kánikula szűnő- •cn volt, jótékony szél fújt. )lyan kicsi, vidám és bá- orító szél, ami sok mindc- ien képes változtatni. Mindenen? — jutott szembe, mikor a túloldalra éztem. Láttam a hivalko- ó kupolát, a beárnyékoló cetfák lombját, s alattuk t. Tragór szobrát... gyan — gondoltam —, ni- i! Mi van a szoborral? A imbok közötti napfény já- :ka ilyen szüremlően csa­lira? Átmentem. Nem a igárzás csapta be szemem, b a keserű valóság. Szegény Tragornak — obrának — nem volt elég háború ideje alatti meg- •csíelenítés — ma sincs bb sora! Simítom szobor- eát, kaparom a fehér fes­ket, régi igéket mormo- k — talán segítenek! —, VÁCI HÍRLAP ric, Dr. Csányi László krt. 5. 0 A szerkesztőség ve- etője: Borgú János. • lunkatárs: Dudás Zoltán. O 'ostacím: Vác, Pl. 32. 2601. elefax és telefon: (27) 4-095. Telex: 282-297. Q zerkesztöségi fogadóóra: edd és péntek 13-tól 15 ráig. 0 Hirdetésfelvétel a terkesztőségben naponta élelőtt 9-től 11-ig, vala- lint a váci hirdetőirodá- an (Jókai utca 9.) hétfőn > kedden délután 14-től 17 óráig. de a szép nyárvég messzi szaladt... Nincs olyan megbékítő napfény, ami ezt jóvátenné! Ez a feher festék, amit igen k őrszemen fújtak arcára, jóvátehetetlen, mert a bűnt meg lehet bocsátani, de a butaság nagy és a legna­gyobb rossz! Talán nem is az elkövetőké, de a miénk, mert évtizedek alatt sem voltunk annyira képesek, hogy unokáinkat is megta­nítsuk arra, amit a váciak­nak Tragor Ignác jelent! Nélküle, személyes varázsa és írásai nélkül nem lehet olyan váci polgár, aki hittel vallhatná kisded hazája ismeretét-szeretetét... Ezért láttam a meggyalá­zó fehér festék mögött a magam és mások bűnét! Én húztam az ecsetet, vagy én nyomtam meg a fúiós pa­lack gombját! Gyenge volt szavunk, nem voltunk igaz nevelők annyira, hogy higy- gvenek nekünk. Nem tudtuk átörökíteni azt a szerény tu­dást, amit tőle kaptunk, amit Tragor Ignáctól örö­költünk. A szoborról beszéltem ugyan, de gondolhattam volna a kicsi, beszorított hazára is vagy anna"?: tíz­ezred részére, a Cifra­kertre, Tragor utolsó lakhe­lyére. Mindenre, főleg a fékezhetetlen erőszakkal párosuló butaságra. A mindnyájunk felelős csele­kedeteire. A voltakra s az eljövendőkre egyaránt. Cs. L. XXXVI. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM 1993. AUGUSZTUS 37., CSÜTÖRTÖK PRO ŰRBE A VÁROSVÉDŐKNEK inkább melléjük álljanak, mint szembe velő A Pr® Urbe* vagyis a városért elnevezésű díjat idén egy közösség, a Váci Városvédő és Városszépítö Egyesü­let is megkapta. Teljesen megérdemelten, hiszen nincs olyan, aki tőlük többet tudott volna tenni. Mondhatnánk, könnyű dolguk van, hiszen az, akinek ma hasonló am­bíciói vannak, mind igyekszik hozzájuk tartozni. Kezdeményezéseik, betel­jesült munkáik és terveik felsorolását vég nélkül le­hetne mondani, mindany- nyian ismerjük az egyesü­let jelenlegi elnökét, aki át­vette az elismerést. Szalay Istvánt és oszlopos tagju­kat, Lengyel Györgyöt kér­deztük arról, mit éreznek akkor, amikor a város egyik része tapsol nekik, a város vezetői, a képviselő- testület szavazata alapján díjat adnak át, ugyanak­kor mások — többnyire is­meretlenek — semmibe vé­ve erőfeszítéseiket, szinte a nyomukban járva rombol­ják azt, amit ők létrehoz­tak. A még alig-alig elkészült zenepavilont hintának használták, a gaztól meg­tisztított kálvária dombor­műveit megcsonkították, az öntöttvas belvárosi lámpá­kon csimpaszkodnak és így tovább, vég nélkül sorolha­tó a bűnlajstrom. — Ilyen mellékkörülmé­nyek mellett azért tudnak örülni a kitüntetésnek? — Természetesen nagyon örülünk, hiszen azt jelzi, el­ismerik a munkánkat, szük­ség van ránk — válaszolta Szalay István. — Tudja, a lakosság ös­szetétele szemléletesen áb­rázolható a Gauss-görbével. Annak van két hosszú, lan- kás szára és középen egy fel szökő csúcs — vette át a szót Lengyel György. — Elöl vannak, akik rendsze­resen figyelemmel kísérik - munkánkat, hátul pedig azok. akik ellenünk tesznek, rombolnak. Mindkettő csak egy kis része a teljes lakos­ságnak. A többség középen van, nem lelkesedik, de nem is rombol. Mi végez­zük a feladatunkat, am't magunk vállaltunk — mondta. — Tudja, mi már nem tu­dunk megváltozni — tette hozzá Szalay István. A görbe végén lévők azonban még változhatnak, legalábbis a koruk alapján. Ezt már utólag teszi hozzá reménykedve a kérdező. A VVE tagjai a sikeres zene­pavilon! akció után újabb nagy fába szeretnék vágni a fejszéjüket. Hiába tűnik úgy, hogy esetleg beletör­het. Valahogy minden ilyen reménytelenül kezdődött, mégis felülkerekedtek. Mit is kívánhatnánk egyebet a kitüntetetteknek, mint ki­tartást mindehhez, sazt: a görbe végén lévők jöjjenek előre, inkább melléjük áll­janak, mint szembe velük! D. Z. Tisztelt Szerkesztőség! Miért nincs újság, ha vennék? Lassanként már meg­szokottá (de meg nem szakhatóvá!) válik az a sa­játos váci helyzet, hogy a labdarúgó NB I-es bajnok­ság idején — különösen, ha a helyi csapat győz, s ez szerencsére gyakori — va­sárnaponként akadozik a Nemzeti Sport terjesztése városunkban! Már évek óta minden va­sárnap reggel a Március 15. téri újságpavilonban ve­Zebegényi tárlat E fényképei nézve elmondhatjuk, hogy a zebegényi Galéria cukrászda hamarosan bezáró Szalay I.:\ jós-kiállítására annyian kíváncsiak, hogy kezüket, lábukat törik azért, hogy odajussanak. Igaz, a kép lábtörcsről nem, csak a fi,atal látogató érdeklő­déséről és egy könyöktörésről árulkodik. A küllőidről hazatelepült művész az ország egyik leghíresebb grafikusa, jelenleg 90 éves, cs két éve már nem rajzai. A jól érte­sültek úgy tudják, valamikor Picasso v(al egy kávéházban is dolgoztak (Sintár Antal felvétele) •szem meg a napi sport-, és politikai újságokat. E reményben érkeztem augusztus 23-án nyolc óra után néhány perccel a standhoz, amikor is az árus már az előttem álló vevő­vel közölte: a Nemzeti Sport elfogyott! Sorra ke­rülvén, azért meg mertem kérdezni a pavilon kezelő hölgyet, hogy hány pél­dányt kaptak. — Százat — hangzott a tömör válasz. — És hány órától tetszik nyitva lenni? — kérdeztem tovább (eléggé el nem ítél­hető módon!). — Hat óra után pár perc­cel nyitottam — így a hölgy. Majd fennhéjázó gúnnyal hozzáfűzte. ■— Van még más kérdése? — Töredelmesen bevallom: még lett volna. Egyebek közt az, hogy a sajtókereskedelem eme váci mikrokörnyezetéban mikor lesz központi kérdés a „kereslet-kíná!at”-elv tisztelete és megvalósítása. Az alapvető kereskedői- emberi jó modorról már nem is szólva .. .! Tisztelettel: Brezovich Károly 2600 Vác, Flórián u. 16. ~iozThk Dunagyöngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): augusztus -27-én. csütörtö­kön este fél 7 és fél 9 órai kezdettel a Gladiátor című színes amerikai filmet ve­títik. Rendezte: Rowdy Herrington. Főszereplők: James Marshall és Brian Dennehy. — Témája: A halk szavú, szőke fiún nin­csen semmi különös — csak az ökle. Utcai verekedés közbe felfigyel rá egy bok­szolóügynök, ettől kezdve a fiú élete gyökeresen meg­változik ... ri elismerést a tegnapi ün­nepségen. A csönd pillanatnyi volt. A férj nyelt egyet, de mire válaszolt volna — pedig tudta! — megszólalt a bo­dorhajú nej: — Gyula! Gyerünk, ne politizálj! Elmentek. Gyula lemon­dóan intett vissza a kezé­ben tartott fonnyadt ká­posztával, és nem rám, de a plébánia ablakaira tekin­tett. Ebből tudtam, hogy ő is tudja, ki lett díszpolgár. Az a most már idős pap, aki a háború utáni évek sanyarú körülményei között a legemberebb emberek egyike volt, és a legeleset­tebbeket, az árvákat islá- polta. Mondjam a nevét? Ta­nulják meg azok, akik kö­zömbösek, azok, akiknek szívéből egyetlen érzelem hiányzik a tudás mellett — a szeretet. Tudom, nem ők, én vagyak hibás. Mi va­gyunk oka, ha most kell újra tanulnia minden vá­cinak a nevet — Regőczi István nevét. — esi —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents