Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-02 / 129. szám

Järvenpääbe készülnek Versenyen nyert utazás Järvenpää és Vác kap­csolatát azon kevés múlt­béli érték között említette annak idején a város pol­gármestere, amely méltó a megőrzésre. Ez a kapcsolat nemcsak régi, hanem szo­ros is; kölcsönös látogatá­sok teszik élővé ... A két város közötti kap­csolatot hivatalos formába öntő dokumentumok külö­nös hangsúlyt tesznek a fiatalok utaztatására, egy­más alaposabb megismeré­sére. A korábban az ifjúsá­gi centrum által szervezett látogatások sorában most a váciak következnek. Idén huszonöt diák — öt felnőtt kíséretében — utazik a finn fővárostól nem messze fek­vő városba. Järvenpää pol­gármesterének meghívá­sára. Ami ebben új, az a cso­port tagjainak kiválasztá­sa. A képviselők úgy hatá­roztak. hogy ebben az év­ben azok a diákok utazhat­nak. akik a szakmai tanul­mányi versenyeken jó ered­ményeket értek él. A vá­rosi költségvetésből fede­zett jutalomutazás résztve­vői lehetnek azok a váci általános iskolások, akik megyei versenyeken vettek részt, s azok a váci közép- iskolások. akik bekerültek valamelyik országos szak­mai versenyre. Az utazó gyerekek lis­tájának összeállítását a képviselő-testület mellett működő oktatási bizottság végezte, és a tanév végére el is készült vele. Ennek alapján az Árpád-iskolá­ból 2, a Földváry-iskolából 2, a Juhász-iskolából 4, a Karolina-iskolából 1, a Pe- tőfi-iskolából 2, a Radnóti- iskolából pedig 3 gyerek utazhat Finnországba. A középiskolák közül •— a tanulmányi versenyeken elért sikerek alapján — a gimnázium 2, az egészség- ügyi szakközépiskola 2, az ipari szakközépiskola 3, a közgazdasági 2, a kereske­delmi egy, az ipari szak­munkásképző egy váci il­letőségű tanulót küld­het a testvérvárosba. S hogy a felnőtt kísérők kiválasztása is igazságos le­gyen, azok a pedagógusok mehetnek a csoporttal, akiknek iskolájában a leg­magasabb szintű a tehet­séggondozó munka. <B.) XET MEGHÍVÓ Újra a GombásréS A Göncöl Alapítvány ne­gyedik éve foglalkozik a Gombás-patak életével. Idén tavasszal kezdték a Fogadd örökbe a Gombás­patakot! elnevezésű prog­ramjukat. Bevonták a pa­tak vízgyűjtő területén mű­ködő iskolákat, a terület- gazdákat és a hatóságokat is. Június 5-én maguk a gyerekek számolnak be tapasztalataikról 18 órakor a váci művelődési köz­pontban. Másnap, június 6-án ismét egész napos vízminőségmérést rendez­nek hét mérőponton. Er­re várnak minden váci la­kost, aki szeretne a Gom- pás-patak állapotán javíta­ni. Találkozás ezen a szombati napon reggel 8 órakor a művelődési köz­pont előtt terepi ruhá­ban. Szemet vetettek a következőre Kétlaki lakásfoglalók Mint már beszámoltunk róla, önkényes lakásfogla­lók költöztek a nagyprépos­ti palota udvari helyisé­geibe. Az épületet kezelő múzeumi igazgatóság sür­gősségi eljárást kérve, bí­rósági úton kezdte meg visszaszerezni tulajdona használatát. A beadvány­nak eddig még nincs hiva­talos következménye, nem írták ki a tárgyalás idő­pontját. Valami mégis tör­tént. a két lakásfoglaló csa­lád közül az egyik belátta, nem sokáig húzhatja, s meg is büntethetik, odébbállt. Akik maradtak, azok is gondolnak a jövőjükre. mert szemtanúk szerint, egy másik belvárosi lakást is feltörtek, ahol időnként megjelennek. Talán ezzel akarják biztosítani kényel­müket a bírósági végzés és a kilakoltatás utánra ... I Tudván azt, hogy az ille­tőik nem az utcáról mene­kültek a fagy elől, hanem szülőknél vidéken éltek, csak összeköltözni szerettek volna itt, Vác belvárosá­ban, ki-ki állást foglalhat ebben és az ehhez hasonló ügyekben. D. Z. Mit, hol, mikor? Pedagógusok köszöntése Június 2., kedd: Angol nyelvi napközis tábor szer­vezése a művelődési köz­pont 12-es szobájában. — Alkalmi tárlat a Hincz Gyula Múzeumban és a főtéri volt görög templom­ban. Június 3„ szerda: 16 óra­kor az idei környezetvédel­mi napok megnyitója a művelődési központ aulá­jában, majd dr. Rigó János és dr. Győrffy Sándor elő­adása a 8-as és a 34-es te­remben. — Pedagógusok napja Királyréten, vendé­gük Bartos Ferenc polgár- mester. Június 4., csütörtök: 10 órától Piszkos 12 konferen­cia a MTESZ-székházban, a legszennyezettebb váro­sok képviselőinek részvéte­lével. — 18 órakor kör­nyezetvédelmi lakossági fó­rum a művelődési központ 8-as termében. Június 5., péntek: 17 óra­kor a 8-as teremben bemu­tatkozik a Kagylókürt új­ság. — 18 órakor ugyan­ott Fogadd örökbe a Gom­bás-patakot! címmel be­szélgetés a váci általános és középiskolás tanulók részvételével. — Idegenben játsszák a Pénzügyőrök— Vác ifjúsági kézilabda mérkőzést. Június 6., szombat: 8 órakor túra a Naszályba, Móró Ferenc erdőrnérnök vezetésével. Indulás a mű­velődési központ elől. — Egy időben indul az iskolá­sok csoportja a Gombás­patakhoz. — 11 órakor ide­genben játsszák a GOTO— Vác felnőtt kézilabda mér­kőzést. — 16 órától vetél­kedő gyermekeknek, a Du- na-parti zenepavilonnál. Vezeti: Bíró György. Június 7., pünkösdvasár­nap: Ünnepi szentmise a római katolikus templo­mokban. — 9 órától futó­verseny Kisvácról a sta­dionba. — 10.30-kor baráti labdarúgómérkőzés az al­sóvárosi stadionban. — 15 órakor a Munkácsy-park megnyitója. — 18 órától a Zöld Narancs Klub össze­jövetele a művelődési köz­pont 8-as termében. Erdei * napközi A Szönyi István Emlék­múzeum Baráti Köre idén június 14-től június 27-ig és augusztus 9-től augusztus 22-ig erdei napközi címmel gyermektábort szervez ál­talános iskolai tanulók ré­szére. A festői környezet­hez, valamint a hely hagyo­mányaihoz híven a napközi programját a képzőművé­szet, a kultúra és a termé­szetjárás keretein belül kí­vánják kialakítani. XXXVI. ÉVFOLYAM, 129. SZÁM 1992. JÚNIUS 2„ KEDD RIVALDA NÉLKÜL Szerény ünnepi könyvhét, elmaradt programok Csatainé Ocsenás Erika, a Szent István téri köny­vesbolt .vezetője nem nagy lelkesedéssel beszél az idei ünnepi könyvhétről. — Nagyon szerény a kí­nálat, drágák a könyvek. A részletes tájékoztatót május végéig nem kaptuk meg, de már érkeznek az újdonsá­gok. Kirakatainkat igyek­szünk vonzóvá tenni. Lesz váci sarok is, Újvári István tankönyveivé!, á Tragor— Bánhidi útikalauzzal, a Vá­ci Füzetek első számával. A SZEZON MOST KEZDŐDIK — Van előzetes érdeklő­dés? •— Már keresik Pilinszky János összegyűjtött műveit, Márai Sándor két újabb kö­tetét. Érdeklődésre tarthat számot Fejes Endre és Tüs­kés Tibor újdonsága. Foly­tatódik a Szép versek és a Körkép sorozat, csak szeré­nyebb, fűzött formában. Harmadik társuk, a magyar színdarabokat tartalmazó Rivalda idén nem jelenik meg. S az elbeszéléseknél, verseknél sem lesz a könyv­héten szokásos, ötvenszáza­lékos kedvezmény. — Mennyire fogy Tragor Ignác Váci Kalauzának reprint kiadása? — érdek­lődtünk a kiadónál, a váci Városvédők és Városszépí- tők Egyesületénél. — A kétezer példányból már több mint ezer elfo­gyott, a bizományosoknál van még, s körülbelül öt­száz darab van raktáron — tájékoztatott Szalag István. — De hát az idegenforgal­mi szezon csak ezután kö­vetkezik. — Kik igényeltek, kik kaptak a Váci Kalauzból? Azt már tudjuk, hogy a Szent István téri könyves­bolt „váci sarkában” meg­található ... — A könyvesboltok, könyvárusok kaptak, bizo­mánybán van az idegenfor­galmi irodákban. Öt-öt pél­dányt ajándékoztunk min­den iskolai könyvtárnak, és szintért öt-öt példányt aján­dékoz az egyesület a vá­rosi és a püspöki könyv­tárnak. Sajnos a vasútnál levő pavilon gazdája nem igényelt belőle, pedig az ál­lomáson nagy a forgalom. NEM VÁLLALTAK KOCKÁZATOT Bár a Váci Kalauz nem könyvheti újdonság, azért színesíti a kínálatot. Hiány­zik viszont egy szín: a vá­rosi könyvtárban nem lesz könyvheti rendezvény. — Mién marad el ez az évek alatt megszokott prog­ram? — kérdeztük Weis2 Gábortól, a Katona Lajos Városi Könyvtár igazgató­jától. — Az ünnepi könyvhét mindig nagy esemény volt számunkra, most azonban nem vállalhattuk a kocká­zatot: a könyvhét megnyi­tása előtt egy-két nappal még listával sem rendelkezz tünk a megjelenő könyvek­ről. Programot így nem le­het szervezni, hiszen azt sem tudtuk, hogy kinek je­lenik meg új kötete, s az lett volna a legkevesebb, hogy az író-olvasó talál­kozó közönsége előzetesen hozzájuthasson a meghí­vott író kötetéhez. AMI MOST NEM SIKERÜLT — Ez tehát azt is jelenti, hogy a könyvtárba nem ér­keznek meg az újdonságok a könyvhét ideje alatt? — A könyvtárnak a Könyvtárellátó Vállalat szállítja az újdonságokat, a még az év elején átutalt pénzből. A szállítás általá­ban több hónapos késéssel történik, de a korábbi évek­ben a könyvheti újdonsá­gokkal azért kivételt tett a Vállalat. Most ez sem sike­rült .. . A könyvtár munka­társai jelenleg a váci köny­vesboltokban próbálják megvásárolni a könyvheti újdonságokat, egy-egy pél­dányban, de természetesen, a könyvhéten ezekhez még nem lehel hozzájutni a könyvtárban. P. K.—B. J. Nalors Studio Kiállítás a nagykövetségen A Nalors Studio szerve­zésében, tizenegy művész Vácon — az Országos Gra­fikai Műhelyben — készült litográfiáiból nyílik kiállí­tás az angol nagykövetsé­gen, június 2-án, kedden, délután hat órakor. A június 3-tól 19-jg nyitva tartó kiállítás az „Hommage á Szabó István litográfus” címet viseli, s rangos képzőművészek munkáit mutatja be. A ti­zenegy kiállító: Borgó György Csaba, Gaál József, Michael Horsley, Márkos András, Nádler István, Sá­ros András Miklós, SI-LA- GI, Swierkiewicz Róbert, Szabados Árpád, Szurcsik József, Vilhelm Károly. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. IS. 9 A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. # Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2Í01. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 2S2 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-től 11-ig, vala­mint a váci hirdelőirodá- bau (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután M-től 17 óráig. KÖZLEMÉNY Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó halottunkat: Péter Józsefet, utolsó útjára elkísérték. A ked­ves, jó szomszédoknak, akik nagy fájdalmamban szerete- tíikkel vigasztaltak, táviratot küldtek, sírjára koszorút, virá­got hoztak és szívünk fájdal­mát enyhítették. Felesége: özv. Péter Józsefné, leánya, veje, valamint édesanyja. A Humá­num . Temetkezési Vállalkozás vezetőinek és dolgozóinak, akik intézték szeretett halot­tunk, Péter József temetését és a legnagyobb tisztelettel vé­gezték munkájukat, fáradozá­sukat hálás szívvel köszönöm, özv. Péter Józsefné. (Ili 968/ 1K) Váci apróhirdetések Városvédők Összejövetel A Váci Városvédők és V árosszépítők Egyesülete június 3-án, szerdán tart­ja szokásos 'összejövetelét a művelődési központban. A 17 órakor kezdődő meg­beszélésen az Expo és a barokk éve lesz a két fő téma. Kost/ Község •• Önkormányzata pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére Feltételek: — állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, igazgatásszervezői szakon — legalább kétévi államigazgatási gyakorlat — erkölcsi bizonyítvány. Bérezés: megállapodás szerint. A pályázat tartalmazza a jelentkező rövid önéletrajzát, eddigi szakmai tevékenységének részletes ismertetését. A pályázatokat június 15-éig lehet benyújtani a polgármesteri hivatalhoz, cím: Kösd, Szent István u. 2. 2612. Vegyen részemre 1,3 millió fo­rint értékben lakóingatlant, l.í szobás, összkomfortos, erkélye; szép lakásomért. Megtekinthe­tő: 17-től 20-ig, Novák Tiborné Budapest, Páskomliget u. 44. X 6. 1156. (Ill 949/1K) Málnaszedés kiadó és szedőket keres: Vác, Bimbó utca. 18. — (111 601/2K) VADISZ-lakás eladó, 80 szá­zalékos készültségi fokban. Ér­deklődni: mindennap, Matusel . István, Vác, Mező utca 3. ­Vác-Alsóvárosban kétszobás, komfortos, 80 nm-es, kertes családi ház beköltözhetően el­adó vagy irodának bérbevehe­tő. Ar: megegyezés szerint. — Érdeklődni lehet: munkanapo­kon 17—19 óra között, Vác. ősz u. 3. szám alatt. (Ill 955/1K) A 204. Számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet és Szakkö­zépiskola (Vác, Temető út 8.) szerződéssel férfi portást al­kalmazna. Munkaidő-beosztás 12 óra szolgálat 36 óra szabad Fizetés: megegyezés szerint. — (111 951/1K1

Next

/
Thumbnails
Contents