Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-22 / 120. szám

t J Kertészkedőknek Gyümölcsritkítás A gyümölcsfák elvirág­zása után már látható volt a fákon a terméskötődés eredménye. Az ilyenkor je­lentkező gyümölcsök azon­ban nem mind maradnak a fán, mert a sziromhullás után két-három héttel, a rosszul termékenyült, sat­nya és gyenge gyümölcs­kezdemények borsó nagysá­gú korukban lehullanak a fáról. Ez természetes hullás, amely minden év­ben rendszeresen bekövet­kezik. (Ezt júniusban és az érés előtt még két hullás követi, amelyeknek okát mór a tápanyag- és a vízel­látásban kell keresni, ezek tehát megelőzhetők.) Az el­ső természetes hullás és a magok kifejlődésének kez­dete között a túl sokat kö­tött fa termését meg kell ritkítani. Ez fontos ter- mésszabólyozó módszer, ha elmulasztjuk, nemfsak az ez évi termés lesz értéktele­nebb, rosszabb minőségű, hanem veszélybe kerül a jövő évi hozam is. A gyü­mölcsfák termőrügyei álta­lában június és augusztus között alakulnak ki. Ha a fa a tápanyagait az idei túl sok termés nevelésére fordítja és emiatt nem ma­rad tápanyag a jövő évi termést biztosító termőrü­gyek kinevelésére, a jövő évi termés kimarad. Külö­nösen jól látható ez a kaj­szibaracknál, amely a leg­több házikertben szakaszo­san terem, vagyis egyik év­ben zsúfolva van terméssel, a másikban pedig nincs raj­ta gyümölcs. Ha módunk­ban áll, a kajszin feltétle­nül végezzünk gyümölcs­ritkítást, ezzel a fa életét is meghosszabbíthatjuk, mert a túlterhelt, kimerült fa a gutaütésre is hajlamo­sabbá válik. A ritkításnál először a sérült, beteg gyümölcsöket szedjük le, majd a vékony ágak végén lévőket, ame­lyek kifejlődésük után na­gyon lehúznák az ágakat, amelyek a viharban him- bálódzva megsérülnének, letörnének. Ha az ágak kü­lönben elbírják, a nagyobb gyümölcsöket 12-15 cm-re. a kisebbeket pedig olyan távolságra ritkítsuk, hogy kifejlődve se érjenek ösz- sze, így a permetezőszerrel minden oldalról hozzáfér­hetők lesznek. Széli László Néhány ötlet Házi praktikák Ha egy kis szöget kell bevernünk valahová, illesz- szük azt egy fésű fogai kö­zé, és a fésű nyelét fogva verjük be. így biztosan nem ütünk az ujjúnkra. ★ A kávéfőzőt a vízikőtől vegyszermentesen is meg­tisztíthatjuk. A gyógyszer- tárban kapható citromsav­ból 1-2 teáskanállal felol­dunk hideg vízben. Ezt az oldatot 1-2 óra hosszat, eset­leg egy éjszakán át hagy­juk hatni. Majd kétszer hi­deg vízzel kiöblítjük a fő­ző t. ★ A tea jól lezárt csomago­lásban kerül forgalomba, ami védi a káros külső be­hatásoktól. Nedves helyen, párás levegőben a tea ma­gába szívja a nedvességet, és ez romlást, penészedést okoz. Tartsuk tehát száraz, szellős helyen, zárjuk le használat után. Ne legyen közelében fűszer, füstölt hús, stb., mert ezek szagát a tea felveszi. Sok háztar­tásban a teát légmentesén záró dobozban vagy üveg­ben tartják, ami biztosítja romlásmentes tárolását. pA BÁPIÓ'ÉSl'V MISQIIAh'oTjI KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Rákóczi induló. — 4.30: Reggeli krónika. — 4.40: Határok nélkül. — 5.00: Krónika. Sport. — 5.30: Hírek. Időjárás. — 5.40: Falurádió. — 6.00: Krónika. Sport. — 6.30: Hírek. Időjárás. — 7.00: Krónika. Sport. — 7.30: Hírek. Időjárás. — 8.00: Krónika. Sport. Lapszemle. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hí­rek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 9.50: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.50: Külpolitikai figye­lő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.27: Közönségszolgálat. — 13.30: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Ajánlott levél. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 15.55: Cégér. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.25: Műsorajánlat. —■ 16.30: Zenefórum. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti kró­nika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. — 19.05: Sportvilág. — 19.25: Műsorismertetés. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: összeállította: Ilia Mihály. — 20.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 20.05: Népdalok, népdalfeldolgozások. — 20.30: Határok nélkül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Hang­versenymúzeum. — 24.00; Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Rákóczi induló. — 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafény­ben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 10.55: Rólunk van szó. — 11.00: Hí­rek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Nóták. —12.45: Vízállás- és körzeti időjárás-jelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Péntektől pén­tekig. — 14.50: Poggyász. — 15.00: Hírek. Időjárás. — 16.50: Poggyász. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Szocio-krimi. — 18.50: Bermuda-háromszög. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kölyökrádió. — 19.35: Népdalok. — 20.00: A rock gyermekei. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Pár­kereső. — 22.00: Filmslágerek. — 22.30: Dzsessz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. — 23.15: Bagoly.'— 0.10: Napforduló. — 0.10: A Bagoly folytatása. — 1.00: Hírek. Időjárás. — 2.00: Hírek. Időjárás. — 3.00: Hírek. Időjárás. — 4.00: Hírek. Időjárás. — 4.03: Magyar nóták, csárdások.- TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Falutévé — profittal. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Sorstársak. — 8.50: Fűben-fában. — 9.00: Dallas. Ewing kontra Ewing. — 9.50: Lottósorso­lás. — 9.55: A gyógyszer: használ vagy árt? Parányi el­lenségeink, a baktériumok és a vírusok. — 10.10: Telis­televideo ’92. — 10.15: Szextetthely. A zsaroló. — 10.40: A pénz. — 12.10: Képújság. — 16.00: Délutáni egyen­leg. — 16.10: A múlt tanúi. A fotózás története. —16.25: Képújság. — 16.30: Szülőföldem Belső-Somogy. — 17.45: Pénzvilág. — 18.00: Ablak. — 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben!...” — 19.00: „Visszaszámlálás...” — 19.15: Esti mese. Jó éjszakát kíván a Disney! — 19.25: „Traffic Jam.” — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. — 20.40: Dallas. Ewing kontra Ewing. — 21.35: Közjáték. — 21.40: Panoráma. — 22.45: Homo novus. — 0.10: Ed­da. — 1.00: Késő esti híradó. — 1.05: Antenne 2.-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00—9.00: Nap tv. — 15.50: Szieszta. — 15.55: Műsor- ismertetés. — 16.00: Ma délután. Hírek — Időjárás — Gólyahír — Tim, Dick és Harriet — Irány London! — Útra való — Torpedó. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.18: Az én pici pónim (My Little Poni). Hideg van, kicsikém!.2. —18.30: öt színes karika — Szigorú szem, pontos célzás, biztos kéz.-— 19.00: A nő mindig nő — Pillanatképek egy csa­ládról. — 20.02: Vásártévé. — 20.05: Wurlitzer. Dave Grusin. — 20.35: Hogy volt... 50 perc... színházról. — 21.25: Népzenei magazin. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Napzárta előtt... — 22.45: Vá­sártévé. — 22.55: Seherezádé. — 23.45: A TV 2 dzsessz - klubja — Trio Midnight RTL PLUS 6.00: Halló Európa — jó reggelt, Németország! — 9.00: Az élet játékai (amerikai sorozat). — 10.15: Dr. Mar­cus Welby (am. sor.). A fény gyermekei. — 11.10: Las­sie (am. -Sor.). Kísérleti nyúl. — 11.35: Játék. — 12.00: Magazin. — 12.50: Borzasztó kedves család (amerikai sorozat). A1 vállalkozó lesz. — 13.20: Kalifornia klán (amerikai sorozat). — 14.10: A Spingfield-sztori (ameri­kai sorozat). — 14.55: A Főnök (amerikai sorozat). A következő generáció. — 16.40: Rizikó. — 17.10: Forró nyeremény. — 17.45: Játék. — 18.00: Fiatalok magazin­ja. — 18.45: Híradó. — 19.10: Robbanékony. — 19.40: Jó idők, rossz idők (NSZK sorozat). — 20.15: Családi sír (amerikai thriller). — 22.30: Tizenkét svéd lány Af­rikában (NSZK—spanyol—francia szexfilm). — 0.10: Tutti Frutti. — 1.10: TAG (amerikai thriller). — 2.45: Családi sír. — 4.40: Forma—1. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Varázslatos Jeannie. — 9.00: Hírek. — 9.Ö5: Visszatérés Edenbe. — 10.00: összeesküvők. — 10.55: Tiltakozás. — 11.55: Sze­rencsekerék. — 12.40: A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.20: Kalifor­niai nap alatt (amerikai sorozat). Ördögi terv. —14.30: Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat). Új pszichiáter. — 15.05: Falcon Crest (amerikai sorozat). Megtorlás. — 16.00: Cagney és Lacey (amerikai sorozat). Szemrehá­nyások. — 18.15: Bingó. — 18.45: Híradó. — 19.20: Sze­rencsekerék. — 20.05: Időjárás. — 20.15: Kék villám (amerikai film). — 22.15: A neretvai csata (NSZK—ju­goszláv—olasz film). — 0.40: Hírek. — 0.50: Forróvérű szöszi (olasz erotikus film). — 2.10: Műsorismertetés. tojás sárgája, 1-2 evőkanál tejföl, 5 dkg trappistasajt. Langyos tejben elmorzsol­juk az élesztőt, teszünk be­le egy csapott mokkáskanál cukrot, hogy jól felfusson. Egy mélyebb tálban a szo­bahőmérsékletű lisztet el­morzsoljuk a szintén nem hideg Ráma margarinnal, belemorzsoljuk a juhtúrót, a sót, és a közepébe ütjük a két tojás sárgáját, a fel­futtatott élesztőt és egy-két evőkanálnyi tejfölt, s mind­ezt összegyúrjuk. Meglisz­tezzük a tálat és a tészta tetejét, majd tiszta kony­haruhával letakarjuk. Ha megkelt (kb. 1 óra), gyúró­táblán kicsit összegyúrjuk, utána ujjnyi vastagra so­dorjuk. Megkenjük tojás- sárgájával, reszelünk rá trappista sajtot, és megfor- rósított nagy késsel 3 cm-es csíkokra, a csíkokat meg 5 cm-es trapézokra (vagfis ferdén) vágjuk. Tepsibe rakjuk a trapézokat, és elő­melegített sütőben 15 per­cig sütjük. A pogácsákal nem szabad sokáig sütni, mert kiszáradnak. Legging vagy szolid Csak választékosán öltözködőknek megteszi egy hosszú puló­verrel a legging. A vastag szálú — egyszínű vagy mintás —, trikószerűen a lábra feszülő harisnya. Ez a praktikusság okán készül­het lábfej nélkül is, meg­előzendő a nem éppen ol­csó holmi orrának, sarká­nak kiszakadását. Szép, ha egy pöttyös legging más léptékű, de azonos vagy negatívba forgatott pöttyös pulóverben folytatódik. Ugyanígy a kockás, sot- tis, az egyéb minta is szép megismételve'a felsőrészen. Ismétlődik a századelő És hogy ne feledjük, nincs új a nap alatt, felidézzük a század első évtizedének harisnyadivatját: ezek sze­rint 1900 és 1914 között át­tört harisnyát hordtak. a hölgyek, többnyire csipké­ből virág- és ágmotívumok­kal, szimbolikus jelentésű mintákkal, horgonnyal, pókhálóval. Ezeket a haris­nyákat selyem- vagy finom pamut-flór szálból állították elő. Különösen elegánsnak számított a sima harisnya gépi vagy kézi hímzéssel —• virág- vagy madár-motí­vumokkal és brüsszeli csip­kebetéttel. Hölgyeim, le­het gyűjteni egy pár haris­nyára .., , K. M. fekete minden változatáig terjednek a viszonylag szo­lid harisnyák. És persze vannak égővörösek, napsü­tötte sárgák, kávébarnák, olívzöldek, amelyek a ru­ha, kabát színével harmo­nizálnak. Ezeket még min­dig a nem feltűnni akaró hölgyek viselik. Aki „lábban dolgozik”, az a lábán viseli a különleges­ségeket. A szívekkel, virá­gokkal, madártoliakkal meg mindenféle geometriai min­tákkal ékes harisnyákat. Ezek a minták természete­sen színesek, tarkák és nagy léptékűek. Csakhogy ezek az agyonszínezett, -rajzolt harisnyák nagyon kevés nő­nek állnak jól. Csak a ki­fogástalan lábformájú, hosszú combú, tökéletes ala­kú és magas, manökentí­pusú hölgyek próbálkozza­nak ezekkel, ök is csak akkor, ha nagyon választé­koson passzitják hozzá a lábbelit és öltözékük többi darabját. Mert a kiszínezett láb óhatatlanul vastagabb hatást kelt, összenyomja az alakot, és ha nem illeszke­dik kellően a ruhához, ak­kor inkább rontja, mint emeli a megjelenést. Derékig harisnyában . Hidegben vagy tavasszal- nyáron szoknya nélkül is Mióta a szoknyák annyira megrövidültek, hogy szinte az egész lábat látni en­gedik, ugyancsak megnőtt a harisnyák szerepe. Ez sem a láb elrejtését, takarását célozza, hanem éppen hang- súlyozását. Keveseknek áll jól Ezért aztán a harisnyák színükkel, anyagukkal, min­táikkal, díszítményeikkel igen változatosak. A halo- vány pezsgőszíntől a szinte szín nélküli, teljesen átlát­szó, a gesztenyebarna, a grafitszürke, a ködszínű, a »1 | CSALÁDBAN - HÁZ KÖRÜL 1 | ; _ - _ ■ = JiiiiitiiHiiHiiituiimiuiimiiiiiniiiiiuitiHMimiiimiimitmHmiHimiummmttimimitiiiiimiHmmiiiiiiimiiiiHiimiimmMiimiiiiiiiiiHiiS, Kóstolja meg Sós finomságok Káposztás kelt tészta. Hoz­závalók: 25 dkg liszt, 10 dkg margarin, 3 dkg élesz­tő, 1 kiskanál só, 1 tojás sárgája, és annyi tej, hogy rétestészta-keménységű tésztát nyerjünk. Tálban hagyjuk kelni, meleg he­lyen letakarva. Mielőtt a tésztát összegyúrjuk, más­fél kiló édeskáposztát lere­szelünk, besózva állni hagy­juk. Miután a tésztát össze­gyúrtuk, és megkel, van időnk a káposztát kicsavar­ni, és 2-3 evőkanál olajon 1 evőkanál cukorral meg­párolni, megpirítani (ahogy a káposztás tésztához szo­kás). A megkelt tésztát ki­nyújtjuk. A kihűlt káposz­tát megborsozzuk, három részre osztva félóránként háromszorra rákenjük a tésztára. Utoljára kinyújtva pogácsaszaggatóval kiszag­gatjuk, a megmaradt tojás- fehérjével megkenjük és forró sütőben megsütjük. Juhtúrós pogácsa. Hozzá­valók: 35 dkg finomliszt, 15 dkg Ráma margarin, 2 dkg élesztőhöz 1 dl tej, 15 dkg juhtúró, 1 kávéskanál só, 2

Next

/
Thumbnails
Contents