Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-27 / 202. szám

Jugoszlávia-konferencu Az egyik feny a másik megsértődött Ä szakszervezeti választásokról Bőim helyett Berlin Helmut Kohl német kan­cellár kedden aláírt egy do­kumentumot, amely arról rendelkezik, hogy a német kormány székhelye a Jövő­ben Bonn helyett Berlin legyen. Bush elnök népszerűsége Alig néhány nappal a re­publikánusok houstoni el­nökjelölt-választó konven­ciója után Bush elnök nép­szerűségi mutatója gyakor­latilag máris visszaesett a tanácskozás előtti szintre. Legalábbis ezt mutatja a The New York Times szer- dai számában közölt köz- véleménykutatás, amely szerint a demokrata jelölt. Clinton ismét 51-36 arány­ban vezet Bush előtt. Korrumpált államfő Több százezren vonultak kedden a brazil városok ut­cáira, hogy követeljék Fer­nando Collor de Mello ál­lamfő lemondását. A poli­tikust egy parlamenti vizs­gálóbizottság jelentése az­zal vádolja, hogy súlyos korrupciós botrányba ke­veredett. Tárgyalási készség A közel-ketett béketár­gyalásokon Izrael kedden előterjesztette a megszállt területeken élő palesztinok önkormányzatára vonatko­zó javaslatait. A paleszti­nok szerint az álláspontok még igen messze állnak egymástól, de elismerték az izraeli tárgyalási kész­séget. Rostockban nincs nyugalom A németországi Rostock­ban folytatódtak a külföl­diellenes jobboldali radiká­lisok négy napja tartó za­vargásai. További erősza­kos cselekményektől kell tartani, miután szerdán a szélsőségesek úgy nyilat­koztak. hogy szeptember el­sejéig, a II. világháború ki­törésének évfordulójáig akarják folytatni akcióju­kat. Beszédekkel és sajtóérte­kezletekkel zajlott szerdán Londonban a résztvevői ál­tal lehetséges mérföldkő­nek minősített Jugoszlá- via-konferencia. Végérvényessé vált, hogy a szlovén elnök nem megy el Londonba. A macedón elnök az értekezletről való kivonulással fenyegetőzött, ha országát nem részesítik azonnal nemzetközi elis­merésben. A boszniai szerb vezér el is hagyta a konfe­rencia színhelyét, mert megsértődött, hogy nem le­li ;t ott a tanácskozóterem­ben. (Az értekezlet szerve­zői már napokkal ezelőtt tudatták mindenkivel, hogy csak országok vehetnek részt teljes joggal.) Milan Panic jugoszláv miniszterelnök elítélte az erőszakos területfoglalást. Kijelentette, hogy az általa képviselt Jugoszlávia elis­meri a Tito-féle határokat, és a kivált államok szuve­renitását. Leszögezte, hogy egyikkel szemben sincse­nek területi igényei. — Igyekezni fogunk megaka­dályozni, hogy Jugoszlá­viából senki se segítse a Boszniában harcoló feleket — mondta. Megfelelő jogi változtatásokat ígért, hogy ne lehessen törvényes vagy adminisztratív alap a vaj­dasági, a koszovói és a szandzsák! kisebbségek emberi jogainak megsérté­sére vagy korlátozására. Klaus Kinkel német kül­ügyminiszter kijelentéseire azzal reagált a sajtóérte­kezletén, hogy „eddig sok ígéretet hallottunk, de most már eljött a tettek ideje’’. Erőteljesen szorgal­mazta Szerbia megrendsza- bályozását. Még nyíltabb volt Alois Mock osztrák külügymi­niszter: egyenesen Szerbia és Montenegro agresszorrá nyilvánítását javasolta. A kisebbségek ügyének átfogó, megnyugtató rende­zését minden felszólaló el­engedhetetlennek mondta, de megfigyelők szerint az elvek kinyilvánításán túl konkrét eredmények nem­igen várhatók a konferen­cia pár napjától. Douglas Hurd brit kül­ügyminiszter kijelentette, hogy a kisebbségeknek kü­lönleges státusra van szük­ségük, mégpedig ott, ahol élnek. (Ez csaknem szó sze­rint egybevág a vajdasági magyarok egyik követelé­sével.) A francia külügyminisz­ter arról szólt, hogy Jugo­szlávia ügye az Európai Közösség politikai egységé­nek és akaratának a pró­bája. Nem zárta ki az erő­teljesebb katonai beavatko­zást a Balkánon, de hozzá­tette, hőgy ez most nincs napirenden. Az örömük nem felhőtlen A vajdasági magyarok örülnek, hogy ott lehetnek a londoni Jugoszlávia-kon- ferencia színhelyén, de elé­gedetlenek azzal, hogy a szabályok szerint a konfe­rencián magán nem vehet­nek részt, csakúgy, amint a többi nemzeti kisebbség sem — nyilatkozta kedden az MTI-nek Ágoston And­rás, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségé­nek elnöke. Alkotmányellenes a szövetség Az orosz igazságügymi­nisztérium alkotmányelle­nesnek nyilvánította a Kaukázusi Hegyi Népek Szövetségét, mivel az „ha­tályon kívül akarja helyez­ni a törvényes hatalom szerveit és terrorizmusra bujtogat" — jelentette ked­den este az orosz központi televízió. Súlyos összecsapások Az elmúlt hónap legsú­lyosabb összecsapásai vol­tak kedden Szarajevóban, egy nappal a Londonban kezdődő Jugoszláv ia-kon- ferencia előtt. A szemben­álló felek aknákkal és tü­zérséggel lőtték egymást, s a harcok csak a szerda hajnali órákra csendesed­tek el. Szombaton ismét összeül és a szakszervezetek közöt­ti választással foglalkozik az Érdekegyeztető Tanács plenáris ülése. Többek kö­zött erről is szó volt az ÉT munkavállalói oldala öt szakszervezeti konföderá­ciójának szerdai találkozó­ján. A vezetői szintű meg­beszélést az Autonómoknál tartották. Borsik János, a konföderáció ügyvivője az MTI érdeklődésére elmond­ta: a találkozón Herezog László, a Munkaügyi Mi­nisztérium helyettes állam­titkára adott tájékoztatást a kormányzati álláspontról. Ezek szerint a kormányzat elfogadja a főként munka­Augusztus utolsó vasár­napján második alkalom­mal rendezi meg a Liberá­lis Polgári Szövetség Vál­lalkozók Pártja a vállalko­zók országos napját. Az augusztus 30-án, a tatai Építők parkjában le­zajló találkozó fő esemé­nye a kapcsolódó sportren­dezvények és a szórakozta­tó kulturális programok mellett a délután három órakor kezdődő közéleti fó­rum lesz. Ezen Zwack Pé­ter pártelnök társaságában Gyimótíhy Géza kisgazda, Augusztus 30-án', vasár­nap is dolgozni fognak a fiatal demokraták, ponto­sabban vezetőségük. A Fi­desz Országos Tanácsa ugyanis ekkor tartja meg soron következő ülését a Római-parton, a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsola­tok Minisztériumának Üdülőjében. Az ülés főbb napirendi pontjai között szerepel az helyeken történő szavazást, továbbá kész eltekinteni attól a korábbi elvtől, hogy a munkanélküliek szövetsé­ge, illetve egy szociális ala­pítvány is induljon a szak­szervezetekkel együtt a vá­lasztáson. Ez esetben vi­szont az idei után három- évenként megtartott vá­lasztást tartanak szüksé­gesnek, választásonként a vagyon egy harmadát eloszt­va. Ez viszont a szakszer­vezeteknek továbbra is tel­jességgel elfogathatatlan, hiszen így hosszú időn ke­resztül a választási küzdel­mekkel foglalkoznának a tényleges érdekvédelem he­lyett. Szalay Gábor SZDSZ-es, Szekeres Imre szocialista, Ungár Klára fiatal demok­rata politikus, valamint Nagy Tamás, az Agrárszö­vetség, Kári János, a Kisosz és Kővár Gyula, az FMDP képviselője válaszol majd az érdeklődők kérdé­seire. A fórumon minden bizonnyal szóba kerülnek majd azok a vállalkozókat közelről érintő aktuális kérdések, amelyek a szom­bati kibővített elnökségi ülés fókuszában szerepel­nek. Országos Választmány be­számolója az eddig elvég­zett munkáról és a parla­menti frakció őszi tervei­nek ismertetése. Foglalkoz­nak a Fidesz abortuszkon­cepciójával, valamint az állami költségvetés hiányá­val. Várhatóan — az Or­szágos Tanács tagjai mel­lett — a fideszes parla­menti képviselők sem töl­tik pihenéssel a vasárna­pot, frakcióülést tartanak. Külföldi események ~ egy mondatbon MILAN PANIC jugoszláv miniszterelnök felmentette tisztségéből Kertész Mihály belügyminiszter-helyettest, aki a közlemény szerint nem támogatta kormányának az etnikai tisztogatások elleni politikáját. AZ AMERIKAI, a brit és a francia légierő csütörtöktől ellenőrzi a dél-iraki légteret, a 32. szélességi körtől délre, és lelövi az iraki katonai gépeket, ha azok megsértik a felszállási tilalmat — jelentette be George Bush elnök. BORISZ JELCIN orosz elnök felhívással fordult a grúz és az abház vezetőkhöz, a harci cselekmények azonnali beszüntetésére, a csapatok kivonására és az egymás kö­zötti tárgyalások megkezdésére kérve őket. MIKÖZBEN FOLYNAK a harci cselekmények az afgán főváros környékén, a kormány ellen lázadók vezetőinek egy csoportja találkozott Burhanuddin Rabbani elnök­kel, hogy megkíséreljék békével felcserélni a Kabult ro­mokba döntő véres összetűzéseket. EDWARD LEE HOWARD, a CIA egykori ügynöke hat év után ismét Moszkvában talált menedéket, miután az eddig átmeneti otthonául szolgáló Svédország elhagyá­sára kényszerült — jelentette be a kettős ügynök ügy­védje. POKOLGÉP ROBBANT szerda délelőtt az algériai fővá­ros repülőterén; a merénylet során tízen meghaltak és tizenöten megsebesültek. Vállalkozók II. országos napja Fidesz — munkahétvége MINT VÄRHATÖ volt inkább csak erkölcsi ’-súlya van annak az ENSZ-hatá- rozatnak, amely Bosznia ügyében a világszervezet és az Európai Közösség kettős védnöksége alatt összehí­vott londoni nemzetközi ér­tekezlet előestéjén születőit. Az egyetlen (Belgrád) el­lenszavazattal, öt tartóz­kodással és 136 igenlő voks- sal elfogadott dokumentum mélységes aggodalmát feje­zi ki a boszniai helyzet miatt, de az eredeti szöveg­ből számos konkrét javas­lat kimaradt. Mint emlé­kezetes a közgyűlési vitát az iszlám országok kezde­ményezték, s határozatter­vezetükben indítványozták, hogy a boszniai mohame­dánokra ne vonatkozzék ezután a fegyverszállítási tilalom, mivel önvédelmi harcot folytatnak és a nem­zetközi közösség katonai erővel is segítse őket az or­szág szuverenitásának hely­reállításában. Az elfogadott okmány viszont felszólítja Belgrádot. hogy haladékta­lanul szüntesse meg az úgynevezett „etnikai tisz­togatás” politikáját, amely­2 X'/líriatt MAI KOMMENTÁRUNK I RANGSOROLT VESZÉLYEK lyel százezreket űz el ott­honából, s követeli a me­nekülésre kényszerítettek feltétel nélküli visszatele­pülésének lehetővé tételét. Mindez — mint a világ­sajtó vezető kommentátorai megírták — azért történt, mert a nyugati dipíomácia meggyőzte az iszlám ENSZ- tagállamok vezetőit, hogy ne csökkentsék túlságosan éles határozatukkal a lon­doni nemzetközi konferen­cia esélyeit. Eszerint ilyen széles körű tanácskozáson, amelyen valamennyi har­coló fél és délszláv utódál­lam. valamint a volt Ju­goszláviával szomszédos or­szágok, továbbá az EK és az ENSZ közvetítői jelen vannak — mintegy negy­ven résztvevő —, még nem vitatták meg a problémát. Emellett, bár Szarajevóban és Bosznia más részeiben egy pillanatra sem csök­kent a harcok hevessége, mégis az értekezlet házi­gazdái abban reményked­nek, hogy legalább bizonyos minimális célokat sikerül elérniük. Nem azt várják, hogy a kétnaposra tervezett konferencia bármit is meg­oldjon, s akár egvesapásra létrejöjjön a tűzszünet, vagy elfogadjanak a délszláv háború befejezésére vonat­kozó bármilyen tervezetet. Csupán azt tűzték ki célul, hogy biztosítsák a harcoló felek közli további párbe­szédet, s valamilyen állan­dó bizottságot hozzanak létre, amely a konfliktust a békés megoldás felé te­relheti, és megakadályozza a háború kiterjedését. Szerény célok ezek, de reálisak, hiszen ha jól meg­gondoljuk, mintegy három tucatnál több tűzszüneti megállapodást írtak alá már eddig minden ered­mény nélkül, és számos ter­vezet született Bosznia kantonokra való felosztásá­ról, s ezek államszövetsé­géről, csakúgy, mint a hu­manitárius segélyek kato­nai védelmének biztosítá­sáról. A londoni konferen­cia résztvevői kénytelenek szembenézni a realitások­kal, amelyek szerint Bosz­nia mintegy hetven száza­lékát az ott kisebbségben levő szerbek hódították meg, s a horvátok is jelen­tős területeket foglaltak el. Csak ha sikerülne az ellen­ségeskedést megszüntetni, kerülhetne sor a libanoni­hoz hasonló rendezésre, kantonok határainak meg­húzására és az ezek közötti szövetségi szerződés meg­kötésére, az otthonaikból elűzöttek visszatelepülésé­re. A NYUGATI HATAL­MAK szerint az a helyes taktika, ha állandó nyo­mást gyakorolnak Belgrád- ra, sőt fokozzák azt külön­böző szankciókkal. Mások szerint ezekf jórészt hatás­talanok, és csak bátorítják a hódítót, azaz arra készte­tik, hogy folytassa az „et­nikai tisztogatást”. Most majd Koszovó következik, ezután Macedónia és talán a Vajdaság, s a háború ki­tér jethet, és ez a legna­gyobb veszély. A veszélyek ilyen rangsorolása — sok megfigyelő szerint — elhi­bázott dolog, hiszen ha nem a háborús tűzfészek kioltására összpontosíta­nak, ezzel csak a harc meg­szállottainak kedveznek ... Arkus István Új kisgazda-vezetés? Ülést tartott a Németh Béla nevével fémjelzett kisgazda pártvezetésből, a 35-ös frakció tagjaiból, a Történelmi Tagozat vezeté­séből, valamint a kisgazda kormánytagok egy képvi­selőjéből hétfőn megala­kult tíztagú koordinációs bizottság. A testület elfo­gadta, hogy az ősszel sorra kerülő nagyválasztmányi ülésig átmenetileg egy kö­zös országos ügyvivői el­nökség vezesse a pártot. A Tárgyán József-ellenes po­litikai erők ezen új irányí­tó szervébe a három fő kisgazda csoportosulás pa­ritásos alapon delegál ta­gokat. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a Németh Béla vezette elnökség a jo­gait átruházná erre az új testületre. Nagy vita várható Nagy vita várható az Ér­dekegyeztető Tanács mun­kaerőpiaci bizottságának csütörtöki ülésén arról, hogy miből fedezhető a Szolidaritási Alap jövőre várható munkavállalói já­rulékemelése. A Szolidari­tási Alapnak 120 milliárd forintra lenne szüksége a nagyszámú, 900 ezer—1 millió állásnélküli ellátásá­hoz, de a munkaadói és a munkavállalói — a bruttó keresetek szerinti 5, illetve 1 százalékos — járulékfi­zetésből csak 30—40 mil­liárd forintra lehet számí­tani. A hiányzó 80 milliárd forintot a költségvetés nem képes vállalni. A munkaadói oldal ugyanakkor arra hivatko­zik, hogy már ma is a vál­lalkozások versenyképessé­gét rontja a rengeteg járu­lékfizetési kötelezettség. A munkavállalói oldal szerint a kormányzat a gazdasási nehézségek minden terhét a dolgozókra kívánja hárí­tani.

Next

/
Thumbnails
Contents