Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-19 / 117. szám

SAJNOS OPTIMISTÁK VOLTUNK Kisebbségi sóhaj a pénzről Csöndes és megfontolt embernek tartom Fátyol Mihályt, a Cigány Ifjúsági Szervezet titkárát. Meg­gondolja, amit mond. indu­latok látszólag nem fűtik. Hacsak belülről nem mun­kálnak a felelősség terhe által kiváltott érzelmek. Hol itt, hol ott találko­zunk össze a megyében, mert dolga akad a fóti gyermekvárosban. angol csoportjuk működik. Kul­turális rendezvényekkel se­gít a szövetség. Máshol érettségiző cigány fiatalo­kat igyekeznek felsőfokú is­kolára segíteni. Vagy pél­dául Szentendrén Cigány művészek a fiataljaikért címmel kulturális rendez­vénysorozatot indítottak a Paprikabíró eszpresszóban. Az áprilisi, 12 cigánymes­terséget bemutató program háziasszonya Hága Antónia országgyűlési képviselő volt. A kezdeményezésnek foly­tatása következik. Mindehhez tárgyi, szemé­lyi, pénzügyi, társadalmi feltétel szükséges. így kü­lönösen a cigányság egyen­rangú polgárosodásához, ami sohasem haladt töret­lenül. Legutóbbi beszélge­tésünk "idején azt fejtegette Fátyol Mihály, hogy a vá­lasztások után úgy hitték: nagyobb lendületet kap a dolog. ELLENTETEK FORRÁSA — Ezzel szemben? — Sajnos túl optimisták voltunk — válaszolta. — A hatalom és ellenzéke egy­aránt azt mondja ugyan, hogy fejlődésünk útja az egység, a közös gondolko­dás. Ám a bennünket érin­tő törvények, rendeletek mintha ezt tennék egyene­sen lehetetlenné. Ezzel kap­csolatban említhetem — a mi szempontunkból nagyon elégedetlenül — a kárpót­lási törvényt, a kisebbségi törvény késedelmes meg­alkotását és a társadalom­biztosítási törvényt. A cigány szervezetek sa­játos társadalmi csoport­ként, a népcsoport kultúrá­ja, mássága szerint jöttek létre. Ezt kellene figye­lembe venni, de a parla­ment kisebbségi bizott­sága a kisebbségi társadal­mi szervezetek működési költségvetését megalapozó támogatások elosztásakor néha akarva vagy akarat­lanul, mintha az ellentétek ébresztéséhez járulna hoz­zá. KEZEK A KALAPBAN Közbevethetjük, hogy a pénz bőségesebbb eszten­dőkben sem elég minden­re. Érvelhetünk azzal, hogy az ügy súlyával ellentétben még kevésbé lehet minden­ki által igazságosnak tar­tott elosztást produkálni. Ám Fátyol Mihály tovább érvel. így fogalmaz: — Pályázati kiírás szerint a kultúra ápolásával foglal­kozó szervezet nem kaphat költségvetési támogatást. A kormány kisebbségi hivata­la viszont, a pályázati ki­írással ellentétben minden beérkezett pályázatot ja­vasolt működési költségve­tés támogatására. Olyan elosztást dolgozott ki, hogy azzal szembeállított egy­mással cigány szervezete­ket. Olyan kulturális cso­portoknak is ebből a kalap­ból juttat, melyek működé­sük során tisztes nyereség­hez juthatnának, s jutnak is. Ugyanakkor azok, akik nem szeretnek valótlan adatokat közölni, s nem tartották magukat a kiírt feltételek szerint működő­nek, de nonprofit módon kultúrával foglalkoznak, nem pályáztak, nem jutot­tak támogatáshoz. A kor­mány kisebbségi hivatala kezel olyan alapítványt, amely kilencvenmillió fo­rint elosztására ad lehető­séget egy kuratóriumnak, melynek tagjai között nincs cigány származású. CIGÁNYOKNAK NEM? A gondolatmenet további folytatásánál következik, hogy e sorok írója nem fel­tételezi ugyanazt, amit a CISZ titkára mond ki. Vé­leménye fakadhat érzel­mekből, az információ hiá­nya miatt, látszatok okán. Ám akár nyilvánosságra hozatal miatt is közre kell adnunk. Tessék, tudjon ró­la. akinek tudnia kell. hogy valami miatt így érezned politikai partnerei. Fátyol Mihály szerint a kormányzati politika még nyersebben jelenik meg a művelődési és közoktatási Minisztériumban. Itt 86 millió forint az elkülönít­hető keret, ami társadalmi szervezetek kulturális tá­mogatására osztható. Ebből egyetlen cigány szervezet sem kapott. Pedig egy ma is élő régebbi rendelet sze­rint a tárca köteles lenne biztosítani a Magyarországi Cigányok Nemzetiségi és Kulturális Szövetsége ki­adásában megjelenő Cigány Újság 7,5 millió forintos ki­adásait. Meg kellene hallgatnunk mindkét másik felet is, amiből újabb, azonos terje­delmű írás keletkezhetne. Azt is szívesen közread­nánk. K. T. I. Miért tehet rezet lopni Áruló jelek a roncsokon A Föld napját Dunake­szin ünnepelve figyeltem fel Vél Imre érdekes fel­szólalására. Nagyobbrészt helyi ügyekkel foglalko­zott, de mivel ez a város is Budapest tőszomszéd­ságában fekszik, az említett gondok tipikusnak látsza­nak. Ezért kell figyelnünk a megoldást szorgalmazó javaslatokra is. Mindjárt át is küldtem egy cédulát a mögöttem harmadik sorban ülő felszólalóhoz ezzel a szöveggel: „Tisztelt Uram! Érdekes véleményének szí­vesen adnánk helyet la­punkban, ha írását bekül- dené.” Könnyelmű javaslat volt ez, mert a vállalt feladatot meg is kell oldani. Csak­hogy Vél Imre nem kész cikket, hanem vázlatot kül­dött. Arra kellett tehát ki­sakkozni az időt, hogy vég­re szerkesztett formába önt­sük levele tartalmát. BEKÜLDÖTT FELSZÓLALÁS Elemi dolog, s ha ezt nyomatékkai kell leírni, már baj. „Az önkormány­zat biztosítsa a rendszeres szemétszállítást!” Abban is igaza van az értekező társnak, hogy ke­vés az évenként egyszer- kétszer rendezett lomtala­nítás, hisz havonta gyűlik az ember körül a kacat. Fő­ként a fém-, Vas-, kőtartal­mú hulladék, amivel csak bajt okozunk, ha a kukába dobjuk. No de hová más helyre — ez a városi ember gyakori dilemmája. Én is próbálom megérteni, de nehéz visszafogni az indu­lataimat ismeretlen lakó­társam iránt, aki roncs ke­rékpárvázat, WC-víztar- tályt s mindenféle rozsdás lomokat hagyott a pincénk alagsorában. Okos ötlet az is, hogy Vél úr szerint a településekből kivezető utak végére nagy­méretű nyitott konténere­ket kellene helyezni, me­lyek minden típusú hulla­dék tárolására alkalmasak volnának. Ez még a város, község polgárait orientál­ná, de tudjuk: vannak itt más bajok is. A közterü­let-felügyelők. mezőőrök, erdészek feladatává kellene tenni azok tettenérését, akik főként a világváros felől érkezve a határban billentik meg szennyező hulladékkal rakott teher­autóik platóját. Méregdrá­ga árat kellene velük fizet­/dőközi választás Orbán Viktor Dunakeszin Időközi választásra kerül sor Dunakeszin május 31- én. A város 14-es számú választókerületében lemon­dott tisztségéről dr. Kop­pány Miklós önkormány­zati képviselő. Azóta a hi­vatalos előírások szeript megtörtént a jelölés. A körzetben dr. Balogh L. Csaba budapesti lakos, de helybeli fogorvos (MDF), Kiss Péter dunakeszi lakos (Fidesz), Matán Gábor, szintén helyi lakos (függet­len jelölt) indul a vá­lasztók szavazatáért. A vok­solás az 5-ös számú általá­nos iskolában lesz, a Rad­nóti utca 2. szám alatt. Ide várják nagygyűlésre szer­dán 18 órára Orbán Vik­tort, a Fidesz parlamenti f rakcióvézetőj ét. Nem szerették meg az idős emberek a napközi otthont Dömsödön, alig né- gyen-öten, ha elmentek oda naponta, tájékoztatott Mol­nár Csabáné, az önkor­mányzat szociális előadója. Így az idősökről való gon­doskodásnak ezt a formáját meg is szüntették. Annál nagyobb sikere van a házi gondozásnak, melyet öröm­mel, hálásan vesznek igény­be. EMBERSÉGBŐL — Harminc-harminckét gondozottunk van általá­ban egyszerre. Számuk, sze­mélyük változik, ahogy a szükség megkívánja — mondta Molnár Csabáné. — Kapcsolatot tartunk a kör­zeti orvosokkal, gyakran ők hívják fel a figyelmünket egy-egy rászorulóra. Külön­böző fokú, formájú a gon­doskodás. Vannak, akiknek csak arra van szükségük, hogy az ebédet elvigyük és bevásároljunk nekik. Na meg egy kis beszélge­tésre, hogy oldjuk a magá­nyukat. Akadnak olyan fekvő betegek, akiket na- pona fürdetni kell, áthúzni az ágyukat, esetleg valósá­gos ápolói feladatokat vé­gezni mellettük. Ellátni sebeket, fekélyeket. Ha be­4 % Legjobb az otthoni tárgyak között Margitka ötször is elmegy tegek is, nem indokolt, hogy kórházban tartsák őket, de ragaszkodnak is a kis ott­honukhoz. — Kik végzik a gondozói munkát? — Egy hivatásos gondo­zónőnk van, és huszonhá­rom tiszteletdíjas. Utób­biak háziasszonyok, fiatal nyugdíjasok. A legtöbb tiszteletdíj, ami adható szá­mukra, háromezer forint. Ezen belül aszerint adunk többet vagy kevesebbet, hogy hány idős embert gondoznak, és milyen fokon. Vannak, akik mindig vál­lalják az újabb megbíza­tást, és nagyon jó kapcsola­tot alakítanak ki a gondo­zottjaikkal. Olyanokat is megtesznek értük, amit nem is kérnénk tőlük. ZONGORASZÓ1 Ami bizonyára nem is lehet másként. A tisztelet­díj nem olyan magas, hogy önmagában vonzana. In­kább az emberségük vezé­relheti a gondozónőket, mint az anyagiak. Elkísértem a hivatásos gondozónőt, Horváth Jo­lánt. Nélkülem több helyre eljutna, kis motorkerékpár­ral jár, de most hozzám alkalmazkodva gyalogolt. A Duna-part közelében, üdülőhely hangulatú utcá­ban csöngettünk be egy ka­pun. Az idős hölgy, aki be­engedett, Horváth Pálné, Jutka néni. — Légy szíves, majd a gyógyszereimet váltsd ki — kérte a gondozónőt. — Az összesét, Jutka né­ni? — Szívgyógyszerem van még, Seduxen meg Cavin- ton kell. Az ebéd már itt van, el­hozta, aki mindennap jár ide. Egy napközik, óvodák számára is főző konyháról hordják ételhordóban az ebédet a tiszteletdíjas gon­dozónők. Marika, Jutka né­ni gondozónője azonkívül bevásárolni és takarítani szokott, másra nincs szük­ség. Jutka néni még ellátja magát. Egy szép, hímzéssel díszített új ruhát mutatott, ő varrta, ő hímezte, majd kérésünkre a zongorához ült, játszott. Valamikor a 30-as évek­ben azért érkezett Buda­pestre Erdélyből, hogy a Zeneművészeti Főiskola zongoraszakát elvégezze. Régi, nevezetes família az övék, egyik dédapja, Apá- thy Péter Küküllő megye főispáni tisztét látta el. Férjhez egy földbirtokos­hoz ment, akinek hatszáz hodja volt Dömsöd közelé­ben. Két gyereke van, a lánya Budapestről gyakran felkeresi, fia, aki Szolnokon lakik, ritkábban jön: sokba kerül az utazás. — Én nem akarom a gye­rekeket terhelni, annyira nehéz a mai élet. Addig nyújtózkodom, ameddig a takaróm ér. Fontos, hogy az ember ne hagyja el magát, mert újrakezdeni még ne­hezebb. ÖZVEGYEN A gondozásért nem fizet­nek az idős emberek, az ebédért is csak keveset, havi két-háromszáz forin­tot, tudtam meg Horváth Jolántól. Az a néni, akit ezután meglátogattunk, mi­vel nem volt nyugdíja, havi 4970 forint nyugdíjsegélyt kap. Gondozott veteményes­kerten haladtunk át, benyi­tottunk az alacsony házacs­kába. Kilencvenhárom éves néni tett-vett odabent. Semmit nem lát. Többször meg kellett ígérnem, hogy a nevét nem írom le az új­ságban. — Szégyellem, hogy se­gélyt kapok, én el se akar­tam fogadni. Ami megter­mett nekem a kiskertben, abból megéltem, de szól­tak: Maga már nem húzza a kocsit a piacra! , — Jó egyedül, már meg­szoktam. Egyedül nevel­tem fel három gyereket. Én mindent kibírtam, so­kat dolgoztam, a Jóisten mégis úgy megsegített, hogy kilencvenhárom évet megéltem. Mi iparosok vol­tunk. Az uram asztalos. Csak a segédek után fizet­tük a betegsegélyzőt, ma­gunk után nem. így nem nem kaptam én nyugdíjat. Három gyereke közül az együk már meghalt, a fia .most vasárnap volt itt Kis- várdáról. A telet a lányá­nál, Szolnokon töltötte. De a lánya betegebb, mint ő, nem akart tovább a terhére lenni. Meg aztán: — A Tóth doktor úr aranyos, alig vártam már, hogy hazaérjek, hallottam, hogy érdeklődött utánam. A Margitka (ő a gondozó­nője) igen aranyos, eljön ötször is egy nap. Minden­nel ellát, hozza a rengeteg vizet, mosdani is. Ez a sze rencsém, ezért vágytam már ide. haza. Nádudvari Anna tetni az önkormányzat kör­nyezetvédelmi számlájára pénzben és nem okmány­bélyeg formájában. MÉRGEZŐ FÜST Olvasható még a bekül­dött három oldalon sok hasznos javaslat, aminek a nálunk lehetségesnél is na­gyobb teret kellene szen­telni. Azt hiszem, sokat se­gítene a vázlat 8. pontjá­nak alkalmazása is, ami szerint: a kiszabott bírság bizonyos százalékát a sza­bálysértések felderítőinek kellene odaadni. Tovább szemlézve ezt a vázat, melyre egy tanul­mány is felépíthető, a 13. pontnál is érdemes meg- állnunk. Csak bólogatni tu­dunk, mert igaz, hogy a színesfém-kereskedéssel foglalkozók közül igen so­kan bizony lopott kábelek­ről égetik, vagy fejtik le a szigetelést. Mérgező füsttel árasztják el a környéket, de Vél Imre szerint büsás bevételük ára talajszennye­zés. Tegyük még hozzá, sok helyen, például a vas­utaknál életveszélyt is okoz a rézkábelek megrongálá­sa, A sorok írója azt a kér­dést is megfogalmazza: ha ezek a színesfémek csak ipari hulladékként kelet­kezhetnek, vajon a leadá­sukat kinek és milyen gon­dossággal intézik a válla­latok főmérnökei, rendésze­ti vezetői? Ki ellenőrzi bi­zonyítható eredetüket? Közterület-felügyelők már járják a városok utcáit, piacait. Régebben csősznek nevezték azt a személyt, aki manapság alig látható a települések határában. Valószínű rá gondol Vél Imre, aki szerint megérné külterület-felelőst alkal­mazni, hogy a határt vi­gyázza. Ezenkívül bonyo­lult kérdéskörré vált mára az állattartás is, melyet a kor viszonyai szerint kel­lene szabályozni. Vagy, ha van ilyen szabály, azt be kellene tartatni. Ma még leírható: „Elképesztő ren­detlenség és szemét, össze­gyűjtögetett roncsok talál­hatók a gazdáknál és álla­mi területeken, kivonva ezzel sok termőföldet a művelésből.” TESSÉK INTÉZKEDNI! A határba kidobott autó­roncsokat már nem is kel­lene az unalomig emleget­nünk, ha nem állna itt egy kézenfekvő javaslat: A ron­csokon is megtalálhatók alvázszámok, különböző olyan jelek, aminek alap­ján kinyomozható, melyik tulajdonos szabadult meg tőlük környezetszennyezést okozva. Rég megoldatlan gondok sora, községekben, váro­sokban. A derítőket szi­vattyúzó gépkocsik gon­datlan közlekedése, kará­csony táján fenyőerdők megrablása, az utakra té­vedt tudatlan kisállatok napokig el nem szállított tetemei. Nincs annyi gyű­lés, ahol el ne hangzana: megoldást kell keresni, de még inkább találni. Főleg közvetlen kapcsolatot olyan emberekkel, akik mint Vél Imre is, értenék a módját és egész biztosan készek lennének a cselekvésre is. Kovács T. Istváa •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents