Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-21 / 94. szám

VÁCJ XXXVI. ÉVFOLYAM, 94. SZÁM 1992. Április 21., kedd BŐVÍTIK AZ ISKOLÁT Pont került a vita végére Kongresszusi, választási és kormányprogram A KDNP nagy tervei Miért lehetnek még mindig olyan pozíciókban elvtárs- urak, ahonnan mások sorsa lelett dönthetnek? Miért élhetik életüket gondtalanul tömeggyilkosok, akik sor- tüzet vezényeltek 1956-ban az emberekre? — kérdezték dr. Hasznos Miklóst a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettesét azon a képviselői fórumon, amelyet Vá­cott a helyi KDNP-szervezet hívott össze. A képviselők ez esetben parlamentiek. Az alelnök magával hozta dr. Horváth Tivadart, azt a keresztény- demokrata képviselőt, aki nemrég még szabaddemok­rata volt. Az egész ország hallott róla, s nyilván ma is sokan emlékeznek az eddig példa nélküli átlé­pésre. Tehát kettőjüknek címezték a kérdéseket KDNP-tagok és párton kí­vüliek egyaránt. Mimikával ás szavakkal A bevezetőben idézett kérdésekre kettős választ adtak a vendégek. Egyszer mimikával, egyszer szavak­kal. A mimika érzelmi egyetértést közvetített, a sztvak józanságot. Nem él­hetünk azokkal az eszkö­zökkel, amilyeneket a kom­munisták használtak. Nem ismétlődhet meg Rákosi bé-. listázása! Tény, hogy köny- nyebb lenne eltávolítani a régi embereket, de nekünk más utat kell választa­nunk, ha Európába aka­runk jutni, — foglalta össze Hasznos Miklós. A párt alelnöke beszá­molójában elmondta, a kö­vetkező választásokat meg­nyerheti a KDNP. Ezért nagyon határozott, célratö­rő programot dolgoznak ki a választás sikere érdeké­ben. Ez az anyag a közel­gő kongresszusukra készül, amit változtatás nélkül használnak majd a válasz­tások előtt, s ha győznek, ugyanazt használják kor­mányprogramként is. Ami­kor valaki kételyeit fejez­te ki, s az általa is vitat­hatónak tartott közvéle­mény-kutatások eredmé­nyeire hivatkozott, a kép­viselő csak annyit vála­KEK-LO-FENY Hekk Színpad és Fusion band A Hekk Színpad vendég­játékában Spiró György Csirkefej című darabjából láthat részleteket és an.gol abszurd művek összeállí­tását élvezheti április 23-án 20 órától a Kék-ló-fény kulturális kávézó közönsé­ge. E helyen április 24-én 21 órától a Fusion band koncertjére kerül sor. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. <£ Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-töl ll-ig, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. szolt, az előrejelzések két éve is messze alulmarad­tak a KDNP sikerétől. Most se lehet másként. Az aggasztó gazdasági helyzetről elmondta, a vil­lámgyorsan bekövetkezett politikai változásokat nem is követheti hasonló sebes­séggel a gazdasági. Ezt a feszültséget érzékeli ma a társadalom. Az ellenzék ki is használja ezt a helyze­tet, igyekszik megszerezni a választók bizalmát saját magának. Ha tehát gazda­ságilag sikerül sarokba szo­rítani a kormányt, abból egyenes arányban húzhat­nak politikai hasznot. Nem fél tőlük Ezért ellenezték az Expo megrendezését is — foly­tatta a képviselő. A kor­mány lélegzethez juthat, hiszen a világkiállítási be­ruházásokkal együtt jár a munkanélküliség csökke­nése, ha csak átmeneti időre is. A munkanélküli­ség egyébként a gazdasá­gilag fejlett országok jel­lemzője. A német újra­egyesítés kancellárját elő­ször ünnepelték, aztán a keleti országrészben para­dicsommal dobálták, ami­kor kiderült, munkanélkü­liség náluk is Jesz. A szélsőséges demagó­giákról annyit mondott, nem fél tőlük, hiszen ed­digi történelmükben csak altkor erősödhettek meg, juthattak hatalomhoz, ami­kor idegen szuronyok fe­nyegetésében állt az or­szág. fgy volt ez Szálasi idejében, és így volt a szov­jet megszálláskor. Most ilyen fenyegetettség nincs. Svédországi vendég A váci fórum résztvevői arra voltak kíváncsiak még, Horváth Tivadar ho­gyan keveredett az SZDSZ- hez, ha mint elmondta, neveltetése, világlátása, po­litikai hovatartozása sze­rint a kereszténydemokra­táknál érzi magát otthon? A válaszban mindenei* - előtt bevallotta, rászedték, ami ügyvéd esetében nem kis teljesítmény. Öt a Be­szélőn és a Szabad Európa Rádión keresztül sikerült. Ugyanis az itt megnyilvá­nuló ellenzékieket ismerte csupán, s tőlük várta a változásokat. Arról semmit se tudott, hogy más cso­portok más eszközökkel ugyanazon munkálkodnak. Késéssel, egy vargabetű után, így jutott el a KDNP- hez, ahol már jól érzi ma­gát. Az est vendége volt még egy Svédországból érke­zett kereszténydemokrata is Bedő Sándor, aki segít­ségére van a hazai testvér- szervezetnek, s jelenleg svéd—magyar testvérváro­si kapcsolat kiépítésén fá­radozik. Az nem hangzott el, melyik magyar várost készül összekapcsolni. d. z. Az Árpád Fejedelem Ál­talános Iskola felújítása, illetve bővítése körül ka­varogtak az indulatok. Ta­lán fölöslegesen, talán nem ... Mindenesetre a kö­zelmúltban döntés szüle­tett: megteszik a lépést, bővítik az iskolát, s így le­hetőség nyílik arra, hogy Kisvácon, mind a nyolc ál­talános iskolai osztály egy épületben kapjon hegyet. Az önkormányzati ülésen hallhattunk a bővítés mel­lett és ellene szóló véle­ményt. Az oktatási bizott­ság mindkét helyszínt meg­tekintve, arra az álláspont­ra jutott, hogy az iskolabő­vítésre szükség van. Ügy látják — s a véleményt Vince Imre. az oktatási bi­zottság elnöke tolmácsol­ta — e lépésre oktatáspoli­tikái és gazdasági megfon­tolásból is szükség van. Tény: a Konstantin tértől nagyjából északra a város egyetlen iskolája az Árpád Fejedelem Általános Isko­la, s közbeékelődve a Kő­kapu iskola. Valójában igen nagy terült gyermekei járnak ide. A jövőt ille­tően Vince Imre elmond­ta, a számadatok alapján a tanulólétszám jelentősen csökken. Ám akkor is csu­pán az előírt elviselhető határig. Dóra Zoltán, az Árpád Fejedelem Általá­nos Iskola igazgatója sze­rint a Kőkapu iskola jelen-. légi műszaki állapota alá­támasztja a bővítés szük­ségességét. Indokolja to­vábbá az is, hogy így az iskola irányítása lényege­sen egyszerűbbé válik. A gazdasági számítások pe­dig azt mutatják, érdemes erre költeni. Az önkormányzat gazda­sági bizottságának véle­ménye megegyezett az ok­tatási bizottságéval; egy­hangú határozatot hozott, egyetértenek az Árpád Fe­jedelem Általános Iskola tetőterének beépítésével. A tantermek kialakítása után a Kőkapu iskolából át le­het hozni a tanulókat. Gaz­dasági oldalról nézve, a beruházás várható költsé­geit a bizottság túl magas­nak tartotta. Támogatásu­kat abban az esetben ad­ják, ha a kivitelezőt ver­senytárgyalás útján vá­lasztják, s a legolcsóbb ajánlatot fogadják el. A városatyák egy kisebb csoportja a vitában úgy foglalt állást, hogy nem ér­demes az iskolabővítésre költeni, mert úgyis várható a gyermekek számának csökkenése. Egyesek iskola- bővítésről beszéltek, ám ez nem reális. Ugyan bővítik az Árpád Fejedelem Álta­lános Iskolát, viszont meg­szűnik a Kőkapu iskola, il­letve az itt tanuló alsóta- gozatos létszám azután nem külön épületbe jár, hanem együtt a felsősökkel. Min­denesetre külön iskolai eszközökre, felszerelésekre nem kell költeni, hiszen azok adottak. A testület pozitív dön­tése után többen felléle­geztek, főleg az Árpád Fe­jedelem Általános Iskola igazgatója, Dóra Zoltán. Ám az elvi vitákat követő gyakorlati megvalósítás bizonyára szintén sok meg­oldandó feladat elé állítja az intézmény vezetőjét. (halász) Többéves börtönnel büntetik Szex apa és lánya között Szabó Jenő rendőr száza­dos, a Váci Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztály­vezetője szerint több csa­ládban is előfordul, hogy a kiskorú gyermekeket roko­naik, esetleg édesapjuk szexpartnernek használ­ják. A nyomozó következ­tetése eddigi feljelentések­ből és a családokat ismer­ve fogalmazódott meg. A tudomásukra jutott, illetve bizonyított esetek száma feltételezések szerint jóval elmarad a valóban meg­Mi tagadás, manapság népszerűbbek a politikai pletykák, mint a híres emberek hálószobatitkai. A klubok között is több tagot vonz a politizáló. A bélyeggyűjtő körök erősen lemaradtak azok­tól a helyektől, ahol is­mert közéleti emberek jól odamondanak. A váci Liberális Klub legutóbbi rendezvényén nem vehettem részt ele­jétől a végéig, csak bele­hallgatni sikerült. Mégis állíthatom, bánhatja mindenki, aki távol ma­radt. És sokan vannak ilyenek. Valamiért szűk körbén tartották ezt az összejövetelt. Nem is ér­tem ... Pedig a recept tökéletes. Igen. Ugyanis korunk sajtóvilágának egyik „teremtő” szemé­lyiségével találkozhattak volna. Ö maga határoz­ta meg így legfontosabb tevékenységét: Lóvas Zoltán, a Fekete Doboz és a Magyar Hírlap volt munkatársa, aki saját életén keresztül mesélt a mai liberális valóságról. A halk szavú újságírót odaadóan hallgatták, de amikor kiderült, önként vállalt és keresett szám­űzetésben van az írógépé­től, kapacitálni kezdték, írjon. De hajthatatlan maradt, tudja, neki most inkább szerkesztenie kell. Elégedjen meg a a közönség azzal, ha két- három havonta ír vala­Aki a „doboztól” jött mit, így jobban odafi­gyelnek az emberre, na­gyobb súlya lesz a sza­vainak. Ha így, hát így. Akkor segítse tanácsokkal a helyi liberális lapokat. Sajnos — válaszolta '■— ilyen kisvárosi lapot egy harmincötezres települé­sen teljesen másként kell csinálpí, mint az órszágosakat, amiben gyakorlatom van. Ne­kem hárommilliónál kezdődik az a lélekszám, amit át tudok látni. Hogy mit jelent sze­rintem a szabadelvű új­ságírás? Mindent leírni, ami igaz. Még olyan vé­leményt is, amivel nem értesz egyet? — kérdez­tek bele. Természetesen 1 Nálam így működik a dolog, Hogy lesz-é libe­rális újságíró-szövetség? Véleményem szerint, ha már a szakma meghasadt a politika mentén, akkor teljessé kell tenni a pa­lettát. Azt még nem tu­dom, miként hívjuk majd, de LUK biztos, nem lesz. A belehallgafás alatt megtudtam még, ki ho­gyan túrja az orrát azon a fekete dobozos felvé­telen, amely az emléke­zetes maratoni egyeztető tárgyaláson készült, és a vetítése körül oly sok vita dúlt. De azt is, hogy szabadpolcos lett a teljes videoanyag, bárki hozzá­férhet. Tömör véleményt hallottunk az MTV el­nökéről, aki Lovas Zol­tán szerint egy kárté­kony állat intézménye élén. A valóban csak egy újságíró által megismer­hető intimitásokon és nyers véleményeken túl a váciak valóban képet kaphattak arról, mi min­den történik bizonyos kulisszák mögött. Ezt a meghívottól. A vendég­látóktól pedig — mert ők is megszólaltak — azt: a Vácott az utóbbi években alapított lapok külön kategóriába tarto­zónak vallják magukat a megyeitől, mindenek­előtt megjelenésük rend­szeressége miatt. így az egyetlen napilapot nem konkurensként élik meg, amivel rivalizálni kelle­ne. Ahogy kiérződött a megszólalók szavaiból, akik között a Kőkapu több szerkesztője és a főszerkesztő is jelen volt. egyetlen verseny­társuknak a minőséget tartják. Ez pedig meg­fontolandó valami most, amikor sikereket lehet elérni azzal, ha a má­sikat rúeíuk oldalba. (dudás) történtekétől. Ezért pedig egyértelműen azok a csa­ládtagok felelősek, akik szeméremből vagy félelem­ből elhallgatják. Mindezt egy bevallott es bizonyított váci eset kap­csán tudtuk meg. A kisko­rúakkal kapcsolatos ilyen jellegű bűnesetekre vonat­kozó megrontás, illetve szemérem elleni vétség kö­zül .most az utóbbi érvé­nyes, ami 2—3 évig terje­dő szabadságvesztéssel bün­tethető. A szülők este annak rendje és módja szerint le­feküdtek aludni. Külön szobában a 13 éves lányuk is. Hogy. meddig tartott az éjszaka ily normálisan, pontosan nem tudni. Tény, hogy az anya éjszaka arra ébredt. 38 éves férje nincs mellette., Talán, ha valami neszezést hallhatott, de semmi különösebb zajt. Mégis körbejárt utánanéz­ni, hol lehet a párja ilyen­kor. Földbe gyökerezett a lá­ba, amikor a gyerekszobá­ba nyitott: férjét gyerme­kükkel találta orális közö­sülés közben. A pillanat­nyi látványból és a nyo­mokból is egyértelmű volt, mi történt. Erőszaknak nem volt nyoma, de az lát­szott. nem a kislány leli örömét a dologban. Az anya még az éjjel kifaggatta a lányát. Megtudta, nem elő­ször fordult elő, ez volt a harmadik eset. Amikor a jegyzőkönyvet felvették a rendőrségen, ott is elismételte, a hallot­takat. A nyombiztosítók a helyszínre mentek, lefog­lalták az ágyneműt és vizs­gálatra küldték. Az ered­mény nem lehet kétséges. Annál kevésbé, mert az azonnal őrizetbe vett apa nem tagadott. — Nem túlzás-e ilyen esetben laborvizsgálatot kérni, hiszen mindenki be­vallott mindent? — kér­deztük a bűnügyi osztály- vezetőt. — Tapasztalatunk sze­rint előfordulhat, hogy a családtagok meggondolják magukat, és visszavonják vallomásukat. A gyerek például nem köteles terhe­lő vallomást tenni saját apja ellen. A kényszerítő körülményekhez tartozik, hogy a kilátásba kerülő többéves szabadságvesztés miatt megijednek, hogy el­veszítenek egy keresőt, s anyagi helyzetük miatt lépnek vissza. Ennek ellenére nem hagy­hatjuk annyiban. Az ilyen bűncselekmények társadal­mi veszélyessége óriási. Bár ebben az esetben ma­radandó testi károsodás nem történt, pszichológus bevonásával a lelkiekre fényt deríthetünk. Ezzel együtt az apa el­meorvosi vizsgálatát is el -kell végeztetni. A cselek­mény súlyosságát jelzi az a tény is, hogy háromnapi őrizetbevétel után a bíró­ság elrendelte a férfi le­tartóztatását. Ezen a helyen ismét szeretném hangsú­lyozni. jelentkezzenek azok, akik hasonló esetről tud­nak, hogy minél kevesebb gyerek lelki fejlődése kap­jon defektet — mondta vé­gül Szabó Jenő rendőr szá­zados, bűnügyi osztályve­zető. D. Z­Váci apróhirdetések-VV•* • c. . Motortekercselést, náztartá-si- gép-javítást rövid határidővel, garanciával, szállítással válla­lok: Fézler József vállalkozó, Vár. Arnárt út 34. (105 Í9Q/3K) Albérlet, fürdőszoba-. és konyhahasznáitattal kiadó: Vác. Erdős Bernát utca 52. III. 10. — (105 840/210 Interlock géppel varrást válla­lok. Leveleket ..Széria” jeligé­re. a váci hirdetőirodába. (Jó­kai u. 9.). (106 000/lK) Vác. Dózsa György út 6S. szám alatt, raktározási célokra he­lyiségek bérelhetők (üzlethelyi­ségeknek, irodáknak is kiala­kíthatók!). Érdeklődni: ugyan­ott. Füstösné. (105 C81/2K) Eladó kettő, tűkikapcsolós ioa- ri tűzőgép vagy sima ipari var­rógépre cserélendő, megegye­zéssel. Érdeklődni: Vác. Radnó­ti út 15. I. 3. 2690. Cserndk. — (105 850/2K)

Next

/
Thumbnails
Contents