Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-13 / 164. szám
ZSÁMBÉKI SZÓMBA TOK Lépcsőből szobrot PzíLOTAJÁ TÉKOK VISEGRÁDON Múltidéző vigasságok „Hadik Gyula, az 1925-ben született művész — indítja tárlatnyitó szövegét Wehner Tibor művészettörténész — a szobrászat minden ágazatában tevékenyen dolgozott és dolgozik: műhelyében készült, készül monumentális mű, kisplasztika — figura és figuraegyüttes —, portré, érem, plakett, s persze érzékeny grafikákká érő szoborrajzok is.” Aztán élet és életmű párhuzama bontakozik ki a bemutat ószövegből — Nagy- kikindától (a szülőhelytől) k forradalmi Budapesten át egészen a törökbálinti családi házig, művészi erejét megmérettető műhelyéig. Szó esik a tanulmányait akadályozó „osztályidegen”- ségről, mint stigmáról, majd az ’50-es évek eleji nehéz időkről, amikor is a fiatal Hadik Gyulának a „7038” fegyvergyárban kell elhelyezkednie. A következő állomás az a Díszítőszobrász Stúdió, amelynek a tagjaként az ’56-ban szétlőtt Budapest helyreállításában vesz részt. — Ebből az időszakból származnak ezek a vörös- márványdarabok is — mondja a művész, miután a megnyitást követően sikerül szóba elegyednem vele. — A századfordulós házakat az Andrássy úton a háború után szétverték, széttörték a lépcsőket, a kerékvetőket, a talpazatokat... Törmelék gyanánt vásároltam meg így a drága vörösmárványt. A fuvar többe került, mint az anyag. Szóval: zömmel ebből dolgoztam ... ezeket a fejeket is ebből faragtam ki: Michelangelót, Gauguint, aztán Nagybaloghot. De Szent István ereklyetartóját is, amelyik ezen a tárlaton nem szerepel. □ Milyen kiállításokon voltak jelen a szobrai? Hogyan emlékszik vissza az első bemutatókra? — Nehezen indult... Osztályidegen voltam, tíz évig a fegyvergyárban kuliztam. Törökbálinton, az erdőben volt egy titkos fegyver- gyár ... a fák az épületből nőttek ki, nehogy valakiben a gyanú is felébredjen ... itt persze nem a szobrászra volt szükségük. De hogy mégis sikerült „kitörnöm”, talán külföldi rokonaimnak, ismerőseimnek (is) köszönhető. 1964-ben rokoni támogatással nyugat-európai tanulmányúton vettem részt. Innen hazajőve, Budapesten állítottam ki először a nőtanács Moszkva téri helyiségében, majd a Kodály körönd közeli Léda-házban. Következett Balassagyarmat, Salgótarján, Törökbálint és néhány külföldi meghívás. □ Erre a zsámbéki tárlatra ki kérte föl? A Zsámbéki szombatok szervezője, Bicskeiné Mátyás Irén, a kultúrház igazgatónője és egyik munkatársnője. 1988-ban Törökbálinton volt kiállításom, ott ismertek meg. Nemrég szóltak, jönnék el Zsámbékra is a munkáimmal. Persze Bicskei Gábort, a rendezvény megálmodóját és szervezőjét (nyolc éven át csinálta) magam is ismertem, a szellemi rokonság valahol megvolt tehát. □ Az itt látható munkák nem csupán a szobrászt mutatják. — Így van. Kis szobrokat válogattam elsősorban, de hoztam plakettjeimből is (ezek bronzöntvények, ' itt van például a Mandarin, a Kékszakállú, a Lélekharang) és könyvillusztrációimból is. Valamikor nem nagyon ment nekem, évi „vásárlásokból” éltem ■— ami azt jelenti, hogy évenként az állam meg-megvá- sárolt egy-egy munkát —, egyszer azt mondja a költő Nagy László, aki az ÉS kép- szerkesztője volt: menj fel a Sebestyénhez, a Magvető Kiadóba, szükségük van könyvillusztrációkra. Ezek a rajzok nagyjából így születtek. Magam nem vagyok grafikus, csupán kedvtelésből ragadom meg a ceruzát, vagy a szenet. □ Ez a kiállítás július 31-ig tart. Melyik lesz a következő? •— Még nem tudom. De hogy lesz,, abban reménykedem. (bágyoni) A hagyományokhoz' híven, az idén immár hetedik alkalommal rendezték meg Visegrádon a középkor hangulatát idéző palotajátékokat. Az események csúcspont-, ja a vasárnap délelőtti program volt, amely az ünnepi királyi menettel kezdődött. Majdnem minden úgy nézett ki, mint Nagy Lajos király 1357-es visegrádi bevonulásakor. A király ekkor tette át székhelyét Budáról Visegrádra. Papp János vezető színész nem véletlenül idézte Arany János Toldi szerelme című művéből: „a régi Visegrád itt van elöltetek.” A modern időutazáson Kecskés András és zenekara reneszánsz dalokat adott elő. A 14. századi lovagi tornán a Szent György Lovagrend íjászai léggömbbe és céltáblárá lőttek, a lovasok gyűrűszúrásban jeleskedtek. A kopja- lörésnél kopjával próbálták kivetni egymást a nyeregből. — Ilyen, egész korszakot íelölelő játék Magyarországon nincs még egy — büszkélkedett C. Tóth János, á palota játékok fő szervezője, hozzátéve: — Igenis van nekünk olyan időszakunk, amire vissza kell tekintenünk, jókedvűen, játékosan, egyúttal büszkén. A 14. században éppúgy az egységes Európa megteremtése volt a cél, mint most. Ezért tanulságos ez a kor. A legfőbb attrakció természetesen a Toldi-válaszA tanítványok emlékében A szobortárlat látogatói rendre átszivárognak a művelődési ház szomszédos termeibe: egyikben a Zsámbéki-medence falvai- ból összegyűjtött szőttesek láthatók, a másikban — Jellegénél fogva ugyancsak a népi kultúra termékeire emlékeztető — kerámiakiállítás tekinthető meg. Zombori László keramikus munkái. A színházteremből még hiányoznak a délutánra ígért bábelőadás kellékei. Okkal — jegyzem meg, amikor tízvalahány tagból álló kis csapatra leszek figyelmes: virággal telt várak kerülnek a középre, aztán valamennyien körbeülik. A műsorfüzet után nyúlok: hiányzik a 11 órás bejegyzés. — Barátok emlékeznek Bicskei Gáborra — jegyzi meg valaki, és engem is „a körbe” invitálva, sokszorosított ívet nyújt út: egyik oldala egy könyvborítóra emlékeztet (Bicskei Gábor: Ott a helyed, Joel), a másikon ez olvasható: „Ez a tizedik nyár. És a második, mikor »nem messze választott vágyaid színterétől, éjszakánként Fölötted jár a holdsugár, mint a Rom felett a képzelet«, ahogy a temetésen Melocco Miklós a hiányt enyhíteni próbálta ... Most nem tehetünk mást mi, barátok és tanítványok, mint hogy elővesszük az első és immár egyetlen, árván maradt kötetet, és új ráolvassuk: Ott a helyed, Joe, neked aztán ott a helyed!” — Ügy gondoltuk — mondja a művelődési ház igazgatónője, Bicskei Gábor egykori élettársa, munkájának folytatója —, egészen szűk körű, szinte családias megemlékezés legyen ez a mai... És ne sebeket szaggasson fel, hanem a vállalkozás folytatásának fontosságára utaljon: a Zsámbéki szombatok rendezvényének a fontosságára. Kik jöttek el erre a szűk körű „irodalmi délelőttre” Zsámbékra ? Az említett kötet majd’ valamennyi írását felolvasták — debreceni barátok és tanítványok, győri színészkollégák, balassagyarmatiak. Hiszen Bicskei Gábor népművelőként nem csupán Pest megyét, hanem az egész országot bejárta — főleg a 70-es években, az amatőrszínjátszó-mozga- lom nagy korszakában. Megtudom, hogy az itt lévő színművészek zöme amatőrként kezdte, Bicskei óvó szárnyai alatt; egyi- kük-másikuk ma már elismert embere a szakmának — Debrecenben, Győrött vagy másutt. Túróczi György a debreceni Alföld Színpad rendezője, Szatmári Éva, az Európa Kiadó szerkesztője, aki gimnazistaként került Bicskei Gábor színpadára, Derzsi János Jászay-díjas színész, Szegyi László, aki ma diákszín.játszókat irányít Debrecenben. Balogh Gyula, egykori amatőr színész ma a főiskolán tanít és színikritikákat jegyez... Aztán Lékay Nándor, a győri színház tagja, Kispé- ter Ernő, a rádió munkatársa. És a névsor folytatható volna — mondják —, azokkal, akik a X. Zsámbéki. szombatok utolsó előtti napjára nem tudtak eljönni. Igen: azoknak az embereknek — jegyzi meg Túróczi György —, akik a magyarság kulturális fel- emelkedése mellett kötelezték el magukat, azoknak még nagy-nagy hiányukban is köztünk van a helyük — a Bicskei-könyv címét parafrazálva. A szellem tehát megnyilatkozhat ott is — és itt, a vidék kultúrájának a naggyá tételéért munkálkodók területére gondolok —, ahol „inkább tövis terem, mintsem rózsa”. (b. sz. i.) tás volt. Ezúttal kilenc daliás legény indult a címért, amelynek megszerzéséért a későbbi győztes, Nick Árpád, 4 méter 54 centiméterre dobta el az 50 kg-os malomkövet, s 128 másodpercig tartotta előírásszerűén a 3 méter hosszú pet- rencásrudat. A győztes fővárosi színekben indult, míg Krebsz György kis marosi Toldi-jelölt, megyénket képviselve, második lett. A játékok gazdája az idén először nem a Szentendrei Művelődési Központ, hanem a nagyközség polgármesteri hivatala és a Visegrád—Szent György Lovagrend Egyesülete voit. Ha a helybéliek nem vállalják, akkor egy hétvégi látványossággal szegényebbek vagyunk. így szerencsére megmaradt a folytonosság, olyannyira, hogy a világkiállítás idején talán egész nyáron élvezhetjük a színes történelmi vigasságot. (tóth) Pest megyei együttesek beimítatkoziísa Zene, tánc, színház A Zsámbéki szombatok Pest megyei napjának délutánján a biatorbágyi Pros- pero bábegyüttes, szűkebb pátriánk néptánc- és népzenei együttesei, a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar és a gödöllői Kerekasztal Színházi Társulás mutako- zott be. A Prospero bábegyüttes az Andersen meséje nyomán készült A rút kiskacsa című bábjátékot adta elő a zsámbéki művelődési házban. A nyolctagú, négy éve létező együttes nem ismeretlen a Zsámbéki szombatokon, hiszen negyedik alkalommal szerepelnek itt. Felnőttek számára .. készült darabjaik is vannak, két gyermekelőadásuk egyike A rút. kiskacsa. A jórészt apróságokból álló közönség ezen a délutánon is a gyereknézőknél szokásos izgalommal, egj'üttérzéssel követle a kicsúfolt, megvetett kiskacsa diadalmas és csodálatos hattyúvá változásának történetét. Mulatságos, de egyben megható is volt, hogy mikor már átváltozott a számára születésétől menedékül szolgáló színpadi bokor mögött, de még fel nem szárnyalt, a nézőtéren egy kisgyerek karocskáit lengetve, szárnyaló mozdulatokat téve mutatta, elő- játszotta, mi a teendője. Érezhető kapcsolat alakult ki a színpad és nézőtér között a néptánc- és népzenei együttesek műsorán is, amelyre az eleredő zápor miatt szintén a művelődési házban, s nem mint tervezték, a romtemplomnál került sor. A zsámbéki Sziluett táncegyüttes a nyitó palotás tánclépéseit nem ünnepélyes merevséggel, de könnyed örömmel tette, az „itthon vagyunk, egymás között” felszaba- dultságával énekelt kalocsai népdalokat a zsámbéki népdalkor, majd német dalokat az ugyancsak zsámbéki nemzetiségi dalkör. Perbáli fiatalok citerazenekara szerepelt zenével, énekkel, s fáradhatatlanul ropta újabb és újabb vidékek táncait a perbáli, toki, zsámbéki tagokból álló Höcögő nép- táncegyüttes.Hormále név? Bár tartva attól, hogy mégiscsak elfáradt, nem állhattam meg, hogy a műsor végeztén meg ne kérdezzem Szabó Istvánt, az együttes vezetőjét és egyben vezető táncosát. A „hö- cögés” egy táncritmus, magyarázta, különben is: nem lehet minden együttes Vadrózsa ... Este hét órakor a község római katolikus plébánia- templomában Mozart Re- quiemjét adta elő a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Ifjúsági Kórus Baski István tenor. Kővári Csaba basszus, Németh Judit alt, és Váradi Mariann szopránénekes közreműködésével, Sírausz Kálmán vezényletével. A Zsámbéki szombatok keretében először mutattak be ilyen na.gy formátumú zenei művet, _ s bogy a kezdeményezést folytatni kell, igazolja az áhítat, a csend, a siker, amely ezt a bemutatót kísérte. A Kaposi László vezette Kerekasztal Színházi Társulás gödöllői diákszínját- szó-csoportok utódja. Tagjai már nem diákok, de együtt maradtak Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország című művének részleteiből készült A lovagsereg éneke című előadás létrehozására. Előadók és az előadás egyek a „kerékasztal” szimbólumban, hiszen témájuk Artus király és a kerekasztal lovagjai legendája. Köztük, a csoport tagjai között sincsenek kiváltságosok. Minden szereplő egyforma fekete öltözéket visel, akire rákerül a sor, feladata végeztén visszasimul a többiek közé. Azonosulásuk szerepükkel ennek ellenére — vagy éppen ezért, hiszen mindig színen vannak — igen intenzív, a különös zenei szólamok, amelyek íel- felhangzanak, erősítik az előadás hatását a játszóteret körbevevő nézőkben. Elmondhatjuk: változatos, maradandó élményben volt részük azoknak, akik végigkövették megyénk e néhány együttesének fellépését. (Nádudvari)
