Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-24 / 148. szám
KÉT HELYSZÍNEN Testületi ülés Június 25-én, csütörtökön 34 órakor a Szabó Károly Városi Könyvtár épületében, majd egy óra múlva már az Arany János Művelődési Központ tanácstermében ülést tart a képviselő-testület. Ezúttal is tucatnyinál több témát tárgyalnak meg, a többi között a könyvtár helyzetéről szóló beszámolót, majd a városi közművelődési intézmények helyzetét. A továbbtanulás nélkül maradt 14—18 éves fiatalok iskolai foglalkoztatásáról is tárgyalnak, majd a szervezeti és működési szabályzat kerül újra sorra. Ezt követően a Nagykőrösi és Duna Melléki Református Hitoktató és Tanítóképző működéséről tárgyalnak, majd a megüresedett bizottsági helyeket próbálják meg betölteni. Döntenek az önerős útépítések tárgyában. illetve a Volán TBF földértékét is megállapítják. Több önkormányzati in- vgatlant értékesíteni szeretnének, megbeszélik a gyó- . gyító-megelőző szolgálta tá- . sok idei-finanszírozási rend- . jét, döntenek-a Góbi—Al- taj-expedíció : támogatásáról, és pályáznak az ide’ vízdíjalap támogatására >$. Természetesen ez alkalommal is lesznek egyebek. $ok a hiszékeny ember A kitaláló nyer... „Akar sokat keresni? Itt a nagy lehetőség! Köny- nyü, 3-4 órás otthoni munkát ajánlok, naponta 4—5 ezer forintot kereshet..." Vagy: „Ne legyen önmaga ellensége, alapozza meg szerencséjét! Hogyan? Válaszborítékban tájékoztatom ...” Más: „Nem csalás, nem ámítás. Dollár tízezreket kereshet amerikai bedolgozással. Ha érdekű, írjon egy válaszboríték kíséretében, és mindent megtudhat...” HIVATALBÓL A rendszeresen újságot olvasók, gondolom, már betéve tudják az ilyen és ehhez hasonló szövegeket, amelyek hemzsegnek a apók hirdetési rovataiban. — Sajnos a konkrétumok nélküli, sejtelmes munkaajánlatok legnagyobb része valóban csalás — mondja Orbán László őrnagy bűnügyi osztályvezető. Kifejleszt ett változata a szerencsejáték, amelyben csak a játék elindítója nyer, esetenként akfir több százezer forintot is bekasszíroz. — A helybeli lakosok között van-e, aki ellen ilyen Az állítás hazugság Az összefüggés más Tulajdonlás és igazság című június 19-ei írásunkban egy volt konzervgyári dolgozó — kit állítása szerint „fél éve kidobtak, mint egy rongyot” — mondataiból idéztünk. Noha az illető megnyilatkozása más tartalmi összefüggésben került elő, s nem a konzervgyár foglalkoztatáspolitikáján is bírálataként, mégis szükséges a leírtak pontosítása. Görbe Ferenc, a Nagykőrösi Konzervgyár vezér- igazgatója, az alábbi helyreigazítást kérte. — A vállalat, mint az köztudott, éveken, évtizedeken át mindig arra törekedett, hogy megtartsa, megóvja stabil törzsgárdáját, amely legfontosabb pillére ma is a gyárnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy családok, nemzedékek eresztettek itt gyökeret, és tevékeny munkájuk nyomán megbecsülésben részesültek. Sem tavaly, sem pedig az idei évben nem került rá sor, hogy dolgozóink közül gazdasági okokból bárkinek is felmondjunk, és főleg nem azok közül, akik Nagykőrösi apróhirdetések Kertes családi ház eladó,. Nagykőrös, Losonczy u. 54.' alatt. — Érdeklődni: Nagykőrös, Bajza u. 15. 17 óra után. (114 065/3K) összkomfortos családi ház eladó. Nagykőrös, Losonczi u. 56. Érdeklődni: Nagykőrös, Losonczi u. 58., vagy 51-699-es telefonon. (114 430/2K) ______________ Ga rázs kiadó. Érdeklődni: Ceglédi u. 11/C I. 7. 18 óra után. (114 946/1K)_________________________ Két. és fél szobás, kertes családi ház, gázfűtéssel eladó, Nagykőrös, Búvár u. 7. alatt. Érdeklődni*. Nagykőrös, Szolnoki út 27. alatt, 16 óra után. (114 958/1K) ________________________ üz lethelyiség kiadó, Nagykőrös, Szolnoki út 60. Érd.: 51580. (114 959/1K)______________ Bú torozott szoba házaspárnak kiadó. Érd.: Zátony u. 5. — (114 960/llv) KÖZLEMÉNY Személygépliocsi-vezetől tanfolyam kezdődik a Szebollédi magániskolában! Ügyfélfogadás: Nagykőrös, Széchenyi tér 9. szám (virágüzlet).'(Ml 948/1K) már sokéves, évtizedes munkaviszonnyal rendelkeznek. Fegyelmi okokból viszont történtek elbocsátások, még a régebbi dolgozók közül is! Rajtuk kívül a szerződéses munkaviszonyban lévők foglalkoztatását szüneteltetjük. Az előző eseményeknek azonban nincs közük a gazdasági megfontolásokhoz. az utóbbi intézkedések pedig nem tartoznak az elbocsátás fogalomkörébe. A vállalat, amíg csak lehetséges, el akarja kerülni a törzsgárda létszámának csökkentését, úgy is fogalmazhatok, célunk az, hogy lehetőleg mindenkit megtartsunk. A vállalat vezetésének ezt az álláspontját fontosnak tartom megerősíteni, szemben a különböző híresztelésekkel, netán á valóságot sértődöttségből, vagy más érzelmi okokból megmásítani próbáló megnyilatkozásokkal. Igaz, a jövő eseményeit nem tudjuk pontosan előre jelezni. A konzervgyár komoly, nagy jelentőségű privatizációs döntések előtt van, tehát a foglalkoztatás mértékének, struktúrájának kialakulása nemcsak tőlünk függ. Miklay Jenő Tapasztalatok Nyulászok Kedden, június 30-án délután 5 órakor tartja legközelebbi összejövetelét a nyulászklub az Arany János Művelődési Központban. Ezen beszámolnak a IV. kaposvári nyúltenyész- tési napról, annak tapasztalatairól. Több helyi problémát is megbeszélnek, így például a mixomatózisl megelőző védőoltást szervezik meg, illetve regisztrálják a szálastakarmány iránti igényeket. A felvásárlási nap megváltozik, ezentúl szerdán reggel 5—7-ig fogadják a klubtagok nyulait. jellegű csalás miatt eljárást indítottak? — Nos, a rendőrségnek tulajdonképpen már az újságokban megjelent hirdetések alapján hivatalból foglalkoznia kell ezekkel a jelenségekkel. Eljárást természetesen csak akkor indíthatunk, ha elindul a pénzforgalom, és bizonyíthatóan csalás van a hátterében. a nagykőrösiek közül is sokan adtak fel az említettekhez hasonló hirr detéseket, de eddig a csalás tényét nem regisztráltuk. Ellenben annál több károsult él a városban, akik áldozatai lettek a szélhámosoknak. TÖRVÉNYTELEN Csak érdekességként mondom — a dunakeszi kollégák vizsgálják az ügyet —, 96 nagykőrösi sértettje van annak a nagyszabású törvénytelen szerencsejátéknak; amit az Észak-J’est megyei városból indított el valaki. Most js csak azt mondhatom, aki komolyan érdeklődik a hirdetett munkaajánlatokról, legyen óvatos, ne engedje, hogy több száz forintot kicsaljanak a zsebéből. A szerencsejátékoknál pedig, ahogy említettem, csak a kitalálója, kezdeményezője nyer, a többiek ott csak veszthetnek. — ay NAaY£°Ros| XXXVI. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM 1992. JÜNIUS 24., SZERDA fogadóóra Kiss János polgármester legközelebb július 16-án tart fogadóórát 9—11 óráig. Megfontolt munka a zeneiskolában Ma sem a tudáson, tehetségen múlik A nagykőrösiek szívesen nevezik pátriájukat iskolavárosnak. Ilyenkor nemcsak az országos hírű középfokú szakira’ és általános képzésre gondolnak, de a zenei oktatásra is mciy számos diák tanulmányait alapozta meg a közeli Kodály Intézetben vagy más tekintélyes zeneiskolában. Azt talán kevesen gondolnák, hogy valamivel több mint félezer gyerek tanulja falai' között vagy kihelyezett oktatási rendben a muzsikát. Az Arany-iskolában szolfézst tanítanak, a Petőfiben zongora- és hegedűórákit tartanak, de amint Barna Elekné igazgatótól hallottuk, a zeneiskola immár a kicsikhez is közelebb jutott, sőt átlépte a vonzáskörzet „határát is. — Az idén először két óvodában, a Kárász utcaiban és a Központi óvodában szerveztük meg a zeneoktatást. Ugyancsak az idei évtől kezdődően pedig két pedagógusunk, az Olgyai házaspár, Cse- mőben ad órákat. — Szülőktől hallottam, hogy összetartó, szívós tanári kar dolgozik az, intézményben. Ám a feladatok — éppen az imént láttuk — gyarapodtak. Ha jól tudom, a pedagógusoknak csak egy része rendelkezik kinevezéssel. — Valóban. Nálunk 28 tanár dolgozik összesen, közülük 14-en utazók, Kettős pályacsúcs NB III-as tekézőink újabb csapatbajnoki mérkőzésen előbb idegenben, majd a temetőhegyi pályán és kettős sikerrel mérkőztek ellenfeleikkel. Nk. Mészáros Tsz SK— Tiszakccskel ÁFÉSZ 6-2 (2324-2233 fa). Megérdemelten és biztosan győztek. Nk. Mészáros Tsz SK— Kecskeméti MÁV 5-3 (2399-2350 fa). A rangadó jellegű találkozón izgalmas volt a küzdelem. A helyiek kettős pályacsúcsot javítottak. Először a 18’ éves Zsíros Zsolt két fával túldobta Nagy 3 és fél éves, 100 vegyes dobásos eredményét, majd a körösi gárda saját másfél éves rekordját három fával múlta felül. A névadó község Boros büféjében megrendezett Ko- csér Kupa-tekeviadal egy héttel eltolódott. A „legjobb 16-ok” egyéni versenyén a csapatversenyben előzőleg legjobban szereplők hat legjobb eredményük állagát magukkal hozták és a kétsávos, kézi állításos pályán .még 2X30 vegyest dobtak, s ezek adták az összfaeredményt. Most á Táj ti fivérek dobtak a legjobban, 60/239-eel és 60/248-cal és ezzel az összesítésben elhódították az első két helyet. Végül: 1. Taiti Dezső (Vertikum Kft.); 2. Tajti László (K. Subicz); 3. Szabó Balázs (Nk. Mészáros Tsz); 4. Kovács (Nk. Mészáros); 5. Kis (Nk. Mészáros). Boros László értékelte a verseny- sorozatot, majd átadta a legjobbaknak és helyezetteknek a díjakat. Barabás Ferenc, Kocsér polgármestere a sportba- rátság összetartó erejéről szólt, s az önkormányzat nevében a jövő évi győztesnek máris felajánlott egy serleget. A körösiekkel igen jó a sportkapcsolatuK — mint mondta —, s ha felépül a község tornaterme, labdajátékban is többször találkozhatnak velük. SZENIOR ÜSZÓKLUB Megalakult Nagykőrösön a Szenior Úszóklub. Márts 27 tagja van. Egyelőre többnyire egyéni, de közös úszóedzéseket is folytatnak. Szándékukban van, hogy versenyeken is elindulnak. Kapás Tibornál még lehet jelentkezni a városi strandfürdőben. UTÁNPÓTLÁS A Kocsérl SK már építi ifjúsági labdarúgócsapatát. A tervük az, hogy utánpótlásukat is elindítják majd az 1992/93. évi összevont körzeti bajnokságban. SZERDAI PROGRAM Labdarúgás. Kinizsisporttelep, 16 óra: Spartak Trnava (Nagyszombat, szlovákiai csapat)—FC Preus- sen Espelkamp (német), 17.30: Olimpia Salonta (Nagyszalonta, Románia — erdélyi)—SV Sassbach (nemet), nemzetközi ifjúsági Toldi Kupa-mérkőzés. S. Z. Kecskemétről, Abonyból, Ceglédről. Többen szerettek volna letelepedni, de a lakáshiány miatt erre nincs lehetőségük. Marad az ingázás, ami pedig, nem kell mondani, nehézzé teszi a pedagógus életét is. Ennek ellenére, és itt az intézmény egészének tevékenységére utalok, pedagógusaink igyekeznek jóval többet kihozni önmagukból, mint magában a tanítás. A különböző tanári hangversenyekre gondolok például, mivel ezek a rendezvények már lassan hagyománnyá válnak. Hartyányi Piroska kollégám pedig már csaknem 20 éve szervezi a nagycsoportos óvodások hangszeres bemutatóját. — Tudom, hogy a nevelők munkáját a zeneiskola hatását hiba lenne csak a továbbtanulókra szűkítenünk, hiszen itt mindenki gazdagodik, de végül is ők bizonyítják elsősorban, hogy jó útravalót kaptak. Hányán maradnak évente a zenei pályán? — Sajnos ma sem a tudáson, tehetségen midik, hogy ki tanul tovább, a körülmények behatárolják a döntést. Idén négyen mentek tőlünk zenei szakiskolába, tavaly pedig a nagyon tehetséges tanítványunk, Szenlpéteri Ildikó nyert felvételt a Zeneakadémiára. S azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogv diákjaink az évközi hangversenyeken is mindig szépen szerepelnek. — Az előbb említette az egyéb körülményeket. Sok család van, amelyeknek a taníttatás anyagiak miatt gondot okoz? — Éppen e meggondolásból hoztuk létre a Zenét Szerető Gyerekekért einsvezésű alapítványt. Az ide befolyt pénzekből remélhetőleg kellően tudjuk majd segíteni azokat, akiknek pluszkiadásokra már nem nagyon futja. A kul- túrházzal legutóbb közösen rendezett tanár—diák hangverseny bevételét is erre az alapítványra tettük. Ámi pedig a gazdálkodás egészét illeti, a költségvetésünk arra elég, hogy az iskola működhessen, de például a fúvószenekart már nem tudjuk finanszírozni. Az önkormányzathoz fordultunk segítségért. A másik nagy gondunk, az elöregedett hangszerállomány. Idén már olyan forrást is felnyitottuk, mint a hangszerköl- csönzési díj, bár ez csak amolyan jelképes bevétel, főleg az árakhoz képest. Ma egy pianinó például 180 ezer forint, félmillióba kerül egy zongora ... — A központi költségvetésből ezek szerint nem sok jut. — Minden pályázatot megragadunk, de sajnos azt kell mondani, hogy a sokat bírált és igazságtalannak tartott elosztás tapasztalható ma is. Dél-Pest megye intézményei sokszor kimaradnak, pedig nem érezzük magunkat a kiváltságosabbnak . tűnő zeneiskoláknál. — Intézményük híre nemrégen Espelkampba is eljutott. A német—magyar kapcsolatokról zenei téren várható-e valami fejlemény? — Feltétlenül, de ehhez jobban meg ' kell ismernünk egymást. Mi is tanulhatnánk a németektől, reméljük, hogy a jövőben mód nyílik arra is, hogy a zenei oktatás képviselői is részt vegyenek szakmai tapasztalatcserén. Egyébként szeptember 29. és október 4. között az espe:- kampi muzsikusok lesznek vendégeink, közös koncertre várjuk a zeneszerető nagykőrösieket. M. J. A pclgármesteri hivatalban is Közmunkások Az elmúlt év augusztusa óta a városban eredményesen alkalmaznak munka- nélkülieket közhasznú munkára. Eddig fizikai munkásokat vettek így fel. Július elsejétől megszünNAGYKOBOSl HIBLAP Nagykörös, Széchenyi tér 17. • A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. % Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (53)-51-398. • Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—IS óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tói 10 óráig várunk. tették ezt a korlátozást, ezt a lehetőséget kihasználva, a munkaügyi központtal történt előzetes egyeztetés alapján, a polgármesteri hivatal állományába veszik fel ezeket az embereket, méghozzá igen előnyös feltételekkel, hiszen az önkormányzat a foglalkoztatás költségeinek mindössze 30 százalékát állja. A felvett emberek a hivatalban kapnak munkát. xSfM(ii) 9