Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-06 / 82. szám
A BEMUTA TKOZASSAL KEZDIK jobban tanulunk, ha játszunk? A pilisszentiváni óvodában 1970 márciusa óta folyik a német nyelv tanítása. Bevezetésének célja nem egy idegen nyelv elsajátítása volt, hanem a német, pontosabban 6váb hagyományok őrzése, ébren tartása. Akkoriban Neubrandt Ferencivé óvónő rendelkezett olyan nyelvtudással, melynek alapján elsőként vállalhatta e nehéz feladatot. Éppen egy kiscsoportja volt, velük, és a nagycsoportosokkal kezdett németül beszélgetni hetente egy-két órában. Attól kezdve, hogy saját csoportja elérte az iskoláskort, csak nagycsoportosokkal foglalkozott. □ Nehéz dolga lehetett, hiszen 22 éve még nem volt hagyománya az óvodások nyelvtanításának. Hogyan fogott hozzá? Kapott-e segítséget? — érdeklődtem Neubrandt Ferencnétől. — Kezdetben az általános Iskolától kaptam segítséget, nz akkori iskolaigazgató adott elsős tankönyvet, hogy legyen némi támpontom. Nálunk ugyanis mindig tanítottak német nyelvet, csak nem volt kötelező. -Egyébként a saját megérzéseimre hagyatkoztam. Később aztán kaptunk programokat, és elkezdődtek a továbbképző tanfolyamok, ahol nemesik a nyelvtudásunkat fejleszthettük, hanem oktatási módszereinket is. Az első években — ha gyakorlatlan is voltam — nem volt nehéz dolgom, mert akkor még sok családban beszéltek svábul, a gyerekek számára nem hatott újdonságként az óvodában az irodalmi német nyelv. Itt a faluban az elmúlt 40 évben is mindenki bátran vállalta sváb mivoltát. □ Mivel magyarázható akkor, hogy mára szinte kihalt ez a természetes kétnyelvűség? — Véleményem szerint elsősorban az ingázások és a vegyes házasságok. Amikor megszűnt itt a bánya, nagyon sokan kényszerültek arra, hogy Budapesten vagy a környékén vállaljanak munkát. □ A gyerekek tehát jóformán nulláról indulnak az óvodában. Hogyan lehet számukra érdekessé, kívánatossá tenni egy idegen nyelvet? — Játékosan! A gyerekeknek minden új, szokatlan dolog felkelti az érdeklődését. Már az is érdekes, hogy másképp szólalok meg, mint máskor. □ Ha visszagondolok — nem túl kellemes — iskolai élményeimre, magolásokra, feleltetésekre és dolgozatokra emlékszem. El sem tudom képzelni, hogyan lehet játékosan elsajátítani egy nyelvet. Például mi az első lépés? — A bemutatkozással kezdjük, aztán megtanulják, hogyan kell elkérni és megköszönni valamit. Amikor levesznek egy játékot a polcról, németül mondjuk a nevét. Tulajdonképpen ugyanúgy tanulják, fokozatosan, játékosan — nem iskolásán —, mint az anyanyelvet. — Tevékenységi formákon keresztül tanulunk — mondja Mecseki Györgyivé, aki most a legkisebbekkel foglalkozik. — Hetente két teljes napon át szinte csak németül beszélünk hozzájuk. Mindent mutatunk és szemléltetünk. Bárhol vagyunk, tornafog'.alkozáson, mosdóban vagy ebédlőben, mindent megnevezünk németül. Q S ha valaki nem érti? Mondjuk, ön kér egy pohár vizet, a gyerek meg kinyitja helyette az ajtót? — Ezért kell mindent mutatni is. Egyébként a gyerekek segítenek egymásnak, ha egyikük nem érti, mit mondok, mindig van, aki segít neki. Üjból Neubrandtnéhoz fordulok: □ Huszonkét éve foglalkozik óvodai nyelvoktatással. Mit tapasztalt, a két évtized alatt sokat változtak az elvárt és javasolt módszerek? — A legnagyobb változás az, hogy az utóbbi időben önállóan dönthetünk, mit alkalmazunk az ajánlott módszerek közül, és mit nem. Olyan módszertani változásokat tapasztaltam, mint például: régen a szavak tanulására helyezték a hangsúlyt, utána mondat- modellek tanulása következett — abban az időben nem is volt szabad magyarul megszólalni —, most ott tartunk, hogy mégis — A hatalom által nemrég még tiltott műalkotások mai bemutatkozása előtt újabb, kilátástalan akadályként tornyosul a pénzhiány — állapította meg Demszky Gábor főpolgármester azon a kortárs művészeteket bemutató úttörő jellegű kiállításon, amelyet a III. kerületi Veres Péter Gimnáziumban szervezett a T-ART Alapítvány. Ezért szükség van a tehetős műpártolói réteg kialakulására, illetve az olyan alapítványokra, mint amelyet most hozott létre a T©nk művész házaspár, s amelyhez már több mint 60 művész csatlakozott példaértékű lehet a művé6 *&eída könnyebb, ha magyar értelmezést is hallanak a gyerekek, legalább kezdetben. □ Végső soron az eredmény, a kicsik nyelvtudása dönti el, melyik a jó módszer. ök mit szeretnek a legjobban? — A játékos foglalkozásokat. A táncos-dalos játékokat, mondókákat, gyerek- verseket. A bemutató foglalkozásokat tartó német óvónők is erre helyezik a hangsúlyt. Ezt a játékos, felszabadult légkört tapasztaljuk az általános iskolában tanító német tanárunknál is — aki egyébként alig tud magyarul. Azt mondja, nem telhet úgy németóra, hogy ne nevessenek a gyerekek. A feladatai sem mindennaposak: nemrég például ideküldte negyedikes diákjait, hogy az óvodáról készítsenek riportot, németül! □ Nálunk, Magyarországon az a probléma, hogy kevesen beszélnek idegen nyelveket. Az okát csak találgatni lehet. Önök itt az óvodában mit tapasztalnak? Léteznek nyelvi „antitálen- tumok”? •— Nem, nem. Nincs olyan gyerek, akire ne ragadna valami. Inkább azt emelném ki, hogy sok, nagyon tehetséges gyerekkel találkozunk. Akkor már csak az a kérdés, hogy később, mikor és ki veszi el a kedvüket a tanulástól?! Pachner Edit NYELV; KE RE SE S, KÍSÉRLET Egyszeri és megismételhetetlen Performance szó szerinti fordításban előadást, teljesítményt, véghezvitelt .jelent. S «inéi többet, mert e kifejezés jelöl egy képző- művészeti és színházi irányzatot is. S bár a fogalom közös, a kettő mögöttes tartalma más. Ez a műfaj is, akárcsak a pop art, Amerikából indult el, valamikor az 50-es években.- A performance színház lényegéről beszélgettünk Szath- mári Bolonddal és Vittek Bélával. Az egyik lenne a rendező, a másikuk zenész, de ebben az esetben nem pontos a megjelölés. Mint megtudom, ez közösségi műfaj, a résztvevők együtt találják ki az ötleteket, a játék alapgondolatát. Egyszeri és megismételhetetlen cselekvéssorozat, ahol a zene, a cselekmény, szöveg és látvány együttesen hat a közönségre. Csoportjuk — természetesen ez sem megfelelő kifejezés ebben a műfajban — legutóbb Szentendrén, a Vajda Lajos-stúdióban mutatkozott be, égj' fesztivál keretében. Ide megint nem illő szófordulat, hogy nagy sikerrel. Mindenesetre zsúfolásig telt a pince, sokakat vonzott a kétnapos rendezvény. Mi kell a performance színházhoz? Hely, ahol megfelelő a hangulat, az erőtér. Tóma, ami közös szetek további támogatására. A már mintegy 100 alkotást áprilisban Békásmegyeren mutatják be, ezt követően pedig előbb Győrött. majd valamennyi megyeszékhelyen is kiállítják. Koncert A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége a Patrona Hungáriáé Gimnáziumban 1992. április 6-án 19.30 órakor a gimnázium dísztermében (Bp. IX., ICnézits utca 5—7.) Stabat Mater című hangversenyt tart. A koncerten közreműködik: Faragó Laura, Nyilas Tünde, Almásy László Attila, Gábor Tamás, valamint a Patrona Hungáriáé Gimnázium leánykara. Vezényel Csillag Gabriella. A belépés díjtalan. a meg Megtört a mese varázsa — Csak játssz! — mondom, ismétlem, és kerülőm tekintetét. A most szomorú-riadtat. megtört fényűt. Sokféle hangját ismerem. Volt kisherceg, kismalac és pingvin, Hófehérke és gonosz leánytestvér. Mosolygó lénye, naivitása korábban mindig meglepett. Valahogy úgy tudott átsétálni gondokon, mint akit nem érint, nem bánt soha semmi. Az arca, hanglejtése most más. Mert ez már nem játék. Felnőttként, először életében kell kilépnie a valóságba, bajok, bánatok közé. Megvált tőle is, mint néhány munkatársától színháza. Átszervezés, létszámleépítés. Napjainkban ismerős fogalmak. Meg persze ésszerűek, meg átgondoltak. Más szempontokból. Az egyén csak annyit érez, hogy nem kell. Nem tehetséges, s ez most, tíz év után derül ki. A primadonna valahonnan a magasból hirtelen lezuhant a kétségek, kétségbeesések világába. Mit tegyen, hogyan tovább? Fordítson hátat mindannak, ami eddig az élete volt? Érje be kis szerepekkel, legyen a háttér, amikor a fényhez szokott? Közönsége hiányát talán észre sem veszi. Ritkán állt a pódiumon, munkája a paraván mögött zajlott. Élettelen anyagnak adta kölcsön estéről estére, és délelőttre és délutánra hangját, egyéniségét, humorát. Mesélt és mesélt. Megnevettetett és elszomorított. Adott és adott, önmagából, hitéből és reményeiből, a fontos mindig az előadás, a közönség volt. Játszott és játszott, akkor is, ha beteg volt, akkor is, ha vidám. S ez mára a múlté. Fényképek maradnak, és emlékek. Ezek mind-mind betehetők a gondolat és a valóság dobozaiba. Csak annak nem lesz helye soha, amit elvesztett, ami most összetört. — Játssz! — mondom, ismétlem. Mert hiányozni fogsz. Közben arra gondolok, hogy már soha nem lehet olyan egykori az a játék. A holnapi — ha valaha lesz ilyen — már más lesz. Keserűbb, szomorúbb. Felnőttebb. ★ Nem neveztem nevén, mert nem is az a lényeg, ki ő, hogy hívták, mikor született és így tovább. A fontos az, hogy munkanélküli lett egy művész, aki színházával sokszor megfordult megyénk településein is. Gyerekek arcára varázsolt mosolyt a mese, Százhalombattán éppúgy, mint Zsámbékon. A jövőben eggyel-kettővel, tízzel kevesebben folytatják a mesét. S mi lesz a sorsa annak, kiről ez írás szól, nem tudni. Lehet majd belőle esetleg hivatalnok, talán tanító — egy biztos, soha nem lesz olyan ember, mint korábban. Számára valami, végérvényesen és visszavonhatatlanul lezárult... —szí— munka eredményeként születik meg. Ehhez kapcsolódó előadás, és zene, ahol csali bizonyos elemek átgondoltak, kidolgozottak, a többi spontán, a játék közben jön létre. Nincsenek mellérendelt szerepek. Minden fontos, de együtt. Új nyelv, kísérlet, keresés. A különböző művészeti ligák összefonódása, határainak, hatásainak kitágítása. Mindez még mindig a performance, de. még mindig nem a lényege. Az valahogy a filozófiájában rejlik, ami közösség teremtés, az archaikus kor rítusainak felelevenítése, és az áldozat, bemutatása. Az áldozatjelleg nagyon fontos. Ez az, ami képes fölnyitni a lélekben a rárakódott burkokat, lehullajtani a fátylakat, megkeresni a lélek őslakóját. A bcavatzás részese a közönség is. A tőlük kapott jelzéseket viszi tovább a performer, az előadó vagy szereplő. Az élet része ez a játék, de nem válik színházzá. Persze nem hagyományos dolog ez az egész. Az emberi hozzáállástól függ, lcé- pes-e részt venni benne, előadóként vagy a közönség tagjaként. Minden „élesben” megy, a gyakran használt tűzszimbólum a játék közben valóságos. Veszélyes lehet az előadás. Elsősorban az előadóra. A téma ugyanis e játéknál a lét és halál. A performer magát az egót áldozza föl, mivel csak ez lehet hiteles. S ez is benne van az előadásban, a filozófiájában. Persze itt is van „keményebb” s „enyhébb” irányzat. A színvonal változó, kicsit parttalanná kezd válni. Sokan nevezik ki magukat a műfaj követőjének, ehhez — mint mondják beszélgetőpartnereim — lassan az is elég, ha kicsit elfér a hagyományoktól valaki, legyen szó akár festészetről, szobrászatról. Ma több minden belefér e fogalomba, mint régebben. Igaz, még érezhető az, napjainkban is, hogy korábban tiltott műfaj volt ez nálunk. Egyesek most is tartanak tőle, bár már szabadon művelhető. Lelkesen mesélnek, őszinték. Megpróbálnak beavatni, megértetni — ha csak felszínesen is — valamit az egészből. Nem az ő hibájuk, hogy nem sikerül. Illetve értem, miről beszélnek, de ez olyasmi, ami — ahogy mondták — egyeseket zavar, félnek tőle. Magam is valami hasonlót érzek. Maradok a hagyományos színháznál. Tudom, hogy ott a játék nem megy élesben. Megmarad az, ami, élvezhető vagy elgondolkodtató, felkavaró játék. J. Sz. I. Éhe a szép szónak Egy idő óta. szívszorongva lessük az irodalmi közéletet: a piacgazdaság felé tartó hazánkban vajon végképp kiveszik a szép szó, a vers?! A Budakalász- rólérkező hír megnyugtató: a költészet napját József Attila-műsorral ünneplik a helyi művelődési házban. A tragikus sorsú költő verseit Torday Ferenc színművész és Dévai Nagy Kamilla adja elő. Az est vendégeként még bemutatkozik Fucskó Miklós budakalászi költő is. A rendezvény április 10-én 17 órakor kezdődik. Kirajzolódó körvonalak Új univerzitások Két új dunántúli univerzitás körvonalai rajzolódtak ki Veszprémben, az akadémiai bizottság székházában megtartott legutóbbi tanácskozáson. Az egyik székhelye Veszprém, a másiké pedig Sopron. Az, egyre sokoldalúbb oktató- és kutatómunkába bekapcsolódnak a környező, és más hasonló profilú kutatóintézetek is. Ilyen együttműködéssel valósították meg — Liszi János rektor előadása szerint — a veszprémi egyetemen, a hagyományos vegyészmérnökképzés mellett a tanárképzést, a műszaki informatikai szakemberek oktatását, ás így került sor a környezeti szakemberek képzésére is. Az oktatásban jó partnernek bizonyult az MTA Tihanyi Lim- nológiai Kutatóintézete, a Műszaki Kémiai Kutatóintézet, a Számítástechnikai Kutatóintézet. Együttműködést alakítottak ki a keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetemmel is, ez a jövőben tovább bővül, hiszem a környezeti mérnökeik é.s tanárok biológiai oktatását ez a társegyetem vállalta. Winkler András a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem rektora hasonlóan nagyszabású tervekről számolt be. Az eddigi erdő-, faipari és papíripari mérnökképzés mellett könnyűipari mérnöki szakot indítanak, és megkezdik a vad- gazdálkodást, valamint a természetvédelmi szakemberek képzését. A művészeti oktatásra is engedélyt kaptak, így a jövőben Sopronban belsőépítészek és bútortervezők is tanulnak majd. A tanácskozás Szegedről és Debrecenből érkezett előadói arra is felhívták a figyelmet, hogy gyakran fellelhető az érdekek ütközése, amely a kutatók egyetemi meghívását is akadályozhatja. Szóba került továbbá, hogy az MTA néhány kutatóintézete túlméretezett, de a kutatás és az oktatás ésszerű integrálódását gátolják az érdekellentétek. Rámutattak az előadók arra, hogy még mindig gyakori a belterjesség, a kontraszelekció. Az egyetemeken és a kutató- intézetekben is nagyobb mobilitásra volna szükség. Kortárs kiállítás Békásmegyeren
