Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-21 / 197. szám

SZÓ - KEP 0 SZÓ - KEP 0 SZÓ CSANÁDYJÁNOS Eső veri a ponyvát BERTÓK LÁSZLÓ Valaki ráz egy lepedőt A nyár az őszt megelőle­gezte egy-egy borongós nappal, hosszabb esővel: első dolgunk volt — a félig bontott a sztagot oda hagy­va, azon úgysem lehet se­gíteni — ponyvát . húzni a cséplőgépre; hatalmas asz- tagponyvát. mely minden alkatrészét, de főleg az ég­re tátogó étetőíí,Hast, dobot betakarta. Előfordult, ha. volt mivel, az aszta got is le­takartuk, hogv az eső eláll­tával azonnal folytathassuk a cséplést. Amerre a szem ellátott, szederfák. szilvafák. keríté­sek. ólak. istállók és pajták, szalma- és szénakazlak, csutaboglvák a hatalmás parasztudvarokban. szé­rűkben — s föléiük egészen alacsonyra ereszkedett az ég. a szürke fe'.hőborulat; tyúkok, kacsák, galambok, verebek elcsendesedtek, bár a kacsák, megesett, vidá­man hápogva szaladgáltak az esővert udvaron, virity- ko'.tak a pocsolyáikban. Az éde sál mafát megvámolva mi is elhúzódtunk, előbb csak a gép alá. a polvva- lyukba; verte az eső a ponyvát, dobolt a fejünk felett, az aszíagot a gép mellett még némiképp véd­ték a fö’é.je hajló akácfák, de aztán azok is átvizesed- tek. apró levél-pénzeikről kővér ezüst cseppek csepe- résztek. A nedvesség m:n- dent átitatott, fejünk fölött c ponyvát is — odahagytuk hát re j lékünkét, ki az istál­lóba vagy a fészerbe, vagy a pajtába vette be magát — lassan szétszóródott az egész nép, csak a banda­gazda állt gondterhelten a ház tornáca alatt, talán pi­pázott, s a felhőket latol­gatva mondott valamit a gazdának. Ami nekik gond, nekem öröm voJt. de — úgy vet­tem észre — mind a töb­bieknek i.s. Tartott a nyár. lángolt erősen már vagy két hete szakadatlanul: s mi pitymaj lattól. élői o r d u 11, hogv este nyolcig, kilencig egyfolytában a dohogó, polyvát. szalmát és sűrű port ontó gép mellett, a polyva- és törekluknál. az asztagon kurta vasvellák- kal. az emelkedő kazlakon a megpúpozott potreneeru- dakkal. hogv alig bírtunk felkapaszkodni a iárásdesz- kákon: a zsákoknál é,s a mérlegnél. és némelyik zsákba 120 kiló búza is be­lefért, s nem csupán a má­zsára. a mázsáról a szekér­re kellett őket rakni, de még bezsákolni a magtárba vagv a padlásra is. Lángolt, lángolt a nyár. s bár ez a hajnal más volt. mint a többi, azért csak be­indítottuk a gépet: már a reggeli ideje is elérkezett, amikor esni kezdett az ecő Először csak szemerkélt: reggeli után még bele is fogtunk a munkába, de az­tán sűrűn, konokon kopo­gott; míg el nem verte, por szállt fel az esőcseppek alól, egyszerre mindent el­borított az ázó szalma illa­ta, polyvafizőkeséggel ját­szott az alacsony, lila ég alatt, s az esőben még job­ban fénylettek az akácfák zöld levelei. Elnéptelene­dett az udvar, a szérű, csak a kacsák, libák szaladoztak vidáman föl s alá; a ba­romfiak féllábra állva csö- pögtették le farkukról a vi­zet. behúzódtak a bokrok alá, ólak rejtőkébe; az eső mindenre ráparancsolt,' s különös némaság ülté meg a tájat, különös visszhangja a monoton esődobogásnak. Elbűvölve az ellentét ere­jétől, mely lángoló, portíis- tös napjaink, s a váratlan esős idő között feszült, zsib­badtan heverésztünk erre- arra. ponyvák, pajták, kaz­lak rejtekében: csak a ban­dagazda ácsorgóit gondter­helten a verandán; a mo­noton esőben arra gondol­tam: ez a nap ide vagy oda, egy hét múlva vége a csép- lésnek. s én bezsákolhatom első felnőtt-keresetemet az udvarunkba: jöhet az ősz. jöhetnek e még lilább alko- nvatok. hetes esők — ezt a váratlan nvári napot senki sem veheti már el tőlem: amikor, mint pihenő állat, szabadon és boldogan heve- fésztem. s más dolgom sem volt, mint mélyre szívni a szénapajta lányszagú illa­tát. Butikoslány a divatot kövietem a pontos időt szemre a többiek előtt a valóságban ugyanott egyetlen biztos pont vagyok nem is érzem hogy szédülök csak körbeér bennem a föld és minden létező nagyobb én úgy élek hogy meghalok de a pillanat az örök valaki ráz egy lepedőt és villognak az ablakok engem aj mozgat ami fog az tart Vissza hogy röpülök. KATONA JUDIT Dal az ifjúsághoz l,egyen, ki gondol majd velem: szelíd, hús kezet homlokomra, gyógyító írt apró bajomra, adj nekem, erős Istenem! Legyen, ki holnap is szeret, nagy vétkeimet megbocsátja, velem a hét próbát kiállja, földnek ad, s néha emleget. Tartsanak bútor, hű szívek, a gyávák úgyis elmaradnak. Ifjúságom, ki szép, szabad vagy. hadd legyek hűséges hived! SÁRÁNDI JÓZSEF Fortély A csapdához vezető út is jó szándékkal van kikövezve Csakhogy a poklot mint valami nem-emberi dolgot kelletlen bár de megadással fogadjuk Ez a csapda azonban kicsinyes pária-lelemény Rosszabb a hegyezett karókkal tűzdelt veremnél melybe ha belezuhansz kínlódásod ideje alatt megátkozhatod az eszmei szerzőt Ám kivárásos gyilok ellen nem módszer az átok----------­Fogj ál ásót-kapát hozzá S öld meg a halálod! SZABÓ TAMÁS Tollhegyek A FECSEGÉS Ez itt egy költői jegyzet, ám ilyen műfaj köztudot­tan nincs. Jól gondolták a műfajalkotók: egy többnyi­re érzékeny lelkületű líri­kus ne bonyolódjon prózai eltévelyedésekbe, mert bizo­nyos. hogy nem lesz tárgyi­lagos és szikár. A jó próza valóban nem ismeri az egyes személyü ömlengése­ket: láttat, de látszólag szenvtelen marad. Azt hiszem, nem vagyok elég okos a prózához. Oly­annyira nem, hogy még örö­met is lelek ebben a fecse­gő müfajtalankodásban. El- bizakodottságomban példá­ul most azt képzelem, hogy itthon vagyok, ráérek, l.e- rúgom utcai cipőmet, föl­rakom a lábam az asztalra, és elterpeszkedek ezen a hasábokon. Fecsegek. Tu­dom. ilyet nem illik tenni, de úgy szeretnék már egy­szer végre itthon lenni Ma­gyarországon! Nem valami ellen, és nem valamiért. Csak úgy. A SZTORI Péntek. Nyár. Nyírségi falu. Este a kultúrdában összejött mind a három iro­dalmár. és mind a kilenc közönség. A hármak pilizni mentek. A falu polgármes­terének módja van arra, hogy kiutaljon a falu szü­löttének harmincezer forin­tot. Akkor pedig neki könyve lesz. Mint irodalmi korelnök, azonnal mértéktévesztek. A falu fiát ugyanis csak iro­daimnak dicsérem. Tényleg jó. Ezzel együtt iszonyúan elvont vagyok, mert én tényleg ismerem Ferencünk jó néhány írását. Mondan­dóm lényegéről — érzéke­lem — a többségnek hal­vány gőze nincs. Kínos. A falu becsületét a pap menti meg. Ö sem olvasott a jelenlévőktől egy sort sem, ám ezen a tényen fel­dühödve. van mersze kiok­tatni az irodalmárokat. A hivelc és a köz nevében ő mondja meg. hogy mit és hogyan kell csinálni az íróknak. Legutóbb eay párt- titkári szentencia alatt érez­tem magamat ilyen rosszul. DÚSA LAJOS Út a csöndköz A falu szülötte bölcsen hallgat, ám mint egykor, most is kénytelen vagyok ellentmondani. A helyzet kiéleződik, a harmincezer­ben érdekelt szerző feszeng. Nagyon szeretnék beolvasni a tiszteletesnek, de inkább nyelek egyet. A pályaalkal­mas polgármester ügyesen elsimítja a göcsörtöket. Nyertünk. A harmináezer kiutaltatik. A LEVÉL Leopoldo m, dicső a tetted, har­cosan kiálltál József Attila mellett az irodalmi esten. Biztosra mentél. Tudtad, hogy én sem szeretem a „proletárköltő” skatulyát. Nagyon elegánsan adtad föl a labdát, hogy gólt rúghas­sak. De látod, Leopold, mi­lyen léha pályatársad va­gyok? Üres kapura nem CSIKSZENTMIHÁLYI RÓBERT Körösi Csorna Sándor SZEPESI ATTILA Verebek dicsérete A megszokás mindent el­homályosít. Az ember fá­sultan szédeleg az elunt díszletek között. A tekinte­tében minden mintha éppen alkonyulna: a házfalak és arcok, a fák és az untig is­mert utcák, a terek és a tornyok. Pesszimista isme­rőseimnek azt szoktam ta­nácsolni: próbáljanak úgy élni, mintha épp most csöppentek volna ide vala­honnan. ebbe az egzotikus világba, Budapestre. Közép- Európába. Nem kell hozzá semmi, csak a képzelet já­tékára való némi képesség. tán még senkiből Sem ve­szett ki egészén. Ha tud ró­la, ha nem. Példaképpen az argentin mérnök esetét szoktam el­mesélni. Ez a jámbor fér­fiú építész volt. részben ma­gyar származású. így aztán a nyelvünkön is gagyogott valamicskét. Eljött, életében először Budapestre, valami szakmai összejövetelre. Am városunk építészetére nem­igen jutott ideje. Elkerülte a nagyképű szeánszokat. Csavargott Pesten és Bu­dán. Ámuló szemmel rótta az utcákat, és nvndent meg­Egy kis gyermeki kandiság, ami mindnyájunkra ráfér, s szeretek játszani, szerintem I Attilát nem kell megvédeni, f Aki támadja, az minősíti,, önmagát. Belebikáztam a ziccered­be. Szerintem ugyanis min­den új generációnak joga van új ideálokat választa­ni. Nincs ellenemre, ha valaki Kassákot. Nagy Lászlót, vagy Csoórit szere­ti jobban. Finnyásságom megbo­csásd, nem szeretem az ol­csó babérokat. Neked per­sze, többszörösen igazad volt, de hosszúra sikerült monológod után nem kel­lett kommentár. Ügy va­gyok az ilyen egyértelmű igazakkal, mint a tibeti imahengerekkel. Csak meg kell pörgetni őket, és min­den megy a szertartás sza­bályai szerint. Persze szó sincs arról, hogy Te azonos lennél a szertartásmesterekkel és a hengerpörgetökkel. Nagyon is emberi voltál, amikor az irodalmi estem után a sze­membe mondtad: — Azért beszéltem József Attiláról, hogy végre egy költőről is szó essék. Köszönöm, ked­ves Leopold, nagyon köszö­nöm. A CSÖND A fecsegés, a történet és a levél után visszalapulok a hallgatásba. A remény, hogy legalább barátaim, legalább keresztyén testvé­reim nem döfnek hátba, nos, ez a remény azonos a felfuvalkodottsággal. Rút béka vagyok, nem királyfi. Marad a csönd. Nem kell hozzá semmit sem csinál­nom, nem kell látványosan kivonulnom sehonnan. Hi­szen olyan egyszerű hall­gatni. Oly egyszerű. (MTI— Press) csodált, de főképp — a pesti verebeket. Csodálatos ma­darak, mondta, sosem látott még ennyi kecses elevensé­get, ennyi talpraesett, bohó játékosságot. Ha másért nem, már ezekért az egzo­tikus csodamadarakért ér­demes volt átrepülnie az Atlanti-óceánt. Odaát, az óriási víz túlpartján látott már kondorkeselvűt és óriásnandut, skarlátibi.szt és ezernyi ezer papagájt, de az mind semmi. A veréb az igazi. Ezek a porlepetten is tarka, elkoszlottan is élet­revaló madarak Budapest jelképévé váltak számára. Róluk beszélt, értük lelken­dezett úton-úlfélen. Nem hiszem, hogy a böl­csesség etalonjai épp a mérnökök volnának. De ez az argentin építész tudott valamit, amit érdemes meg­jegyezni. Férfikorára is megmaradt benne a gyer­meki kíváncsiság. Nem béklyózta semmi protokoll, semmi megszokás. Tudott látni, és kimondta, amit ér­zett. És én makacsul beleka­paszkodom ebbe a kis tör­ténetbe. ha szomorú szemű, fásult arcú embereket látok, és azt mondogatom: komor tekintetű, pesszimista íele- barátaim, legyünk mindnyá­jan verebek. Legyünk eg­zotikus esodamadarak, akik itt élünk a Duna partján. Ne higgyük azt, hogy min­den csoda másutt történik. Ne higgyük azt. hogy itt csak romlás van, csak ke­serűség van. Legyitnk_azok, akik vagyunk. Ha kissé ko­pottasak is. ha kissé unot- tak is. Máshonnan nézve ez a csoda, ez a különös. Ke­ressük meg magunkban azt a nézőpontot, azt a látó­szöget, ahonnan ez a szá­munkra ismerős és kissé el­szürkült világ is izgalmas és eleven.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents