Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-07 / 159. szám

Amire most van kereslet Összehasonlíthatatlanul jobb termés volt tavaly; Szilágyi Sándor becslése szerint legalább háromszor adtak töb­bel a tőkék A falu határában nagy a mozgás — újra itt a málna­szezon. A családok apraja- nagyja beárt) szedni a sor­ba, s bár rosszabb a termés mint tavaly, a kosdi terme­lőnek mégis jobban megéri: a felvásárlók most elfogad­ható árat adnak. Az idén az a sajátos hely­zet tapasztalható, amikor a kevés málnának nagy ke­reslete van, de nemcsak a hazai, hanem a nyugati piacon is. így nem csoda, ha teljesen új cégek is fel­vásárolnak: s egymást túl­licitálják az árban. Az élén­külés jól jött a termelők­nek, hiszen évekig áron alul kényszerültek elkótyave­tyélni a munkaigényes gyü­mölcsöt. Sokan a pangás miatt ki is vágták a tőkét •— a többi között ez is befo­lyásolja, hogy az idén ke­vesebb a termés. A kilencéves Szilágyi Annamária sem marad ki a málnaszedésből — segítsége jól jön a szülőknek (Erdős! Agnes felvételei) Tiltsák ki! Taxival, egészen a sírig Azt mondják, aki úr, az a pokolban is úr. Ha e mondásban akár parányi igazság is rejtezik, biztos jól megy majd a sora oda­át annak, aki taxival köz­lekedik egészen a hozzá­tartozója sírjáig. Egyik olvasónk tette szó­vá a dolgot, egyszerűen a közlekedési szabályokra hi­vatkozva. Az alsóvárosi te­mető bizonyos útjai ugyan­is nyitva állnak az autós hozzátartozók előtt. Egy parkoló is várja őket, ahon­nan elsétálhatnak a sír­hantig r Váci közlemények Figyelem! Keresem azt a jó­hiszemű vásárlót, aki a Vác, Báthory utca 9. sz. lakótól jog­talanul eladott propán gázpa­lackot megvette 3 ezer forin­tért. Visszavásárolnám, plusz egyezer forintot fizetek rá! 78 éves, kisnyugdíjas nagymama vagyok, enyém volt a palack, szeretném visszakapni, mellőz­ve minden jogi eljárást. Eset­leg nyomravezető 2 ezer forint jutalmat kap. Leveleket ..Gáz­palack” ieligére, a váci hirde­tőirodába, Jókai u. 9.. kérem küldeni. (115 328/2K> — Nyolc éve járok oda, a férjem nyugszik a teme­tőben. Láttam már máskor is autókat ott, ahol nem volna helyük, mert csak az elhunyt az, akit autó vihet a sírhoz, a fekete kocsi, amely az utolsó útjára szál­lítja a koporsóban. Az a taxi, egyébként szé­les, kék színű, nyugati autó, a rendszáma CG .. .- vei kezdődött, nem elég, hogy azon a területen járt, ahová tábla tiltja a behaj­tást, de ahogy ott mentem, mögöttem türelmetlenke­dett. Tudja, nem tetszett neki, hogy ott megyek, mert lassítania kellett. Amikor leelőzött, odaszól­tam, hogy ez nem szabá­lyos, de mit sem törődött velem. Bevallom, most telt be a pohár. Ezért határoztam el, hogy elmondom. Legalább ott nyugalmat szeretnénk! Nem tudom, maga a taxis látogatta-e hozzátartozóját, vagy ez volt az utasa kívánsága. Akárhogy is le­gyen, tiltsák ki a jármü­veket onnan! ' - • • -• •• - ‘ ' Váci apróhirdetések ,'V ... 'te - V-v . ’ ' . Eladó családi társasház Vác belvárosában. Területe: 80 nm. Telefonszám: 06-27-13-048. Ér­deklődni : 17 órától 19 óráig. — Hatszáz n.-öles málnás, gyü­mölcstárolóval eladó. Villany, víz a közelben! Érdeklődni: Kösd. Bocskay út 30. (Kis Ig- nácl. (110 534/3K) Deákvári 58 nm-es, kétszobás, tehermentes öröklakás 1 250 000 forintért eladó. Érdeklődni: Új­hegyi út 51. III. 8. (este). — 016 133 2K) _________________ Pá ncélszekrény (lemez) eladó. Érdeklődni: Csányi körúti üz­letsoron. a FOTO szervizben. 016 137/2K) A Híradástechnikai Anyagok Gyára felvesz tíz fő érettségi­zett fiatal női munkaerőt, két műszakos fizikai munkára. Je lentkezni lehet: HAGY igazga­tási osztály. Vác, Zrínyi u. 39 Telefonszám: 06-27-14-411/174. — (116 589/1K) Június 29-én. a kora délutáni órákban elveszett Vác és Rád között (hizlaldánál) hivatásos vadász ALFI névre hallgató magyar vizsla kutyája. A be csületes megtaláló magas juta­lomban részesül! Cím: Vác. Cserje út 2/A 2600, Petró. Tele- fonszám: 06-27-100-295. (116 590/ 1K) Vácon állítja ki kerá­miáit az ismert énekmű­vész, C savlek Etellca. A Kotta és korong címet vi­selő kiállítást a Madách Imre Művelődési Központ galériájában július 16-án, délután hat órakor nyitja meg Baranyi Ferenc. A művésznő kerámiái augusztus 25-ig tekinthetők majd meg, hétfő kivételé­vel, naponta 14 és 20 óra között. VÁCI vtíiia XXXVI. ÉVFOLYAM, 159. SZÁM 1992. JÜLIUS 7., KEDD Előnyén a fiafa! autóbuszok A Neo Tours elítéli, a Volánbusz helyesli Antall József miniszterelnökhöz írt tillakozólcvclet a vá­ci Neo Service, mint a Neoplan cég magyarországi kép­viselője, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­rium tervezett és már bejelentett rendeletmódosítása miatt. — Követeljük ennek az elhamarkodott intézkedés­nek az azonnali eltörlését, zárul a cég július elsején kelt levele. Mint ismeretes — az újabb ausztriai buszbaleset után —, a minisztérium hí­rül adta. hogy miniszteri rendelettel kívánják módo­sítani a nemzetközi közúti személyszállítás feltételeit ez év szeptember elsejétől. — A tervezett rendelet sze­rint csak olyan autóbuszok alkalmasak a nemzetközi közúti személyszállításra, amelyek a külön jogsza­bályban meghatározott üzemeltetési műszaki felté­teleknek megfelelnek, és nyolc évnél nem idősebbek. Az autóbuszokat menetíró­val — tachográffal — is el kell látni. KÜLÖNJÁRATOK A Neo Service, illetve a Neo Tours Utazási Kft. mind ügyfeleit, mind az érdekelt kollégákat arra szólította fel, hogy támo­gassák tiltakozó akcióju­kat e vállalkozáselleyes rendelet ellen. Ezért is ér­deklődtünk a Volánbusz váci üzemigazgatóságánál: rriit szólnak a szigorítás­hoz? — Érinti ez egyáltalán az üzemigazgatóságot? — kér­deztük Fúró Ferenc forgal­mi osztályvezetőtől. — A száztizén kilenc autóbuszunkból hat bonyo­lít le különjáratokat. Nyolc­van százalékban bérlőknek adjuk ki a buszokat: mi amolyan puffer szerepet is betöltünk, hiszen, ha egy vállalkozónak gondja van a saját járművével, tőlünk bérel. A napokban például, délután kértek másnapra egy buszt, kiállítottuk, in­dulhatott Spanyolországba. Húsz százalékban magunk szervezünk utakat iskolá­soknak, egyházi közössé­geknek vagy egyszerűen úgynevezett bevásárlóuta- kat. Erre Ikarus 256-os tí­pusú buszaink vannak. Ezekbe már be van építve a tachográf is. KÉSŐBBI GOND — Mennyi idősek ezek a járművek? ■— Idén még beleférünk a nyolcéves felső határba. Hogy jövőre mi lesz? Re­méljük, lesznek új busza­ink. A különjárataink az idei első félévben többet hoztak, mint tavaly, tehát szükség lenne rá. Ám ott van még egy másik lehető­ség: a Budapestről induló nemzetközi járatokra már Vácon is meg lehet vásárol­ni a jegyet, itt a buszpálya­udvaron, az utazási irodá­ban. — Azért az üzemigazga­tóság nem akar lemondani a külföldi utaztatásról? — Sőt. szeretnénk több utat szervezni együtt az Omnibusszal! A rendelet- tervezet. amellyel én telje­sen egyetértek, azért nem zárja ki a nyolc évnél idő­sebb buszokat sem ebből, csak szigorúbb vizsgázta­tást ír elő, külön a fődara­bokra is. A félévenkénti vizsga pedig nálunk eddig is megtörtént. A nagy gond legfeljebb két év múlva lesz, amikor kötelezővé te­szik a tartós lassító féket. A Neo Tours az illetékes tárca miniszterének is el­küldte levelét, amelyben vállalkozásellenesnek mi­nősíti a rendelettervezetet. Ügy véli, hogy ez egyes nagy cégek, gyártók és utaztatók érdekeit szolgálja. A kisebb vállalkozók — amelyeknek nagy része konkrét szerződésekkel ren­delkezik az egész szezonra —, bár érvényes műszaki vizsgával rendelkeznek autóbuszaik, szeptember el­sejétől nem tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek. DISZKRIMINÁCIÓ A miniszterhez írt levél­ben az is szerepel, hogy „el vagyunk szánva min­den jogi és egyéb lépést megtenni, hogy a kenyeret ne vegyék ki a kezünkből’’ — ugyanis az utazási kft igazgatója szerint, ez diszkriminatív lépés. Egy kisebb cég számára — a mai kamatok mellett —, elérhetetlen egy korszerű, új busz: egy emeletes Neoplan, vámmal, áfával mintegy 50 millió forintba kerülne. B. J. Király Endre emlékkiállítás A Svájcból induló já­rattal megérkezik a Feri­hegyi repülőtérre Király Endréné és három gyer­meke. Kétnapos fővárosi tartózkodás után pénteken Vácra jönnek, Király End­re emlékkiállításának a megnyitójára. Király Endre száz évvel VÁC VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA pályázatot hirdet a következőkben felsorolt . üzlethelyiségek bérleti jogának elnyerésére, öt évre: 25 rrr-es, Káptalan u. 12. (volt kárpitosműhely), 10 m2-es, Köztársaság u. 8. (volt cipészműhely), 20 m3-es, Deákvári főút 9. (volt esküvői, illetve lakásfelszerelési bolt), 54 m2-es, Központi piac (volt gödi mgtsz.-húsbolí), 32 m2-es, Géza kiráiy tér 3. (volt szervizműhely), 26 m2-es, Március 15. tér 27. (pincehelyiség). A bérleti díjat versenytárgyaláson állapítják meg. _ A helyiségekben kereskedelmi, szolgáltatói, ügynöki tevékenység folytatható. A pályázatokat július 15-éig, írásban lehet benyújtani a hivatal városgazdálkodási és városfejlesztési osztályára. További felvilágosítást a hivatal 11. sz. szobájában adnak. ezelőtt,- 1892-ben született Selmecbányán. Családja az első világháború után a trianoni Magyarországra menekült. Mint kohómér­nök, több helyen dolgozott. Az ötvenes években Vácon őt bízták meg a bőriparis­kola helyén létesített ön­tő-ipariskola tanműhelyei­nek létesítésével. Két fia és lánya 1948-ban, Király Endre és felesége 1958-ban elhagyta szülőhazáját és Svájcban telepedett le. Mint Vácott élő mérnök és tanár, vasárnaponként élvezettel festette a várost és környékének természeti szépségekben gazdag tá­jait. Ezekből és külföldi alkotásaiból nyílik kiállítás július 10-én, pénteken 17 órakor, a volt görög temp­lomban. Beszédet mond: Galambos Ferenc tanár helytörténész. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség v<^ zetöje: Borgó János. 0 Munkatárs: Dudás Zoltán. 9 Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. © Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól Íj óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig,... vala­mint a váci hirdetőirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfon és kedden délután 14-tol 17 óráig. Énekművész kerámiái Kotta és korong címen

Next

/
Thumbnails
Contents