Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-07 / 83. szám

IREK A külkereskedelem liberalizációjának egyik nem- kívánatos következménye, hogy nagyon sok táv­közlési berendezés — telefon, telefax és alközpont — kerül be az országba, amely nincs honosítva, s a hazai telefonhálózatba kapcsolva műszaki hi­bát okoz. E probléma megoldása érdekében fo­gott össze a TItENDEX Kft., a Panasonic ter­mékcsalád forgalmazója és a Postai Távközlési Főfelügyelet. Ígéretük szerint hamarosan lerövi­dül s talán olcsóbb is lesz az újonnan behozott távközlési berendezések engedélyeztetési eljárása. Képünkön az új, korszerű gépek bemutatója (Erdős! Agnes felvétele) EGESZSEGÜGYI VILÁGNAP IMS. április 7-én az ENSZ szakosított intézményeként megkezdte működését az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) — hatályba lé­pett az 1946-ban elfogadott alapokmány. A világszerve­zet célja nemzetközi egész­ségügyi munka irányítása és összehangolása, továbbá tevékeny részvétel a kör­nyezet védelmében. KOMONDY ZOLTÁN SZÁZ ÉVE született Komondy Zoltán gépészmérnök, egyetemi ta­nár. ö volt a Hőteehnikai Kutatóintézet megalapítója és első igazgatója. Több je­lentős konstrukció és ipari berendezés létesítése fűző­dik a nevéhez. LOPTAK A HELYSZÍNT BIZTOSÍTÓ RENDŐRÖK Megdézsmálták a maradékot MII. Április 7., kedd. Névnapok: Armand, Arman- ***** • dina, Ármin, Árpád, Herman, János, József, Kresznencia, I.otár, Manna, Mária, Orsolya, Urzulina. A nap kél 5 óra 11 — nyugszik 18 óra 22 perckor. A hold kél 7 óra 07 — nyugszik 23 óra 35 perckor. Herman a germán Hermann, Heriman, Hariman név­ből származik, jelentése hadi férfi, melyből a hari- vagy heri- előtag jelenti a hadat, sereget. Inkább ve­zetéknévként gyakoribb, de keresztnévként sem túl rit­ka név. A csízió szerint: „virághozó, vigasztaló Szent György havában született gyermek furcsa fejű, goromba erköl­csű, tökéletlen, kába, Vakmerő, haragos, kegyetlen em­ber, vérszomjazó, erejében és elméjében igen bizakodó; gyilkosság, bujdosás, vérontás kell kedvének, és szép személyekkel igen nyájas lesz." Ao«z(ria-IoUó A Lottó Unió Kft. tájé­koztatása szerint a 14. heti Ausztria-lottó nyerőszámai a következők; 7, 20, 21, 30, 33, 36, a pótszám: 2. A dzsókerszám; 170 336. A Lottó Unió Kft. tájékoz­tatása szerint, a 14. játék­héten 1 fogadónak volt 6 találatos szelvénye, erre 12 497 438 schillinget fizet­nek. A 12 darab 5 plusz 1 ta­lálatos szelvényre egyen­ként 347 150, a 333 darab 5 találatos szelvényre egyenként 18 765, a 17 284 darab 4 találatos szelvényre egyenként 482, a 318 446 darab 3 talála­tos szelvényre egyenként 32 schillinget fizetnek. A két telitalálatos dzsó- kerszelvényrc egyenként 1 886 781 schillinget fizet­nek. Fal ii 6«: ve Az április 8-i adás: A TV 1-en 5.47-től 6.00-ig. Tervezett témák: — Döbröközi változások — Az átalakuló ÁFÉSZ-ek — Mezőgazdasági kisgé­pek — Kakashlrek — Dénes-köszöntő Szerkesztő-műsorvezető: Sári Enikő. Lopás bűntette és szol­gálatban elkövetett köteles­ségszegés vétsége miatt Sz. Mihály volt rendőr őr­mester és négy társa — valamennyien a BRFK XX. Kerületi Rendőrkapitány­ság állományába tartoztak —, valamint egy önkéntes rendőr ellen nyújtott bp vádiratot a Budapesti Ka­tonai Ügyészség a Fővárosi Bíróság katonai tanácsához. A katonai ügyészség nyo­mozása szerint a szabadlá­bon védekező vádlottak kö­zül hárman — két rendőr és az önkéntes rendőr — 1990. december 17-én éjjel közterületi szolgálat telje­sítése során éjfél körül ész­lelték. hogy ismeretlen tet­tesek feltörték a XX. ke­rületi Ady Endre út és Nagysándor József út sar­kán lévő műszaki üzletet. A bűncselekményt jelen­tették a kerületi rendőrka­pitányságra, ahonnan uta­sítást kaptak a betörés helyszínének biztosítására. A feladat teljesítéséhez még további három rendőr csatlakozott. Sz. Mihály, a bűnügy elsőrendű vádlottja azt mondta társainak, hogy jó volna néhány dolgot el­tulajdonítani az üzletből. Ezt követően a vádlottak három videomagnót, kettő rádiósmagnót és egy lemez­játszót vittek el az önkén­tes rendőr lakására. Az okozott kár csaknem 110 ezer forint. A rendőrök ál­tal elkövetett bűncselek­mények felderítése után a vádlottaknál tartott házku­tatások alkalmával az el­tulajdonított tárgyakat le­foglalták, így az okozott kár részben megtérült. A katonai tanács a bűn« ügyet feltehetően április végén tárgyalja. Kedvezmény az olvasónak Lapunk március 30-i és április 3-i számában ked­vezményes áron meghirde­tett Jézus Krisztus című ki­advány hirdetéséből — saj­nálatos módon — kimaradt az a cím és telefonszám, amelyen a megrendeléseket föladhatjuk. Íme tehát: IKVA Kft., Budapest 1013, Feszty Árpád u, 4., telefon: 156-9034. Lapunk olvasói, ha április 10-ig jelzik vá­sárlási szándékukat, hat­ezer forint helyett féláron, háromezer forintért kap- haják meg a gyönyörű ki­állítású könyvet. ♦ Vízhiány Budafokon. A Fővárosi Vízművek há­lózatszerelési munkái miatt a XXII. kerületben, Buda­fokon a magasabban fek­vő területeken vízzavaros- ság, nyomáscsökkenés, eset­leg vízhiány várható ápri­lis 7-én, kedden 7 és 18 óra között. A Vízművek kéri a fogyasztók türelmét és megértését. iVÁlllAtW I IHiJÁIIÁM Hűvösebbre fordul az idő, esőre is kell számítani. A gyakran élénk északnyu­gati-északi szél időnként megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden 7 és 13 fok között lesz. A halos lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tá­jékoztatása szerint a Buda­pesten megtartott április havi hatoslottó-sorsolás nyerőszámai a következők: 4, 11, 31, 35, 39, 41 A pótszám: 13 VIGYÁZAT, CSALÓK! Tárca nélkül, má§ nevében Két jó megjelenésű, kel­lemes modorú, határozott fellépésű férfi specializálta magát arra, hogy becsapja Budaörs és környékének polgárait. Egyelőre úgy lát­szik, hogy nincs összefüg­gés a két história között, pusztán annyi, hogy más­nak adják ki magukat, mint akik, és ily módon szélhámoskodnak. A mintegy 170 centi ma­gas, feltűnően vékony test­alkatú, barna hajú, horgas orrú, szemüveges, 35 esz­tendő körüli férfiú nyilvá­nos telefonállomásokról hí­vott fel budaörsi és kör­nyékbeli boltokat, s Hor­váth Balázs néven, a helyi polgármesteri hivatal alkal­mazottjaként mutatkozott be. Az üzletek . vezetőitől különböző árucikkeket ren­delt (üdítőt, kávét, csoko­ládét, sós süteményt, vala­mint nagyobb tételben ci­garettát) a hivatal részére. Ilyenformán azt a látsza­tot keltette, mintha valami rendezvény előkészítésén szorgoskodna. A kellemes orgánumú „ügyintéző" azt is kérte, hogy a dohányárut a többinél korábban vigyék a hivatal elé, illetve érte megy az üzletbe. Óhajának minden alkalommal eleget tettek, s az úr átvette a ci­garettákat, majd fizetés nélkül távozott. A többi holmiért sem ő, sem más nem jelentkezett, és amikor az üzletvezető később ér­deklődött, kiderült, hogy a polgármesteri hivatalban semmiről sem tudnak ... Csak a valódi lűz izgatja Intelligens érzékel« Bemutatta legújabb fej­lesztésű, mikroprocesszoros vezérlésű, duplán kiépített tűzjelző rendszerét a Schrank Telecom AG azon a szimpóziumon, amelyet április 4—6. között tartottak nemzetközi tűzvédelmi szakemberek számára. A BMZ Maxima elnevezésű rendszert hétfőn sajtótájé­koztatón az újságíróknak is bemutatták. A cég vezetői a sajtótá­jékoztatón elmondták: a BMZ Maxima — amely számára az érzékelőt a ja­pán llochiki cég gyártja —•, decentralizált intelligenciá­val rendelkezik, és ez le­hetővé teszi, hogy különb­séget tegyen a valódi tűz és a téves riasztások között. Ennek a technológiának nagy szerepe van olyan épü­letek esetében, ahol a tűz­jelző rendszereknek magas követelményeknek kell megfelelniük. Negyvenezer kilométer a garancia „I si i verzál is” katalizátor Négyütemű és ólommen­tes benzinnel működő sze­mélygépkocsikhoz való ka­talizátorokat kíván Ma­gyarországon forgalmazni egy kanadai—magyar ve­gyes vállalat, a kipufogó­gázok kárrx'ianyag-tartalmá­nak mérséklésére. Az USA-ban és Kanadá­ban már több millió pél­dányban eladott katalizáto­rok egyedi forgalmazási jo­gát szerezte meg a vegyes vállalat. Az „univerzális”- nak elkeresztelt katalizátor a szén-monoxid- és szén­dioxid-kibocsátást 70, a nit- rogén-oxidokét pedig 30 százalékkal tudja csökken­teni. Ezeket az adatokat egyébként hazai szakembe­rek is bemérték és hite­lesítették. A cég vezetői arra szá­mítanak, hogv még az idén több ezer katalizátort tud­nak eladni, amelyek beépí­tésére több hazai műhely- lyel kötöttek szerződést. A katalizátorra két év vagy 40 ezer kilométer garanciái adnak. Ára egyébként áfa nélkül 16 800 forint lesz. Április 8—10. Névadó AlsónémedSn Április 8. és 10. közt há­romnapos rendezvénysoro­zatot tartanak Alsónémedi- ben abból az alkalomból,, hogy a helyi általános is­kola Széchenyi István ne­vét veszi fel. Az ünnepségen részt vesznek a Széchenyi Tár­saság képviselői, valamint az erdélyi nagyajtai iskola tanulóinak és tanárainak egy csoportja is. A névadással egybekötött nyitóünnepség keretében a résztvevők megtekinthetik Kiss Ernő festőművész és Kiss Miklós, a*némedi is­kola volt tanítványának ez alkalomra rendezett közös tárlatát. MÉG EGYSZER A SÁPI BALESETRŐL Ketten meghaltak Amint tegnapi lapunkban megírtuk, súlyos — halálos — baleset történt vasárnap 12 órakor Sülysápon a sápi vasúti átjárónál. A piros lámpa tilos jelzése elle­nére akart áthajtani az ANL 209 forgalmi rendszá­mú Peugeot Sülysáp irányából a 31. számú fő közlekedé­si út felé. Csikós János rendőr törzszászlós, a Monori Rendőrkapitányság mun­katársa — aki a baleseti helyszínelést irányította — tegnap reggel már részlete­sebben tudott nyilatkozni lapunknak a sajnálatos — két férfi halálát okozó — balesetről. — Az áldozatok Bu- dinszky Béla 42 éves és Budinszky Péter György 39 éves fővárosi illetőségű, de rokoni szálon Gyömrőhöz kötődő férfiak voltak. A gépkocsit Budinszky Béla vezette. Előtte egy közeli autóbontó telepen jártak, de mivel a vállalkozó nem tartózkodott otthon, csaló­dottan távoztak. Visszafelé indultak, s ekkor értek ä sorompóhoz. A Budapest­ről Szolnok irányába köz­lekedő személyvonattal frontálisan ütköztek, ami­kor ráhajtottak a sínekre. Ellentétben a rádióban teg­nap reggel elhangzottakkal, a vonat nem 800, hanem „csak” 145 métert tolta maga előtt gépkocsit. Va­lószínűleg a két fiatalem­ber már az ütközés pillana­tában szörnyethalt. Az anyagi kár csaknem 1,5 mil­lió forint. — Drámaiak voltaik azok a percek, amelyek óráknak tűntek — folytatja Csikós János. — Valóságos tűzoltó­hadsereg érkezett rövid időn belül a helyszínre, majd több mentőautó, még egy mentőhelikopter is. De sajnos hiába, mert a két férfin már nem lehetett se­gíteni. — Műszaki és vasútfor- galmi szakértők bevonásá­val folytatjuk a vizsgála­tot, mert bár súlyos közle­kedési vétség okozta a tra­gédiát, de feltehető, hogy a sorompó közelében az ész- lelhetőségben, a rálátásban lehetne valamit változtat­ni. Gér József A másik, hasonló mód­szerrel „dolgozó" csaló 45 esztendős, 170-175 centi magas, őszülő hajú, kerek arcú, szakállas. A Máltai Szeretetszolgálat alkalma­zottjának adva ki magát, állásajánlatokat kínál. No,' nem éppen szeretetből, ha­nem némi készpénz ellené­ben. Hitelének alátámasz­tására fényképet és önélet­rajzot vesz át az ügyfelei­től. Ugyanez a személyleírás passzol arra a személyre is, aki magát kamionsofőrnek kiadva, járta az üzlettulaj­donosokat Budaörs környé­kén, és olcsó hűtőszekrényt ígért. A hiszékenyebbektől előre fel is vette az árát, de nem szállított semmit. A rendőrség kéri, hogy a károsultak jelentkezzenek a Budaörsi Rendőrkapi­tányságon (Budaörs, Sza­badság u. 160.) személye­sén, levélben vagy a követ­kező telelonszámokon: 166-9055, 166-9721. Ga. J. Főszerkesztő: dr. Tallós Emil. Főszerkesztő-helyettes: Győri András és Kör Pál. Szerkesztőség: Budapest Vili., Rökk Szilárd u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányításiam: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó’Vállalat, Budapest, Blaba Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Horti József vezérigazgató. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja ij 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. — Hir­detésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. Telefon: 138-4707, 138-4420. Telefax: 138-3150. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató: Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lap'ellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 - közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-96 162 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy% évre 3360, egy hónapra 280 Ft. ISSN 1215-847X

Next

/
Thumbnails
Contents