Pest Megyei Hírlap, 1992. július (36. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-08 / 160. szám
A pávián a legígéretesebb Majom mája az emberben Egy pávián máját ültették át egy haldokló férfiba, akinek a mája Hepatitis-B vírusfertőzés következtében elpusztult. Ez volt a világon az első ilyen szerv- átültetés. A 35 éves férfin — akinek nevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra — a 11 órás műtétet az amerikai Pittsburgh-i Egyetem Orvosi Központjában hajtották végre. A kórház szóvivője szerint a férfi állapota másnap válságos volt. Mint Lisa Rossi, a szóvivő elmondta, emberi szervátültetés nem jöhetett szóba a betegnél, mert a Hepatitis-B vírus elpusztítja az átültetett emberi szerveket. Az orvosok meggyőződése, hogy a pávián mája nincs ennek a veszélynek kitéve. A tudósok egyébként is úgy vélik, hogy állati szervek átültetése emberekbe enyhíthet az átültetésre rendelkezésre álló emberi szervek hiányán. A páviánok ebből a szempontból ígéretesek, mert anatómiailag hasonlók az emberhez. Az ismert állati szervátültetések közül a legutóbbi 1984-ben történt, amikor a dél-kaliforniai Loma Linda Egyetem Orvosi Központjában egy pávián szívét ültették át egy csecsemőbe. A kislány, akit Baby Fae néven ismertek, 20 nappal később meghalt, mert az immunrendszere antitestet termelt az állati vérrel szemben. Most Pittsburgh-ben egy laboratóriumban tenyésztett páviánt pusztítottak el, hogy hozzájussanak a májhoz. A beteg férfinak egy napot adtak, hogy eldöntse, hozzájárul-e a szervátültetéshez vagy sem. A beleegyező válasz után a kórház szervátültetésekkel foglalkozó tanácsa megadta az engedélyt a műtétre. Az Egyesült Államokban több egyetemen is foglalkoznak állati szervek emberbe történő átültetésének problematikájával, s hajtanak végre ilyen átültetéseket. Eddig a legnagyobb siker az volt, hogy 1963-ban a Coloradói Egyetemen 98 napig sikerült életben tartani azt a beteget, akibe egy pávián veséjét ültették át. Tanulmányozzák sértéséé páviánszívek, tüdők és hasnyálmirigyek átültetésének lehetőségét is. Az Egyesült Államokban naponta átlag egy májbeteg ember hal meg, mert kevés emberi máj áll rendelkezésre átültetés céljára. Fegyverroncsok árverése Az évszázad vására Több száz tonnányi, az Öböl-háborúból visszamaradt anyag és felszerelés árverése kezdődött meg vasárnap a szaúd-arábiai Dammam városában. A tíznapos eseményt többen az évszázad vásárának nevezték. A dúsgazdag szaúdi vásárlók az árverés nyitónapján összesen kétmillió rial (630 ezer dollár) értékben SZAJNA! TEHÉN HALÁSZAT Tehenet kellett kifog- niok a párizsi tűzoltóság folyami mentőinek a Szajnából. Az állat a főváros keleti felében levő Bércy sportcsarnokban szerepelt volna egy rodeón, de éjjel megszökött karámjából, s a folyó felé vette útját. Lehet, hogy a hirtelen jött meleg miatt érezte magát rosszul, lehet, hogy a szereplést unta meg, de üldözői elől menekülve a folyóba vetette magát. Az azonnal riasztott mentőbrigád két rohamcsónakkal érkezett a helyszínre, s rodeóhoz illően meglasszózták a tehenet, sikerült a parthoz vontat- niok, itt az állat épségben kikászálódott a folyóból, s visszakerüli gazdáihoz, de újabb ürügyet szolgáltatott a párizsi állatvédőknek ahhoz, hogy tiltakozzanak a vadnyugati rodeó általuk állatkínzásnak minősített bemutatója ellen. Tiltakozó állatvédők és bikaviadal-pártiak egyaránt megdöbbentek annak hallatára, hogy ismeretlen tettesek behatoltak a délnyugatfranciaországi Mont-de- Marsan városa arénájának bikaistállójába, és halálra sebeztek egy bikát, amelynek a corri- dán kellett volna szerepelnie. Két másik állatot késszúrásokkal sebeztek meg. A támadás okát nem ismerik, a rendőrség feltételezi, hogy a corrida szervezői elleni bosszúról lehet szó. PADLÓSZŐNYEG - VÁSÁR 200 FT/FM ÁRENGEDMÉNY*---------------------- Július 12 ig ------------------1-— Albertirsa: LAKÁSTEXT.BOLT, P*sti U.53, Alsónémedi: RUHÁZATI Bolt, Főu.38. Cegléd: Pilisvörösvár: LAKÁSTEXT. ÜZLET, Fő u.129. Ráckeve: TÜZÉP, Shilling! U. Sülysáp: DISZKONT Áruház, Vörösmarty téM6. CSABA László, Pesti U.27. Dabas: Szentendre: LAKÁSTEXT BOLT, Báthori I u.3. "MINDENT Itt" Üzlel, Szent L.U.24 BUTORHAZ, Kossuth u.473. Dunaharaszti: STÉH Hajnalka, Főu.11. Érd: RITMUS Áruház, Diósdi u.1, FER-TEX Kft, Fehérvári u.1. Kiskunlacháza: PONTIMARK Kft. Dózsa u.70. Monor: KÁRPITOS Műhely, Garam u.5. Nagykörös: Szob: SZÓNYEGBOLT, Park u.1. Tárnok: HÍD-ÜZLETHÁZ, Rákóczi U.1. Tököl: FER-TEX Kft, Csépi u.68. Törökbálint: VEGYES Iparcikk. Munkácsy u.23. Vác: FANTÁZIA Rt, Március 15.tér 17. Ócsa: FANTAZIA Rt, Szabadság tér 9. jrEOLIT Gmk. Damjanich u.31. Kereskedők Figyelem! Padlószőnyeget minta után érté kcsítö üzleteket keresünk. (Szőnycgboltok előnyben!) Telefon: PÉCSI-KHR (72) 71-921, 71-932 vásároltak roncsdarabokat, maradványokat a sivatagban visszamaradt amerikai repülőgépekből és helikopterekből, illetve megsemmisített iraki tankokból. Az aukció egyébként a spekulánsok fellegvára — írta a Reuter. Az árverés már korábban megrendezett első fordulójában egy arab kereskedő összesen 50 millió rialért (13,3 millió dollárért) vásárolt alkatrészeket, és ezeknek egyharma- dát már továbbadta, s saját bevallása szerint jókora haszonnal. A különböző alkatrészek, berendezések első sorban színes- és ritkafém tartalmuk miatt értékesek, keresettek. A vásárlók állítólag mindenre lelkesen csapnak le: csak üres töltényhüvelyekre például 26 ezer dollárt fizettek ki. Aranymosóverseny Bajnokságot rendeztek a francia aranymosók számára a Júra-hegységben. Os- selle közelében, svájci, olasz és német kollégák közreműködésével. A versenyzőknek a Rajna homokjában kellett megtalál- niok az aranyszemcséket. Az aranymosás ma is élő foglalkozás Franciaországban, bár nem tartozik a legjövedelmezőbbek közé. Jó néhányat» csak hobbiból próbálkoznak vele: a folyók hordalékában igen kevés az értékes sárga fém. E ritka szakma művelőinek az országban hat egyesülete van, s a versenyben százhúszan indultak, mégpedig egyforma felszereléssel. A cél az volt. hogy minél rövidebb idő alatt tudják kiszúrni a homokból az aranyszemcséket. Az eredményt nem hozták nyilvánosságra. AIR TOURNAMENT ’92 Légi parádé — évfordulók jegyében A tavalyi, nagy érdeklődéssel várt — és az öbölháború jegyében megrendezett — 39. párizsi légiszalon, majd a Fairfordban rendezett Air Tattoo ’91 után idén a katonai repülés legnagyobb európai eseményére Angliában, Salisbury közelében, a RAF-rcpülőtéren, Boscombe Down- ban került sor. Macchi lökhajtásos vadászgép a légtérben A korábbi szenzációs légi parádék után a szakemberek csaknenf egyöntetűen ügy vélekedtek, hogy a kilencvenes években az új típusok csatarendbe állítása várható. Éppen ezért némi meglepetést keltett, hogy ez a bemutató igen „békésre”, izgalommentesre sikerült. Bár aki figyelemmel kísérte a katonai repülés híreit, erre azért számíthatott. Az előző hónapokban ugyanis az amerikaiak „jegelték” repülésfejlesztési programjukat, Németországban is — politikai botrányoktól sem mentesen — alapos csökkentésekkel rendeződött a keleti és a nyugati típusok „egyesítésének" ügye, és akadozik a közös európai repülőgépíejlesz- tési program is. A titkos bázis kinyitotta kapuit Az öbölháborúban nemigen vitézkedő kelet-európai típusok iránt pedig időközben szinte nullára csökkent az érdeklődés, és a Nyitott Égboltnak köszönhetően a volt Varsói Szerződés országai által felvonultatott technika sem hat már a szenzáció erejével. Trucadé Üdítőitalok területileg behatárolt kizárólagossági forgalmazásához raktározási lehetőséggel, szállítóeszközzel, 0 területtől függően, kb. 200—400 ezer forint tőkével rendelkező, agilis munkatársat keresek Szentendre, Vác, Érd, Gödöllő, Ráckeve, Monor, Dabas és Cegléd környékére. Várható havi jövedelem — a vállalt területtől függően — havi 30-80 ezer forint. Cím: Nagykörös, Pf.: 43. 2751. Telefon: (53)-51-465. Egyszóval az idei katonai légi parádé szervezőinek szakmai, technikai szempontból más szenzációk után kellett nézniük, s ezt most a múltban találták meg. Boscombe Downban a mintegy félmilliónyi közönség a nosztalgia és az emlékezés jegyében kuriózumnak számító különlegességeket láthatott, amelyeket eddig csak híradó- felvételekből, dokumentumfilmekből ismerhetett. Fokozta az érdeklődést az is, hogy Boscombe Down napjainkig az egyik legtitkosabb angol légibázis volt. amely most másodszor nyitotta meg kapuit a nagy-, közönség előtt. A titkolózások oka: itt működik az a repülőgép és fegyverzeti kísérleti intézet, ahol nemcsak Anglia, de az Angliával szövetséges országok polgári és katonai repülőgépeit, valamint azok fedélzeti fegyverrendszereit is tesztelik; többek között a Harrier, Hawk, Hunter, Buccaneer, Phantom, Tornado, Tristar, VClo, Nimrod típusokat. vagy a forgószárnyú repülőgépek közül a Gazella, Lynx, Sea King vagy Chinook helikoptereket. ötven éve, 1942 tavaszán alapították ezt az intézményt. amely napjainkig féltve őrzött objektum volt, idén viszont már mindent szabad volt a szemnek: az újságírókat, fotósokat még a hangárokhoz is odaengedték. Az utolsó fellépés De nemcsak a tesztpilóták jubilálták 1992-ben. hanem az USAF 8. repüiő- hadseregének egykori katonái is, akik 1942. július 1-jén érkeztek meg Angliába. hogy mintegy 1000 B— 24 típusú Liberatorral segítsék Angliát, a nácik elleni harcban. Ézeltből a repülőgépekből napjainkra már alig néhány maradt, de a világ egyetlen polgári légiereje által birtokolt és vezetett gépeket a közönség hiánytalanul megcsodálhatta. Sőt az amerikaiak a P— 47-es Thunderbolttal, a P— 51-es Mustanggal, a P— 38-as Lockheeddel, vaia- mint a Diamond Lilre keresztelt B—24-es Liberatorral és a Sc.Uy B néven ismert B—25-össel légicsatát is imitáltak. Az ötvenéves, újjászületett repülőgép-veteránok könnyed cikázását különleges élmény volt összehasonlítani a nyolcvanas-kilencvenes évek szupertechnikájával, amelyet az oroszok. csehek, angolok, svájciak, hollandok, norvégok és amerikaiak mutattak be. Nagy érdeklődés kísérte a nemzeti színekben érkező. frissen átfestett orosz gépeket, elsősorban azért, mert az egyik gép tesztpilótája az az Anatolij Kvo- csur volt. aki három éve Párizsban sikeresen katapultált lezuhanó gépéből. Ismét nagy tapsot aratott a cseh Vaclav Vasek is. akinek repülését a MÍG 29-sel tavaly Taszáron mi is megcsodálhattuk. Látványosság szempontjából azonban a legnagyobb szenzációt kétségkívül a kötelékek jelentették. Nem kevesebb, mint 9 repülő- és helikopterkötelék hasította a 8 órás program keretében az eget, és festette a legkülönbözőbb színűre a felhőket. Kiemelkedő mozzanat volt a hatalmas Avro Vulcan levegőbe emelkedése is. A deltaszárnyú bombázónak valószínűleg ez volt az utolsó nagy nyilvános „fellépése”, mert 7300 repült óra után olyan nagyjavításokat és felújításokat kellene elvégezni rajta, amelynek költségeit a RÁF már nem vállalja. így •— utolsóként — múzeumba kerül, lezárva ezzel a repülés egyik fejezetét. Alakul a taszári program Sajnos, a csehekkel és oroszokkal ellentétben mi magyarok ezúttal sem éltünk a nagy lehetőséggel. Bár évről-évre kapunk meghívásokat, de gyakorlatilag csupán protokollszin- ten képviseltetjük magunkat. Csupán egy An—26- osunk árválkodott a beto-; non a több mint 400 katonai és polgári gép között. A levegőben pedig nem láttuk a magyar felségjeleket. Mindez azért furcsa, mert a tavalyi sikeres taszári bemutatkozás után Magyarország idén augusztus 8—9-én ismét rendez légi paládét, amelynek tervezett programja igen rangos eseményt ígér. Előzetes információk szerint a nézők láthatják majd a francia (8 Alpha Jet) és a svájci (6 Hunter F—58-as) köteléket, valamint cseh és szlovák, lengyel, olasz, amerikai és angol repülőgépeket, illetve helikoptereket — a teljes magyar élmezőny mellett. Mindez azt jelzi, hogy a „nyitott légtér” jegyében immár hozzánk is szívesen jönnek, és viszonzásképpen szívesen is látnának bennünket a rangos repülőeseményeken. Látva a Boscombe Down-i repülőprogramokat és kiállítást, ismerve a magyar pilóták tudását és képességeit, egyáltalán nem kellene szégyenkeznünk ezeken a parádékon. Remélhetőleg, jövőre július 24—25-én. Fairfordban már a magyarok is ott lesznek a legrangosabb európai repülőeseményen. Sebök János