Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-15 / 114. szám

BÜNK HITEL NÉLKÜL A tisztesség a mércéjük ipí»: Németh Imre ügyvezető igazgató a szövegszerkesztő rendszerüket mutatja (Vimola Károly felvétele) A gazdaság jelenlegi vi­szonyai között szinte már csodának számít, ha egy vállalkozás megbízhatóan fizeti a tartozásait, korrekt az üzleti partnereivel. Az meg felettébb ritkaság, ha úgy irányítanak egy keres­kedelmi jellegű vállalko­zást, hogy a vásárlások­hoz, a forgókészletek fel­töltéséhez nem kérnek ban­ki hitelt. Németh Imre, a Kventa Számítástechnikai Kft. Ügyvezető igazgatója sze­rint azonban szó sincs cso­dáról. A két esztendeje 1 millió forintos tőkével ala­kult társaság tavaly már. nettó 330 millió forintos árbevételre tett szert! Az idén 200 millió forinttal többre, vagyis több mint félmilliárdos árbevételre számítanak a forgalmuk­ból. Ma egyáltalán nem köny- nyű a számítástechnikai piacon megmaradni. Nem­csak a piacérzékenység ke­rül előtérbe, hanem nagyon fontos az is, hogy a sikert és a kellő profitot elérni akaró vállalkozó a kon­kurencia termékárait is fo­lyamatosan figyelje. A Kventa Kft.-ben — a tulajdonosok és az alkal­mazottak az állami szektor hasonló profilú cégeihez viszonyítva — kétszer töb­bet, átlagosan naponta ti­zennégy órát dolgoznak. Németh Imre a Magyar Optikai Művek műszaki igazgatójaként az elektro­nikában és a számítástech­nikában jártasságot sze­rezve kezdett el vállalkoz­ni. Kezdeti sikereit segítet­te, hogy megvolt már az az V elei len termőföldek Késik a kiadós esó A tavaszi mezőgazdasági munkák már a befejező szakaszukba érkeztek, s szakemberek véleménye szerint, ha nem érkezik a közeli napokban az aranyat érő kiadós májusi eső, ak­kor a borsó, a tavaszi árpa, a cukorrépa, a burgonya s a napraforgó nagyon meg­sínyli a szárazságot. Az őszi kalászosok is áhítják már az égi áldást. Becslések szerint a me­gyében növekedni fog a ve- tetlen terület. Amíg a KSH elmúlt évi adatai szerint ebben a légióban 5 ezer 970 hektárt tett ki az ugaron hagyott föld, idén ennek nagysága akár a 10 ezer hektárt is elérheti. összességében a gabona­félék vetésterületének nagy­sága az elmúlt esztendőhöz képest 2,4 százalékkal csök­kent. Lényeges továbbá, hogy a vetetten terület nö­vekedése az egyéb, nem meghatározó növények ro­vására történik. ' (- esi) 20 000 DM-ei kereshet évente, csincsilla tenyészfarm működtetésével Mindenki csinálhatja! Amire ehhez szüksége vani egy kb. 15 nm-es, száraz helyiség, egy kevés idő, valamint indulótőke a szelíd, szagtalan állatokhoz. Mi szerződésben biztosítjuk a szaporulat átvételét és a megállapodás szerinti, stabil bevételt. Komoly érdeklődők kérjék ingyenes ismertetőnket! H. W. S. Csincsilla tenyészfarm Anders Erik, Szentendre, Szentlászlói (volt Lenin) út 52. 2000. Már kapható' a tévében látható Testmester magyar változata, a Popeye kar- és lábízom­erősítő sportszer Megrendelhető levélben vagy telefonon, utánvétellel. Ara: 1290 Ft -f- postaköltség. Viszonteladóknak árkedvezmény! Főnét BT. Budapest, Szerémi út 45. 1117, Tel.: 186-4117. ismeretségi köre, amelyik hasonlóképpen gondolko­dott az állami vállalatok recessziójúnafc messze ható következményeiről: Ha a hasonló szemléletmódú em­berek, főként, ha mérnökök összefognak, abból többnyi­re termékeny gondolatok és tettek születnek. A Kventa tizenöt szakemberének a számítógép az élete. Ennek az üzletágnak is megvannak a maga sajá­tosságai. Ahhoz, hogy egy komputer működjön, az elektromos áramon túl sok­sok eszközre, termékre van szükség a floppylemeztől a nyomtatókon és a leporel­lón át a festékszalagokig. Nélkülük nem kelnének életre a komputerek. Ma­gyarországon pillanatnyilag ők forgalmazzák a legna­gyobb tételben a 3M jelzé­sű floppydisceket, amelye­ket amerikai forrásból sze­reznek be. Ezeket szintén az üzletükben vásárolhat­ják meg a vevők. Modern szövegszerkesztő rendszert is árulnak, amelyben több kötetnyi szöveg fér el — voltaképpen addig, amed­dig a felhasználó maga is akarja. Szívesen dolgoznak olyan ügyfelekkel, akik kellő garanciát vállalnak az eladott áru ellenértéké­nek kifizetésére. Az óvatos­ságuk indokolt, hiszen a Kventának is akad kintlé­vősége, amelyet jogi úton rendeznek. Több száz fő­városi és vidéki viszontel­adóval tartanak kapcsola­tot, amelyek között az ipar- vállalatokon kívül bankok és szakminisztériumok is találhatók. Pest megyében a Duna­keszi Hűtőház teljes számí­tógépes rendszerét a Kven­ta szállította, s állította üzembe. A Paksi Atomerő­műben szintén ismerik a berendezéseiket, műszerei­ket. Szigetszentmiklóson, Gödöllőn és Gödön pedig a mezőgazdaságban vannak érdekeltségeik. A Kventa filozófiájához tartozik, hogy nem írják elő az üzletfeleiknek, hogy készpénzzel vagy csekkel fizessenek. A bizalomra, a tisztességre helyezik a hangsúlyt. Ha egy tenderen a konkurens partner nyer, nem sértődnek meg, mert nem is sértődhetnek meg. Vajon meddig lehet meg­őrizni az üzleti tisztessé­get? Németh Imre ügyve­zető igazgató reméli, hogy nagyon sokáig. Bízik ab­ban, hogy a piacszabályo­zó mechanizmusokat vállal­kozásbarát rendeletek is segítik majd. Ilonka Mária A nagy hal megeszi a kis halat Semmibe veszik az érdekképviseleteket A termelők panaszkodnak, hogy kevés a megrendelés, a tavalyi évhez viszonyítva az értékesítési lehetőségeik szűkültek, ezért nem érde­mes termelni. Egyre nehe­zebb megélni főállás kis­termelőként. Ezért tartják fontosnak a tárca szakemberei, hogy minél hamarabb olyan tör­vény szülessék, amely a piacgazdasági szempontokon túl hatékony érdekviszonyo. kát is képes legalizálni. No­ha az agrárpiac nem új ke­letű fogalom formálódó gazdasági viszonyaink kö­zött, mégis bizonyos időkö­zönként reformációra szo­rul. Az idei költségvetés 30 milliárd forintot szán az agrárágazat támogatására. (Voltak olyan időszakok is, amikor az éves támogatás szintje 60-80 milliárd forint körül alakult.) Ma, amikör pénzhiányos hét szűk esztendőnek jel­lemzik az átalakulás éveit, csak olyan termékek előál­lítására adnak központi tá­mogatást, amelyek eladását garantálni tudják. Sajnos arra is számítani lehet, hogy a kényszerpályán mozgók száma is megnövekszik. Ke­vesebb gazdálkodó szerve­zetet tudnak majd kártala­nítani, és egyre többen lesz­nek olyanok, akik önként mondanak le az őket megil­lető, ám mégis nélkülözhe­tetlen preferenciákról. Ez pedig azt eredményezi, hogy tovább csökken a mezőgaz­dasági termények értékesí­tési forgalma; drágább lesz a takarmány, amely újabb láncreakciót indít el, s az állattenyésztés visszaesését eredményezi. Az agrárrendtartási tör­vényt módosítani készülnek a jogalkotók, hiszen bizo­nyos paragrafusok idejét­múlt gyakorlatot tükröznek. Az érdi Benta Völgye Termelőszövetkezet elnök- helyettese, Varró Imre jog­gal érzi úgy, hogy az ága­zat kiszolgáltatott helyzetbe került a rendezetlen viszo­nyok miatt. A kormányzati szervek nem kérik ki rend­szeresen az érdek-képvise­leti szervezetek véleményét. Semmibe veszik a termelők komplex értékesítési lehető­ségeit, arról nem is szólva, hogy a magyar termelők áldozatul esnek a külföldi érdekeltségű feldolgozói mo­nopóliumoknak. Példaként a Budatej és a Schöller cég esetét említette az elnökhe­lyettes. Miután ez a tejipa­ri vállalat „házasságot kö­tött” a német Schöller úr Érvényben: 1992. május 14. VALUTAÁRFOLYAMOK Pénznem Vételi Eladás! árfolyam 1 egységre forintban Angol font 142,39 145,19 Ausztrál dollár 59,05 60,29 Belga frank (100) 235,87 240,33 Dán korona 12,5« 12,82 Finn márka 17,85 18,25 Francia frank 14,45 14,73 Görög drachma (100) 40,89 41,73 Holland forint 43,11 43,97 ír font 129,61 132,21 Japán jen (100) 60,16 6!,36 Kanadai dollár 64,94 66,34 Kuvaiti dinár 267,30 272.80 * Nemet márka 48,53 49,49 Norvég korona 12,44 12,68 Olasz líra (1000) 64,43 65,71 Osztrák schilling (100) 689,21 702,81 Portugál escudo (100) 58,39 59,49 Spanyol peseta (100) 77, G9. 79,21 Svájci frank 52,76 53,84 Svéd korona 13,47 13,73 USA-dollár 78.13 79,69 ECU (Közös Piac) 99,79 101,75 tőkéjével, azóta egyre-más- ra mennek tönkre a tejter­melők, s nincs, aki képvisel­je az érdekeiket. Ezt a saját példájukon keresztül is ta­pasztalják. S miután az ága­zat termelőivel, szövetkezeti vezetőivel maga a tsz is rendszeresen információkat cserél, ezért értesülnek ar­ról, milyen gondjaik vannak másoknak. Ügy tűnik, a problémák közösek, ennek ellenére késik az összefogás. Érden azt remélik, hogy a privatizáció során — a kár­pótlási jegyek felhasználá­sával — 30-40 millió forint bevételre tehetnek szert, s ezt a pénzt a tejipari és a húsipari termelés fellendí­tésére fordíthatják. A kerepestarcsai Szilas Menti Egyesült Termelőszö­vetkezet hasonlóképpen vé­lekedik az érdek-képviseleti tevékenységről. Újvári Miklós főágazat- vezető szerint a kormány nem törekszik a hatékony fellépésre, illetve hagyja, hogy a folyamatok szabály­talanok maradjanak. Jó len. ne, ha a termelés biztonsá­gát is preferálná az állam, s ne utólag hozna olyan in­tézkedéseket, amelyek nem hogy segítenék az értékesí­tést, hanem akadályozzak. Úgy tűnik. Nyugaton sok­kal jobban megbecsülik a mezőgazdasági szektort, így az. egyénileg gazdálkodók is számíthatnak sikerre. Ná­lunk ez kevéssé lehetséges. Ez az oka annak, hogy ódz­kodnak az exporttól, annak ellenére, hogy eladható a magyar hús, búza. A nega­tív elemek összegezve fejtik ki hatásaikat, csökken a ter­melők önbizalma — állapí­totta meg Újvári Miklós. — Annál is inkább érdemes lenne odafigyelni a tör­vény módosításakor arra a tényre, hogy az új jogsza­bály tartalmazza az eszköz- rendszer működtetéséhez szükséges és biztosított for­rások megnevezését, illetve a nélkülözhetetlen garanciá­kat. I. M, Előbb utóbb siker Olcsóbb az eredetinél Tejselyemből készült Némelyeket megriaszt, másokat inspirál a külön­leges feladat. És minél vál­lalkozóbb a vállalkozó, an­nál inkább tettekre sarkall­ja a merész gondolat. Dr. Fülöp Lászlónak, a He- motrade Kft. agrármérnök ügyvezető igazgatójának a szeme sem rebben, amikor magabiztosan állítja: az ál­tala gyártandó selyemszál­nak tej lesz az alapanyaga. Sőt- az is bizonyos — mondja a finom tapintású harisnyákra és kendőkre mutatva —, hogy a japán technológia alapján a her­nyóselyemmel egyenértékű minősséget produkálunk, mégpedig lényegesen ol­csóbban. És mindez nem elérhetetlen, most szervez­zük a kivitelezésre vállal­kozó részvénytársaságot, amelyben hazai tejterme­lőkre, illetve a vegyi szál- és fonalgyártásban jártas üzemekre számítunk. Ter­veink szerint, évente két­száz tonna selyemszál ál­lítható elő, amely majd további feldolgozásra kerül. Voltak azonban ennél szebb elképzeléseink is, lé­vén a japán investor —aki megfelelő garanciák esetén hatvanmillió dollárt áldo­zott volna a gyártás hazai meghonosítására —, két­ezer tonnában jelölte meg az évi maximumot. Mint­hogy azonban az ígért biz­tosítékok elmaradtak, a ja­pán partner is visszalépett. Kár, hiszen nem lett volna több óhaja, mint a szüksé­ges tejmennyiség folyama­tos biztosítása, illetve a ki­vágásra szánt állami dotá­ció megszerzése. Minderre állami garanciát kért a partner —, amelyet nem kapott meg. — Egyébként az Európá­ban még ismeretien, s Ja­pánban is csupán tíz esz­tendeje ismert tejselyem előállításának ötletét — mondja az ügyvezető —, a tavalyi tejtúltermelés adta; erre kerestünk megoldáso­kat. Úgy gondoltuk, a te­hénkivágás dotálása nem hozhat tartós, a gazdaság számára kedvező ered­ményt, így mi egy nagyobb kockázattal járó, ámde fel­tétlen ígéretes megoldást választottunk. S persze ke­restük a kapcsolatokat kül­földön és itthon. Japánban — ahol magam is jártam — nagy készséget mutattak az együttműködésre, itthon azonban a szokásos nehéz­ségekbe ütköztem. Én azon­ban hiszem, nincs lehetet­len. Ami jó és életképes, ami gazdaságos — az előbb utóbb siker. Va. É. <J£íwinn 5

Next

/
Thumbnails
Contents