Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-18 / 93. szám

ÓCSKA KASTÉLY SOKAT ÉR

Szentendre

mindannyiunké

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban több mint két évtizeddel ezelőtt történt az első kapavágás. A múzeum azóta is állandóan fejlődik, változik, és bár országos intézmény, mégis meghatározó szerepet tölt be megyénk kulturális- idegenforgalmi életében.

A Szentendre központjától mintegy hat" kilométerre fekvő, közel negyvenöt hektárnyi terület nemcsak a megyehatárokon túlról, de külföldről is vonzza az érdeklődőket, hiszen itt megtekinthetik Magyarország összes tájegységének népi építkezését és lakáskultúráját. A szabadtéri múzeumban az országot tíz tájegységre osztották, amelyek egy-egy régió sajátos néprajzi vonatkozásait reprezentálják. A tíz tájegység rengeteg látnivalót és érté-, két tartalmaz, amit a jövőben folyamatosan szeretnénk megismertetni olvasóinkkal.

Végigvcrgődte

Dr. Bíró Friderika néprajzkutató, muzeológus Nyu- gat-Magyarország területéről, elsősorban a Vas megyei őrségből, valamint a Zala megyei Göcsej és He- tés vidékéről gyűjtötte ösz- sze a tájegység népi építkezésének és lakáskultúrájának még fellelhető darabjait. ö még a „hőskorban” került a szabadtéri néprajzi múzeumba: tanúja volt a kezdetnek, végigver- gődte a kudarcokat, amíg társaival elértek az első sikerig, az elismerésig. Az évek során számos tanulmányt is publikált, melyek közül szép szakmai visszhangja volt 1975-ben az őrség ház- és lakáskultúráját feldolgozó munkájának, ■vagy az 1988-ban publikált Göcsej-tanulmánynak.

— Még egyetemi hallgató voltam 1966-ban, amikor múzeumi gyakorlaton kellett részt vennem, és Szombathelyre, majd az Őrségbe, Szalafőre kerültem, hogy a szakdolgozatom megírásához anyagot gyűjtsék — emlékezik a muzeológus asszony a kezdetekre. — Később a kutatásaim gz őrség teljes területére kiterjedtek, amiből aztán a doktori disszertációmat is készítettem.

A néprajztudósokra jellemző részletességei, de roppant szemléletesen vázolja fel, hogy mit is jelentett számára a sajátos történelmi múlt, egy nehezen megközelíthető földrajzi környezet „feltérképezése” és megismerése. Sétára Invitál.

A Nyugat-Dunántúl tájegység három részre tagolódik. A bevezető szekérút először egy kis térbe torkollik, amelynek közepén egy harangláb áll. A tér köré csoportosulnak a zalai

Dr. Bíró Friderika néprajzkutató, muzeológus az egyik zalai parasztporta jellegzetességeit ismerteti

(Erdősi Agnes és a szerző felvételei)

parasztporták. A haranglábat és az út szélén álló kovácsműhelyt elhagyva a szőlőhegyi présházak világába ér a látogató. Innen nagy ívben kanyarodik az út, és a Vas megyei Őrség szórt épületei közé vezet majd minket.

— A hagyományos paraszti kultúra sajátos vonásai még századunk első évtizedeiben is fennmaradtak, annak ellenére, hogy a XIX. század második felében már megindult a hagyományos paraszti életforma felbomlása — mondja egy jellegzetesen őrségi ház pitvarában a muzeológus asszony. — A kerített és hajlított házak körül még ma is áll egy-kettő az őrségben, onnét és a közeli zalai területekről kerülhetett be néhány úgynevezett füstösház és füstöskonyhás lakóház a mi szabadtéri múzeumunkba.

Mindezeket éppen egy úgynevezett füstöskonyhás lakóház belsejében meséli. Lehajolva magyarázza és mutatja, hogyan is főztek egykoron az asszonyok a kémény nélküli konyhában, hogyan pakolták az ételes- edényeket a kemencés tűzhelyre, és meddig ért a füst.

— A füstöskonyhát a vidéken általánosan használt, többnyire házi készítésű tárgyakkal rendeztük be — folytatja a szakszerű tájékoztatást. — A lakóház konyhájával szemben a zalai, vasi parasztudvarok jellegzetes kis melléképülete, a favágószín áll, amely egy még ma is állószalafői épület másolata.

zacska áll: a Magyarfalvá- ról származó, lenszárításra és -mosásra, -párolásra használt cseréptetős, barna falú l'enszárítö.

Hosszan lehetne még sorolni a látnivalókat. Miköz-1 ben szemlélődünk, egy iskoláscsoport kéredzkedik be a portán. A fővárosból jöttek a gyerekek, akik csak ámúlnak és csodálkoznak. Némelyikük hasonló parasztházakat eddig csak fotón látott.

Köszönet

Bíró Friderika búcsúzóul megemlíti:

— Nemcsak a múzeum munkatársait illeti az elismerés mindezért, amit itt látunk. Köszönet és elismerés jár annak a sok parasztasszonynak és parasztembernek is, akik adataikkal, információikkal hozzásegítettek bennünket a hagyományos paraszti kultúra hű rekonstruálásához.

Deák Attila

8 "<Mírinn

Ámuldoznak

A házikó közelében árnyas fák között épült fel a Vas megyei Bajánsenyéről bekerült méhes: szép faépítmény zsúppal fedve. Ettől távolabb egy szintén a vidék hagyományos portaépületei közé tartozó háMűemlék kastélyt venni ma Magyarországon nem olcsó mulatság, hiszen ezeknek az épületeknek zöme több mini negyven éve pusztul, s annak, akj ezt helyre akarja hozni, bizony mélyen kell a pénztárcájába nyúlni. Kastélyt eladni azonban jó üzletnek látszik — jönnek a külföldiek, a vállalkozók, ha szép helyen van, az ócska kastély is sokat ér.

A két — látszólag ellentmondó — kijelentés az alapja annak, hogy ispiét fellángoltak a viták a magyarországi kastélyok körül. Nem először; a 80-as évek elején, a „kastélyprogram” elindulásakor az a hír járta, hogy „bomba üzlet” hasznosítóként, felújítás fejében bérbe venni egy-egy kastélyt. Valóban jól jártak ezek a korai magyar „vállalkozók” ? — kérdeztem

Petravich Andrástól, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (nemrégiben még Országos Műemléki Felügyelőség) hatósági főosztályának vezetőjétől, akkoriban a kastélyprogram irányítójától:

— Aki életformájának választotta, hogy építi-szé- píti, lakja a kastélyt, az meg tud élni belőle. Sokan abbahagyták, mikor kiderült, hogy nem ez a gyors meggazdagodás módja. A sikeres vállalkozásnál is — amilyen a Sitkéi Felsőbüki- Nagy kastélyban működő panzió, vagy a Vas megyei Tömördön, a Chernel-kas- télyban egy keramikus házaspár alkotóháza — azt mondhatjuk: inkább a kastély járt jól. Az idei Utazás kiállításon örömmel láttam, milyen sok helyütt kínálnak az utazóknak szállást, programot kastélyokban,

0 Van jó néhány kastély azonban, melyet annak idején nem adtak ki a kezükből a téeszek, nagyvállalatok, tanácsok.

— Ezek legtöbbje sosem volt tulajdonos, csak az állam nevében kezelője ezeknek az értékes ingatlanoknak.

0 Erről a „kezelésről” megvan a véleményünk. Bátran nevezhetnénk akár „gondatlan kezelésnek” is.

— Á 650 védett műemlékből körülbelül 200-ról mondhatjuk, hogy jól hasznosították, vagyis úgy, hogy legalább nem romlott az állapota. Ritka az olyan szerencsés megoldás, mint a ftagytétényi Száraz-Rud- nyánszky-ikastélyé, mely már nem sokkal a háború után múzeum lett. A legtöbb vállalati, téesz- vagy gyermeküdülő volt, amilyen a parádsasvári Károlyikastély, az egervári várkastély, Mihályiban a Dőry- kastély. Még a kollégiumokat, egészségügyi intézményeket is megfelelő.

hasznosításnak tartottuk, hiszen ha a berendezést, a belső díszítést nem őrizték

is meg, legalább az épületre vigyáztak. A Békés megyei Szabadkígyóson, a Wenckheím-kastély dísztermében például tornaterem van, de ha összehasonlítjuk a Komárom megyei, bajnai Sándor-Metternich- kastéllyal, ahonnan csak akkor költözködött ki a gépállomás és az istálló, amikor már majdnem a fejükre omlott a tető, akkor még a tornateremnek is örülhettünk. Egyébként ez utóbbi kastély egyike annak a 650 műemléknek (nemcsak kastélyok!), melyeket jellegük, rossz állapotuk vagy különösen nagy, nemzeti értékük miatt meg akarunk tartani az állam tulajdonában.

— Ha sikerül — teszi hozzá Nagy Tiborné, aki a hivatal műemlékfelügyeleti hatóságát vezeti. — Ebben

többivel, melyek az önkormányzati törvény, a kárpótlás, a privatizáció folytán új tulajdonoshoz kerülnek majd? Beleszólhatnak sorsukba a szakemberek, vagyis a műemlékvédelem?

— Éppen ezért kapjuk a legtöbb bírálatot, sőt feljelentést is. mert megpróbálunk, a műemlékek, a kastélyok érdekében beleszólni — mondja Nagy Tiborné. — Persze hogy az ön- kormányzatok kérik a kastélyt. Azt remélik, jó áron túladhatnak rajta. De mi van akor, ha mégsem jön a pénzes vállalkozó? Hiszen nem minden kastély van az idegenforgalomba bevezetett területen, és a legtöbb iszonyatosan lerobbant. Ha nem veszik meg, akkor azok fogják védeni, felújítani. méltón használni, akik eddig elhordták a köveit is? — Nagy Tiborné kételyei őszinték. — Talán a régi tulajdonosok, őbennük reménykedhetünk.

— Jelentkeztek a Nádas- dyak, a Károlyiak. Elővásárlási joguk van a kasIme, a verőcei kastély

(Hancsovszki János felvételei)

a pillanatban ugyanis már több hónapja várunk a kormányrendeletre, mely rögzítené ennek a 650 műemléknek az állami tulajdonban tartását. Ez alatt az idő alatt azonban a mostani kezelők mindegyike tudomást szerzett szándékunkról az Állami Vagyonügynökségtől, s van idejük megtalálni a lehetőségeket, hogy mire megjelenik a törvény, már ne legyen „állami tulajdon” az, amit pedig éppen meg akartunk tartani.

Petravich András rögtön példát is mond:

— Most tudtam meg, hogy a Citadellát Is — mely Budapest egyik jelképe, és mint ilyen, az említett 650 műemlék egyike — fenyegeti ilyen veszély.

0 Ha „a hatszázötven” sorsa is kétséges, mi lesz a

A vácharíjáni kastély

télyokra, de igen nehéz lenne azt mondani, hogy ha nem akarják, tudják megfizetni; ne vegyék meg. Ugyanis milyen alapon várjuk el tőlük, hogy ők állják a negyvenéves rombolás költségeit is, miután családjuk sokszor úgy hagyta ott a kastélyt, hogy még a teríték is az asztalon volt. Az ő esetükben legalább abban reménykedhetünk, hogy a családi kötődés, a hagyományok arra bírják őket, hogy őrizzék az épületeket, azok jellegét.

0 E miatt a véleményük miatt könnyen érheti önöket a vád, hogy az önkormányzatokkal szemben az eredeti tulajdonosokat részesítik előnyben.

— Nekünk a kastély a fontos, s ha azt látjuk, hogy az önkormányzat — a kiárusításon kívül — egyebet nem tud kezdeni, vele, soha nem lesz arra pénze, hogy rendbehozza, vagy éppen az épületegyüttes kis részeinek külön eladásával teszi lehetetlenné a későbbi funkcionális hasznosítást, akkor nem pártoljuk, hogy az övék legyen. Amennyiben az önkormányzatnál fennmaradásuk, méltó hasznosításuk biztosítottnak látszik... természetesen hozzájárulunk az átadáshoz. Igaz, csak egy műemlékvédő van a vagyonátadó bizottságokban, de a miniszter — a mi hatóságunkon keresztül —• egyetértési jogot gyakorol. Egyet pedig csak akkor érthetünk, ha látunk valami biztosítékot rá, hogy a mostani rendszer nem fogja tovább folytatni a pusztítást, melyet az előző a kastélyok körében végzett.

Molnár Gabriella