Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-13 / 139. szám
NAGYAPÁM sohasem hozta összefüggésbe az időjárást a politikával, sem .kormánypártival, sem ellenzékivel. Pedig ebben a szazadban átélt minden lehetséges rendszert. Monarchiába született, tisztes kisiparosként dolgozott és ápolta szőlőjét — amikor hagyták — köztársaságokban és diktatúrákban. Mondhatnám: volt ideje megtanulni, hogy politikusok nem tudják befolyásolni a felhők járását, de valójában ő ezt nem is gondolta. Hite szerint nem az ember dönti el, mikor esik eső, mikor nem. A minap hazafelé igyekezve ismét ki kellett nyitnom az esernyőt, mint aznap már any- nyiszor. Közben azon morfondíroztam, hogy milyen furcsa szerzet az ember: ha szárazság van, akkor azt szidja, ha esik, akkor azon bosszankodik. Nekünk sosem jó semmi. Én most azt sem bánnám, ha eláznék. Amikor erre a következte-“ tésre jutottam, Laciék háza elé értem. Kertjükben évek óta olyan szép paradicsom terem szabadföldön, hogy majd megszólal, öntözik, ha kell. Otthon első utam a kertbe vezetett. Elégedetten láttam, hogy a virágzó krumpli megint úgy nőtt az esőben, mintha húzták volna. Az ablakból kilátok a káposztáskertekre. Méregzöld az egész határ. Életerős a kukorica, a mák, a zöldség. Ügy tűnik, Közép- Európában azért természeti okokból nem lehet éhen halni. Itt nincs szökőár. tájfun, sáskajárás. Mit ne mondjak: az áprilisi cserebogár-inváziót is kiheverték a gyümölcsfák. Aszály persze volt, van, lesz. A szakemberek szerint ez nem a véletlen műve. És. nem azért volt a nyolcvanas években, mert úgy építettük a „fejlett szocialista társadalmat”, hogy amit nappal raktunk, reggelre leomlott, és nem azért van a kilencvenes években, mert az MDF a legnagyobb kormánypárt. Legyen bármilyen kormány a jövőben, aszály akkor is lesz, amíg nem változik a klíma. Mérsékelni persze lehet a hatását, például megfelelő agrotechnika alkalmazásával, a termelési szerkezet változtatásával. Esendők vagyunk. Amikor sűrűn nyitogat- juk az esernyőt, már el is felejtjük, néhány napja alig győztük nyelni az utca porát. És ekkor bekapcsoltam a televíziót, s a Képújságban olvastam a címet: Elkésett az eső. Hogy is lehet ez? Gyorsan a tartalomjegyzékben jelzett oldalra lapoztam. Aha. A gabonatermelők mondták. hogy nekik már nem használ. Ugyanakkor arról is szól a hír, hogy a kormánynak nincs agrárpolitikája. Az utóbbit nem tudom megítélni, hiszen nem a mezőgazdaságból élek. Azt viszont tudom, hogy a mezőgazdaság sem csak a gabona- termesztésből áll. A címben mégis ez szerepelt: Elkésett az eső. NEM VAGYOK VAK, láttam, milyen keveset ígérő a búzatábla az országút szélén. De ne súlykolják belém, hogy általában elkésett az eső, mert nem veszem be. Miközben tudom azt is, hogy ezen a nyáron is folytatódhat még az aszály. ZS. V. GODQLLOI tyCiria ISASZEG XIX. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM 1992. JÚNIUS 13., SZOMBAT Nagyszámú érdeklődő jelenlétében személyi kérdésekkel — iskolaigazgatók kinevezésével — kezdődött a gödöllői képviselő-testület szerda esti ülése. Heltai Miklós ötéves vezetői megbízatása ugyanis lejár, Monori Mihály pedig nyugdíjba vonul. A gimnáziumba a jelenlegi igazgatón kívül egyetlen személy jelentkezett, aki időközben visszavonta pályázatát. A Pctőfi-iskola vezetői állását négyen pályázták meg. Egyikük visszalépett, maradtak hárman: Lencsés Csaba, Major Jenöné és Riedlné Péter Erika, az iskola pedagógusai. A képviselő-testület szakmai vélemények, illetve a tantestület és a szülők véleményének ismeretében — személyi kérdésről lévén szó: zárt ülés keretében — hozta meg döntését. Az eredményt dr. Gémest György polgármester ismertette. Eszerint a Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola igazgatója a következő öt évben is Heltai Miklós lesz. A Petőfi Sándor Általános Iskola élére nem neveztek ki igazgatót, mivel a szavazáskor egyik pályázó sem kapta meg a szükséges számú szavazatot. Az állást ismét meghirdetik, egy évig pedig a jelenlegi igazgató- helyettes látja majd el a vezetői feladatokat. Az ülés fő napirendi pontjának szánt utcanév-változtatási téma megtárgyalása ezúttal elmaradt, ugyanis az ügyben érintett képviselő betegsége miatt a kulturális bizottság még nem tudta áttekinteni a javaslatsort. A témát így egy későbbi időpontra halasztották. így is este 11 óráig tartott az ülés, oly sok fontos, aktuális kérdés került a testület elé. Biztató lépés született például telefonügyben: az önkormányzat eldöntötte, hogy csatlakozik a D1GITEL Telekommunikációs és Informatikai Rt.- hez, amely legkésőbb jövő év végéig kielégíti a gödöllői telefonigényeket. Döntöttek továbbá a Dózsa György úti volt bölcsődeépület további sorsáról, a Ki Mit Tud Alapítványhoz való csatlakozásról, egy különös műalkotás városunkban történő elhelyezéséről; megvitatták a Pető- fi-iskola bővítési lehetőségét; tájékoztatást hallgattak meg a város nevelési- oktatási intézményeinek kínálatáról. Az egyik képviselő interpellált a Guszev utca végén lévő vízelöntés ügyében, választ a következő testületi ülésen kap. Ennek időpontja; július 1., szerda, 14 óra. P. É. Fórum az abortuszról A népesedéspolitikáról, a családtervezésről és az abortuszról rendez fórumot- a Szocialista Párt isaszegi szervezete június 18-án 19 órai kezdettel a helyi művelődési házban. A nyilvános fórum vendégei: dr. Czeizel Endre professzor és dr. Kovács Pál ország- gyűlési képviselő. DÁNYI TÜKÖR Tippvadászat A községi lapok között az egyik legtartalmasabb a Sződi Sándor felelős szerkesztő nevével jegyzett Dányi Tükör. Szerkesztőségünk rendszeresen kapja az önkormányzat közérdekű havilapját, amely húsz oldalon olvasatja magát, A júniusi számban érdekes felhívásra bukkantunk : a szerkesztőbizottság a nyugdíjas olvasókhoz, fordul: röviden írják meg, mivel töltötték szabad idejüket 8—20 éves korukban. Hogyan és hol pihentek? Szeretnének a mai fiataloknak érdekes, olcsó és ma is használható tippeket adni. A legjobb írásokat bemutatják, s ha a gyerekek, vagy az unokák segítettek a megírásban, azokat külön jutalmazzák. Szilas liget Pályaavató A szilasligeti általános iskola udvarán aszfaltozott sportpályát ad át Rapavi József, Kerepestarcsa polgármestere június 13-án, szombaton 16 órakor. A pálya építéséhez az iskola pályázat útján nyert 150 ezer forintot, az önkormányzat félmillió forinttal támogatta a beruházást, és társadalmi munkával is segítették a pálya kialakítását. A Gödöllői Kutatóközpont kontírozó könyvelőt Mezőgazdasági Biotechnológiai keres, felsőfokú KÁLÁSZ-tanfolyami vagy mérlegképes könyvelői végzettséggel, lehetőleg költségvetési gyakorlattal. Jelentkezni lehet önéletrajzzal és a végzettséget igazoló okmányok másolatával, a gazdasági igazgatóhelyettesnél, cím: Gödöllő, Szent-Györayi Albert u. 4. Telefon: (28)-30-600. Az emeleten lakások GÖDÖLLŐI HÍRLAP GöJöliö, Szabadság tér 10. ® A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: Pillér Éva. • Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20-796, Q Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 18 óráig. • Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 18 óráig a szerkesztőségben. Diáksarok Mindenkinek köszönet Felejthetetlen két napot töltöttünk Püspökszilágyon, ahol egy csodálatos völgyben, gyönyörű környezetben katonai bázis volt az otthonunk. Reggel 8 órakor indultunk az iskola elől, 10 órára már a kicsik is kiértek. Három buszt töltött meg a tíz osztály. A busz a Galga- parti Mgtsz-bői jött értünk, nagyon köszönjük Tantó Sanyi bácsinak, a tsz-elnö- kének. Kopjás Kati néninek — a polgármesternek — és a képviselő-testületnek pedig szeretnénk megköszönni a pénzügyi hozzájárulást. Sokat játszottunk, vetélkedtünk, lövészárkokban akadályversenyeztünk. A bázis kiskatonái lövészbemutatót tartottak. Este diszkóban táncoltunk. A finom ételről a takarító nénik gondoskodtak, amit nekik is megköszönünk. A kellemes napot köszönhetjük még tanítóinknak, tanárainknak, akik ezt megszervezték, velünk voltak. Utoljára 130 gyerek köszönetét szeretnénk tolmácsolni Helgert Imre alezredes úrnak, a helyi bázisparancsnokának, aki lehetővé tette, hogy vendégeskedhessünk. Reméljük, nem alkottak rossz véleményt rólunk, s máskor is várnak bennünket. Köves László, Piroska Mónika, Marschal Gábor, Valentinyi Erzsébet, Valen• tinyi Katalin, Benkó Márta, Pálinkás Éva, Makó Katalin, Bárdi Tímea és Major Balázs tanulók, a dö- monyi Koren István Általános Iskola diákönkormányzatának tagjai. Mű velő dósán Iropológia,' Június utolsó napjáig Második alkalommal szervez művelődésantropológiai szemináriumot Gödöllőn a Tudásvilág-gyarapítók Társasága — adtuk közre tegnapi számunkban a hírt. A jelentkezés ideje tévesen jelent meg: helyesen június utolsó napjáig várják a jelentkezőket a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A szabadság napja1 Várják az árusokat 10 m. Műszaki átadás előtt áll Aszódon a Kossuth Lajos utcában az OTP Ingatlan Rt. be- ruhazásaban és az Unicornis Kft. kivitelezésében épüjő kétszintes ház. Emeletén hét lakast alakítottak ki, ezek közül négy tetőtere beépíthető. A földszinten kap új helyet f*L - aszotli. *‘«kja, mellette képünk bal oldalán, más üzletek elhelyezésére nyílik lehetőség. Az újra városiasodé település életében fontos állomás ennek a szép épület- eg> fittesnek a kialakítása, amit további fejlesztések követnek. Jelenleg a közeli könyvesbolt homlokzatát újítják fel (Balázs Gusztáv felvétele) Gödöllő nagyszabású rendezvénnyel ünnepli június 27-én a szabadság napját. A várhatóan több tízezres közönség ellátására vendéglátó-ipari egységek és ajándékárusok írásos jelentkezését várja a polgár- mesteri hivatal lakosságszolgálati irodája. A közterület-használati engedélyek kiadása a vállalkozók részére licitálással történik majd. Az induló ár négyzetméterenként naponta száz forint, a legkisebb igényelhető terület vendéglátó-ipari egységek esetén tíz, ajándékárusoknál öt négyzetméter. A feltételekről s az egyéb részletekről írásos tájékoztatót ad az. érdeklődőkneik a lakosságszolgálati iroda, s területbemutatást is tartanak naponta 14 órától. Jelentkezni június 15-ig lehet, a licitálásra június 22-én 10 órakor kerül sor a városházán. ^J^ineh esih az eóő ? A városházáról jelentjük') Igazgató nélkül maradtak