Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-02 / 155. szám
NEM KIJÁTSZANI - VÉGREHAJTANI! A kárpótoltak kárára? A licitálásra készülve, a földtulajdonlás záróaktusához közeledvén, azt hihetnénk, elcsendesedtek az érdekegyeztető fórumok■ zajos csatái, hivatásukat teljesítve immár bezárhatják a jelképes kaput. Jön az APEH- folyószámla fAég változnak az adatok Minden évben többen A mezőgazdasági kistermelés után tavaly tizenöt és fél ezer magánszemély fizetett jövedelemadót, amelynek teljes összege megközelítette a hétszázötvenmillió forintot — tájékoztatta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékese az MTI-t. Az adatok szerint a mező- gazdasági kistermeléssel foglalkozók átlagosan személyenként 46 ezer forint adót fizettek 1991-ben, melynek összege azonban jelentős szóródást mutat. Kérdésünkre válaszolva a Pest Megyei APEH főosztályvezetője, Kissné Kovács Katalin elmondta: a mezőgazdasági kistermelésből származó jövedelmükről ezerötvennyolean vallottak, közel 71 és fél millió forintot. Ez azt jelenti, átlagosan és személyenként 67 ezer 500 forint jövedelmet vallottak a kistermelők. Az adatok nem véglegesek, még jelenleg is érkeznek bevallások, mindenesetre e körbe az évi 500 ezer és kétmillió forint közötti árbevételt elérők tartoznak. A tendenciák jelzése szerint egyre többen foglalkoznak mezőgazdasági kistermeléssel. Míg négy évvel ezelőtt 892 kistermelő átlagosan és személyenként közel negyvenegyezer forint jövedelemről készített bevallást, addig egy esztendővel később kilencszáz- nyolcvanan átlagosan 46 ezer 500 forintról. S általában így is történik. Kosdon azonban még ma is élesek a földkijelölés körül támadt érdekkülönbségek. Ügy tűnik, a kárpótlásra jogosultak — a részarány-tula j donosok- kal, illetve a húsz és harminc aranykoronára jogosult téesz-alkalmazottakkal szemben — nem tudták érvényesíteni törvényben rögzített jogaikat. Szembekerültek Sérelmeiket Varga Pálné gyűjtötte egybe, aki maga is tagja a többszöri nekifutásra megalakult fórumnak. Azok közé tartozik, akik érdekeltek a kárpótlásban, s akik a fóti Vörösmarty Téesszel történt egyezkedés után azt sérelmezik: háttérbe szorultak, olyan földet jelöltek ki számukra, amely nem felel meg a törvény előírásainak. (A kárpótlási földek fontos ismérve ugyanis, hogy a belterületekhez legközelebbi, a faluhoz csatlakozó, illetve azon területeknek kell lenniük, ahol az egykori tulajdonosok földje volt.) Ezek nagy többségét — a téesz nyomására — a részarány-tulajdonosok bírják, s ez jól találkozik a szövetkezet, illetve az átalakulást követő majdani szervezet érdekeivel, mivel így megtarthatja befolyását e földeken. Az érdekegyeztető fórum által aláírt jegyzőkönyv elvileg szentesítette a földkijelölést, ám a kárpótlásra jogosultak mégis sérelmezik a történteket. Ügy érzik, elsősorban a külső sürgetés miatt — a téesz „hajtotta” az ügyet —, illetve a jogi segédlet és bátorítás híján adták meg magukat. Szerintük egy jegyzőkönyv aláírása — amely egyébként nem tartalmazza a szavazati arányt, s még kivonatosan sem az elhangzott véleményeket — nem véglegesítheti a kárpótlásra jogosultak számára hátrányos döntéseket. Nem beszélve arról, hogy az események során éppen azok kerültek szembe, akiknek most egységesen kellene ki- állniuk érdekeik védelmében : a parasztemberek. Az érdekeiben megsértett negyven kosdi ember nevében a hatóságokat járó Varga Pálné elsősorban azt hangsúlyozza: ők semmi mást nem akarnak, mint törvényben rögzített jogaik érvényesítését, s a törvénytelenségek jogorvoslását. Ott van például a gyümölcsös ügye. A téesz — mivel itt befolyása erősítésére törekszik — azzal ijesztett rá a kárpótlan- dókra, hogy a licitnél hatalmas készpénzt kell letenni az asztalra. Érthetően. az emberek önként lemondtak a tulajdonszerzésről, holott a törvény módot ad — a téesz által egyébként jogosan kért — összegek egyezkedésére. Önként lemondtak Hasonló az erdők kérdése. Azt is megkapták kárpótlási területnek, csakhogy a téesz kivágatta a fát: negyven hold erdő helyett letarolt és puszta föld maradt az embereknek. Utólag szereztek tudomást az akcióról, a fórumból ezt senki meg nem szavazta. Hasonló sérelmeik vannak egy másik erdőterülettel kapcsolatban: a Váctól visszaszerzett és a faluhoz csatolt erdő sorsáról sem kérdezték meg a fórumot, ugyanakkor a részaránytulajdonosok kezére került. A megyei kárpótlási és kárrendezési hivatalban tudnak a kosdi esetről. Mint dr. Sztáray Mihály vezető elmondta, eljutott hozzájuk a fórum határozatának felülvizsgálati kérése, s az is kiderült: nem csupán egy vagy két elégedetlenkedő sérelme a tét — ez esetben valóban jelentős, s nagy csoportot érintő érdekütköztetésről van szó. A fórum határozata azonban helyénvaló, s a hivatal ezzel vissza is utalta Kosdra, megjegyezve, hogy a nyitott kérdések még rendezhetők „üzemi szinten”. Feltételezik, miszerint az érdekeltek felsőbb beavatkozás nélkül is képesek a megegyezésre, s a ma még erőteljes hangok elcsendesednek. A hivatal mindenesetre ebben bízik. A bíróságra is Hasonlóképpen törvényesnek ítéli a fórum döntését Mészáros Gyula, a Vörösmarty szövetkezet elnökhelyettese is. Szerinte a falu megelégedésére, köz- megegyezéssel született a földkijelölés határozata, az elégedetlenkedők fölöslegesen hivatkoznak a törvényre, hiszen a téesz mindig ragaszkodott — már az előkészületek során is — a paragrafusok szellemének és betűjének betartására. A hangoskodók egyéni sérelmeikért marasztalják el a szövetkezetei, lévén igényeiket nem minden tekintetben tudták kielégíteni. Vargáné nem elégedett meg a válaszokkal, beadta a fellebbezést Sepsey államtitkárnak is, s ha kell, elmegy a bíróságig. A törvény azért van, hogy végrehajtsák, nem pedig azért, hogy kijátsszák. Ha most nem állnak a sarkukra, néhány év múlva az ő valamikori földjeiken kft.-k virágoznak, a vállalkozóvá avanzsált beavatottak hasznára. Mindenki fejlődést, szépülő falut akar. De nem mindég}’', milyen áron — és kinek a kárára — hangoztatják az érintettek. Vasvári Éva Angol font Ausztrál dollár Belga frank (100) Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma (100) Holland forint Ír font Japán jen (100) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz líra (1000) Osztrák schilling (100) Portugál escudo (100) Spanyol peseta (100) Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (Közös Piac) Á jövő hét szerdától küldi ki az APEH a magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére aktuális adófolyószámla-kivonatokat — tájékoztatta az APEH illetékese az MTI-t. Az egyéni vállalkozók esetében az 1991. január 1- jétől 1992. március 31-ig terjedő időszakra bevallott adókötelezettségeket és teljesített pénzforgalmi tételeket tartalmazza a kivonat. A magánszemélyek kivonatain pedig az 1991. április 1- jétől 1992. március 31-ig terjedő időszak adatait közli az adóhatóság. Az Állami Vagyonügynökség felszólította azokat a társaságokat, amelyekben tulajdoni hányaddal rendelkezik. hogy az új munka törvénykönyve alapján dolgozzák át és terjesszék a soron következő közgyűlés elé szervezeti és működési szabályzatukat. Ez többek között a vezetőknek minősülő személyek kiválasztása szempontjából fontos — tájékoztatta az ÁVU illetékese kedden az MTI-t. Az Állami Vagyonügynökség vezetői értekezlete megtárgyalta a július 1-jé- vel hatályba lépő új munka törvénykönyvének azt a szakaszát, amely a vezetőHavonta 250 ezer liter tejet ad át a Naszály Kft.- nek az elmúlt évben a Rákosmezeje Termelőszövetkezeten belül megalakult Tejtermelő Kft. Az időközben részvénytársasággá vált mezőgazdasági nagyüzem 600 darabos holstein- fríz tehenészete biztosítja az átlagosan 3,7 százalékos zsírtartalmú, jó minőségű tejet. A mennyiség és a minőség azonban — mondotta Sonnawend Tamás, a vegyes vállalat ügyvezető igazgatója — nem tükröződik a bevételben. Ez év tavaszán több partnerrel is tárgyaltak, de számukra még mindig a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat Vá147,57 150,37 57,59 58,83 216,65 251,31 13,31 13,50 18,68 19,08 15,15 15,13 41,82 12,60 45,20 46,06 135,28 137,88 61,62 62,82 64,27 65,27 267,44 272,91 50,95 51,91 13,00 13,24 67,35 68,63 718,89 732,49 60,87 61,97 80,41 81,93 56,53 57,61 14,10 14,36 77,25 78,81 101,35 106,31 Amennylben valaki eltérést észlel saját nyilvántartása és az APEH által megküldött folyószámla adatai között, akkor személyesen tisztázhatja az eltérés okát az illetékes igazgatóság adókönyvelési csoportjánál. Az adóhatóság az egyeztetések során kéri az 1990 óta beadott bevallások másolati példányait, a munkáltatói igazolásokat, az adóhatósági határozatok adózói példányát, valamint 1991. és 1992. vonatkozásában a befizetések igazolását. nek minősülő személyek kiválasztásáról rendelkezik, A tárgyalás alapján létrejött állásfoglalás szerint az ÁVÜ a tulajdonában lévő társaságoknál különösen azokat tekinti vezetőnek minősülő személynek, akik a társaságra nézve jelentős kötelezettséggel járó aláírási joggal rendelkeznek és akik jelentős befolyással bírnak a cég üzlet- politikájának és piaci helyzetének alakítására. Az állásfoglalás szerint ilyenek lehetnek például a kereskedelmi és műszaki igazgatók, főosztályvezetők; gyáregységek, kirendeltségek és telepek vezetői. cott lévő üzemén belül megalakult Naszály Kft. a legelőnyösebb partner. Utóbbi kényszerül majd az esztendő második félévében kifizetni a Tejtermelő Kft.-nek azt a pénzösszeget, több mint hárommillió forintot, a késedelmi kamatokkal együtt, amelyet a KMT-nek kellett volna rendeznie még az elmúlt év decemberében. A megyei tejipari vállalat azonban idén tavasszal csődöt jelentett. így azt a bérleti díjat, amelyet eddig a Naszály fizetett a KMT- nek, átutalják a rákosme- zeieknek. Sonnawend Tamás beszélt arról is, hogy ők az elmúlt esztendőben nem vettek részt a tehénállomány megritkításában, azon egyszerű oknál fogva, mert tudták, hogy tejre mindig szükség lesz. A nemzetközi piac telítettsége, valamint a Közös Piac tagországai részéről Görögországra gyakorolt erőteljes nyomás következtében Magyarországról csak minimális mennyiségben lehetett exportálni üszőborjakat az EK-ba. Pedig Görögország régtől fogva az egyik legnagyobb szarvasmarha-vásárlónak számít. A Rákosmezeje Rt. számára idén nincs is kilátás hols- tein-fríz üszők exportjára, holott voltak olyan időszakok, amikor évente 60-7Ö darabot is eladhattak görög kereskedőknek. A jugoszláviai háborús események is szinte teljesen megbénították a Balkánra irányuló szarvasmarha-kivitelt. Gy. L. < n6 ^60«°^ íiízÉTGYARAPÍTSA! inkább Új lehetőség a pénzpiacon a MEZŐBANK KAMATOZÓ JEGYE Lejárata 9 hónap, havonta növekvő kamat, a 270. napig. A Barcelonai Olimpiai Játékok végéig legalább 100.000,- Ftot elhelyező betétes, 3 hónapos lekötés után, „MAGYAR CSAPAT 1992" feliratú, 31,5 g súlyú proof kivitelű olimpiai ezüstérmét kap. MEZŐBANK kamatozó jegy váltható; Budapest XI., Budafoki út 20. Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 74, Budapest II., Patakhegyi út 83-85. Dunaharaszti, Iparos u. 2, Főt, Szabadság u. 44. Kerepestarcsa, Vasút u. 42, MEZŐBANK Rt, a Magyar Olimpiai Csapat aranyfokozatú támogatója. Érvényben: 1992. július 1. VALUTAÁRFOLYAMOK Vételi Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre forintban * mm Lépett az AVU Vezetőkiválasztás Majd fizet a Naszály Kft Elmaradt a görög export