Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-18 / 195. szám
üárkrvrn és Kiskii»lu«*liá#.áu ■ Jogi tanácsok Szerzői iegdlíj fizetése ca vendéglátó' iparban • ECi fizeti az iliefékef? • Sikeres vendéglátós múltam eredményeként a közeljövőben megnyitom első szállodámat a Dunakanyarban. Ismerőseim felhívták a figyelmemet a vendégek szórakoztatására üzemeltetett televízióké s/iil ékek utáni jogdíj fizetési kötelezettségemre, az új jogi szabályozást azonban nem ismerem, ezért kérem az önök tájékoztatását — írja D. N. váci olvasónk. A szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (Szjt.) 13. § (1) bekezdése értelmében a szerzői mű bármilyen felhasználásához a szerző hozzájárulása szükséges. A szerzőt vagy jogutódját a mű felhasználása ellenében — ha az Szjt. másként nem rendelkezik — díjazás illeti meg. A szerzői jogról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet (Vhr.) 10. §-a szerint felhasználáson az Szjt. alkalmazásában azt a folyamatot kell érteni, amely a művet, vagy annak részletét a nyilvánossághoz közvetíti. Az Szjt. 40 § (1) bekezdése értelmében a már nyilvánosságra hozott zenemű nyilvános előadásához a szerző hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ha a szerzői jogok védelmére hivatott szerv (a Szerzői Jogvédő Hivatal) által a művelődési és közoktatási miniszter jóváhagyásával megállapított díjat lerótták. A Vhr. 29. §-a értelmében az Szjt. 40. § (1) bekezdésében említett díjat a Szerzői Jogvédő Hivatal a szerző javára, saját nevében jogosult beszedni. Zeneművek nyilvános előadásának kell tekinteni a nyilvános szórakozóhelyeken, a vendéglátóiparban a vendégek részére rendelkezésre álló helyiségben elhelyezett rádión, tévén keresztül közvetített zeneműveket is. A Magyar Postának fizetett előfizetési díj csak az üzemeltetési díjakat foglalja ugyanis magában, de a szerzői jogdíjakat nem. . Az irodalmi és zeneművek nyilvános előadása utáni jogdíjfizetés feltételeiről a 8/1992. (V. 8.) MKM-rendelet, a jogdíjfizetés mértékéről pedig a Szerzői Jogvédő Hivatal által egyidejűleg közzétett díjtáblázat rendelkezik. Olvasónk kérdése konkrétan a szállodákban működtetett televízió- készülékek útján szolgáltatott müvek utáni jogdíjfizetési feltételekre vonatkozott. A szállodák és egyéb kereskedelmi szálláshelyek közös helyiségeiben (társalgó, hall) szolgáltatott zene után öt- és négycsillagos szálloda esetében havi háromezer forintot, háromcsillagos és panzió első osztály esetében liánt kétezer forintot, két- és egycsillagos, illetve egyéb szálláshelyek esetében havi egyezer forintot kell a Szerzői Jogvédő Hivatalnak megfizetni. A rendelet és a díjtáblázat a Magyar Közlöny 1992. évi 47. számában, illetőleg a Művelődési Közlöny 11. számában lett közzétéve. • Tanácsi lakásomat két évvel ezelőtt e?y társasházi öröklakás résztulajdoni hányadára Forgalomkorlátozás az augusztus 20-i rendezvényeken (Folytatás az 1. oldalról.) véd utca és a Kossuth Lajos tér közölt, továbbá a Vécsey utcában, a Vértanúk terén, a Vayka.y utcában, a Kozma Ferenc utcában, a Széchenyi alsó és felső rakparton a Garibaldi utca és Lánchíd között. A járműforgalom elől augusztus 20-án 7 és 12 óra között lezárják az V. kerületben a Markó utca—Honvéd utca—Szabadság tér— Zoltán utca—Széchenyi alsó rakpart által határolt területet. A zárt területen minden jármű közlekedése tilos. A lovas bandérium felvonulása miatt időszakos és fél útpályás forgalomkorlátozás lesz augusztus 20-án S óra 20 és 9 óra 40 között az V. kerületben a Kossuth Lajos tér—Alkotmány utca —Bajcsy-Zsilinszky út—József Attila utca—Roosevelt tér—Apáczai Csere János utca—Március 15. tér—Piarista köz—Váci utca—Erzsébet híd; az I. kerületben a Krisztina körút—Szarvas tér—Lánchíd utca—Clark Ádám tér—Hunyadi János utca—Dísz tér—Tárnok utca—Szentháromság tér— Szentháromság utca—Űri utca—Dísz tér—Palota űt— Dózsa György tér útvonalon. Az állami ünnepség alkalmából tilos várakozni augusztus 19-én 17 órától augusztus 20-án 24 óráig az I. kerületben a Fortuna utcában, a Táncsics Mihály utcában, a Bécsikapu téren és a Hess András téren. A járműforgalom elől lezárják augusztus 20-án 8 és 14 óra között a Fortuna utcát, a Táncsics Mihály utcát, a Hess András teret és a Szentháromság teret. A zárt területeken belül mindennemű jármű mozgása tilos! A Szent István téri ünnepség alkalmából tilos várakozni augusztus 19-én 17 órától augusztus 20-án 24 óráig az V. kerületben a Szent István téren, a Sas utcában az Arany János és József Attila utca között, a Nagy Korona utcában a 14 Szent István tér és a József Attila utca között, az Arany János utcában a Sas utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között. A járműforgalom elől augusztus 20-án 16 és 20 óra között lezárják a Szent István teret, valamint a Nagy Korona utcának a József Attila utca és Szent István tér közötti szakaszát. A Szent István-napi körmenet alkalmából augusztus 20-án 17 óra 40 és 18 óra 30 között a járműforgalom elől lezárják a Sas utcát az Arany János és József Attila utca között, az Arany János utcát a Sas utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között, fél útpályán a Bajcsy-Zsilinszky utat az Arany János utca és a József Attila utca között, és ugyancsak fél pályán a József Attila utcát a Bajcsy- Zsilinszky út és a Sas utca között. A tűzijáték alkalmából tilos a várakozás augusztus 19- én 17 órától augusztus 20- án 24 óráig az I. kerületben a Citadella sétányon, a Szirtes úton a Citadella sétány és Kelenhegyi út között, a Döbrentei téren, a Rudas fürdő melletti parkolóban, a Bem József alsó és felső rakparton, a Groza Péter alsó és felső rakparton, a Szent Gellért alsó és felső rakparton. A XI. kerületben a Szent Gellért téren, a Kelenhegyi úton a Szent Gellért tér és Kemenes utca között, az V. kerületben a Belgrad rakparton és a Március 15. téren, valamint a IX. kerületben a Fővám téren. A zárt területen belül egyéb helyeken nem tilos a várakozás, tehát a járművezetők saját felelősségükre várakozhatnak járműveikkel. Minden járműforgalom elől lezárják augusztus 20-án 20 és 22 óra 30 között az I. kerületben a Clark Ádám tér—Alagút— Alagút utca—Gellérthegy utca—Czakó utca—Sánc utca—Szirtes utca, a XI. kerületben a Kelenhegyi út— Orlay utca—Csiky utca— Budafoki út—Bertalan Lajos utca és a Duna által határolt területet. Ugyancsak lezárják a budai alsó rakpartot a Bertalan Lajos utcától a Halász utcáig, az V. kerületben a Kossuth Lajos tér—Akadémia utca —Roosevelt tér—József Attila utca—József nádor tér —Harmincad utca—Károly körút—Múzeum körút— Vámház körút, a IX. kerületben a Lónyai utca—Ba- káts utca—Duna által határolt területet. A lezárt területen mindennemű jármű közlekedése tilos, viszont a lezárt területen kívül zavartalan a közlekedés. A várakozási tilalmakat jelzőtáblák is jelzik. cseréltom. Az eladóval az adásvételi szerződésben úgy állapodtunk meg, hogy az illetékköltségeket ö viseli. Nagyon meglepődtem, amikor a napokban kaptam az illetékhivataltól egy fizetési felszólítást, hogy fizessek meg tizenötezer forint illetéket. A szerződést ügyvéd készítette, betegségem miatt azonban nem tudom most felkeresni, ezért szeretnék önöktől választ kapni, hogy az eladóval történt megállapodásunk ellenére kötelcz- hetnek-e engem az illeték megfizetésére — kérdezi G. Emil- né olvasónk. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 27. § (1) bekezdése alapján — általános szabályként — a vagyonszerzési illetéket a szerző fél köteles megfizetni, csere esetén pedig az illeték megfizetéséért a szerződő felek egyetemlegesen felelősek. A jogszabály azonban lehetővé teszi, hogy a felek az illeték viseléséről az általános szabálytól eltérően rendelkezzenek. Ha a szerző (szerződő) felek közül valamelyik a szerződésben az illeték megfizetését magára vállalja, az illetéket a behajthatatlanság igazolásáig, de legfeljebb két évig csak ettől a szerző (szerződő) féltől lehet követelni. Olvasónk leveléből kitűnik, hogy ők az eladóval az illetékviselésről egyértelműen rendelkeztek, így az illeték megfizetése jogszerűen valóban nem őt, hanem az eladót terheli, ezért jogorvoslattal élhet. Az illetékhivatal fizetési meghagyása ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezést nyújthat be az illetékes köztársasági megbízott hivatalához. A vagyonátruházási illeték alapja egyébként lakások cseréje esetén a forgalmi érték különbözetének két százaléka, az ennek megfelelő összegű illetéket kell majd a kötelezettnek a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül megfizetni. Késedelmes fizetés esetén az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 67. §-a alapján késedelmi pótlékot kell fizetni. Dr. Fogarasi Gabriella KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Mindennapi tudomány. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Űtközbcn. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Őszi kavargás. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Füleljen! — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. Űtközben. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.27: Közönségszolgálat. — 13.30: „Tanúim lesztek”. — 14.00: Hírek, időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Ajánlott levél. ism. vagy vers. — 15.00: Hírek- Időjárás. — 15.55: Cégér (X). — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.30. Zenefórum. — 17.00: Hírek. Időjárás. Ütköz- ben. — 17.05: Magyarországról jövök. — 18.00: Esti Krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Kiemelések — telem. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Népi tánenutzsika. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum a kultúráról. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nóta-só — 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés — 13.00: Hírek. — 13.05: Iránytű. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Mindenki másképp csinálja. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 17.50: Rádiót nyerhet, ha PETŐFIT hallgat.. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Helykereső. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kamasz-panasz. — 19.35: Magyar tájak dalaiból. — 20.00: Műfcrdítva. — 20.40: Rodgers zenés játékaiból. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Blues. — 21.35: Mit üzen a rádió? — 22.00: Rockpnnoráma. — 22.30: Jazz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Falutévé — adótippel. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Fűzfa-öböl. — 9.00: Telelottó. — 9.05: A hősök elfáradtak. — 11.55: Képújság. — 17.00: DélAranykalász Kupa Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében az 1976. augusztus elseje után született játékosokból álló ifjúsági válogatottak Európa-bajnoki selejtezőin nem léphet pályára Kis-Jugoszlávia legénysége. Ez a magyar fiatalok „sorsát” is befolyásolta, ugyanis az eredetileg kisorsolt ellenfelek (Németország, Spanyolország) már nem ellenfelek. Helyettük Piski Elemér szövetségi edző gárdája Romániával vív két kvalifikációs összecsapást a jövő évi 16-os döntőbe kerülésért. A selejtezőket megelőzően kétségkívül rangos eseményen mérheti le az edző játékosainak felkészültségét. Mától ugyanis megkezdődik a 12. Aranykalász Kupa-torna, amelyen két csoportban nyolc csapat vív először selejtezőket, majd következnek a helyosztók. A Ráckevén és Kiskunlacházán sorra kerülő mérkőzések csoportbeosztása: „A” csoport: Bajor tartományi válogatott, Izrael, Lengyelország, Törökország. „B” csoport: Ciprus, Horvátország, Magyarország, Svájc. A magyar válogatott csoportmérkőzései: kedd, 16 óra, Ráckeve: Horvátország ellen, szerda, 18, Kiskun- lacháza: Svájc ellen, péntek, 18, Ráckeve: Ciprus ellen. A mai műsor: Ráckeve, 16 óra: Horvátország—Magyarország, 18 óra: Lengyelország—Törökország. Kiskunlaoháza, 16 óra: Izrael—Bajor tartományi válogatott, 18 óra: Ciprus— Svájc. l;üzeKiilion>Iiaii a váriak Nem edzőtáborozni megy Az NB I-es labdarúgóbajnokság szombati második fordulóját megelőzően, szerda délután 15 élvonalbeli futballgárda is gyepre lép a Magyar Kupáért. A legjobb 64 közé jutásért a bajnoki címvédő ferencvárosiaknak különösebben nem kellett megizzadniuk, játék nélkül léptek tovább az időközben fúzión átesett SBTC rovására. A Magyar Kupát (egyben a Szuper Kupát is) őrző UTE legénysége a sport- centrumáról híres Duna- varsányba látogat el, de korántsem edzötáborozni... Az egységesen 16.30 órakor kezdődő összecsapások közül talán a Kaposvári Honvéd —Pécsi MSC, illetve a Körmend—Győri Rába ETO .mérkőzés ígéri a legtöbb izgalmat. A további NB I-es klubok várhatóan különösebb idegesség nélkül juthatnak tovább, így a váciak is a Füzesabony ellenében. A szerdai kupaerőpróbákon az NB I-esek a következő riválisokkal küzdenek: Szerencshegyalja (NB III.) —Nyíregyháza, Kisvárda (NB III.)—Diósgyőr. Szegedi D. (NB III.)—Békéscsaba, Ti- szakécske (NB III.)—MTK, Dunavarsány (NB III.)— ÜTE, Heréd (NB III.)—Vasas, Füzesabony (NB III.)—- Vác FC-Samsung, Jászberény • (NB III.)—Kispest- Honvéd FC, Lajoskomárom (NB III.)—BVSC-Novép, Pécsi VSK (NB III.)—Siófok, Kaposvári Honvéd (NB III.)—Pécsi MSC, Bonyhád (NB III.)—Csepel, Herend (NB III.)—Video- ton-Waltham. Hegyeshalom (NB III.)—Veszprém, Körmend (NB III.)—Győri Rába ETO. Döntetlen esetén kétszer 15 perces hosszabbítás következik, majd, ha ezt követően is döntetlenre állnak a csapatok, akkor büntetőrúgásokat végeznek. utáni egyenleg. — 17.10: Megveszem ezt a nőt. — 17.35s Képújság. — 17.45: Van benne valami. — 18.30: Pénzvilág. — 18.40: A Dodó-klub. — 19.00: Cimbória. — 19.15: Esti mese. — 19.30: IS — Valahonnan valahová.' — 20 00: Híradó. — 20.30; Telesport. — 20.40: Metropolis játék. — 21.15: Közjáték. — 21.25: A(k)kor (és) most.' — 22.15: Az angol szépség. — 23.05: Késő esti híradó. — 23.10: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 16.05: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. — 16.13: Emlékszel még? — 16.55: Ötöd-ölő. — 17.10: Ilona-nap Má- kófalván. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.20: Maci Laci kincset keres. — 18.40: Telesport. — 19.05: A boldog család. — 19.58: Pop-rock fehéren, feketén. — 20.18: „Oroszlánkörmök”. — 20.50: Lyukasóra. — 21.35: Magyarok III. világ- kongresszusa. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: A Birodalom vége. — 23.15: Tv 2 jazz- napok. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né-' metország! — 8.55: Owen Marshall. — 9.50: Gazdag és szép. — 10.15: Dr. Marcus Welby. — 11.00: Tie Tac Toe. — 11.30: Családi párbaj. — 12.00: — Magazin. — 12.30- Az élet játékai. — 13.20: Kalifornia klán. — 14.15: A Springfield-sztori. — 14.55: A Főnök. — 15.50: CHIP’S — 16.45: Rizikó. — 17.15: Forró nyeremény. — 17.45: Nyereményjáték. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Robbanékony. — 19.45: Jó időle,' rossz idők. — 20.15: Óriásláb esete Hendersonékkal. —• 2215; Robbanékony. — 23.05: Nindzsa zsaruk. — 23.55: Hírek. — 0.05: Borzasztó kedves család. — 0.30: Baret- ta. — 1.30: A Főnök. — 2.30: Dr. Marcus Welby. — 3.30: Robbanékony. — 4.09: CHIP’S. — 4.50: Jó idők, rossz idők. — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 G.OO: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Szív az adu. — 9.30: Halló, Heino! — 10.20: Maestoso Austria, a mén. — 11.55: Szerencse- kerék. — 12.40: A nap lippje. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.95: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt. — 14.30: Szomszédok. — 15.05: Hotel — 16.00: MacGyver. — 17.05: Mindent vagy semmit. — 18.15: Bingo. — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.00: Ki lesz az új Scarlett? — 20.15: Mayday a felhők között. — 22.00: A két profi. — 23.50: Hírek, sport. — 23.55: MacGyver. — 0.45: Szökésben. — 1.35: Műsorismertetés.