Pest Megyei Hírlap, 1992. május (36. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-13 / 112. szám
GÖDÖLLŐI XIX. ÉVFOLYAM, 112. SZÁM 1992. MÁJUS 13., SZERDA FÓRUM AZ OKTATÁSRÓL Tervek vannak, pénz nincs Félszáznál valamivel több általános cs középiskolai pedagógus vett részt a gödöllői önkormányzat legutóbbi fórumán, ahol Dobos Krisztina helyettes államtitkár és Bakos István, a Művelődésügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős főosztályának vezetője a közoktatásban várható változásokat, a diákok és a pedagógusok tevékenységének, illetve a szülőknek az iskola életébe történő betekintését megkönnyítő lehetőségeket ismertette. Az eddigi közoktatási rendszer hiányosságait bizonyítja, hogy hazánk felnőtt lakosságának egyhar- mada betanított munkásként keresi meg a betevőre- valót, kezdte beszámolóját Dobos Krisztina. A 16 éves korig szóló tankötelezettség eddig csupán írott szó volt, a szakképzés összeomlófélben van. A hibák kiküszöbölése érdekében nemcsak az állami és egyházi iskolafenntartók között kell a felelősséget megosztani, hanem a szülőknek is vállalkozniuk kell arra, hogy az intézményi nevelés részeseivé váljanak. Szigorúan A gyermekek életkori sajátosságai alapján a törvénytervezet három csoportba sorolja a változásokat. Az óvodai nevelés négyéves kortól ajánlott, majd minden, ötödik életévét betöltött csemete számára iskolaelőkészítő funkciót lát el. A tankötelezettség változatlanul, ám szigorúan tizenhat éves korig lesz érvényben; ez lényegében a tízosztályos modellnek felel meg, és ezen idő alatt a tanulóknak valóban olyan alapműveltséget kell szerezniük, amely az azt követő szakképzés alapja lehet. A közoktatás rendszere három részből — hatéves elemi, négyéves alsó- és kétéves, a mainál többet nyújtó érettségivel záruló középfokú szakaszból — tevődik össze. Előnye, hogy a diáknak nem tizennégy éves korában kell eldöntenie, hogy milyen irányban tanul tovább, hanem két évvel később, az általános műveltséget adó alsófokú oktatás befejezésekor. Ekkor vizsgát kell tennie, majd a választott szakmától függően fél évtől két évig terjedő szakirányú képzésen vehet részt. A szakközépiskolák megújítására a világbanki modell látszik a legmegfelelőbbnek: a diák az érettségi előtt két éven át emelt óraszámban tanulhatja a szakmája megszerzéséhez elengedhetetlen tantárgyakat (mint például az egészségügyi szakközépiskolás a biológiát), és az érettségi után felsőfokon folytathatja tanulmányait. A törvénytervezet szabadabb tartalmi szabályozása lehetővé teszi a kerettanter- vek és a helyi tantervek al10 kalmazását'. E szabadság az oktatói módszerek megválasztására vonatkozik; az elérendő cél — az ország bármely pontján képzett emberek azonos műveltségi szintje — azonos. A műveltségi szintet a már említett időpontokban (16 és 18 éves korban) vizsgálva kívánja felmérni, ehhez olyan vizsgáközpontokat kell létrehozni, ahol a pedagógusok megtanulhatják a vizsgáztatás mikéntjét. Az iskolaszerkezetet a tantervvel és a közoktatás rendszerével összhangban kell létrehozni. Fejlesztése hosszú időt igényel, mert a változtatásokkal nem szabad a továbbtanulást megnehezíteni. A pedagógusnak munkája során szakmailag és erkölcsileg egyaránt meg kell felelnie, Köteles a tanterv által előírt tananyagot megtanítani, de alkotókedve nem köthető meg. Dobos Krisztina szerint ezért nem tekinthető pedagógusellenesnek a heti kötelező óraszám 18-ra csökkentése, hiszen- igy több idejük marad a készülésre. Hét-nyolc évenként mindenki számára lehetővé szeretnék tenni az egyéves alkotói szabadságot, amikor ismereteik továbbfejlesztésén, új tankönyvek megalkotásán munkálkodnak. A pedagógusok, szülők és az iskola- fenntartók által alakított iskolaszékek beleszólhatnak az intézményi nevelésbe, de a tanár oktatási módszereibe nem. Azonos szinten Mindehhez pénz kell, és az nemigen van. A szak- szervezetek az állami normatívák adókból történő emelését, a minisztérium munkatársai az önkormányzati források bővítését szolgalmazzák. Az ön- kormányzati, egyházi és állami (gyakorló) iskolák közül az utóbbiak helyzete a legnehezebb, sok helyen kell kiegyenlíteni a kiadá- sök egyenetlenségét (például az óvodások ellátása 30 és 180 ezer forint között mozog az országban); erre egy közoktatási alap lenne a legcélszerűbb. A fizetésekről szólva elhangzott, hogy a pedagógusok bérét a tisztességes közalkalmazotti fizetések szintjére kell hozni; kiszámítható legyen, és ne függjön a munkahely sajátosságaitól.' A kilencmilliárdra becsült emelést nem lehet egyetlen esztendő alatt elvégezni, ám azt — ha lassabban is — biztosan teljesítik. Bakos István a felsőoktatás fejlesztéséről szólva kifejtette: a középiskolai képzésben tapasztalt aránytalanságok megszüntetése után az érettségi eredmények fogják a felvételi vizsga szerepét átvenni. Az ezredfordulóig duplájára kívánják emelni a hallgatói létszámot, ezzel több embernek esélyt adni a diploma megszerzésére. Érettségivel A magyar diplomákat jelenleg elismerik Európában, de a külföldi tendenciák követése elengedhetetlenül fontos, hiszen a hazai felsőoktatás struktúrájának és tartalmának lassú változásai a képzés színvonalának visszaesését eredményezik. A minél több eredmény érdekében újra ösz- sze akarják kapcsolni az egyetemi oktatást és kutatást; ennek finanszírozásához az Országgyűlés támogatását szeretnék megnyerni. A fórum második felében a vendégek a helyi pedagógusok kérdéseire válaszoltak. Ebből és a tervezett változások egészéből arra lehet következtetni, hogy a pénz a közoktatás sarkalatos pontja maradt. E törvény életbelépése sem fog zökkenőmentesen történni, de az a legfontosabb, hogy ennek a gyerekek se lássák kárát. Hídi Szilveszter Helytörténeti baráti társulat Mikor lesz mérnök a diplomás? A mérnöki munka rangjának visszaszerzéséért természetesen a mérnökök tehetik a legtöbbet, de szükség van az elmúlt évtizedek alatt eltorzult értékrend helyreállítására is, szögezte le dr. Csizmadia Béla, a GATE docense, a Mérnöki Kamara gödöllői csoportjának ügyvezető elnöke a Bagi Helytörténeti Baráti Társulat összejövetelén. Az előadó emlékeztetett arra, hogy régen a gyereket váró anyát áldott állapotúnak nevezték — ma terhesnek. És ő hozza létre a legnagyobb értéket, az embert. Utánpótlásunkat. Amikor a mérnökök szerepéiül gondolkodunk, először az értelmiségről kell beszélnünk. Nem is olyan régen erről a rétegről azt állították, hogy nincs önálló helye a társadalmi termelés rendszerében. Szerepét is eltorzították. Dr. Csizmadia Béla egy a harmincas években megjelent lexikon címszavát is felidézte, melyben leírták, hogy az értelmiségi osztályba tartozás nem függ iskolai végzettségtől. Magyarán: nem a diploma teszi az értelmiségit. Annál inkább a gondolkodás. És még valami: már akkor is úgy fogalmaztak, hogy különösen' a falvakban jelentős a szerepük. A társadalom értékrendjén múlik a jövőnk. A gyerekek tanulásukkal az agyukat hozzák olyan „állapotba”, hogy később használni tudják. Ma mégis gyakran halljuk tőlük: de jó, hogy nem vagyok jó tanuló ... Mi a feladata tehát a mérnöknek? Szakmai tevékenységével teremtsen értéket, segítse, hogy környezetében — amely lehet munkahely és lakóhely — az egyének maguk alakítsák ki meggyőződésüket. S mikor válik szakmai értelemben mérnökké a diplomás A Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat — megszüntetése miatt vagyonának felmérésére, a felmért vagyon forgalmi értékének és műszaki állapotának meghatározására vállalkozó szakértőkéi keres Ajánlatot kér a következő feladatok elvégzésére; — a futómű és a gépészeti berendezések értékbecslése, műszaki állapotának meghatározása — a hőközpontok berendezéseinek műszaki értékelése és értékmeghatározása — a kommunális járművek (szemétszállító járművek, közúti szállító járművek, munkagépek) műszaki becslése és értékmeg ható rozá sa. Információt ad Jeney László műszaki vezető, a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalatnál, cím: Gödöllő, Dózsa György u. 69, 2100, telefon: (28)-10-988, fax: (28)-10-195, telex: 227-746. ember? Amikor már nem kell neki munkát adni, hanem megtalálja magának ... A helytörténeti baráti társulat rendezvényén ezután Katona Pál faipari üzemmérnök szólt a község tereiről, felsorolva értékeiket, s nem eltakarva számos hiányosságukat. B. G. UTCANEVEK Bizottsági ülés Május 15-én 15 órakor tartja soron következő megbeszélését a városházán a gödöllői utcaneveket felülvizsgáló ajánlóbizottság. Megvitatják, véleményezik a képviselőktől és a lakosságtól beérkezett utcanévváltoztatási javaslatokat. Exotic diszkó Május 16-án, szombaton este 9 órakor Isaszegen a művelődési házban az Exotic diszkó sztárvendége Nagy Feró lesz. Récéién, a hét végén Gépkiállítás Május 15-én, 16-án és 17-én Pécelen a Mezőgazdasági Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola, valamint a Fáy András Gazdakör mezőgazdasági gépkiállítást rendez a Maglódi út 57. szám alatt. A megnyitó május 15-én 10 órakor lesz a szakközépiskolában. A rendezőség szeretettel várja az érdeklődőket és vásárlókat naponta 10—18 óráig. Eladni vagy bérbe adni Területről döntöttek Telekeladási gonddal került szembe legutóbbi ülésén ismét az önkormányzat. A József Attila u. 32/A szám aíatti vaskereskedéshez tartozó területről volt szó, amelynek jogi sorsa — bár az üzlet 1981-ben létesült — még mindig rendezetlen: sem adásvételi, sem bérleti szerződés nem köttetett az elmúlt évek alatt. Változás annyi történt, hogy az egykor 18 négyzetméter alapterületű bolt időközben, engedély nélkül 157 négyzetméter alap- területűre bővült. A szerel vénybolt tulajdonosa, Tóth Katalin tavaly ősszel a bolthoz tartozó földterület megvásárlásának igényével fordult a vagyongazdálkodási irodához. Először 600, később 1800 forint/négyzetméter vételárajánlatot - tett, ám az iroda — figyelembe véve a gazdasági bizottság által kialakított általános elvet és az Iparterv érték- becslését — 10 080 forintban javasolta megállapítani a négyzetméterenkénti vételárat. Reális ez az igény vagy túlzott? — volt a vita tárgya a képviselő-testület ülésén. Egyesek szerint nem szabad áron alul eladni a telkeket sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán el kell adni azokat; mások szerint nem szabad ilyen magas összeget kérni, a piaci árakból kell kiindulni, s nem a vállalkozók „présel- hetőségéből”; s voltaik, akik eladás helyett a bérbeadás mellett foglaltak állást. Végül a testület 16 igennel, 3 nemmel és 3 tartózkodással úgy döntött, hogy nem enged a fenti árból — illetve bizonyos összeget beszámít a tulajdonos igazolt költségráfordításaira —, és a 174 négyzetméter nagyságú földterületet 1 millió 670 ezer forintért adja el Tóth Katalinnak. Amennyiben az illető ezen feltételek mellett nem kíván adásvételi szerződést kötni, akkor a képviselő- testület kezdeményezi határozatlan ideig tartó földbérleti szerződés megkötését négyzetméterenként havonta 210 forint plusz 25 százalék áfa bérleti díjjal, amely évente a jegybanki alapkamat mindenkori mértékéhez igazodik. Megkezdődött a jegyárusítás Kaposvári és veszprémi vendégjáték Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci című regényének színpadi változatát mutatja be Gothár Péter rendezésében Gödöllőn a kaposvári Csiky Gergely Színház. A június 2-i vendégjáték érdekessége, hogy a város közönsége utoljára láthatja fellépni a kaposvári társulat tagjaként Csákányi Esztert, aki ősztől budapesti színházban játszik. A darab főbb szereplői rajta kívül: Pogány Judit, Spindler Béla, Börcsök Enikő, és Bezerédi Zoltán. Június 5-én a veszprémi Petőfi Színház társulata érkezik Gödöllőre. Márton László: A szabadság vendége című színpadi paraboláját mutatják be, amely Dé- ry Tibor G. A. úr X.-ben című regény alapján született, s amelyben egy szerelmi történet szövődik össze egy koncepciós perrel. A darabot Paál István rendezte, főszereplője Vallai Péter. Mindkét előadásra megkezdte a jegyek árusítását (180 és 120 forintos áron) a gödöllői művelődési központ. GÖDÖLLŐI HlBLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. 0 A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. • Munkatárs: Pillér Éva. A Postacím: Gödöllő, Pf. U. 2108. Telefax és telefon: (28) 20-796. • Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig. • Hirdetésfelvétel: munkanapodon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben.