Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-07 / 107. szám
PEST MEG YEI XXXVI. ÉVFOLYAM, 107, SZÄM Ára: 11,50 forint 1992. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK MAI SZÁMUNKBAN Önkormányzatok fóruma (4. oldal) Ráfizetéses útalap (5. oldal) A művész úrnak vissza kell térnie (7. oldal) Kapu — Tér, Pátriánk (13. oldal) Neptun fia táblát ayatott- Neptun fiává fogadta Göncz Árpád köztársasági elnököt, miután az érdemes férfiút alkalmasnak találta minden viszontagság és vihar átvészelésére — ezt az az okmány is bizonyítja, amellyel a köz- társasági elnököt szerdán tiszteletbeli tengerésszé avatták a Verőce hajón, A hajó a csepeli szabadkikötőbe, majd onnan az Újpesti-öbölben álló régi tengeri hajóhoz, a Debrecenhez tartott, ahol Göncz Árpád leleplezte és megkoszorúzta az első magyar Duna-tengerjáró hajó, a Budapest emlékére felállított emléktáblát. Pénzért dolgoznak, nem segélyre várnak Tököl példás ötlete Tegnap Tökölön 34 munkanélkülit hívtak meg a polgármesteri hivatalba, hogy kiválasszák közülük azt a tíz szerencsést, akinek az önkormányzat munkát tud biztosítani a településen. A polgármesteri hivatal a munkanélküliség enyhítése érdekében ugyanis elhatározta, hogy a munka- nélküliek köréből létrehoz egy parkfenntartási és egy Ülésezett a kormány A műemlékek eladásáról Az MTI információi szerint nem szerepel a csütörtöki kormányülés napirendi pontjai között Bős— Nagymaros témája, de ez nem zárja ki, hogy szóba kerüljön a csehszlovák kormányfő levelére adandó magyar válasz. Ugyancsak várható, hogy a kormány javasolja az Országgyűlésnek a szak- szervezetek közötti választás határidejének módosítását, amely jelenleg a nyár közepe. Az újabb javaslat értelmében késő őszre halász tanák az időpontot. A testület ezenkívül előterjesztést hallgat meg az árfolyam-megállapítás rendjéről, és a bankközi devizapiac bevezetésével kapcsolatos előkészítő munkákról. A tervek szerint Júniustól valósulna meg a bankközi devizapiac, amelynek lényege, hogy a kereskedelmi bankok egymás között szabadot! adhatják-vehetik a külföldi fizetőeszközöket. Mindez nem vonatkozik azonban a gazdasági társaságokra, illetve a lakosságra. A kormány foglalkozik az állami tulajdonból ideiglenesen ki nem adható műemlékekkel is. Ezek száma várhatóan több mint 200 lesz, ugyanakkor mintegy 300 másik műemlék indokolt esetben eladható lesz. A VOSZ a privatizációról Tágan értelmezhető A parlament előtt fekvő privatizációs törvényről tárgyaltak a Vállalkozók Országos Szövetségének szerdai ülésén. Elöljáróban Palotás János elnök elmondta, hogy a VOSZ a kormány beterjesztését több pontban is bírálja. Nem találják ugyanis megnyugtatónak a tervezetben a parlament és ezen keresztül a társadalom ellenőrző szerepét a privatizáció, a társadalmi tulajdon szerkezetének változása felett. A törvényjavaslatból hiányzik például a parlament felé való beszámolási kötelezettség. Az Állami Vagyonügynökség létrehozása előtt hatpárti konszenzus után rögzítették az ÁVÜ kötelezettségeit, az összeférhetetlenségi szabályokat, valamint az Állami Számvevőszék által gyakorolt ellenőrzési jogokat. A VOSZ több tagja érthetetlennek tartotta, hogy egy jóval nagyobb horderejű ügyben, az állami vagyont kezelő és később létrehozandó, részvénytársasági formában működő vagyonkezelő szervezetre a törvényjavaslat tág határok között értelmezhető ösz- (Folytatás a 3. oldalon.) közterület-felügj'elői csoportot. A dicséretes kezdeményezés pozitív visszhangra talált a Pest Megyei Munkaügyi. Központnál, amely a foglalkoztatási alapból tíz közhasznú munkát végző ember nettó bérének kifizetését vállalta. Fábián József né, a Pest Megyei Munkaügyi Központ szigetszentmiklósi ki- rendeltségének vezetője a jelenlévőknek elmondta, azokat az embereket hívták meg a közel 300 munkanélküli kö'zül, akiknek ez a munka a szakképzettséget és a munkanélküli-járadék összegét figyelembe véve megfelel. A feltett kérdésre, hogy kik szeretnének ezekben a munkakörökben dolgozni, túl sokan jelentkeztek. Végül a munkaügyi központ és a polgármesteri hivatal munkatársai megegyezték, hogy tizenegy embert vesznek fel. számítva az esetleges lemorzsolódásra. Hoffman Pál polgármester elmondta, az a céljuk, hogy tisztességesen nézzen ki a falu és megakadályozzák a bűnözés terje(Folytatás a 3. oldalon.) G0SZP0DIN P0MIIUJ. P0MILUJ! íló és vecsernye Pomázon Dr. Danilo Krisztics, a magyarországi szerb egyház püspöke — középen sity Iván esperes — balról — bcszcnteli az ünnepi kalácsot és JakKonferencia Szentendrén és Aszódon Veszélyes hulladék Kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak a veszélyes hulladékok hasznosításáról, azok tárolásáról és a környezetünkre gyakorolt hatásairól. A konferenciának résztvevője valameny- nyi olyan magyar megye, amelynek Duna-partja van, valamint itt vannak Bajorország és a Horvát Köztársaság szakemberei is. A konferencia első napján kiderült, hogy a veszélyes hulladékok tárolásával, felhasználásával vagy feldolgozásával kapcsolatos gondok nem zárhatók le a BELPOLITIKAI KRÓNIKA DALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter vezetésével háromtagú delegáció utazott szerdán Brüsszelbe és Luxemburgba. A küldöttség megbeszélést folytat Frans Andtiessennel, az Európai Közösség külkapcsolatokért felelős alelnökével, J. L. Dewosttal, az EK-bizottság jogi szolgálata vezetőjével és O. Due-vel, az Európai Bíróság elnökével. DR. BUDA BÉLÁT a Nemzeti Egészségvédő Intézet főigazgatójává nevezte ki május 1-jei hatállyal Surján László népjóléti miniszter. DEMSZKY GÁBOR főpolgármester, az Európa Tanács Helyi és Regionális Közhatóságok Állandó Konferenciájának alelnöke szerda reggel Párizsba utazott az önkormányzati kérdésekkel foglalkozó testület végrehajtó bizottságának soros ülésére. LENGYEL ALKOTMÁNYBÍRÓK öttagú delegációja érkezett Budapestre szerdán a magyar Alkotmánybíróság meghívására. A négynapos hivatalos látogatás során a lengyel alkotmánybírókat fogadja dr. Isépy Tamás, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára is. megyék Vagy országok ha-, tárainál, szinte egész Európában érvényesek. Tisztázták azt is, hogy ezeknek a hulladékoknak a kezelése ma csak Németországban éri el a környezetvédelem által megkívánt színvonalat, a többi helyen gyerekcipőben jár a gyakorlat. A magyár megyék képviselői elmondották, hogy a Duna menti országrész hulladéktárolóinak több mint 80 százaléka nincs szigetelve, így azok veszélyeztetik a vízbázist. A magyarországi veszélyes hulladékok fel- használása nemcsak esetleges, hanem kezdetleges is, mivel az egész hulladékmennyiségnek mindössze 3- 4 százalékára terjed ki. A konferencia második napján a résztvevők és a vendégek megnézték az Aszód—Galgamácsa térségében felépített veszélyes- hulladék-lerakót. Az ide szállított, további hasznosításra alkalmatlan, környezetkárosító hulladékot két kategóriába sorolják. A veszélyesebbeket a tárolóedényekkel együtt bebetonozzák, majd humuszréteggel vonják be, amit azonnal füvesítenek. A kevésbé ártalmas hulladékot konténerekből a tárolókba ürítik, majd ugyancsak befüvesítik. A nemzetközi normák előírják, hogy az ilyen hulladéktárolókból szivárgó folyadék a környezetbe nem kerülhet, s a telep e követelményeknek maradéktalanul megfelel. A német ajkú vendégek ugyancsak meg voltak elégedve a látottakkal, míg a Zágrábból érkezett hölgy kicsit irigykedve mondta, hogy náluk mostanában aligha lesz pénz, ezért ők manapság a felszíni-folyóvízi környezetszennyezés csökkentésére koncentrálnak. Mclegh Zoltán, a Pest megyei közgyűlés környezetvédelmi és területfejlesztési főosztályának vezetője szűkebb hazánk állapotáról a következőket mondotta: — Pest megyének ugyan 1 millió lakója van, de a megye területén nagyjából 3 millió ember által „termelt” hulladékot kell elhelyezni, mert a fővárosban erre már semmifajta lehetőség nincs. Budapesten és Pest megyében keletkezik az ország veszélyes hulladékának több mint 50 százaléka. Ennek elhelyezésével ma még meg lehet birkózni, de az ezredforduló után már a megye területén sem lehet több lerakóhelyet kialakítani. Pest megyében 300 olyan szemétlerakó hely van, ami egyáltalán nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak, ha felszámolásukat tavalyelőtt megkezdték (Folytatás a 3. oldalon.) Ceglédi életmentők Bátor magatartásuk jutalmaként a Magyar Köztársaság kormánya által adományozott életmentő emlékérmet vehetett át két ceglédi polgár, aki február 2-án egy befagyott tó jege alól menekített ki sót fiatalembert. A fiatalok kerékpáron merészkedtek a jégre, amely beszakadt alattuk. A közelbén horgászó Antal László és Szallcai Ferenc nagy' lélekjelenléttel és saját életük kockáztatásával kimenteti ék a szerencsétlenül jári biciklistákat. templomkertben szokái megszegni az ünnepi kalácsot, melyet mindig az év legfiatalabb házasai készítenek. Az idén Andrej Hoc- kov és felesége, Jelenő Rockov hozta a szenteléshez valót. A szertartást dr. üanilo Krisztics, a szerb egyház püspöke és Jaksity Iván esperes végezte el. Megjelent az eseményen Rudi Sova, az új Jugoszlávia budapesti nagykövete is. Tavalyi színes élményeink nyomán az idén som hagytuk ki ezt a jelentős néprajzi és nemzetiségi eseményt, ahol mindig jó alkalom kínálkozik egy-egy esztendő mérlegének az elkészítésére is. A több nemzetiségű Pomáz szer'- lakosságának közérzetéről, kulturális életének fejlődéséről beszélgettünk a templomkertben dr. Golub Iván professzorral, a Magyarországi Szerbek Demokratikus Szövetsége országos vezetőségének tagjával, a helyi szervezet vezetőjével, Kulin Imre polgármesterrel és Tűresá- nyi Sándorral, az önkormányzat nemzetiségi bizottságának elnökével. (Folytatás a 6. oldalon.) kezdődött. Ott volt a szentendrei szerb egyházi kórus. Délután vecsernyére kon- dult a harang. Hívogató szavára gyülekeztek a hívek, s zengett az ének: Goszpodin Pomiluj! Gosz- podin Pomiluj t A mise után kint, a Májusi zöldbe borult már ismét a pomázi szerb templom környéke. Gesztenyefák fehér virággyertyái fénylenek a lombok zöld tömbjében. Mindig Szent György napján tartják a szerb búcsút, amely tegnap körmenettel, nagymisével