Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-14 / 165. szám
(Mindennapi félelmeink Mi kell a túléléshez? Igazán, nagyon próbálok egyiittérezni mindenkivel, aki vesztese romló közrcndünkek és közbiztonságunknak, de megvallom őszintén, még sose volt sírhatnékom, lia azt olvastam, hallottam hogy valakitől százezreket esetleg aranyékszereket loptak el tolvajok, betörők. Viszont most, hogy egy idős házaspárral és a szomszédjukkal ültem egy kicsit az udvarukban, a szőlőlugas alatt, ahol megbeszéltük a történteket, miután megtekintettem egy vandál rombolás helyszínét, és láttam, hogy az idős úr hogyan nyeli a kitörni készüld könnyeit, hát egészen erőteljesen éreztem ama bizonyos közrendnek cs közbiztonságnak fájó foghíjait. Mert végül is mi vagyunk többen, akiknek nem a vastag aranyláncot szaggatják ki a nyakából és nem páncclkazettáját törik fel (bár kétségtelenül súlyos cs büntetendő cselekmények ezek) — s többnyire egyszerűen csak arról van szó, hogy megalázó módon, félelemben, a tehetetlenség egyre fokozódó érzésével kell élnünk. Mert mi is történt például most? (Hogy kikkel és hol, arról nem szólok konkrétan, épp az imént említett félelem okán.) Ebben az utcában, mint vidéken még ma is szokás, összetartanak a szomszédok. Figyelnek egymásra. Ha azt látják, hogy idegenek lődörögnek X.-ék portája előtt, akik épp nyaralnak, akkor kimennek megérdeklődni, mit akarnak a lődörgő illetők. A múltkor is megkérdezte Z. úr a két Idegent az utcán, mit óhajtanak, kit keresnek, mire •zok sírós hangon kértek tőle csak húsz forintot, mivelhogy két napja nem ettek. Z. úr utóbb mindkettőjüket látta beszállni az odébb leparkolt Toyotába. nem is döbbent meg nagyon. Ilyen időket élünk — sóhajt. De hát mindent azért mégsem vehet tudomásul az ember egy fájdalmas sóhajjal. Lakott az utcában egy család, amely erősen kirítt a többiek közül. A gyerekek szemlátomást nélkülözték a törődést és a gondos felügyeletet, s hiába próbálkozott a szomszédság egy-egy tepsi süteménnyel, Jó szóval rábírni őket az itt elfogadott közösségi normák betartására -— nem ment a dolog. Hiába látták, hogy szákkal indulnak éjszakai portyákra a cseperedő, kamaszodé, férfiasodé fiúk, hiába tudták, hogy sose vesznek biciklit, és mégis mindig új biciklikkel járnak — mit tehettek? Hallgattak. A család utóbb tönkre- tóve és feltüzelve a portán, amit lehetett, költözni készült, s már túl is van a környék a cseppet sem érzékeny búcsún. Túl lenne — ha a családot nem húzná vissza a nosztalgia. De visszajárnak, s egy-egy ilyen látogatást emlékezetessé is tesznek. Most például éjnek idején kiszaggatták Z. úr gonddal telepített élő sövényét, derékba törték az idén először termett kis meggyfacsemetét, a fiatal szilvafák ágait leszaggatták, a porta elé ültetett virágokat tövestől rángatták ki, s beszórták vele végig a betonjárdát. A látvány többféle érzést kelt. Bennem tehetetlen dühöt, Z. úrban, akinek a gondos munkája van a háza előtti, üde kis kertsávban, fájdalmas tehetetlenséget. A tehetetlenség — az itt a lényeg. Mert mit tehetünk? Z. úr tudja, hogy hiába menne rendőrséghez, hatósághoz. Legfeljebb legközelebb a gázvezetékét fűrészelik el, az ablakait verik be. A bosszú nagyon találékony tud lenni. S hogy én most ezeket papírra vetem — mi van akkor? Ülünk tehát a lugasban és reménytelenül, hangosan töprengünk. Általánosságok is elhangzanak: hát ezért olyan vigasztalanul csúnya Monor. Ki merne itt parkosítani, virágokat ültetni ? És hogyan merné felelősségre vonni bárki a garázdákat, ha tudván tudja is az illetők kilétét? Z. úr feleségének riadt és könnyes a szeme. Szomorúak vagyunk. Hogy visszaérek a szerkesztőségbe, cseng a telefon, a vonalban a helyi rendőrkapitányság. Arról beszélgetünk, hogy egy új miniszteri rendelet szerint a sorkatonai szolgálat betöltése elölt'is jelentkezhetnek a fiatalok rendőrnek — s hogy nagyon várják őket Monoron is, a környékbeli őrsökön is szükség van értelmes, okos, jó állóképességű fiatalemberekre. ... és akkor elkezdek reménykedni, hogy az értelmes, okos, jó állóképességű fiatalemberek vannak többen. Sokkal többen. Még akkor is, ha persze nem mennek mind rendőrnek. Mert a túléléshez szükség van a megtisztulásra. És ez csak általuk lehetséges. K. Zs. r Tavaly, hogy a képviselő -testület megszavazta a monon rendelőintézet ügyeleti szolgálata számára egy Suzuki gépkocsi megvá- »árlását — bár voltak ellenőrzések a vásárlást és annak forrásait illetően —, arra nemigen gondolt tenki, hogy erről a pompás (ámbár már használt) gépkocsiról most az derült ki, hogy állapota oly mértékig leromlott, miszerint már veszélyezteti az ügyelet ellátását: balesetveszélyessé vált, a szervizeredmény sze. rint 11—12 százalékos a műszaki állapota. Minderre úgy derült most fény hirtelen, hogy az orvosszövetkezet leltárral vette át az önkormányzati vágyon bizonyos rendelőintézeti részét — s ennek eorán a Suzukiről is kiderült egy s más. (Meg a rendelőintézet állagáról is. Hogy például az ügyeleti szoba fala repedezik, és Holnap megírjuk... ,. hogy Maglódon a múlt pénteken este megvertek egy buszsofőrt, de az elkövető egyelőre még ismeretlen. Az eset több tanulsággal is szolgál, mert egyre többször kerülnek veszélyhelyzetbe a gépkocsivezetők. 1.. hogy a monori-er- dei strand jelenleg az enyészeté, s mint hírlik, árulják a közelében üzemelő kempinget is. ... hogy Monoron megoldódik a munkahely nélkül maradt szabótanulók elhelyezése, és Gyomron elkezdődött a tornaterein építése az öregfaluban. MONORI xJiítia XXXIV. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM 1992. JŰLIUS 14., KEDD Boldogság-tanya - pusziidéban Ma már csak emlék Három éve is van annak, hogy legutóbb jártunk Úri község egyik jeles munkahelyén, az egykori téesz- központ területén levő orsó- zóban. Itt az ideje felkeresni a nem is oly rég még jó hírű budapesti törzsgyár úri üzemét, megszólaltat- va-bemutatva az ott dolgozók közül néhány leányt, asszonyt. A dombtetői tanyaközponthoz közeledvén gyanús a csend, a mozdulatlanság. — Jó napot kívánók! — megérkezvén fogadja köszönésemet a tanyaközpontba vezető út melletti parányi épület portása, udvariasan visszakérdezve: — Mi járatban errefelé? Rosszat sejtve, tétován mondom: — ... az orsózóba mennék ... —, s folytatnám, de Munkhárt Illés, a portás közbeszól. — Ebben a tanyaközpontban semmi és senki nincs már. Váltótársaimmal mi, portások vigyázzuk az egyre pusztuló területet, épületeket. A hatalmas téesz- istállókban, -hodályokban rég nem folyik állattartás már .,. Az ipari részlegben jftegszűnt az orsózás, lassacskán két éve. Törtékzúzták a sok gépet, ócskavasként, hulladéktelepre került egytől egyig mind. — S mi lett az orsózóbeli lányok, asszonyok sorsa? Sóhajt, kezét széttárja. — Ki tudja ... Ezen magam is elgondolkodom sokszor. A szerencsésebbek nyugdíjba mentek, de hogy a nagy többség sorsa hogyan, miként is alakult?... Sikerült új munkahelyet találniuk, vagy munkanélkülivé váltak közülük sokan? ... Nem tudom. Hét ágra süt a nap, mégis szomorkás a hangulat, a beszélgetés. A csend tört percében felidézve a nem is oly távoli múltat, menynyivel más, életszerűbb is volt az a kép! A hatalmas istállók tele jószággal, a traktorok, munkagépek zaját csupán a tanyaközpont másik felében levő tágas műhelycsarnokbeli — korszerűnek éppen hogy nem mondható — szövő-, majd később orsózógépek harsogták — zakatolták túl... Mindig úton volt, szünet nélkül hozta-vitte a környező falvak, községek lányait-asszonyait a mikrobusz. Régebben a sok tucatnyi szövőgépen három műszakban folyt itt a termelés. S most? ... Nyomasztó, majdhogynem kísérteties a mozdulatlanság — bántó a csend is ... A tanyaközponti aszfaltútok ma már sehová nem vezetnek. Pusztulófélben vannak a távoli jókora istállóépületek. A poros áblaksze- mű orsózó hatalmas csarnokának ajtaján lakat —• az enyészet teszi dolgát csupán. A dombtetői tanyaközpontból hazafelé tartva sokáig kísér — kísért! — a gondolat: mi lesz a sorsa a valamikor, még az ántí- világban oly szép névvel megáldott Boldogság-tanyának, a ma már pusztulő- félben levő. tanyaközpontnak Űriban? Jandó István MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztősé; vezetője: Vereszki János. & Munkatársak: Gér József és Kob- lenez Zsuzsa. • Postacím: Monor, Pf. SÍ. íídl. Telefon: 1S7. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől * péntekig t-tdll U-lg. 8 v^fírffip — Milyenek a gyerekek? . — . Nagyon fegyelmezettek. Mindig a munkájukon dolgoznak, s másra nem figyelnek. Vannak, akik már önállóan dolgoznak, másoknak viszont még segíteni kell. Idén egyébként egy mesét írunk és ehhez készítünk illusztrációt: batikot, festményt, grafikát. — Ha jól tudom. Julilta néni belsőépítész volt. — Ügy bizony, mégpedig 30 évig, de emellett képeket festettem és képzőművészeti kiállításokat rendeztem. — Milyen technikájú képeket fest? — Mindenekelőtt akva- rell- és plainérképeket. Gondolat- és érzésvilágomat textilfestéssel, batikkal is kifejezem. Voltak önálló és közös kiállításaim is. — Mivel tölti a szabad idejét? — A kertészet az ón egyik életszükségletem. Nagyon szeretek a szabadban lenni, ilyenkor több tájképet is festek. Dobrovolni Ilona Levelesládánkból Köszönjük! Szinte nem múlik el olyan nap mostanában, hogy ne látnánk önzetlen segítő embereket az egyre szépülő gyömröi sporttelepen. Néhány héttel ezelőtt a gyeptéglázással kezdődött a munka, amelybe igen sokan kapcsolódtak be. Ügy gondolom, vaiameny- nyien megérdemlik — még ha sokan is voltak —. hogy felsoroljuk a nevüket. A munkában részt vettek: id. Mikes József (80 éves), Bíró Ferenc, id. Józsa István, Tóth István, Bakó Sándor, Mészáros István, Szabó István, Fórizs Sándor, Kardos Vince, id. Leiner László, Farkas Lajos, Jakab Károly, Burján Jenő, Kormány Tibor, Fábián László, id. Kormány Sándor, Fábián Tamás, Matyó István, Rab András, Nagy Sándor, Pataki István, Nagygyőr József, Józsa Tibor, Sebestyén Miklós, Galambos László, Pálfalvi László, Kelc Tamás, Lénán József, Csengődi Ferenc, id. és ifj. Szabó Sándor, Herceg _ Attila, Kormány Zoltán, Kelemen Attila, Józsa Viktor, Kelemen Tibor, Morovik János, és Kiss Imre, a felnőtt labda- rúgóesapat edzője. Több mint húsz éve dolgozom a gyömröi labdarúgó-szakosztályban, de ilyen nagy arányú összefogásra még sohasem volt példa. Amikor elkezdtük a munkát, még nem gondoltuk, milyen óriási próbatétel elé állít bennünket. És ma már múlt időben beszélhetünk minderről. A gyeptéglák szépen sorjáznak a kapuk előtt, kigyulladtak a fények a félpálya körívében, s a jubileumi tornáig — augusztus 8-ig, 9-ig — megszépül a sporttelep környéke is. Azt hiszem, méltó volt ez a nagy munka sportegyesületünk idei jubileumához, hiszen elődeink pontosan nyolc évtizeddel ezelőtt, 1912-ben rakták le az alapokat. Az összefogásra a közös tenni akarásra a jövőben is szüksége lesz egyesületünknek. Bízunk abban, hogy nem csupán pillanatnyi fellángolásról volt szó, hanem folyamatos segítségről, amelyre a jövőben még inkább szüksége lesz az anyagi gondokkal küzdő gyömröi SE-nek. Mi bízunk szurkolóinkban, a baráti kör tagjaiban, Gyömrő sportszerető társadalmában, hogy gondjainkon a jövőben is igyekszenek segíteni. Megköszönjük a lap hasábjain is az előbb felsorolt személyeknek azt a nagy munkát, amit a pálya felújításában végeztek. Morovik János Gyömrő, Tulipán utca 10. Monori apróhirdetések Betonkeverő gép eladó Alsó- nyáregyházán, a Diófa sor 19.- ben. (117 436/1K) _______ El adó Gomba, Rózsa F. utca 4. sz. alatt levő 3 szoba, összkomfortos, központi fűtéses, kertes családi ház. Hálák Ferencivé. (117 472/1K) Pilisen 72 nm-es családi ház tetőtér-beépítéssel, alápincézve, ipari árammal, áron alul, eladó. Pilis, Móricz u. 20. — (J lő 97S/5K) Némeinyelv-tudással rendelkező munkatársat keresünk. Jelentkezni lehet személyesen hétfőtőtől péntekig 8 órától Í2 óráig. Cím’: Üllő, . Pyrostop Kft. Pest i. 193-200. (116 68.1/311) Sürgősen, áron alu.1, eladó monori, IV. emeleti, 2 szoba, összkomfortos, gázfűtéses lakás. — Érdeklődni: Monor, Ady E. u. 27. (117 105/2K) Stop az autótolvajoknak! A rendszámnak a kocsi üvegeibe való gravírozása a profi autótól vájt is elrettenti. „Védett gépkocsi”. Monor, Deák F. u. 2. „TABAC”. (117 473/lK) Fogazógcy eladó. „Lefejtő” 0.3 M-íól? 2,5 M-ig, 303-as átmérőig dolgozik. Üllő, Gyár u. 24. 222V (117 477/1K) ZL 1200-as Lada kombi friss műszaki vizsgával eladó. .— Gyömrő, Kossuth tér 27. Kiss. Ül 7 479 1K) __________________: Mű szaki ismeretek és szobafestő''vagy annak megfelelő tudás előny. Jelentkezés személyesen 8—Í6 óráig a Pyrostop Kft. műszaki vezetőjénél. Üllő, Pesti út 198-200. (117 507 1H) üzlethelyiség kiadó auguszt l-jétől. Érdeklődni: Móni Mátyás király u. 33. 2200, , alatt. (117 508/1H) Beteg Suzuki a rendelőben Ki a felelős? imitt-amott már faleltolódások is tapasztalhatók.) Ami a drága Suzukit illeti, el is hangzott a képviselői kérdés (Vér Lászlótól): ki ezért a felelős? Majd megtaláljuk! — szólt Vadász Iván, s a polgár- mesteri verdikt, miszerint vizsgálatot indítanak az ügyben. Alkotótábori riport Szaga van! Ahogy a folyosón néztem a faliújságot, különös szag csapta mes az orromat. Hát persze a batikosok viaszoz- nak. A nyolctagú csoport vezetője, Detzky Júlia éppen beszerző körúton volt, hosszabbító kell a villany- rezsóhoz. Ennek ellenére a batikosok elmélyülten dolgoztak. A táblán különböző rajzok lógtak, melyeket a csoport tagjai elhasználhatnak a baü'kmihtá elkészítéséhez. De maguk is kitalálhatnak valamilyen mintát. A kitalálás szerintem sokkal jobb, mintha csak másolnának. Ezzel is fejlesztik a fantáziájukat, és így egyre szebb, érdekesebb alkotásokat tudnak készíteni. A megtervezett mintát először papírra festették, majd szénnel rajzolták át textilre. A szén, mint kiderült, azért jobb a grafitnál, mert könnyebben ki lehet szedni az anyagból. A szénrajzot felolvasztott viaszba mártott cumival rajzolták át, majd egy alapszínnel lefestették az egészet. A minták belsejét kitöltötték olvasztott gyertyával, majd 2-3 sötét színnel átfestették. A munka végeredménye: érdekes térítők. Időközben megérkezett Julika néni is. — Nahát-— mondta —, úgy látszik, már a hosszabbítót is sajnálják a batikosoktól. Detzky Júlia hetvenévesen kiérdemelte a mendei tábor ezuper- nagyija címet. — Idén már nem akartam csoportvezető lenni, úgy képzeltem, majd mindegyik csoportba besegítek egy kicsit.