Pest Megyei Hírlap, 1992. június (36. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-16 / 141. szám

O Több olvasónk érdeklődik az új foglalkoztatási törvények — a köztisztviselők jogálkisá- ról, a közalkalmazottak jog­állásáról és az új munka tör­vénykönyvéről szóló törvények rendelkezéseiről. Elsőként a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos kérdésekre vála­szolok olvasóinknak. □ Az államigazgatásban dolgo­zóin húsz éve, érdemi munka­körben egy polgármesteri hi­vatalban. Áz új rendelkezések­ről általános tájékoztatást még nem kaptunk, ezért szeretném, ha tájékoztatást kaphatnék az új rendszer lényegi változásai­ról, a besorolások módosulásá­ról és a sokat emlegetett szak­vizsgáról — írja F. E. olvasónk. Demokratikus jogállami­ságunk fejlődése szempont­jából jelentős előrelépés­nek; tekinthető az állami és az önkormányzati közgaz­dasági rendszerben a poli­tikai 'és a közigazgatási funkciók elhatárolása, a köztisztviselők „pályasta­bilitásának” és az érdeme­ken alapuló előmeneteli rendszernek jogszabályi garantálása — az 1992. évi XXIII. törvényben. E tör­vény a szűkebb értelemben Vett közigazgatási szervek­re terjed ki és a velük ah kalmazasban álló köztiszt­viselőkre. A közszolgálati jogviszony egyik sajátos vonása, hogy e jogviszony egyik alanya az állam vagy az önkormányzat, a munkáltatói jogokat azon­ban a nevükben eljáró köz­igazgatási szervek gyakorol­ják. A központi közigazga­tási szervek, mint a Mi­niszterelnöki Hivatal, a mi­nisztériumok, az országos hatáskörű szervek és azok területi, helyi szervei, a . köztársasági megbízottak hivatala, valamint a helyi önkormányzatok képviselő­testületének hivatala, ha­tósági igazgatósági társu­lása, a körjegyzőség és a köztisztviselőik, ügykeze­lők, valamint a fizikai al­kalmazottak jogviszonyára tehát az idézett törvény rendelkezései az irányadók. Az e szerveknél fennálló államigazgatást munkavi­szonyok a törvény hatály­balépésével — alanyi jogon Jogi tanácsok v czeio ti Hit A 31.1 II ^-------Vrtjytut egy államigazgatási szervnél, és van üzletrészem egy kft.-ben is. Azt szeretném tud­ni. hogy a köztisztviselői tör­vény társasági tagságomat ösz- szeférhetetlennnek tekinti-« közszolgálati jogviszonyom­mal — kérdezi V. Gy. olva­sónk. Az összeférhetetlenség­ről a törvény 21-22. §-a rendelkezik. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a. köztisztviselő nem lehet helyi önkormányzati kép­viselő annál az önkor­mányzatnál, amely az őt alkalmazó közigazgatási szerv illetékességi terüle­tén működik, továbbá mun­kavégzésével járó egyéb jogviszonyt — a tudomá­nyos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, vala­mint a szerzői jogi oltalom alá eső szellemi tevékeny­ség kivételével — csak a munkáltatói jogkör, gyakor­lójának engedélyével léte­síthet. Vezetői megbízású köztisztviselő esetében még szigorúbb szabályokat ha­tároz meg a jogalkotó, ve­zetők az előbbiekben ki­emelt szellemi tevékeny­ségeken kívül munkavég­zésre irányuló jogviszonyt . még engedéllyel sem vállal­hatnak. Olvasónk azonban nem- munkavégzésre irá­nyuló, hanem tagi viszony­ban van a gazdasági társa­sággal. aminek nincs jog­szabályi akadálya. Ugyan­így megengedett a gazda­ság; társaság felügyelő bi­zottságában való részvétel is, ami szintén nem minő­sül munkavégzésre irányu­ló jogviszonynak. Minden köztisztviselőre kötelező összeférhetetlen- lenségi szabály azonban, hogy a köztisztviselő nem folytathat olyan tevékeny­séget, ami hivatalához mél­tatlan, vagy amely pártat­lan, befolyástól mentes te- . vékenységét veszélyeztet­né, továbbá pártban tiszt­séget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében — az országgyűlési, illetve az önkormányzati válasz­tásokon jelöltként való részvételt kivéve — köz- szereplést nem vállalhat. Dr. Fogarasi Gabriella A közszolgálati fogvSszony — köztisztviselői jogvi­szonnyá alakulnak át. A törvény hatálya alá tartozó szervek jegyzékét- a kor­mány külön rendeletben szabályozza. Azoknak a köztisztviselőknek, akik a törvény hatálya alá tartozó szervnél állnak jogviszony­ban 1992. július l-jétől de­cember 31-ig új, végleges vagy ideiglenes besorolást kell kapniuk,, mely besoro­lás a közszolgálatban eltöl­tött idő és az iskolai vég­zettség szerint alakul. A közszolgálati jogviszony­ban töltött idő számításá­nál a munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban töl­tött időt kell alapul venni, azonban a munkavégzési kötelezettséggel nem járó, megszakítás nélkül hat hó­napot meghaladó időtar­tamot — kivéve a 10 éven aluli gyermek ápolásának, gondozásának időtartamát — figyelmen kívül kell hagyni. Nem minősül tehát közszolgálati jogviszony­ban töltött időnek az egye­temi tanulmányok, a kato­naság, a fizetés nélküli sza­badság stb. időtartama, be­számít viszont a gyesen és gyeden töltött idő. A köz- szolgálati jogviszonyban töltött idő számítása ugyan­akkor nem érinti a társa­dalombiztosítási jogviszo­nyoknál történő beszámí­tását. az eddig munkavi­szonynak tekintett időtar­tamoknak. A jogszabály által megengedett hat hó­napos beszámítási lehető­séget jogértelmezésem sze­rint katonaság, illetve az .egyetemi tanulmányok ese­tében a nem pályakezdők­nél alkalmazni lehet, mi­vel ez nem ellenkezne a törvény előmenetelre vo­natkozó szabályaival. ..A köztisztviselőket az alap­vizsga, illetve a szakvizsga letételéig ideiglenesen le­het besorolni, az ideiglenes besorolás azonban nem je­lent számukra diszkriminá­ciót, a jogszabály meghatá­rozza azt az időtartamot, amíg vizsgakötelezettségei­ket minden hátrány nélkül teljesíthetik. ■ Bár a törvény illetmény- rendszere kötelezően meg­határozza a köztisztviselők besorolásának fizetési osz­tályához és közszolgálati időtartamához tartozó szorzószámot és az illet­ményalapot (1992-ben 13 000 Ft), ami az illet­ménykiegészítésekkel és pótlékokkal a köztisztvise­lő illetményét képezi, a tör­vény hatálybalépésével nem csökkenhet senkinek az il­letménye, az új rendelke­zéseket azonban 1992. jú­lius l-je utón már alkal­mazni kell. Az önkormányzatok ren­deletben az illetményalapot — pénzügyi lehetőségeik­nek megfelelően — maga­sabban vagy alacsonyab­ban állapíthatják meg a törvényben meghatározott 15 000 forintnál, az egyes besorolásoknál és fizetési kategóriáknál azonban az arányokat és a rangsort ér­vényesíteniük kell. A köz- tisztviselők részére átadott besorolásoknak tartalmaz­niuk kell azok ideiglenes vagy végleges jellegét, a következő előrelépés idő­pontját, valamint a jogor­voslatra vonatkozó felhí­vást is. Olvasónk érdeklődik vizsgakötelezettségéről is. A pályakezdő köztisztviselő gyakornoki besorolást kap. Előmeneteléhez köz­igazgatási alapvizsgát keli tennie, fogalmazó II. beso­roláshoz egy éven belül, előadó II. besoroláshoz pe­dig két éven belül. Nem kell közigazgatási alap­vizsgát tennie annak, aki állam- és jogtudományi doktori, igazgatásszervezői, illetve jogi szakokleveles közgazdász képesítéssel rendelkezik. Azoknak, akik a törvény hatálybalépése­kor — 1992. július 1-jén — a közigazgatásban dolgoz­nak, a jogalkotó három évet biztosít az alapvizsga letételére, e határidő ered­ménytelen eltelte után azon­ban a közszolgálati ‘jogvi­szony megszűnik. Az alap­vizsga tematikáját a bel­ügyminiszter külön rende­letben, a központi és a he-, lyi közigazgatási szervek­re egységesen szabályozza. Az alapvizsga tananyaga a . közigazgatási ismeretek minimumát tartalmazza majd, ami megalapozza a közigazgatási szakvizsgára történő felkészülést. A. szakvizsga az igazgatási szakma professzionális szintre emelését célozza, a tervek szerint egy általá­nos jellegű és egy szakspe­cifikus, kiegészítő (pld. humán, kommunális): vizs­gát tehetnek majd le a köz- tisztviselők. A szakvizsga letételére az állományban lévőknek öt év áll. rendel­kezésére, ha ideiglenes besorolásukban fogalmazó II., előadó II. vagy ennél magasabb besorolást kap­tak. A köztisztviselő és ügykezelő véglegesén csak akkor sorolható be, ha a besoroláshoz szükséges tör­vényi feltételeknek eleget pA H/uTiirgsTiTSii; KOSSUTH RÁDIÓ 4.23: Rákóczi induló. — 4.30: Reggeli krónika. — 5.00: Krónika. Sport. — 5.30: Hírek. Időjárás. — 5.40: Falu­rádió. — 6.00: Krónika. Sport. — 6.30: Hírek. Időjárás. — 7.00: Krónika. Sport. — 7.30: Hírek. Időjárás. — 8.00: Krónika. Sport. Lapszemle. — 8.20: Mindennapi tudo­mány. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: Napközben. — 9.35: Menekültrádió. — 10.00: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Kertész Imre: Gá­lyanapló. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a ház­nál. — 12.45: Füleljen! — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? ■— 13.15: Falurádió. — 13.27: Közönségszolgálat. — 13.30: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok min­denkinek. — 14.55: Ajánlott levél. — 15.00: Hírek. Idő­járás. — 15.05: Kossuth-klub; — 15.55: Cégér. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.25: Műsorismertetés. — 16.30: Zenefórum. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.25: Műsorismertetés. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek. — 19.35: Első mestereim. 20.00: Hírek. Időjárás, t- 20.05: Kossuth-klub. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kos- suth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. — 0.10: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Rákóczi induló. — 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafény­ben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 10.55: Rólunk van szó. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nótaszerzők hang­albuma. — 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: Ami a káprázat mögött van. — 13.30: Hírek. — 14.00: Négyesfogat, — 15.00: Hírek. Időjárás. — 16.00: Csúcsforgalom. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Helyke­reső. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kataposta. — 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. — 20.00: Mi kö­zöm hozzá? — 20.40: Hernádi Judit és. Kern András énekel. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Blues. — 21.35: Hónap. — 22.00: Rockpanoráma. — 22.30: Jazz. — 23.00 Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. — 0.10: Napforduló. — 1.00: Hírek. Időjá- rás. 2.00: Hírek. Időjárás. —■ 3.00: Hírek. Időjárás. — 4.00: Hírek. Időjárás. — 4.03: Cigánynóták. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Falutévé — adótippel. — 6.00: A Reggel, — 8.30: Közjáték. — 8.35: A Vürösróka-hegy. — 9.00: Teleíottó. — 9.05: Friderikusz-show. — 10.25: Szentimentális férfi. “ 10.15: Képújság. — 17.60: Délutáni egyenleg. — 17.10: Megveszem ezt a nőt! — 17.35: Telis-televideo ’92. — 17.40: Galiba: A szomszéd macska. — 17.50: Sógorok. — 18.30: Pénzvilág. — 18.40: „Egyetlen Földünk van" Művészek a Földért. — 18.50: Mini klip-mix. — 19.00: Játék — Cimbória. — 19.15: Esti. mese: Krisztofóró. — 19.25: „Egyetlen Földünk van". Lesz-e 2000 után? — 19.30: IS — Hullámverés. — 20.00: Híradó. — 20.30: Te­lesport. — 20.40: Kerék bár. — 21.15: Közjáték. — 21.25: Úton — Olaszország. — 22.45: Lovejoy. Az itáliai Vé­nusz. — 23.35: Késő esti híradó. — 23.40: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Nap TV. — 9.00: Műsorismertetés. —• 9.05: Titok­zatos utazás. A mocsári antilop nyomában. — 10.00: Parlamenti Napló. — 16.00: Ma délután. — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: Korforduló. — 16.25: Dominó. — 16.40: Prizma. A Velcncei-tó. — 17.45: Regionális hír­adó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.20: Maci Laci kincset keres. Drakula slágerlistán. — 18.40: Tele­sport. — 19.05: Ki a csuda ez a fiú? Kés. kanál is össze- csördül. — 20.05: Lyukaséra. — 21.00: Létkérdések. — 22.00: Esti egyenleg.— 22.20: Időjárás. — 22.35: Nap­zárta előtt... — 22.45: Üjmagyar siralom. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né­metország! — 8.55: Owen MaRSHALL (am. sor.) Há­romszög. — 9.50: Gazdag és szép (am. sor.) — 10.15: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Porcelánbaba. — 11.05: Játék. — 11.30: Családi párbaj. — 12.00: Magazin. — 12.30: Az élet játékai (am. sor.) — 13.15: Kaliforniai klán (am. sor.). — 14.05: A Springfieldrsztori (am. sor.). — 14.50: A Főnök (am. krimisörőzat) Gyémántlopás. — 15.45: CHIP'S* (am. krimisor.). Bokortolvajok. — 16.40: Rizi­kó. — 17.15: Forró nyeremény. — 17,45: Nyereményjá­ték. — 18,00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Robbanékony. — 19.45: Jó idők. rossz idők (NSZK sor.) — 20.15: Columbó (am. krimisor.) Nyugodjon bé­kében, Mrs. Columbo. — 22.00: Robbanékony. — 23.00: Tévéláz (am. sor.) Vér és könny. — 23.55: Hírek. — 0.05: .Légifarkas (arn. sör.) Papok nem hordanak fégyvert. —1 1.00: Borzasztó -kedves család (ani. sor.) Vizsgázott há­ziasszony. — 1.30: A Főnök. — 2.30: Dr. Marcus Wélby. — 3.30: Robbanékony. — 4.00: CHIP'S. — 4.30: Jó idők, rossz idők. — 5.15: Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00: Jó; reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Varázslatos Jeannie. — 9.00: Hírek. — 9.05: Álomutak. — 9.30: Dr. Kulani. — 10.20: Gripsholm kastély. — 11.55: Szerencse- kerék. — 12.40: A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Hazatérés. — 14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.) Barátnő. — 15.03: Hotel (am. sor.) Döntések. — 16.00: MacGyver (am. sor.) Egyszerű meg­bízás. — 17.05: Mindent vagy semmit. — 18.15: Bingó. — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.05: Idő­járás. — 20.15: Népzenei, slágerek. — 21.15: Szökés Al- catrazbót (am. film). — 23.10.: Foci-EB-magazin. — 23.25: Környezetvédelmi riport. — 23.55: Hírek. — 0.05: Szökésben (am. krimisor.) Kínai napfelkelte. — 1.30: Műsorismertetés. tett, kivéve, ha a nyugdíj - korhatár eléréséhez öt év­nél kevesebb idő van hát­ra. Nem kell közigazgatási szakvizsgát tennie továbbá annak sem, aki jogi szak­vizsgával rendelkezik, to­vábbá, aki a külön kor­mányrendeletben megha­tározott olyan képesítés­sel rendelkezik, ami az alap-, illetve a szakvizsga alól mentesíti. A vizsgáik költségei nem a köztisztvi­selőt, hanem a költségve­tést terhelik. A törvény felhatalmazza az önkormányzatokat, hogy rendeletben a törvénytől eltérő — a munkavégzésre, a munka- és pihenőidőre és egyéb juttatásokra — ked­vezőbb szabályozást álla­pítsanak meg. • Az új közszolgálati rend­szerben meghatározó lesz a minősítés, ami az előmene­telt biztosítja, ezért nagyon fontos, hogy ki minősíti majd a munkánkat, biztosított-e a köztisztviselők jogvédelme — kérdezi Sz. G.-nó gödöllői ol­vasónk. A minősítés célja a köz- tisztviselő szakmai teljesít­ményének, ismereteinek, képességéinek, személyi­ségjegyeinek értékelése, to­vábbá a szakmai fejlődésé­nek elősegítése. A köztiszt­viselőt előmeneteli pályá­ján — a nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt év kivételével — legalább minden magasabb besoro­lási fokozatba sorolása előtt minősíteni kell. A minősí­tés a munkáltatói jogkör gyakorlójának (miniszté­riumban a közigazgatási ál­lamtitkár, önkormányzati hivatalban a polgármester stb.) feladata. A minősítés kötelező elemeit a törvény 1. sz. mellékletét képező minősítési lap tartalmazza, a minősítő azonban a munkaköri követelmények­hez igazodó további szem­pontokat is figyelembe ve­het. A minősítés csak tény­szerű,. kellően alátámasz­tott megállapításokat tar­talmazhat. A minősített alkalmasságának megíté­lését a minősítő indokolni köteles. A köztisztviselőnek jogában áll a minősítés ki­alakításába a munkaválla­lói érdek-képviseleti szervet bevonni, és érdekvédelmé­ről ily módon gondoskodni. A köztisztviselővel a minő­sítést ismertetni kell, amire észrevételt tehet, ugyanez a jogosultság az érdekvédel­mi szervet is megilleti. A minősítés megismertetését, illetve az észrevételt írás­ban dokumentálni kell, a megismerés tényét a köz- tisztviselő. aláírásával iga­zolja. A minősítés egy pél­dányát a köztisztviselőnek át kell adni. A köztisztvise­lő a minősítés hibás vagy valótlan ténvmegállapítá- sainak, személyiségi jogát sértő megállapításának megsemmisítését a bíróság­tól kérheti. Tisztelt ügyfeleink! Vácon, a távbeszélőközpont elektronizálása révén, fiókunk könnyebben elérhetővé vált telefonon, a következő, megváltozott számokon A mellékállomások a 15-988-as, a fiókigazgató a 16-203-as számon hívható. A 27-es körzetszám nem változott. A dunakeszi kirendeltség (42-812), a szobi kirendeltség (70-145) és a váci gépjármű-kárrendezés (12-590) telefonszáma változatlan. , ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Váci Fiók Megr«*nkcn I» áthaladnak Motoros maratoni A Magyar Motorkerékpáros Szövetség (a Mol—A for Rí., továbbá a Providencia Osztrák—Magyar Biztosító, valamint a Kontrax támogatásával) több évtizedé elfe­ledett sporteseményt .bonyolít le újra, mégpedig a hu­szonnégy órás nonstop megbízhatósági országos kör­versenyét. Az-indulók 1000 km-t tesznek meg a közúti közlekedés résztvevőiként, a KKESZ-s2abáfyokat be­tartva. A verseny célja: az erős, lélekben, testben egyaránt felkészült ifjúság „nyeregbe hívása”, a hazai motorizá­ció új sportirányzatainak kifejlesztése. A versenyzők (percenkénti indítással) június 20-án, szombaton 12.01-kor rajtolnak a Városliget. Felvonulási tér, Műcsarnok, Damjanich utca közötti szakaszról, és 24 órával később ugyanide futnak be. Az egyedülállóan érdekes sportesemény ünnepélyes megnyitója június 20-án 11.45-kor lesz, 1G perc múlva indítják az első versenyzőt a következő útvonalon: Bu­dapest—Vác—Balassagyarmat—Salgótarján—Eger—Mis­kolc—Tokaj—Nyíregyháza—Debrecen—Szolnok—Abony— Kecskemét—Solt—Dunai öld vár—Dunaújváros—Győr— Komárom—Esztergom—Visegrád; majd a célba érés is­mét a fővárosi Felvonulási téren lesz, A verseny résztvevői háromtagú klubcsapatok. Külön értékelik a nők viadalát. A rendezők korlátozott szám­ban fogadnak egyesületen kívüli rajtolókat is helyi ne­vezéssel.

Next

/
Thumbnails
Contents