Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-21 / 197. szám
II í H IS K ÉS Szerda este Érden, az óvárosba vezető úton, a várost elkerülő útépítkezésnél egy I.ada típusú személygépkocsi beleesett a mintegy 6 méter mély munkagödörbe. A baleset során megsérült a gépkocsi vezetője és összetört a mélybe zuhant gépkocsi is (Ilancsovszki János felvétele) MQ. Augusztus 21., péntek. Névnapok: Italdvin, ifi fi ■ Eleonóra, Erik. Erika, Franciska, llajna, Johanna, Kemenes, Maximilian, Sámuel. Samuela. A nap kél: 4 óra 48 —nyugszik: 18 óra 45 perckor. A hold kél: 22 óra 01 — nyugszik: 13 óra 19 perckor. Sámuel héber eredetű név. jelentése: Isten meghallgatott. Az ókori Izrael egyik híres prófétája, ő jelölte ki az első zsidó királyt, Sault, majd amikor a király megszegte az isteni parancsot, és meg akart kegyelmezni az ama- lekiták királyának, Sámuel szakított vele. és kijelölte a második királyt, Dávidot. A Sámuel nevét viselő két ószövetségi könyv a próféta születésétől Dávid király uralkodása idejéig beszéli el Izrael történetét. Haj na női név Vörösmarty Mihály alkotása a Zalán futásában, a hajnal szó rövidüléseként. Önálló név, rokona. de nem azonos a Hajnalka névvel. Akik az utóbbi nevet viselik március 27-én és június 19-én tartják névnapjukat. ■ Vau hath i «.i \ u.t s i JELZÉSEK HAMIS SZÁMLÁKRÓL Ellenőrzik a gépkocsi iiitf sortot Péntek délután néha erősebben megnövekszik a go- molyfelhőzct, a Dunántúlon egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A déli-délnyugati szél napközben kissé megélénkül, az esetleges zivatar idején viharos lesz. A hőmérséklet délután 31 és 39 fok között alakul. Ünnepi nyitva tartás Szépművészeti Múzeum Nem zárta be kapuját a Szépművészeti Múzeum a hétvégi ünnep- és munkaszüneti napokon: augusztus 20-ától négy napon keresztül, délelőtt tíz órától este hatig várja a látogatókat. Szombaton pedig nem kell belépődíjat fizetni — tudatta a Szépművészeti Múzeum igazgatósága. A szokásos hétfői szünnap után, augusztus 25-én, kedden — korábbi közlésüktől eltérően — nyitva lesz a múzeum. Örökségi vitában Két áldozat Augusztus 19-én, kora délután vélhetően az örökség miatt robbant ki vita Kassai Zoltán 22 éves foglalkozás nélküli péceli lakos és Kiss István 34 éves, ugyancsak péceli lakos között. Kassai Zoltán a vita hevében 18 centiméter hosszú vadászkéssel előbb Kiss Istvánt szúrta meg, majd Kiss Istvánná 61 éves péceli lakost. Mindketten halálos sérülést szenvedtek. Maga Kassai Zoltán is megsérült, előzetes letartóztatásba helyezték, ám jelenleg kórházban kezelik. A rendőrség vizsgába az ügyet. IVleloKónye remények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az augusztusi teielottó-játékhé- ten 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt 5 találatos nettó nyereményösszeg: 10 733 932 forint. A lottónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 4 találatos szelvény (51 darab) nyeremény egyenként 149 801 forint; 3 találatos (3485 darab) 1827 forint; 2 találatos (97 097 darab), ezekre egyenként'79 forintot fizetnek. Forinua A 34. heti „Fortuna” alapjátékban találat nem volt. A „Fortuna Plusz” játékban 50 forintra jutó nyeremény: 481 forint. A közölt adat végleges. Emlékeztetőül a nyertes kombinációk: M—1, F—4, M—7, L—5, C—1. A szelvények megtalálhatók az IBUSZ-iródák- ban. Következő „Fortuna”- sorsolás: szeptember 1-jén. dakotától Kerepeség HÉV helyed busszal Csütörtök hajnaltól autóbuszok szállítják az utasokat Cinkota és Kerepes között a HÉV-vonalán. A diszpécserszolgálattól megtudtuk: egy helyen — Ilo- nalelepnél — megroggyant a sínpálya. Az ágyazat feltöltését 60-80 ember végzi folyamatosan, vasárnap hajnali három órára befejezik a munkálatokat. Azután ismét közlekednek a HÉV járatai. SZALÉZI SZENT FERENC NÉGYSZAZHUSZONÖT ÉVE született Szalézf - Szent Ferenc francia püspök, vallási író. Előbb .ügyvéd volt, máj; 1593-ban pappá szentelték iGö2-bén pedig genfi püspök lett. Sokat tett egyházkerülete újjászervezéséért, s jelentős politikai közvetítő- szerepet is játszott. lG10-ber ő alapította az ún, salesita apácarendet. A türelmes keresztény humanista megtestesítője volt, segítette a szegényeket, az Isten és az ember közötti kölcsönös bizalmat hirdette. Nagy műveltségű ember volt, könyveit is rendkívüli műgonddal írta. Értékesek levelei. Víl. Sándor pápa iktatta a szentek közé, emléknapja január 29-én van. Faluiévá Szombat reggel ismét kukorékol a kakas 6.15-kor a TV 1-en. A műsorból: népi csíziók, lapszemle, faluhírek, agrárújdonságok, vállalkozó gazdáknak, iparosoknak. kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak — a vidéki Magyar- ország polgárainak. A tervezett témák: — Faludoktor: a nyári betegségről — Menő gyógynövények — A dinnye is divatozik — Kakashírek — A nyertes lottószámok — Menyhért- és Mirjam- köszöntő Szerkesztő: Sári Enikő. Műsorvezető: Sári Enikő. A tűrnilóság felhívása A Tűzoltóság Országos Parancsnoksága a rendkívüli szárazságra tekintettel felhívja az állampolgárok figyelmét a tűzgyújtási tilalomra. Az utóbbi időben egyre több az erdőtűz, amelyek megfékezése nagy erőket köt le a tűzoltóság készenléti szolgálatából, s ez a helyzet veszélyezteti egyes városok biztonságos védelmét. Anyagi gondokkal küzd hazánk egyik legnagyobb múltú tudományos ismeretterjesztő orgánuma, a Természet BŰ Vár című ökológiai magazin, amely jogutódja az 1935-ben alapított Húvárnak. A lap jelenleg már csak kéthavonta juthat el az olvasókhoz, mivel anyagi nehézségeik csak ilyen időközönként teszik lehetővé utcára kerülését. Olvasótáborának többsége — ez mintegy 60 ezerre tehető — főként általános- és középiskolás diák, valamint az ezekben az intézA BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki augusztus 14-én 17.00 és augusztus 17- én 07.00 óra közötti időben rácslefeszítés és ablakbetörés módszerével behatóit a Független Kisgazdapárt Budapest XIV., Thököly út 169. szám alatt levő székházába, és onnan kisebb értékű használati tárgyakat tulajdonított el. A nyomozás eddigi megállapításai szerint a rongáláson kívül egyéb anyagi kár nem keletkezett. A bűncselekmény elkövetésének idején szemtanúk a székház teraszán egy ismeretlen férfit láttak, aki, amikor észrevette, hogy a szomszédból figyelik, behúzódott a ház hátsó bejáratához, ahol már nem volt Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a Vám- és Pénzügyőrség közreműködésével megkezdte az 1991. évi gépkocsiimport ellenőrzését — tájékoztatta az APEH illetékese az MTI-t. Az adóhatóság a vámosoktól megkapta azoknak a cégeknek és magánszemélyeknek a listáját, akik jelentős számban hoztak be gépkocsit 1991-ben. A lista alapján jelenleg 737 cégnél és 162 magánszemélynél indul folyamatosan vizsgálat. Az ellenőröket elsősorban az érdekli, hogy az importőrök megfizették-e a vámot és az importhoz kapcsolódó adókat — az áfát és a forgalmi adót. Vizsgálják azonban azt is, hogy hitelesek-e a számlák, Iiács -Kis k ti nbnn Fiir«!«;si tilalom A Bács-Kiskun Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közleménye szerint az alacsony vízállás, a vízszeny- nyezetiség fokozódása és a jelenlegi járványügyi helyzet miatt Bács-Kiskun megye területén a felszíni vizekben (a -Tisza és a Duna Bács-Kiskun megyei szakaszán, a llolt-Tisza Lakitelek, Holt-Tisza Tiszaal- pár, Kamarás Duna, Kiskunhalas Sóstó, Kunfehértói tó. Szelidi-tó. Soltvad- kerti Petőfi-tó, kiskunmaj- sai termálvízzel töltött mesterséges tó, Kecskemét szabadidőközpont, Záportározótó — további intézkedésig — o fürdés egészségügyi okból tilos. menyekben tanító) tanár. A lapot hagyományosan és tudatosan adják olcsóbban. mint amennyibe kerül, éppen azért, hogy a szerény jövedelmű vásárlók és előfizetők számára is elérhető legyen. A költségek viszont olyan gyorsan nőnek, hogy ha havonta jelenne meg a folyóirat, ez év végén már több mint 10 millió forintos veszteséget kellene elkönyvelnie. Ezért a lap szerkesztői újabb mecénásokat keresnek, akik pénzügyi segítségükkel támogatni tudnák az újság további megjelentetését. látható. Az ismeretlen férfi számításba vehető, mint a bűncselekményt elkövető személy, ezért az ügyben történő elszámoltatása feltétlenül szükséges. Az ismeretlen férfi sze- mályleírása: 30 év körüli’ körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú, arca hosszúkás, haja barna, amelyet hátrafésülve visel. Ruházata: világos színű, rövidujjú ing, sötét színű hosszúnadrág. A rendőrség kéri, hogy ha valaki a megjelölt időben látta az ismeretlen férfit a bűncselekmény helyszínén, akkor értesítse a XIV. Kér. Rendőrkapitányság ügyeletét a 183-4380-as telefon.számon, illetve bármely rendőri szervet a 07-esen. amelynek alapján az importőrök a vámot, iiletve a fogyasztási adót fizették. A számlák valódiságával kapcsolatban az APEH illetékesei fel kívánják venni a . kapcsolatot a külföldi adóhatósággal is. Az együttműködés a külföldi szervekkel segíti majd az APEH-et abban, hogy megállapíthassa, létező cégtől származik-e a számla, és esetleg még azt is, hogy vajon a feltüntetett összeg megfelel-e az adásvétel valós összegének. Az ellenőrzések elrendelésének oka az volt, hogy a hatóságokhoz több helyről, is érkezett jelzés: egyes cégek, azért, hogy alacsonyabb vámot, illetve fogyasztási adót fizessenek, hamis számlákkal igazolták Az ünnepek alatt — Röszke, Gyula és Nagylak forgalmának enyhítése érdekében a határőrség a vám- és pénzügyőrséggel közösen ideiglenes határ- átkelőhelyet nyitott. A déli határon Tiszasziget és Gyála között közlekedhetnek az érintett országok állampolgárai — tájékoztatta az MTI-t Kasán Attila a határőrség szóvivőA diplomataverő bőrfe- jűek bűnügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság — helyt adva a Fővárosi ■ Főügyészség indítványának — szerdán letartóztatta egy hónapra M. Zs. és K. L. fiatalkorú budapesti lakosokat. Ezt dr. Nyilasi Gyiila, a Fővárosi Főügyészség nyomozásfelügyeleti osztályának vezetője közölte az MTI érdeklődésére. Az osztályvezető ügyész elmondta, a bíróság meghatalmazott védőinek jelenlétében hallgatta meg a gyanúsítottakat, akik a bíró előtt is beismerték, hogy július és augusztus elején részt vettek azokban a támadásokban, amelyek során egy-egy színes bőrű férfit bántalmaztak. A védők az ügyészi indítvány külföldi vásárlásaikat. Ilyenkor a magánszemélyek, akiknek a gépkocsikat eladták, általában olyan számlákat kaptak, amelyek a valós vásárlási értéknél alacsonyabb értékről szóltak. Az eddigi tapasztalatok szerint a különbözet 10 és 500 ezer forint között mozgott. Erre mutatott az az egy megyében lefolytatott vizsgálat, amelynek keretében mintegy 400 magánszemélyt kerestek meg az APEH ellenőrei, arra kérve őket, nyilatkozzanak, hogy mennyit fizettek a tulajdonukban lévő gépkocsiért. Ahol a vélt csalás beigazolódik, ott az adóhatóság az adóhiány megállapítása mellett büntető feljelentést kezdeményez adócsalás miatt. je. A tiszaszigeti határátkelő augusztus 23-ig lesz nyitva: 8 és 20 óra között. A határállomáson a személygépkocsi lehet a legnagyobb áthaladó jármű. Krisán Attila elmondta: Letenyénél a vámszervek egy jugoszláv állampolgár személygépkocsijában egy pisztolyt, egy tárat és nyolc lőszert találtak. Az ügyet a rendőrség vizsgálja. elutasítását kérték a bíróságtól. A bíróság a nyomozás adatai és a gyanúsítottak meghallgatása alapján megalapozottnak találta az ügyészség indítványát, s ezért az előzetes letartóztatás elrendeléséről döntött. A bíróság álláspontja szerint, a fiatalkorú gyanúsítottak az egymást követő támadásokban való részvétellel bűnismétlést követtek el, éspedig olyan bűncselekmény megvalósításával, amely kiemelkedő társadalmi veszélyessé- gű. A letartóztatott gyanúsítottak és védőik a bírói döntés ellen fellebbezést jelentettek be. A fellebbezésnek a letartóztatást illetően halasztó hatálya nincs. A fellebbezést a Fővárosi Bíróság bírálja el. Főszerkesztő: dr. Tallós Emil. Főszerkesztő-helyettes: Győri András és Kör Pál. Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítószám: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Horti József vezérigazgató, A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. — Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416.'— Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. Telefon: 138-4707, 138-4420. Telefax': 138-3150. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest, Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Flírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-9Ő 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 3360, egy hónapra 230 Ft. ISSN 1215-847X Anyagi gondokkal küzd a Termeszein ÍJ VÁM Rendőrségi felhívás Az FKGP betörője Fegyvert találtak Ideiglenes határ átkeld Előzetes letartóztatásban Diploma ta verd hdrf cjjuek