Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-30 / 153. szám

MONORI iifa XXXIV. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM 1992. JÚNIUS 30., KEDD Huszonhatén pályáztak A rend bázisa lesz Szeptembertől igazgató nélkül? Elment, de jönne Becsukódtak az iskolák kapui, a diákok — ha csak tehetik — messzire elkerülik „munkahelyük két". Ám vannak olyan oktatási intézmények, ahol a nyári vakáció sem hoz(ott) nyugalmat, egy kis csendet, sőt... Hallottunk tantestületi átvilági- tásról(?!) s egyebekről. Gyömrő legnagyobb is­kolája, az 1. számú (központi) pedig az ünnepé­lyes tanévzáró óta igazgató nélkül van. Lejárt ugyanis Hankó Istvánná megbízatása, s ő nem vállalta tovább az első számú vezetői funkciót. Lapunkban annak idején foglalkoztunk dr. Pat­kós József korábbi igazgató távozásával az intéz­mény éléről. Azóta Ilankóné megbízott igazgató­ként helytállt, de mi lesz ezután. Tavaly a tanév megkez­dése után pár hónappal a kiírt pályázatokat elbírál­va a helyi önkormányzati képviselő-testület nem ta­lálta alkalmasnak egyik je­lentkezőt sem. (Az egyik elutasított [belső] azóta egy fővárosi általános iskolá­ban elnyerte az igazgatói posztra kiírt pályázatot, s távozott az intézményből.) Május 31-ig — az újabb pályázati határidőig — hár­man jelentkeztek az igaz­gatói állásra: Volcz Zol­tánná. az iskola tanára, egy pesti hölgy — aki időköz­ben visszalépett —, és nem kis meglepetésre Somogyi Károly, aki régebben már vezette az 1. számú isko­lát, aztán lem.ondott. Ja­nuár 1-jén pedig elbúcsú­zott a tantestülettől, az Ál­lami Biztosító monori fiók­vezetője lett. Abszolút pá­lyamódosítás. A pályázati felhívást az Igazgatói posztra a helyi polgármesteri hivatal há­rom országos napilapban közzétette, de a Művelődési Közlönyben csak szeptem­berre ígérték a hirdetés közzétételét. Némi utánjá­rás után sikerült előbbre hozni a megjelenés idő­pontját, így a napokban megjelenik. Különben is, e szakmai kiadványban kö­telező a pályázatok megje­lentetése, ez elhangzott azon a megbeszélésen is, amelyet a tanév utolsó nap­jaiban tartottak az 1. szá­mi! iskolában Gyömrőn. Hajdú András, a gyöm- rői önkormányzati képvi­selő-testület tagja, az okta­tási bizottság elnöke (maga is igazgató a 4. számú in­tézményben) készségesen ráállt a beszélgetésre, ame­lyet az 1. számú iskolában újból kialakult patthely­zetről folytattunk. —- Mi a teendő most? — Meg kell várniuk a Művelődési Közlönyben a pályázat megjelenését, a tantestületnek, hagyni kell 30 napot, hogy véleményez- zet azokat. S utána kerül­hetnek a „pályaművek” az önkormányzat elé, amely legoptimálisabb esetben is szeptember 3-án dönthet csak, mert augusztusban nyári szünetet tart a testü­let. Addig is meg kell „fűz­ni” valamelyik pedagógust, hogy megbízottként vegye át a munkát igazgatóként. Mert nyáron is van teendő egy iskolában (750 gyerek jár ide. G. J.), ügyeleteket kell tartani, előkészíteni az új tanévet stb. — És mi a véleménye Somogyi úr pályázatáról, aki elment a tantestületből, de most ismét visszajön­ne? — Megértettem őt, mert jóval kedvezőbb fizetési ajánlatot kapott új mun­kahelyén. Ennek ellenére én nem ítélem el őt, hogy újból vissza akar térni igazgatóként. Más kérdés, hogy pedagógustársai mit szólnak majd a szándéká­hoz. Mindenesetre az igaz­gató kinevezése az önkor­mányzat kompetenciája, a munkáltatói jogokat pedig a mindenkori polgármester gyakorolja. — Lesz-e ezek szerint ki­nevezett igazgatója az 1. számú általános iskolának az új tanévben? — Ha minden úgy ala­kul. ahogy szeretnénk, ak­kor lehet, A közlönyben va­ló megjelenés után újabb pályázatok beérkezésére számítunk, következésképp nagyobb lesz a választási lehetőségüknek. Jó lenne, ha nem húzódna el az ügy, mert akkor az 1992/93-as tanévben is igazgató nél­kül maradhat az intéz­mény, S ez nagy hiba len­ne. En bízom a pedagógus­kollektívában, hogy' a nyá­ri vakáció idején is belá­togatnak majd munkahe­lyükre, s alaposan átnézik az esetlegesen beérkező új pályázatokat. Aztán az el­ső tantestületi ülésen, au­gusztus végén már vélemé­nyezhetik. és szeptember 8-án az önkormány'zat elé kerülhetnek a pályázatok. Ez lenne a járható út, mert —■ véleményem sze­rint — ily'en hosszú ideig nem maradhat kinevezett igazgató nélkül egy ekkora iskola. Ez ónatatlanul az oktató-nevelő munka szín­vonalát csökkenti, erősíti a bizonytalansági érzést gye­rekben, pedagógusban. S a legnagyobb vesztesek eb­ben az esetben is az alsós és felsős tanulók. Ez pedig a felnőttek bűne lenne. Gér József 0 Érdekképviselet Kereskedők fóruma Úttörő kezdeményezés­iként először Monoron szer­vezett fórumot a vállalko­zók számára a Kereskedők Országos Szövetségének megyei szervezete és a helyi önkormányzat. A hét­végi beszélgetésen szó volt szinte mindenről, ami mos­tanában a kereskedőket foglalkoztatja, az adótól az illegális árusításig, a hitel­MONORi HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. # Munka­társak: Gér József és Köb- lencz Zsuzsa. • Postacím: Monor, Pf. SÍ. 2201. Tele­fon: 1S7. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől ■ péntekig t-ló>] 11-lg. 8 "üMírinn feltételektől az érdekképvi­seletekig. Sajnos mint Oláh László a megyei szervezet titkára is megjegyezte, az érdeklő­dés kisebb volt a vártnál, pedig olyan vendégek vol­tak jelen, mint dr. Török Gábor és Dragon Pál or­szággyűlési képviselők és Kári János, az országos szövetség elnöke ... Így a beszélgetés eléggé belter­jessé sikeredett, de egyik fél szerint sem volt hiába­való. Az elhangzottakra la­punkban visszatérünk, ám annyit máris érdemes el­mondani, hogy két külön­böző párthoz tartozó képvi­selő egyformán felvállalta a kereskedők gondjainak tolmácsolását, Kári János pedig bejelentette, az or­szágos szövetség is részt vesz a világkiállítási tár­sadalmi tanács munkájá­ban. A maglódi rendőrállomás ideiglenes jelleggel a helyi községháza épületében ta­lált otthonra. Szükségmeg­oldásról van szó, hiszen az önálló állomás “megválóéi-' tását első perctől kezdve egyik fontos feladatának tartotta, s tartja ma is, a maglódi önkormányzat. Az e célra kiszemelt köz- ségközpontbeli porta ugyan fekvése, nagysága miatt is megfelelőnek bizonyult, ám kiderült, hogy a rajta álló öreg ingatlan korszerűsíté­se, felújítása teljesen értel­metlen. A Fő utca 23. szám alatti épületet lebontva, annak helyén épül meg az igen korszerű, építészetileg is mutatós rendőrállomás Maglódon. A rendőrség kívánságait is figyelembe vevő, szakvé­leményeken alapuló épület — amelynek hasznos, be­épített alapterülete megkö­zelítően 150 négyzetméter lesz — kivitelezésére ver­senytárgyalást írt ki koráb­ban az önkormány'zat. A feladatra huszonhat pályamű érkezett, s megfe­lelő véleményezés, szakmai elbírálás alapján végül is szentmártonkátai Kátép- szolg Építő Kft. kollektívá­jára esett a választás, ök építik fel a maglódi rend­őrállomást, amelynek — úgy tudjuk — még az idén el kell készülnie. (jandó) Mariazell a cél Nyugdíjashétköznapok Jó öt évvel ezelőtt ala­kult Űri község nyugdíja­sainak klubja. Győri Já­nosáé klubvezető mondja: — Valamivel több mint száz fölötti a taglétszá­munk ma már, s így, nyári időben viszonylag szerény­nek, csendesnek mondható a klubéletünk. De ne fe­ledjem; nemrégiben jól si­került kiránduláson vol­tunk. — Hol, merre jártak? Holnap megírjuk... ... hogy július 1-jétől szövetkezetbe tömörülve dolgoznak a monori körzeti orvosok és gyer­mekgyógyászok. Dr. Be- rényl Zoltán, az Orvosi Kamara helyi tagozatá­nak elnöke válaszolt az új működési formát érintő kérdéseinkre. ... hogy Gyömrőn egy ifjú amerikai házaspárt várnak szeretettel, akik ősztől bekapcsolódnak az angol nyelv oktatásá­ba a helyi iskolákban. A mi kis tavunk — Székesfehérvár—Vesz­prém—Pannonhalma—Zirc volt az útvonal, sok-sok gyönyörű látnivalóval, em­lékkel ... Jó kapcsolato­kat ápolva Sülysáp, Káka nyugdíjasklubjaival, rend­szeresen megtartjuk a fér­fiak részére indított „oda- visszavágós” kártyaparti- jainkat, ezen is túlvagyunk már. A közelmúltat említ­ve pedig: nagyszerűen si­került az első ízben meg­rendezett idősek világnap­jának helyi rendezvénye, s a férfiak szervezte idei nyugdíjasnőnap is ... Oyőriné elmondja azt is, hogy általában a téli he­tekben mozgalmas a klub­élet, s hogy minél kisebb költséggel igyekeznek na­gyobb létszámú, kispénzű nyugdíjas számára elérhe­tő programokat, kirándu­lásokat szervezni. — Szerencsére támoga­tónk, patronálónk is akad, elsősorban a helyi önkor­mányzat. és az ÁFÉSZ jó­voltából. De a tagság be­fizetett tagdíjait is igyek­szünk jól hasznosítani. Már a közeli hetekben első kül­földi kirándulásunkra ké­szülünk nagy várakozással, izgalommal ... — Megtudhatjuk, hová? — A Mindszenty bíboros földi maradványainak so­káig helyt adó, ismert kegy­helyre, az ausztriai Maria- zellbe készülünk. Emléke­ket őrző, szép út áll előt­tünk. j. r. PILLANATKÉP 'Z-üícleb IV emrégiben megala- kult Monoron is a Magyarországi Zöld Párt helyi csoportja. A Forrás Áruház oszlo­pain még ezekben a na­pokban is több planat látható, amely a Zöld Pártba hívja az érdek­lődőket. Az egyiken ez a szö­veg olvasható: Zöldek a biztonságért. Am — amikor a Fradi Diós­győrben megnyerte az NB I-es bajnokságot — egy élelmes (és főleg aggódó) Fradi-drukker kibővítette a plakát szö­vegét, imigyen: Zöldek a Fradika biztonsá­gáért. Hát, ahogy néztem a tévében a zöld-feher bajnokcsapat ünneplé­sét a lelkes szurkolók által a diósgyőri sta­dionban, tényleg rájuk fért volna egy kis bizton­ság. De ez a jövőre is vo­natkozik. Akkor, ha majd az első ellenfelüket fo­gadják ősszel a Baj­nokcsapatok Európa- kupájában az Üllői úti oroszlánbarlangban. És persze e biztonság —r okulva a régi (rossz) példákból — nem csak a játékosokra, hanem a stadion berendezésére is vonatkozik. (é) MENDE Előadás Július 18-án, szombaton délután fél négykor termé­szetgyógyászati előadást tartanak — bemutatóval egybekötve — a mendei művelődési házban. Mozi Gombán az autós kert­moziban, kedden este ne­gyed 10-től Neon City (szí­nes, szinkronizált amerikai sci-fi akciófilm, főszerep­lő: Michael Ironside, Va­nity). Monoron, az autós kert­moziban, ma, este fél 10- kor: Marslakó a mosto­hám (színes, szinkronizált, amerikai sci-fi vígjáték, fór szereplő: Kim Basinger). KULCSCSOMÓ Elveszeit Június 19-én, pénteken délelőtt 9 és 10 óra között egy monori olvasónk el­vesztette három karikára fűzött kulcscsomóját, (la­kás- és kerékpárlakatkul- csok). Kéri a becsületes megtalálót, hogy a szer­kesztőségbe adja le a dél­előtti órákban. KÖZLEMÉNYEK Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik édesapánk. Kol­lár János temetésén részt vet­tek, sírjára virágot helyeztek, osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család. (Ily 773 1K) Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett drága férjem, édesapánk és nagy­apánk. idős Gulyás László te­metésén Gyömrőn részt vették, sírjára virágot helyeztek, rész­vétüket fejezték ki, osztoztak mély gyászunkban. A gyászoló család. (115 775/1K) Tiszta, ápolt külsejű takarító­nőt keresünk, aki otthonában is igényes, 8 órás munkaidőre. Jelentkezni lehet személyesen hétfőtől péntekig 8—12 óráig. Cím: ÜLLŐ, Pyrostop Kft., Pesti út 108—200. (111 933/1H) A Lakóhelyünk, Monor rajzpályázat és -kiállítás ifjú résztvevőinek munkái közül ezúttal a Jászai Mari Téri Általános Iskola hetedikes diákjának, Rcikort Györgyi­nek a linómetszetét mutatjuk be. Öt a dicsért-átkozott Kis-tó ihlette meg. Bárcsak mindig ilyen szép arcát lát­hatnák a környékbeliek Ü.j 5O0-as és 700-as szalagfű- rész gép és egy betonkeverő eladó. Lehoczki János, Monori- erdő. Róka u. 4. (115 305/2K) Kitűnő konyha, gazdag ételvá­laszték, mérsékelt árak, heti előfizetéses menük. Baráti ösz- szejövetelek, esküvők, banket­tek rendezését vállaljuk. Hi­degtálak készítése rendelésre. Zenés vacsoraestek. Bajor csa­polt és üveges sörök, hangula­tos kerthelyiség. Gesztenye vendéglő, Vecsés, Kinizsi u. 1. (115 773/2K) Tehermentes 500 n.-öl telek el­adó Alsónyáregyházán. Érdek­lődni lehet: Nyáregyháza, Szent Imre-telep 123. (115 781/ 1K) _________________________ El adó Pilis, Munkácsy u. 26. alatt 3 szobás családi ház 600 n.-öl telekkel. Érdeklődni: Pi­lis. Akácfa u. 8. (115 77S/1K) Kifogástalan állapotú ajtók, ablakok, öntöttvas- és lemez­radiátorok eladók. Gyömrő, Dobó utca 5/B. (115 336/2K) Ab AEGON Általános Biztosí­tó Rt. Monori Fiókja fő- és mellékállású üzletkötőket keres jutalékos rendszerben, jó ke­reseti lehetőséggel. Jelentke­zés a monori fióknál, Monor, ‘Kossuth L. u. 88/B. (115 780/1K)

Next

/
Thumbnails
Contents