Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-24 / 199. szám
GÖDÖLLŐI XIX. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM 1992. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ Divat a megbotránkozás Van okunk a háborgásra? Ha vasúton, autóbuszon utazik az ember, vagy csak valamelyik baráti társaság beszélgetését hallgatja a strandon, esetleg egy kisvendéglőben, gyorsan megállapíthatja: ma úgyszólván sikk a megbotránkozás minálunk. — Mindig így volt, mindig így is lesz. Mindig voltak lébecolók, és voltak, akik sokat dolgoztak, mégis nehezen éltek. Bele kell nyugodnunk a sors rendelésébe. — Körülbelül ezekkel a szavakkal ecsetelte véleményét napjainkról az aszódi vasútállomás restijében egy utazó úr a társának. VÉLT VAGY VALÓS Nem ismerem a mindenbe belenyugvó polgárt, de abban biztos vagyok, ha valamilyen vélt vagy valós sérelem éri, megbotránkozást kifejező szavaitól hangos lesz a környék: húsz forint miatt. áremelés miatt, protekció miatt, szomszédja könnyű meggazdagodása miatt, nyolcvanezer forintos gáztűzhely miatt, kirakatban'látott félmillió forintos briliánsgyűrű miatt Talán két dolog miatt nem háborgunk: a totó és a lottó életünknek az a területe. ahol elfogadjuk a sors rendelését.'’ Vagy mégsem? Hallani a szitkozódást: — A héten ismét csaltak! Olyan számokat húztak ki, amilyeneket senki nem rajzóit be a szelvénye négyzetébe. Lehetséges ez. amikor több millió szelvényt eladtak? Mondják annak a drága jó nagynénikéjüknek! Mindennapi kenyerünk lett a megbotránkozás. Nem is lenne ez olyan nagy baj ha megtanulnánk értelmesen megboíránkozni. Nem csak azért kellene zajt csapni, mert fektetik a fa luban a gázvezetéket - mondjuk Galgahévízen vagy Hévízgyörkön —. és közben összetörik a Nagy Janos által épített járda betonját. Akkor is helye lenne a megbotránkozásnak — közérdekből —, amikor magukról megfeledkezett személyek összetörik a vasúthoz vezető‘járdát vagy ép■■■ Mozim Városi filmszínház: Egy ágyban az ellenséggel. Színes amerikai pszi- chokrimi. 18 és 20 órakor. GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. 9 Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. © Postacím : Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 796. C Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-töl 13 óráig. © Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. pen az autóbusz-megálló- . ban elhelyezett váróhelyiséget. És miért ne háborodhatnánk fel, ha valaki az út elterelését jelző oszlopokat kénye-kedve szerint rakosgatja? Vagyis az lenne a jó, ha faluban, lakóhelyen, közösségben, emberségben tudnánk megbot- ránkozni. TALÁN MÁSUTT Vizsgálódhatunk az élet más területén is. Még mindig lappang az a szemlélet, sőt tartja magát, amit az elmúlt évtizedekben szemináriumokon, esti egyetemeken mondogattak az átlagpolgárnak: minden állampolgárnak nagyjából egyforma jövedelemhez van joga, függetlenül attól, milyen értékű munkát végez. És napjainkban, látva a kirívóan magas jövedelmeket — ki kíváncsi a forrásra, kit érdekel, hogyan képződött az érték?—, hallhatók a megbotránkozásból táplálkozó szavak. Vajon mikorra tanulják meg, hogy ha valaki a munkájával indokolt társadalmi szükségletet iát el. és netán nagy jövedelemhez jut, akkor a hibát nem az ő készülékében kell keresni, hanem valahol másban és máshol? A felháborodásnak ott és akkor lenne helye és jogossága, ha valaki mérhetően többszörös értéket termel, s jövedelme nem emelkedik ehhez képest igazságosan. Természetesen vannak jelenségek, amelyek okot adnak az elítélő kifakadások- ra. Miért ne háboroghatna az ember, hogy akadnak, akik a mások rovására ügyeskednek, spekulálnak, gazdagodnak? Miért ne lehetne' háborogni a másokat ért sérelem miatt is? A tényeket nélkülöző rágalmazások miatt? Az összefonódások miatt? A már elhunyt galgahé- vízi Mészáros Mihálytól hallottam, aki bölcs embernek számított a faluban: — Nem kell háborogni, az a világ rendje, hogy vannak urak és jobbágyok, gazdagok és szegények. Tehát a kevesek nem dolgoznak és fényesen élnek, a sokaknak pedig dolgozniuk kell, hogy a szájukat napjában egyszer betömhessék. KORÁBBAN fS Akik idősebbek, azok tanúsíthatják a megállapításban foglaltak igazságát. Akadtak persze megbotrán- kozók ebben az időben is, sőt korábban is, de az állampolgárok többsége a sors megmásíthatatlan rendelésének tartotta ezt az állapotot. Amikor Dinnyés Lászlónak elmondtam, miről írok, figyelmeztetett: Legyél óvatos, mert a ma élő nemzedék életében zajló történelmi fordulat időszakában ellentmondásosan alakulnak a megbotránkozások. Kétségkívül szaporodnak is, amiben része van az elmúlt évtizedek politikájának és az elmúlt egy-két évben lezajlott változásoknak. Abban egyeztünk meg, hogy átszakadt nálunk a mértéktartás gátja, és a megbotránkozásig azok is eljutnak, akiknek erre a legkisebb okuk sincs. Azon sem vitáztunk, hogy a jelenségről beszélnünk kell. Feresik Mihály Az elmúlt napokban írtunk két, Gödöllőn nagy gondot jelentő témakörről: a kóbor állatok ártalmatlanításának és az állati tetemek elhelyezésének kérdéséről. A városi tisztiorvos és az állatkórház igazgatójának szakmai véleményéből megtudtuk: léteznek a jelenleginél sokkal jobb módszerek, megoldások, ám megvalósításuk egyértelműen pénzkérdés. Ugyanezt mondta érdeklődésünkre már a cikkek megjelenése után az Állategészségügyi állomás igazgatóhelyettese is. hozzátéve, hogy ők szakmai közreműködőként szívesen ajánlanának megfelelő megoldásokat, ám nem ismerik az önkormányzat e célra fordítható pénzügyi lehetőségeit. AZELŐTT INGYEN Ezek után utunk a polgármesteri hivatalba vezetett, hogy- megérdeklődjük, foglálkozik-e a város a problémakörrel, kívánnak-e lépni az ügyben, s milyen pénzügyi lehetőségek állnak rendelkezésükre. — Válasszuk külön a két témát — kezdte dr. Fábián Zsolt alpolgármester —. s nézzük először az állati tetemek elhelyezésének kérdését. A dögkút — s a mellette lévő szennyvíztelep — lehetetlen helyzetét meg- örököltük. Nem tudjuk, hogyan kaphattak ezek annak idején engedélyt, de az önkormányzat hivatalba kerülése óta foglalkozik a megoldás lehetőségével. Az egyik megfelelőnek látszó megoldás az ATEV-vel történő szerződéskötés lett volna. Ez az állati fehérjéket feldolgozó, vállalat korábban — cserében a tetemekért, amelyből takarmányt készített — ingyen végezte az elpusztult állatok elszállítását. Később azonban gazdasági megfontolásból — ugyanis csökkent a takarmány iránti kereslet — már pénzért vállalták ugyanezt. Ez teljesen érthető, hiszen nem akartak ráfizetni tevékenységükre. Mi tavaly kerestük fel őket, s kértünk árajánlatot. Az összeg ismereté10 ben összehívtuk az ügyben érintett nagyobb cégeket, amelyektől a legtöbb állati tetem kikerül,. Némelyek készségesnek mutatkoztak az együttműködésre, mások- viszont nem voltak hajlandók vállalni a rájuk eső költségeket. — Vagyis? — Vagyis újabb árajánlatot kértünk tőlük, de nem tudunk kölcsönösen megfelelő megoldást találni. Nekünk ugyan nem kötelességünk elszállíttatni a különböző cégek állati hulladékát, de az ATEV — korábbi rossz tapasztalatai alapján — csak az önkormányzattal volt hajlandó szerződést kötni, s aztán nekünk kellett volna rendezni a számlát az érintett cégekkel. Együttműködésük hiányában azonban erre nem került sor. EGYMÁSRA MUTOGATÁS — Az önkormányzat nem tudta felvállalni a költségeket, hiszen — Tököl—Gödöllő közötti útvonalról lévén szó — egy-egy szállítás ára több tízezer forint, s hetente-kétheten- te kell elvégezni — vette át a szót Horváth József, a városi üzemeltetési iroda vezetője. — A lebonyolítás is aprólékos és bonyolult, egyik szakcég sem vállalta, hogy nála történjen. Azt mindenki mondogatja, hogy mit kellene tenni, de ha arra kerül a sor, senki nem vállal semmit, csak a másikra mutogat. Az ön- kormányzatnak egyébként nem kötelessége, hogy az iparszerűen előálló állati tetemek megsemmisítéséről gondoskodjon, feladatköré^ be csupán a gyepmesteri tevékenység során összeszedett kóbor és elhullott állatok sorsáról történő intézkedés tartozik. — Azok pedig, az összes többi, ki tudja honnan idehordott tetemmel együtt a város egyetlen dögkútjába kerülnek, amelynek befogadóképessége véges, s amelynek körülményeiről mar írtunk. Szakemberek szerint minimum az őrzését meg kellene oldani... TERV ÉS PÉNZ — Valóban óriási szükség lenne az őrzésre, hiszen ennek hiányában bárkik — magánszemélyek, szakcégek, csirkét tartók, vágóhidak — odaszállítják az állati hulladékot, annak ellenére, hogy ez a kút csak a városban összegyűjtött kutya-, macskadögök, s a lakosságnál elhullott háziállatok és az elkobzott áruk (például: romlott felvágott) megsemmisítésére szolgál. Az őrzés viszont igencsak költségigényes lenne. Az . éjjel-nappali felügyelethez, a megfelelő váltáshoz négy embert kellene foglalkoztatni, ami éves szinten jelentős összeg. Az automata őrzés pedig azért megoldhatatlan. mert ahogyan a sorompót, kerítést, úgy az elektromos berendezést is szétvernék, ellopnák. — Mi hát a megoldás? — Véglegesen meg kell szüntetni, le kell zárni nemcsak a dögkutat, de az egész ottani gyepmesieri telepet, s a mellette levő szennyvíztárolót is. Azt követően az állatok megsemmisítésére a legősibb módszert. dögtemető létesítését alkalmazzuk. Ezt a megoldást az összes érintett hatóság — közegészségügyi és állategészségügyi szakemberek is — a legjobbnak tartja. — Mikor lesz az elképzelésből valóság? — Rövidesen megoldódik a kérdés. A tervek elkészültek, engedélyeztetés alatt állnak, s a kivitelezéshez szükséges pénz is rendelkezésre áll. —Pillér— (Folytatjuk.) A Gödöllői Hírlap június 23-i számában Ugye. lesz segítség? címmel, jelent meg írásom, amelyben Vácegres kei'eskedelmével foglalkoztam, és kifogásoltam, hogy a falu közepén levő élelmiszerüzlet hétfőn szünnapot tart. írásomhoz tette meg észrevételeit Kohut János magánkiskereskedő, a hétfőn zárva tartó üzlet vezetője. Mindig örülök, ha olvasóim között akadnak, akik észrevételeket fűznek az általam látottakhoz, tapasztaltakhoz. Bevallom, most sem volt ez másként, de örömöm egy kissé megkeseredett. így ír Kohut János: „Ildomosnak tartottam volna, ha az újságíró úr nem az italboltban kávézó, söröző polgároktól szerzett értesüléseire támaszkodva írta volna meg kétes értékű cikkét, hanem vette volna a fáradságot, és átballagott volna, hogy személyesen győződjön meg a hallottak valódiságáról.” Nos az információt valóban a presszóban (kocsmában) szereztem — miközben reggeli kávémat szürcsölgettem és a polgár- mesteri hivatal nyitására vártam, aztán a hallott tájékoztatásról beszéltem a polgármester úrral, aki megerősítette, hogy hétfőn valóban zárva az üzlet — azért nem mentem be a Kohut úr által vezetett boltba, mert éppen hétfő volt —, és azt is megtudtam, az önkormányzat is foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert szeretnék, ha ezen a napon (hétfőn!) szintén lenne Vácegresen friss tej, friss kenyér. Igaz, van másik kereskedés is a faluban — ezt az információt is a polgár- mesteri hivatalban kaptam —, de ott a felsorolt áruféleségek árusításának nincsenek meg a feltételei. Valószínűleg megélnek a jövőben is a vácegresiek, ha hétfőn ezután sem nyitják ki a bolt ajtaját. Tudomásul veszik, amit én is tudok, hogy a kereskedő is ember, akinek joga van a pihenéshez, az emberi élethez. Nem szándékoztam senkinek a magánéletébe beavatkozni. Kohut János magánkereskedő úgy tesz, ahogyan jónak látja. Esetleg úgy, ahogyan a vásárlói igénylik. A június 23-án megjelent írás mellett, amelyet Kohut úr kifogásol — egyetlen érv szól — o vásárló panasza. Miért tagadnánk, hogy a szerkesztőségnek írott levélben is van igazság, de ez természetesen nem a . vásárlók igazsága. Mert mit tanácsol például a levélírónk? Hogy Pikács úr a buszköltségből vegyen minőségileg jobb tejet! Természetesen már szombaton! Nem folytatom. Nem biztos, hogy a közösség, a vácegresiek érdekében írottakból két ember közötti vitává fajuló levelezés érdekli az olvasókat. Talán még ennyit: ha az újságíró valakinek vagy valakiknek az érdekében szól, akkor valakit vagy valakiket akkor is megbánt, ha az érintett, érintetteket egyébként nem ismeri, csak tiszteli. így jártam most én is. F. M. A magyar kultúráért - nemzetközi segítséggel A magyar diákok napjával befejeződött a Gödöllőn megrendezett magyar diákok I. világtalálkozója. A délelőtti programon a zárónap egyik védnökeként megjelent Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter, aki a megnyitó előtt a Magyar Köztársaság kormánya nevében megkoszorúzta gróf Teleki Pál sírját a mária- besnyői temetőben. A tudós politikus nyughelyén koszorút helyeztek el a világtalálkozón részt vevő diákok képviselői és Gödöllő város önkormányzata is. Az egyetemi sportcsarnokban rendezett megnyitón a miniszter méltatta Teleki Pál munkásságát, amely minden magyar anyanyelvű diák számára követendő példa lehet. Ezt kővetően öregdiák—diák sportmérkőzésekre került sor, majd délután „Hogyan élnek és tanulnak a magyar diákok? ..címmel vetélkedő zajlott az Agrár- tudományi Egyelem aulájában. A minisztert este Bakos István minisztériumi főosztályvezető képviselte, aki röviden ismertette a Magyarok Világszövetsége oktatási és nevelési szakosztályának programját. Legfontosabb a magyar anyanyelvi oktatás biztosítása, ennek érdekében 1996-ig információs központot teremtenek, ahol a világ ősz. szes, magyar nyelven oktató iskolájáról adatokat gyűjtenek. Anyagi és szellemi vonatkozásban egy. aránt támogatni kívánják a magyar kisebbségek kulturális fejlődését, az oktatás intézményrendszerének kiépítését, amelyhez a nemzetközi szervezetek segítségét is kérni fogják. Fontosnak tartják a pedagógiai szövetségekkel és az egyházi szervezetekkel való együttműködést. A Jászság népi együttes műsora után az egyetem kollégiuma előtt táncházzal egybekötött búcsúesttel ért véget a magyar diákok I. világtalálkozója. Megoldódik a dögkútkérdés (I.) Állati dolgokról emberi szemszögből Italboltban szerzett információ A tény — tény marad
