Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-03 / 182. szám
Északon a Szeiiiciidrc nyert Egyből kettőt lépnek Opei Combók, rádiótelefonok A „sárga angyal” is fejlődik Még a legkorszerűbb autók vezetőit is veszély fenyegeti. No nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Elég baj az is, ha útközben ér utol a technika ördöge, és lerobban a járgányunk. Nem mindenki tud gyertyát, ékszíjat kereket cserélni és még kevesebben tudunk rájönni arra. hogv mi okozza, és hol keressük a hibát. Ilyenkor ritkán segít az égiek- hez való fohászkodás. Praktikusabb. ha a piheszárnyú angyalka helyett egy másik angyalt hívunk: a sárgát, azaz o Magyar Autóklub segélyszolgálatát, amelyet éppen az így bajba került autósok megsegítésére hoztak létre. Fohász helyett pedig elég, ha telefonálunk értük. Nem késik a se ff íisé ff — Több mint 4 ezer kilométeres útszakaszt felügyelünk, segélyszolgálati szerelőink 80 segélyponton érhetők el, vagy éppen a forgalomban cirkálva veszik a segélykérő hívást — mondja Laczkó László, a Magyar Autóklub műszaki osztályának vezetője. — Igyekszünk a lehető leggyorsabban odaérni a bajbajutotthoz, és legalább annyi segítséget adni. hogy az elromlott kocsi újra menetkész állapotba kerüljön. Alapelvünknek megfelelően — a segítségünket kérő autós és kocsija nem maradhat az út szélén — el tudjuk végezni az alapvető menetkészséget helyreállító és szervizműhelyt nem igénylő javításokat, és ha nagyobb a baj. a járművet szervizbe, vagy szakműhelybe vontatjuk, illetve szállítjuk. — Csakhogy ki fogja őket vontatni, hiszen a Trabantok erre nem valók? — Éppen ezért igyekszünk minél gyorsabban korszerűsíteni segélykocsiparkunkat. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már 24 Opel Corsa üzemel, és idén újabb It Opelt, ezúttal Combo típusút állítunk be a szolgálatba. Az Opel Combókkal az autópályák segélyszolgálatát kívánjuk erősíteni, mert 1,7 literes dízelmotorjukkal vontatásra is alkalmasak. A városi segélyszolgálat kocsiparkja is korszerűbbé válik —, még idén 3 darab összkerék-meghajtású Subaru teszi könnyebbé Pécs, Eger és a főváros hegyvidéki útszakaszain, főleg télen, a bajbajutottak segítését. Közvetlenül hívhatók — Nyár lévén, gondolom a Balatonhoz vezető utak és a tó környékének forgalma adja a legtöbb munkát a sárga angyaloknak ... — Az autópályák és a tranzitutak mellett a nyári szezonban a legnagyobb igény a segélyszolgálatra a Balaton környékén van — bizonygatja Nagyma jtényi János, az országos segélyszolgálat vezetője. — Ezért már május közepétől beindítottuk a meglevő segélyszolgálati helyeken felül az idényjellegű balatoni körszolgálatunkat. A körszolgálatot teljesítő két kocsinkat rádiótelefonnal is felszereltük, így azokat bármelyik utcai távbeszélő-állomásról lehet hívni. — Akkor érdemes leírni: a Balatonon éjjel-nappal szolgálatot teljesítő segélykocsik közvetlenül elérhetők az északi parton: a 06 60 15-217, a déli parton pedig a 06 60 15-218-as telefonszámon. | A közlekedés világából — A többi kocsi CB-n hívható? — Természetesen, hiszen a központi diszpécserállomásaink így tartják az úton levő szerelőkkel a kapcsolatot, de a közvetlen kihívás sokkal gyorsabbá teszi a segítséget. Van még egy új hívási lehetőség, igaz, egyelőre még csak Szolnok, Pécs és Székesfehérvár körzetében. Aki a 088-as számot tárcsázza, annak a hívása azonnal a legközelebbi szervezethez fut be. ahonnan rövid időn belül útnak indul a szerelő. A 088-as segélyhívó számon folyamatosan kapcsoljuk az Autóklub szervezeteit, az egész országra való ki- terjesztése várhatóan 1993- ra befejeződik. Ez a segélyhívó szám a Magyar Autóklub számára van fenntartva, és hogy országos kiterjesztése nem megy azonnal, annak csak anyagi okai vannak: a postai vonal nagyon drága, és a segélynyújtás önmagában is igen költséges szolgáltatás. Modern segélyautóinkban mintegy félmillió forint értékű alkatrészt visznek magukkal a szerelőink, az országúti segélyszolgálat igénybevételéért pedig klubtagjainknak munkadíjat nem kell fizetniük. Jó tudni, ki ajánikozik Ez bizony gyógyír a bajban, már csak ezért is érdemes a szépen szaporodó országúti segélyszolgálatok közül az Autóklub szerelőitől várni a segítséget. De ugyanezt ajánljuk a nem klubtagoknak is, mert egy nemrég elvégzett kísérlet, amelyre az Autópiac szerkesztősége vállalkozott — bebizonyította, hogy egy egyszerű hiba felismerése, kijavítása, a segélyhívástól eltelt idő, és nem utolsósorban a számla .értéke, ugyancsak eltérő lehet, attól függően, hogy ki érkezik a kihívásra. A Magyar Autóklub „sárga angyalai” előnyös feltételekkel dolgoznak, az összehasonlítás valamennyi paraméterét tekintve. Ezért nem árt óvatosnak lenni, és az érkező segélyszolgálatosról nem árt meggyőződni, hogy az Autóklub sárga angyala-e. Ha ezt megteszik a bajbajutottak, kellemetlen meglepetésektől óvhatják meg magukat. — Azonban nemcsak a honi utakon, hanem a külföldön bajbajutottaknak is segítséget tud nyújtani a klub... — Igen, mégpedig a nemzetközi segélyhívó központunkon keresztül, amelynek telefonszáma: 11-51-220. Díjmentesen hívható éjjel-nappal. A hitellevélen feltüntetett szolgáltatásokon felül bárkinek információkkal és tanácsadással is készséggel rendelkezésre állnak az Autóklub munkatársai. Schöffer Jenő Csapatvezetők a megyei díjkiosztó után. Jobb szélen ■ két szentendrei, Michna István, az ifi- és Mezei Miklós« a felnőttcsapat edzője Í V IIÁ D I Ó~»j S TV WI KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Szonda. — 11.33: Közönségszolgálat. — 11.35: Őszi kavargás. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Füleljen! — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.2": Közönségszolgálat. — 13.30: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klaszikusok mindenkinek. — 14.55: Vers. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.05: Kossuth-klub. — 15.55: Cégér. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.13: Barcelona ’92. — 16.30: Mindennapi gazdaság. — 16.40} Zenés játékokból. — 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.08: Barcelona ’92. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Könyvek, ha éjszaka felriadsz... — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: A népzene hagyományőrzői. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. — 0.10: Műsor- lárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Kölyök- rádió. — 8.35: Hernádi Judit és Kútvölgyi Erzsébet énekel. — 8.50: Apró-cseprő. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Királyné kedvence. — 9.30: Halló, itt Barcelona! — 13.00: Hírek. — 13.05: Hogy teszik lenni? — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.03: Halló, itt Barcelona! — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 6.45: Falutévé — törvénytippel. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Rongybabák. — 8.55: Itt Barcelona! — 12.25: Walt Disney bemutatja. — 14.10: Képújság. — 17.00: Délutáni egyenleg. — 17.10: Megveszem ezt « nőt. — 17.35: Képújság. —17.40: Mini klip-mix. — 17.50: „Veletek vagyok mindennap”. — 18.00: Dimenzió. — 18.30: Pénzvilág. — 18.40: Istenek szigete — Sri Lanka. — 19.00: Bűvös hatos. — 19.15: „Engedjétek hozzám!” — 19.20: Esti mese. — 19.30: Cimbora — Balatonalmádi. — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. — 20.40: Goya. — 21.35; Közjáték. — 21.45: AKTuális. —- 22.10: Arizonapló. — 23.05: Kortársaink. — 23.20: Késő esti híradó. — 23.25: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 17.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 17.10: Magyarországi néptáncok. — 17.20: Közlemények. — 17.25: Kérdezz! Felelek. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.20: Csacska macska. — 18.45: Egy fehér lovacska. — 18.50: Itt Barcelona! — 23.00: Esti egyenleg. — 23.20: Időjárás. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! — 8.56: Owen Marshall. — 9.50: Gazdag és szép. — 10.15: Dr. Marcus Welby. — 11.00: Tic Tac Toe. — 11.30: Családi párbaj. — 12.00: Magazin. — 12.30: Az élét játékai. — 13.20: Kalifornia klán.— 14.15; A Springfield- .sztori. — 14.55: A Főnök. — 15.50: CHIP’S. — 16.45: Rizikó. — 17.15: Forró nyeremény. — 17.45: Nyereményjáték. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.40; Híradó. — 19.13: Robbanékony. — 19.45: Jó idők, rossz idők. — 20.15: Gyilkosság a hobbija. — 21.10: A nadrággomb-ügy. — 22.55: Kulturális magazin. — 23.20: Férfimagazin. — 23.50: Hírek. — 24.00: Borzasztó kedves család. — 0.30: Légifarkas. — 1.30: A Főnök. — 2.30: Dr. Marcus Welby. —: 3.30: Robbanékony. — 4.00: CHIP'S. — 4.50: Jó idők, rossz idők. — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Állatok olimpiája. — 9.30: Enterprise űrhajó. — 10.20: Lujza királynő, kerék. — 12.40: A nap tippje. 13.09: Hírek. — 13.05: Telebörze nap alatt. — 14.30: Szomszédok. A megyei II.. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjának a győztesét, az Örkényi csapatot már bemutattuk. Most az északi aranyérmes, a Szentendrei Petőfi következik. A szentendrei gárda jó néhány 10 éven át szerepelt az első vonalban, ahonnan az 1990/91. évi küzdelemsorozat végeztével búcsúznia kellett. Igaz, őszi gyengélkedése után az edző, Mezei Miklós irányításával rákapcsolt, sorra gyűjtögette pontjait, de az első félévi nagy hátrányt már nem tudta ledolgozni. Ilyen előzmények után rajtoltak csaknem egy esztendeje a II. osztály Északi csoportjában, ahol szoros küzdelmet vívtak a szomszédvár Pomáz gárdájával, ősszel a Pomáz vezette a sort két pont előnnyel, tavasszal azonban a Szentendre volt a jobb 27 ponttal, néggyel megelőzve ve- télytársát. A Szentendre a gólrekorder 90 találattal. Otthon és idegenben is ez a két csapat szerepelt a legjobban. Szentendréről két csapat döntetlennel, másik kettő — Nagymaros, Pomáz — győztesen távozott. Vendégségben viszont csak öt pontot vesztett a bajnok, három döntetlen, valamint az őszi verőcei vereség miatt. — A versenyfutás kissé idegesítette a csapatot, ennek ellenére sikerült célba érni — emlékezett vissza Mezei Miklós edző, megemlítve, »hogy az utánpótlás is sikerrel helytállt. Az ificsapat Michna István irányításával a második, a körzetben játszó serdülő együttes Bagyinszki Tibor edző vezetésével bronzérmes lett. Mezei Miklós ezután a csapatnévsort ismertette. Kapusok: Puzder János, Gróf István, mezőnyjátékosok: Zirko Miroslav 12 gólos, Kosznovssky Gábor, Kult Ferenc, Miskolczi Béla csapatkapitány, Lakatos Tamás, Kovács Ferenc, Korcsog Ferenc, Hollós István, Kiss Mihály 18 gólos, Szávai Károly 17 gólos, Oláh Attila 12 gólos, Kemény Gábor 14 gólos, Kovács Tamás 11 gólos, Bogdán Endre, Szász Dániel. A legidősebb labdarúgó a 37 esztendős Kovács Ferenc, ő néhány társával egyetemben ősztől a helyi öregfiúk együttesében játszik majd. Az első csapat — mint beszámoltunk arról — nem egyet, hanem kettőt lép. A Szentendre ugyanis egyesült a Honvéd Budai SE, azaz a Hargita gárdájával, átvette annak NB III-as helyét. Ezzel tovább növekedett a Duna-csoport Pest megyei csapatainak a száma. — Nem kötünk megállapodást a Hargita SE labdarúgóival. Közülük több játékosnak amúgy is lejár a katonaideje, leszerel. Közöttük van Berecz, a Volán korábbi kapusa is. Egyszóval, a bajnokságot nyert szentendrei együttes tagjai szerepelnek majd, néhány új játékos társaságában. A mezőtúri Bodó László mellett, Horváth Gellért, a REAC labdarúgója is nálunk szerepel. Fiatalokat is beépítünk, Horváth Csaba, Szabó György, s a kapus Varga Zsolt, valamint Fábián Zsolt az első csapat jelöltjei. Lehetőség van arra is, hogy behívott katonákat is foglalkoztassunk. — A régiek közül néhányban elmennek, Gföf István kapust a Szigetújfalu igazolta le, Bogdán Endre pedig Pomázra megy. Mérkőzéseinket továbbra is az izbégi pályán vívjuk. A legutóbbi bajnokságban 200 volt az átlagnézőszám. remélhetőleg ez a magasabb osztályban növekedni fog. Az egyesületet a városi önkormányzat, valamint az ATI támogatja, melynek vezetője, Potássy János egyben a klub elnöke is. Reitter László Sakk 1522. sz. feladvány Fritz Hoffmann (NDK) Sakkélet '87 12.00: Szerencse- 12.45: Telebörze. — — 13.35: Kaliforniai ___________ 15.05: Hotel. — 16.00: Mi ndent vagy semmit. — 18.15 MacGyver. — 17.05: Mindent vagy semmit. — i go. — 13.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. Időjárás. — 20.15: Halló, Heina! — 21.15: Két jusban. — 22.55: Hírek. — 23.00: Újdonságok és történetek. — 23.45: Filmkészítők. — 24.00: MacGyver. — 0.50: Műsorismertetés. Bin — 20.05: szív máí I £ .. • 1 % Éül iü I 1.... 1 j-. a H m x í i- m g HÉ Siíi Í iäfii IS ÉK m 1 Ä á; & . feli 1 nián 2 lépésben Világos: Kg2, Ve3, Fc4. Hd2, Fg5, Hg7, Bh5 gy: bi, c3, c4, e4 (11). Sötét: Ke5, Vafi, Hb5, Bb6, Bd8, IIcT, Fg3, Fg8, gyi <J7, f7, g4, gti (12). A feladvány megfejtését 1992. október 15-ig Sólymos! László (2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) címére kérjük elküldeni. Értékelés negyedévenként, és az első bárom helyezett 200 forintos vásárlási utalványt kap. Czipp János (Érd)—Jakab András (Gyömrő) 0:1. 1. d4, d3. 2. c4, C6. 3. Hc3. HfG. 4. Fg5. Ild7. 5. e3, Fe7. 6. IIf3, 0-0. 7. Fd3, e6. 8. 0-0, 1)6. 9. Ff4, dxe. 10. Fxc4, Hdá. 11. He2, H7Í6. 12. He5, 111)3. 13. IId.7, IIxhf4. 14. IIex£4, Hxf4, 15. Hxf4, Fd6, 16. VÍ3, VfS, 17. Hh5, Vxf3, 18. gxf, bO, 19. Radl, Fb7, 20. e4, Bfd8. 21. Bd3, B£d7, 22. Bfdl, Bade, 23. Hg3, KC8, 24. Ilc2, b5, 25. Fb3, c5, 26. dxe??, Fxh2f, 27. Kxlí2, Bxd3, 28. IIc3, Bxdt, 29. Fxdl, b4, 30. Fa4, bxc, világos feladta. A szövetségi nap augusztus 27-én, csütörtökön 17—18 óráig lesz (Budapest. Steindl I. u. 12. I. emelet 49. szoba). S. L.