Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-27 / 176. szám
III KJE K * ^sVv a * § mg \ pm c-yywsy 'Í.W, ** ff nipfc mSmMmmSSmM Szombaton a kora délutáni órákban Erdőkertes határában bámészkodók gyülekeztek. Kigyulladt a Galga-parti Összefogás Tsz tulajdonában levő rozstábla és a mintegy 105 hektáros terület fele leégett. Az anyagi kár 800 ezer forint, a tűz okát még vizsgálják (Vimola Károly felvétele) flAR a Július 27., hétfő. Névnapok: Ajtony, Aurél, Ber- 1*1 M ■ told, Celesztin, Celesztina, Gajána, György, Györk, Hugó, Julitta, Kamilla, Keresztéi)’, Konstantin, Liliána, Malakiás, Natália, Natasa, Olga. Pantcleon, Pcn- tele, Rudolf. A nap kél: 4 óra 16 — nyugszik: 19 óra 25 perckor. A hold kél: 1 óra 09 — nyugszik: 17 óra 32 perckor. Pantaleon kis-ázsiai orvost, vértanút 305-ben olajfához kötözve fejezték le. A legenda szerint fejéből nem vér, hanem tej folyt. Tisztelete hazánkban az Árpád-korban terjedt el. ünnepét a legtöbb misekönyvünk számontar- totta. Emlékét Dunapentele és Sárpentele helységnevek és a Pentelei családnév őrzi. Pantaleon közbenjárását fejfájás, szoptatási fájdalmak és jószágvész esetén tartották foganatosnak. I Ya H H \ l O 1 I» Ó J ÁHÁS« Tovább tart a többnyire derült, igen meleg idő. Csak néha növekszik meg a gomolyíelhőzet, és záporeső, zivatar is csupán néhol fordulhat elő. Az északi, északkeleti szél napközben kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn: 28 és 33 fok között alakul. ^ Elhunyt Ilizarov professzor. Hosszú éveken át a kurgani ortopédiai és rehabilitációs központ vezetőjeként dolgozott rendkívül eredményesen. Páciensei között több magyar is volt. Nincs ötös a lottóig A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 30. heti nyeremények a jövedelem- adó levonása után a következők : öttalálatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg : 68 606 926 forint. Négytalálatos szelvény 67 darab, nyereményük egyenként 237 425 forint. A 3 találatos szelvényre egyenként 2905 forintot, a kéttalálatos szelvényre egyenként 121 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. ^ Anna-báli szépek. Bemutatkoztak Balatonfüred- nek vasárnap délelőtt az Anna-bál szépei. Két hintó- val vonultak végig a városon. Az első a 17 éves Nagy Judilot vitte, aki döntő fölénnyel lett a 16. balatonfüredi Anna-bál királynője. Ö budapesti közgazdasági szakközépiskolás. Az első udvarhölgy, vagyis a második helyezett a szekszárdi Kuglics Andrea — aki a szomszédos Marina bár tánckarából ugrott át bá lozni, ő 20 éves, és éppen külföldi turnéra készül. A második udvarhölgy Nagy Szilvia, aki szüleivel együtt Svédországból érkezett, jogásznak tanul. ♦ Olimpia az AM-milt- róval. Azok a budapesti vagy Budapest környéki nézők, akik igénybe ve szik az AM-mikro rendszer szolgáltatásait augusztus 10-ig, a barcelonai olimpiai játékokat is végignézhetik — tájékoztatta az MTI-t a Magyar Műsorszóró Vállalat. Ez idő alatt ugyanis, a Screensport program helyén az Eurosporí-műsort továbbítja a csaknem 60 ezer érdekelt néző számára a vállalat. CSORBA GÉZA SZÁZ ÉVE született Csorba Géza (1892 —1974) Kossuth-díjjw szobrász, kiváló művész. Legismertebb művei Adynak — akinek jó Tiarát ja volt — állítanak emléket a Kerepesi temetőben, a Mii vészsétányon és a Liszt Ferenc téren, .só Tiészítette Ally halotti maszkját ás. Jelentősek síremlékei és portréi. EMIL THEODOR KOCHER HETVENÖT ÉVE halt meg Kocher, Emil Theodor (1841—1917) Nobel- díjas svájci sebész. A berni egyetem sebészprofesz- szoraként dolgozott. Korának egyik legnagyobb sebésze volt, elsőként ismerte fel a pajzsmirigy eltávolításának kóros következményeit. lí)G9-ben orvosi Nobel-díjat kapott a „pajzsmirigy fiziológiája, patológiája és sebészete terén végzett munkáiért”. Falutéré Kedd reggel ismét kukorékol a kakas 5.45-kor a Tv 1-en. A műsorból: Népi csíziók, lapszemle, faluhírek, agrárújdonságok vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak — a vidéki Magyarország polgárainak. A tervezett témák: — Adótipp: az áfaváltozásról. — Űj szövetkezeti modell IV. — Hordozható csomagolás- technika. — Kakasháiózat hírei. — Érik a banán. — Nagypiaci irányárak. — Szabolcs-küszönlő. Szerkesztő: Sári Enikő. Műsorvezető: Vajek Jutka. A július 27-től augusztus 2-lg terjedő héten a Telefondoktor az ételmérgezés elkerülésére ad hasznos ta-: náesokat az érdeklődőknek. A nyers hús különösen jó táptalajt nyújt a kórokozóknak, ugyanis 30-40 fokos hőmérsékleten a baktériumok száma fél-egy óra alatt megduplázódhat. A sütés, főzés természetesen elpusztítja a hús kórokozóit. A nyersen fogyasztott húskészítményeket gyártás során főzéssel sterilizálják ugyan, de a feldarabolás, fogdosás következtében könnyen fertőződnek, ezért ajánlatos minél előbb hűtő- szekrénybe helyezni ezt az árut, s gyorsan elfogyasztani. A strandra vagy kirándulásra csomagolt szendvicsekbe nem szabad „nedves” húskészítményeket — felvágottakat, párizsit, slb. — tenni, ám szárazkolbásszal és szalámival készíthető szendvics. A legbiztonságosabb a közvetlenül fogyasztáskor felbontott konzerv. A legtöbb ételmérgezés forrása a sokáig langyosan tárolt és másnapra.eltett készétel. A hosszabb ideig langyosan tartott ételekben ugyanis nagyon gyors a baktériumok szaporodása, és a későbbi lehűtés sem csökkenti számukat. Ezért a szabály az, hogy a kész ételt méf forró állapotban át kell helyezni abba a zárható edénybe, amelyben majd előhűtés után a hűtőszekrénybe teszik. Az egy-két nap múlva fogyasztásra kerülő előhűtött ételt a normál hűtőrészben, s később mélyhűtőben kell tárolni. A város© lett a jászberényi állatidért A Lehel Hűtőgépgyár Kft. kultúrparkjában álló — 1978 óta a cég tulajdonát képező ál latkert — mostantól az önkormányzat birtokába került. A gyár új tulajdonosa, a svéd Elekt- rolux cég döntött a „profilidegen” vállalkozás föladásáról. A négyhektáros parkot — s bennne négy földrész megannyi egzotikus állatát — igazán méltányos áron, alig félmillió forintért adta a város tulajdonába, noha becsült értéke megközelíti a húszmillió forintot. Mi több, a Lehel Kft. 1995-ig anyagi támogatást nyújt az értékes állatok megóvásához, illetve a létesítmény üzemeltetéséhez: az idén még fedezi a teljes fenntartási költséget, hozzájárul az energia- és bérköltségekhez. Azt viszont kikötötték az átadási szerződésben, hogy az állatkert az évtized közepéig nem idegeníthető el; ha az önkormányzat mégis értékesítené, a vételár hetven százaléka az Eleklroluxot illeti meg. Lopás, leprs Mondja állandó olvasóm, azt még el tudja képzelni, hogy a seregélyek olyan nyelven beszélnek, amelyet értek, de hogyan lopható el a hegy? Mivel ez áll múlt pénteki írásomban — Társbérlet a hegyen —, erre mit tudok mondani? Azt, hogy nem lopásról, hanem lépésről volt szó. A kétlábúak ugyanis nem ellopták, hanem ellepték a hegyet. Természetesen a nyomda ördöge — mondta némi gúnnyal olvasóm. Természetesen — feleltem, meg a kánikula. Természetesen vannak, bizonyítékaid — tette hozzá. Természetesen vannak. A másolat, amelyen szépen, tisztán, olvashatóan ellepték áll. k. p. Csökkenő turizmus Az első félévben 12,6 millió külföldi látogatott hazánkba, s ez 1 százalékkal kevesebb az elmúlt év hasonló időszakához képest — közölték az MTI érdeklődésére a Központi Statisztikai Hivatalban. A részletes adatokból kiderül. hogy míg tavaly 50 százalékkal emelkedett a német vendégek száma, addig az idén majdnem 5 százalékkal csökkent, s visz- szaesett az osztrák látogatók száma is. Németországból az idén hat hónap alatt 864 ezren érkeztek, Ausztriából pedig 2,2 millióan. Mintegy 20-30 százalékkal több olasz és francia látogatott hazánkba, de a két országból együttesen is csak 260 ezren jöttek. A volt KGST-országok közül a Független Államok Közösségéből és Lengyel- országból több mint 40 százalékkal kevesebben érkeztek. Romániából 6, a Cseh és Szlovák Köztársaságból pedig 2 százalékkal esett vissza a vendégek száma. A délszláv államokból viszont több mint 30 százalékkal többen érkeztek — majdnem 3 millióan —, mint 1991 első hat hónapjában. Az idegenforgalmi statisztikát jelentősen javítja, hogy 226 ezer török állampolgár is érkezett az első félévben, igaz, szinte valamennyien csak átutaztak az országon. Június végéig a magyar állampolgárok 5,6 millió alkalommal utaztak külföldre, s ez megegyezik a tavalyi első félév statisztikájával. A legtöbben, majdnem- 2.5 millióan, Ausztria irányába utaztak, igaz, 12 százalékkal kevesebben, mint tavaly a hasonló idő- szakbn. Ki ind róla? Horváth Emese (40 éves), Budapest, III. kerületi lakásáról 1992. július 19-éil délután eltávozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: körülbelül 160-165 centiméter magas, vékony testalkatú, világosbarna, hullámos hajú, világosbarna szemű. Eltűnésekor fekete szövet kosztümkabátot, fekete szoknyát, fehér blúzt viselt. Személyi igazolványát és bérletét vitte csak magával. Feltehetően öngyilkossági szándékkal parkok, erdők környékén bukkan fel. A rendőrség kéri, hogy aki hollétéről bármit tud, értesítse a III. Kerületi Rendőrkapitányságot a "‘168-9420/138-33 mellékállomáson, vagy a 07-es telefonszámon. Ezekben a napokban lépten-nyomon sóhajtozó emberekbe totlok: mit szólsz ehhez a rettenetes meleghez — ké- dezgetik fáradtan, bágyadtan, verítékező homlokukat törölgetve. S hallván kelletlen Válaszomat, én ezt már ja- - nuárban tudtam, hogy júliusban, majd augusztusban úgymond kánikula lesz, furcsán néznek rám. Pedig ez a nyár olyan szabályos. Szárazság, rek- nő hőség, kisül még a legedzettebb gyomnövény is. Ellátásunk mégsem forog veszélyben. A búza nyolcvan százaléka betakarítva, hektáronként négytonnás termésátlag, volt már jobb. de ez sem rossz. Tavaly jobb volt, akkor az eladással voltak bajok. Hányán és hányán örülnek ennek a hőségnek! Tegnapelőtt egy félórácskát töltöttem a Szelidi-tó partján. Mi volt ott! Élet, hancúroReggeli ötperces AZ ÉLET ZAJIÁSA zás, önfeledt nevetgélés, apró sikolyok a vízben. Micsoda föl vonulása a női testeknek. Micsoda mozgatása hátul az ellensúlyozó gömbök hely! A két fél gömböt elválasztó mélyedésben egy .vékony, semmi, abban a kicsiny háromszögben, ahol a két vonal összefut, ilyen-olyan színű imitált pillangó, ámde azt a kutya sem figyeli, maguk a nők sem, mármint a másik nő, ő is csak azt mondja nekem, nézd a ringását, a féltekék emelkedését, süly- lyedését. A férfiak kerek, feszes bőrű pocakjukat hurcolva gázolnak a forró homokban. Láthatóan ők is boldogok és kiegyensúlyozottak. És milyen boldog lehet az a tizenhat éves diáklány, aki az idei Anna-bál szépe lett. Mert volt Anna-bál is. A tudósítások egyöntetűen jelentették, a vigalom kitűnő hangulatban zajlott. Mit sem törődve a bosnyák főváros bombázásával, a menekültek újabb áradatával. Egyéb- ként a menekültekről is jó hírt hallottam. El vannak gyengülve, de jó állapotban érkeztek Németországba. Ami biztató. Az újrakezdéshez. Mert újra kell kezdeni. Árvíz után. aszály után, bombahullás után. -Mindig. Az ember a nagy Újrakezdő. Hanem a róka! Budapest harmadik kerületében rókatetemet találtak, de mire a rendőrök odaértek, valaki elvitte. Vajon mit lehet kezdeni nyár közepén, kánikulában, csodás strandidőben egy bomló rúkatc- temmel? Kör Pál Balesetei:, bű ne sei eh meny eh . Ez történt... Az Országos Rendőr-főkapitányság jelentése szerint a megelőző 48 órában az országban 147 közlekedési baleset történt. Kilenc balesetnek halálos áldozatai, 49-nek súlyos, további 71-nek pedig könnyű sérültjei' voltak. Nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen, aki Gál gahévízen csütörtökön 21.00 és 24.00 óra között betört a római katolikus templomba. A rabló 200 000 forint értékben vitt el különböző kegytárgyakat. A Szolnoki MÁV Kórház intenzív osztályának ügyeletes orvosa vasárnap délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a péntekre virradóra Szajol és Szolnok között történt súlyos közúti baleset — egy román turista-autóbusz és egy gabonát szállító pótkocsis IFA teherautó tragikus karamboljának három életveszélyes, illetve súlyos sérültjének állapota javult. Túl van a közvetlen- életveszélyen az a 16 éves román gyermek, akinek az egyik lábfejét a roncsolódás következtében amputálni kellett, és emellett kiterjedt súlyos, többek között medence-, combcsont-, felkarcsont-, bordatörései vannak. Javult, de továbbra is súlyos az állapota az autóbusz 34 éves hölgy utasának, aki ugyancsak sorozatos borda-, illetve medencecsonttörést és egyéb töréseket, zúzódásokat szenvedett. Az IFA tehergépkocsi vezetője, a 23 éves Orbán Attila, aki nyolc napon bér lül gyógyuló sérüléssel, agyrázkódással került a kórházba, csaknem teljesen rendbe jött. rövidesen elhagyhatja a kórházat. A súlyos közúti szerencsétlenséget valószínűleg az okozta, hogy az IFA teherautó gép- járművezetője elaludt a volánnál. A tragikus szerencsétlenség ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Főszerkesztő: dr. Tallós Emil. Főszerkesztő-helyettes: Győri András és Kör Páf. Szerkesztőség: Budapest Vili., Rökk Szilárd u. 6, Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányitászám: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Horti József vezérigazgató. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja \j 138-2399 és 138-4300. — Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. — Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály, Telefon: 138-4707, 138-4420. Telefax: 138-3150. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest, Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató: Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap* kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és d Hírlap-előfizetési és Lap’ellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 - közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-96 162 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 3360, egy hónapra 280 Ft. ISSN 1215-847X TELEFONDOKTOR Az ételmérgezés megelőzéséről