Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-23 / 96. szám

mm i 1 íne kmi IBM és a Műszertechnika házassága. Együttműkö­dési szerződést írt alá az IBM kelet-európai igaz­gatója és a Műszertechnika, valamint a Videoton. A hármas szövetség (eddig konkurensként igye­keztek a piacot megszerezni) most közösen kidol­gozott stratégiával akar megjelenni az információ­technikában és a műholdas távközlésben. Az IBM egyelőre 50 százaléknál kisebb részarányt tart fenn a szerződésben Miután nemrégen hazán­kat törölték a COCOM-listáról, biztató jel lehet a mostani lépés arra, hogy a legkorszerűbb techno­lógia révén minden információáramlás javul — a hallható beszédé is (Vimola Károly felvétele) Mfl * 33-' csütörtök. Névnapok: Adalbert, ulfl • Adalberta, Albert, Béla, Egon, Egyed, Fortuna, Fortunát, Gcllért, György, Héla, Ilka, Ilma, Ilona, Sán­dor. A nap kél 4 óra 41 — nyugszik: 18 óra 45 perckor. A hold kél: 0 óra 16 — nyugszik 9 óra 07 perckor. Adalbert germán eredetű név, jelentése nemes fény, vagy fénylő nemesség. A nyelvújításban tévesen azono­sították a Béla névvel. E népszerű névnek többféle szár­maztatása is van, a régi magyar Bél személynév — a ki­csinyítőképzős származéka. A személynevek a bél köz­szóból vették át, ennek a korabeli jelentése: belső rész. Tartják török eredetűnek is, e szerint jelentése: előkelő, elképzelhető, hogy a szláv Beloszláv név becézőjének az átvétele. Héber származtatása szerint az ótestamentumi Béla személynevével azonos, melynek jelentése: világot elnyelő. A Béla nevet a XIX. század nemzeti romanti- cizmusa hozta divatba. A régi szép magyar neveket, me­lyeket királyok és fejedelmek viseltek, Széchenyi aján­lotta, s ő maga járt elöl jó példával, amikor fiát Béla névre kereszteltette. A név közkedveltségét bizonyítja, hogy 1967-ben 1174 újszülött fiú kapta a Béla nevet. S V \IIII A l <» j l> ü J \ Il i S I Nyugat felől többször erősen megnövekszik a fel­hőzet, és szórványosan vár­ható kisebb eső, záporeső. Az eleinte élénk délnyugati szél csütörtökön északnyu­gatira lordul cs átmenetileg megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. n kwzKi‘ge( Április végén megkezdő­dik a szigetújfalui iskola öl­tözőjének felújítása, mely nagyon is aktuális, hovato­vább összeomlik. Túl ezen, pormentesítik a Petőfi ut­cát négy méter szélesség­ben. A tavaszi faluszépítés, -rendezés témájához tarto­zik a helyi iskolások sze­métgyűjtési akciója is, Tol­di Erzsébet tanárnő vezeté­sével. ♦ Szól a harang. A Dél­egyházán épülő református templomban a hét végére elkészült a harang, mely­nek építéséhez a helyi ön- kormányzat 200 ezer fo­rinttal járult hozzá. ♦ Járőrök a községben. Az emelkedő bűnözés, a lakosság félelemérzetének növekedése miatt polgár- védelmi szervezet alakult Tárnokon. A márciusban tartott alakuló ülésen kö­zel hatvan, lakóhelye biz­tonságát védeni kész férfi jelent meg. A szervezet együttműködik az Érdi Vá­rosi Rendőrkapitánysággal, anyagilag pedig a helyi ön- kormányzat támogatja te­vékenységüket. Április el­sejétől kezdve rendszeresen járőröznek Tárnok terüle­tén. JOHANNES A. FIBIGER SZÁZHUSZONÖT Eve halt meg Johannes Fibl- gor, No bel-díj as dán orvos, patológus. A koppenhágai egyelem professzora, a Nemzetközi Rákkutató Egyesület elnöke volt. 1912- ben felfedezte, hogy a rák kísérletileg előidézhető: patkányokkal egy svábbo- gárfajtát etetett, amelyben a Spiropfera fonalféreg lár­vája fejlődött. Ez az ét­rend a patkányoknál gyo­mor- és nyelvrákot idézett elő. Kutatásaimé eredmé­nyeit 1926-ban orvosi No- bcl-díj.jal ismerték el. GURULÓ MILLIÓK Csalók, parádéja Falulévé Az 1992. április 24-1 adás (TV 1-en 5.45-töl) tervezett témái: — Űtjelzőtipp: Felsőtár- kány — Méhkeréki változások, IT. rész — Sajt show — A Kakashálázat hírei — A Budapesti Nagy- , piac árai — György-köszöntő Műsorvezető: Viniczai Sándor. lluwznúlicikkplac vasárnap is A Fővárosi önkormány­zat Csarnok és Piac Igaz­gatósága május 3-ától kez­dődően minden vasárnap 8 és 15 óra között nyitva tartja a Nagykőrösi úti használtcikkpiacot. A pénz az oka minden­nek ... a Gyors gazdagodás utáni roppant heves vágya­kozás, ami úgy látszik, hogy nem számol a lebukás lehetőségével. Két csalóról leszi szó a továbbiakban: egy hölgy és egy úr szere­pel a történetben, akik egy­mástól függetlenül más­más trükkel szedtek rá gyanútlan embereket. A rendőrség pedig keresi a károsultakat, mert minden valószínűség szerint a beje­lentőkön kívül még sokan vannak olyanok, akik nem tudják, hogy szélhámosnak adták a pénzüket. A 29 éves Tóth Judit Katalin, aki Gyulán lakik az Aranyág tanyán, foglal­kozására nézve kereskedő. Ügy látszik azonban, hogy a saját tőkéje kevésnek bizonyult az üzleti életben, ezért megpróbálta azt né­hány milliócskával megtol­dani. A dolog úgy történt, hogy tavaly júliusban a gyulai OTP-fióknál bank­számlát nyitott, melyre azonban pénzt nem helye­zett el. Az OTP-től kapott bankszámla-igazolásra utó­lagosan, hamisítással 3 mil­lió 700 ezer forint számla­értéket vezettek rá. Ebnek felhasználásával az ország különböző tájain, banki fe­dezetül a csalással hamisí­tott OTP-bizonylalot hasz­nálva, rengeteg ruhát, mű­Idogénforga Imi Inná cs közti s Kéá keréken 4J0 kilométeren Az idegenforgalom Ma­gyarországon húzóágazat, ám több területen, különö­sen a gyógy-idegenforga- lomban még sok a tartalék — mondotta Szabó Iván ipari és kereskedelmi mi­niszter a szerdán megren­dezett idegenforgalmi an- kéton. Hangsúlyozta: to­vább kell szélesíteni az idegenforgalmi övezeteket, úgy, hogy a természet érté­keit is megőrizzék. A mi­niszter bízik abban, hogy a természetvédők és az idegenforgalmi beruházók közös nevezőre jutnak. A Turisztikai Világszer­vezet (WTO) szerint Ma­gyarország ma a föld ötö­dik legnagyobb fogadó or­szága, megelőzi például Ausztriát. Az idegenforgalmi bevé­telek szempontjából viszont — ami egyébként tavaly 1,2 milliárd dollárt tett ki — mindössze csak a 4G. he­lyen állunk — mondta Kardos Kázmér, az Orszá­gos Idegenforgalmi Hivatal vezetője. A nemzeti jöve­delem négy százalékát ad­ják az idegenforgalmi be­vételek. A nem hivatalos statisztika azonban, amely az úgynevezett feketetu­rizmust is tartalmazza, a nemzeti jövedelem 10 százalékára becsüli az ide­genforgalmi bevételeket, s ezzel már e szempontból a világranglista 25. helyére rukkoltunk elő. Az OIH megbízásából a Városépítési Tudományos és Tervezőintézet (VÁTI) felmérte az ország idegen- forgalmi lehetőségeit, s középtávú fejlesztési tervet készített. Az elképzelések szerint a Duna mentén, va­lamint a Balaton, a Velen- cei-tó és Budapest között létesítenének kerékpár­utakat. A Duna partján például 450 kilométer ke- kerékpártúra-útvonalat képzelnek, és ezt az Inter- rad Rt. vállalkozási alapon kívánja kiépíteni. + Rablás. Érden négy is­meretlen tettes megtáma­dott egy férfit, és elvették a nála lévő 4800 forintot. + A középkori egyházak. Az Egyháztörténelem című sorozat'hatodik részeként a középkori egyházról hang­zik el előadás április 24-én, pénteken 18 óra 30 perces kezdettel Szentendrén, a ferences gimnáziumban. Az előadó dr. Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Római Ka­tolikus Hittudományi Aka­démia professzora. Itt az olcsó importált cement/ Esztergom vasútállomásának raktárában: 398,40 Ft + áfa, Tata vasútállomásának raktárában: 396 Ft -f áfa. A rakodás biztosított. Fuvarvállalás a helyszínen. Érdeklődni lehet a (34)-82-137-es telefonon. Jobb ma egy Vaklárma, mint a kai aszdróía . Nagypéntekre virradó éj­szaka a Duna partján hor­gászó szigetújfalui srácok valami különös, foszforesz- káló tárgyat vettek észre, mely a víz felszínén lebe­gett. Egyikük csónakba szállt és kihozta. A zsák­mány egy sárga színű le­mezdoboz volt, leforraszt­va, cirill betűs szöveggel. Kíváncsiságtól hajtva a fia­talok felnyitották a dobozt, noha a foszforeszkálás alapján felmerült az a gya­nú. hogy radioaktív anya­got tartalmaz. A gyanú megmaradt gya­núnak, amiért is reggel egyikük bement a község­házára. s jelentette az ese­tet Varga József polgár- mesternek. — Egy kicsit kezd ele­gem lenni ezekből a vak­lármákból, tíz nap alatt ez volt a harmadik bejelentés. Először egy rozsdás hidro­forhoz riasztottak, mond­ván, hogy bombát találtak. Rá két napra meg egy vas­tag acélkábelt „azonosítót- ■ tak” aknának. Mindkét esetben órákat töltöttem el feleslegesen a vízparton — eleveníti fel élményeit a polgármester. — De azért kiment har­madjára is? — Nézze, az utóbbi idő­ben volt rá precedens, hogy radioaktív anyagokat pró­báltak átcsempészni a ha­táron. Az ördög nem alszik. A fiúk elmondták, a doboz feltűnése előtt egy uszály vagy hajó haladt el mellet­tük. A sötétben nem tud­ták pontosan azonosítani. Nem arról esett-e a vízbe? — vetődött fel a kérdés. Ami biztos, biztos, fel­hívtam a megyei polgárvé­delmet, a katasztrófaelhá­rító csoportot. Nem hin­ném, hogy örültek, ünnep előtt ki örül egy ilyen „jó hírnek”? Vették a jelentést, és hamar kijöttek a moz- gólaborral. Együtt men­tünk ki a helyszínre, hogy „kivallassuk” a sárga doboz titkát. — Az eredmény? — Szerencsére negatív. A dobozban alig volt valami, de ez sem tartalmazott ra­dioaktív vagy környezetká­ros vegyi anyagot. A fosz- foreszkálást a dobozt védő sárga festék bocsátotta ki magából. — Nagyon mérges volt a vaklárma miatt? — Tény, ráment a pén­teki napom, este hat óra után vetődtem haza. Még­sem neheztelek a fiatalok­ra. Az éberség dicséretes, az óvatosság úgyszintén. Jobb ma egy vaklárma, mint holnap katasztrófa­sújtotta térségnek nyilvání­tani Űjfalu környékét. (—gyé—) szaki és kozmetikai cikke­ket vásárolt. Az árukért pedig nem fizetett. Bélyeg­zőjének lenyomata a kö­vetkező: Tóth Judit Kata­lin, kereskedő, Gyula, Aranyág utca 27. Adószá­ma: 44 407 740-1 24, szám­laszáma: 621-007 337-9. A rendőrség kéri azokat, akiknek rendezetlen szám­lájuk van tőle, jelentkezze­nek a Dabási Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályán (Dabas, Március 15. tér 1.) vagy a legközelebbi rend­őrkapitányságon. Történetünk másik sze­replője egy elegáns úr: Kovács Ferenc Viktor, aki a Wiener Walzer Turisz­tikai Program- és Szerve­zési Iroda igazgatójaként bemutatkozva, 1991 nyará­tól sorozatosan szélhámos­kodott Budapesten, Pest megyében és a Balaton környékén. Ez az úriember különféle vendéglátó-ipari helyeket keresett fel azzal, hogy turistacsoportok érke­zését szervezi, valamint ne­ves színművészek fellépését köti le. A szerződésköté­seknél előleget is vett fel. Olykor megelégedett 5000 forinttal, de amikor kevés­bé szerény volt, 150 ezer forintot kért és meg is kapta. A rendőrség várja mind­azoknak a bejelentését, akiknél megjelent, illetve szerződést kötöttek vele. Jelentkezni lehet a Buda­örsi Rendőrkapitányságon, Szabadság út 160. szám alatt, illetve a 166-9055-ös telefonszámon. Ga. J. Kamion és fuvarozó kapcsolata in formáció* rendszer Hamarosan a magyar ka­mionokat is felszerelhetik az Euteltracs Satellit — műholdas — adásvételi rendszerrel — hangzott el azon a tájékoztatón, ame­lyen a Magyar Közúti Fu­varozók Egyesülete és az Alcatel Qualcoom francia székhelyű cég ismertette a magyar fuvarozókkal és a sajtó képviselőivel a „moz­gó információs rendszer” előnyeit. A cég magyarországi képviselője az MTI kérdé­sére válaszolva elmondta: az általuk ajánlott rendszer — amelyet már két éve al­kalmaznak az USA-ban — folyamatos kapcsolatot te­remt a kamion és a fuvaro­zócég diszpécsere között. A készülék felszerelése je­lenleg még igen drága, 10 ezer német márkát meg­haladó összeg, ám ez csök­kenhet a készülék elterje­désével. Ez a költség azon­ban még nem tartalmazza a szolgáltatási díjat, ezt külön kell fizetni. A szol­gáltatás díja nagymérték­ben függ a szolgáltató cég beruházásaitól. Tisztább levegőt — több utal Várra is elkerekeznek Biciklizzünk együtt! Erre buzdít két hazai kerékpáros­egyesület közösen kiadott programja. Tavaszi rendez­vényei közül az április 24-inek éppenséggel Vác a célpontja. A kerekezés sze­relmesei ezen a napon Bu­dapestről, a XV. kerületi Czabán Samu térről reggel 9-kor indulnak Vácra, az ottani Hétkápolna-honvéd- cmlékműhoz. Május 1-jén a fővárosi majális szokásos színhelyén, a Városligetben is lesznek kerékpáros-rendezvények. A következő napon, május 2-án, a madarak és fák napján pedig a Margitszi­geten rendezik meg a ke­rékpárosok napját, amelyre mindenkit szeretettel vár­nak. Az egyént indításos gyorsasági versenyre 10 óráig lehet nevezni, a rajt fél 11-kor. Ezenkívül lassú­sági, ügyességi és KRESZ- vetélkedők is lesznek ugyanott. A két kerékkel érkezők hat korcsoportban, hatévestől az ötvenen tú- liakig indulhatnak. A Pest megyei kerekesek is csatlakozhatnak a Tisz­tább levegőt — több kerék­párutat rendezvényhez. A Föld napja kerékpáros ese­ményeinek pontos dátumát és programját a sajtó és a rádió később közli. ♦ Üj üzemeltető. A Tak­sonyi ÁFÉSZ helyett a jövőben Délegyházán a he­lyi gázcseretelep üzemelte­téséről az önkormányzat fog gondoskodni. A község­házán döntöttek arról is, hogy a telepet biztonsági berendezéssel is ellátják. Főszerkesztő: dr. Töltés Emil. Főszerkesztő-helyettes: Győri András és Kör Pál. Szerkesztőség: Budapest Vili., Rökk Szilárd u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányitószám: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Hortí József vezérigazgató. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja:, 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. - Hir­detésfelvétel: Hírlapkiadó Váilalat, hirdetési osztály. Telefon: 138-4707, 138-4420. Telefax: 138-3150. A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató: Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapi kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 - közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-96 162 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy% évre 3360, egy hónapra 280 Ft. ISSN 1215-847X

Next

/
Thumbnails
Contents