Pest Megyei Hírlap, 1992. április (36. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-15 / 90. szám
Erőlevezető eszközöket a vagányoknak XXXVI. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1992. ÁPRILIS 15., SZERDA Kilencven fával több lélegzik Sikerült! Deákváron is — sóhajthattak föl a hétvégi faültetés szervezői. A feltételezettnél is többen mentek el a Fürj utca Gom- bási út határolta tömbbelsőbe az elmúlt vasárnap. Igaz, 9 órakor még nem kellett sorban állni az előnevelt facsemetékért, de negyedórával később már rá se lehetett ismerni a környékre. Beindultak az ásók, vágták a kellemetlen agyagos talajt. P Ejsza ka i légé nyböl nappali embér A helyi önkormányzati hivatal szervezéséhez tartozott, hogy a Kommunális Kft.-t megbízták. a terület előkészítésével, így a fatelepítéshez .megfelelőbb, egyenletes talajon kezdhette ásni ki-ki a maga köbméterét. Aki elérte a megfelelő mélységet, az tőzeggel tehette még „lakhatóbbá" kiválasztott facsemetéje végső otthonát, majd vízzel meglocsolhatta, amit .szintén helybe hoztak. A szisztéma, amelyet a Duna-parton próbáltak ki, ezek szerint bevált. Mindenki magáénak érzi a fákat, annál is inkább, mert jegyzik, nyilvántartják az ültetőket, akiktől a későbbiekben is gondoskodást kérnek. Azonban,- aki egyszer izzadsággal kiásott egy köbmétert. abból a ragadós földből, az biztos, meg is tesz mindent, hogy megóvja a cseperedő fát. Főleg, ha az ablaka is arra néz. Az ültetők közül sokan pedig a közelben laknak. A gazdára talált kilencven előnevelt facsemetét érdekes módon olyanok is ültették, akikről éjszakai randalírozásuk miatt inkább csak rosszat tételeztek föl eddig. Most va- gányságbóí megmutatták, képesek arra, amire ä „nappali emberek". Remélhetően, ők nem törnek derékba egyetlen fát sem, mint ahogy megtörtént ez nyolc gsefben a Duna-parton. Érről Bíró György környezetvédelmi főelőadótól szereztünk tudomást, amikor a deákvári ' akciót követően, az azt megelőző sikeréről érdeklődtünk: Mi n degyiket pótol ni fogják — Örömmel mondhatom, hogy a sétányon a fák kilencven százaléka megfogant, • ugyanakkor szomorúan vettem tudomásul, hogy nyolcat egyszerűen kitörtek. 0 Pedig ezek nem olyan vékonyka vesszők voltak már, amikkel egy gyerek is elbánik ...? — Egyáltalán nem voltak vékonyak. Csak olyan lehetett képes rá, akinek megfelelő fizikuma van, esetleg, ha többen teszik. 0 Mi lesz ezek sorsa és azoké, amelyek természetes ok miatt nem voltak életképesek? — Mindegyiket pótolni fogjuk, de már akción kívül. O így az eredeti tervek szerint lesz fásítva a Du- na-part azon része? Károkozás nélkül megmutathatják — Igen. A terv szó ugyancsak helyénvaló; megtervezett módon jelöltük ki a fák helyét Deákváron is, ahol külön ügyeltünk arra, maradjon hely a focipályának és a gyermekjátszónak — válaszolta a főelőadó. Később hozzátette: komolyan fontolgatja olyan erőlevezető eszközök telepítését, ahol a virtuskodók károkozás nélkül is megmutathatják ... —sz.— Köszönet az ellenzők hűségéért Testületi nyilatkozat a válásról A diákszövetség összejövetele A Piarista Diákszövetség váci csoportja április 26-án, vasárnap délelőtt fél 10 órakor összejövetelt rendez a helyi piarista gimnáziumban. Meghívott előadó: dr. Gánti Tibor egyetemi tanár, a Váci Múzeumi Egyesület elnöke. A CSALÁDSEGÍTŐBEN Ruhaakció Április I6-17-én ruhaakciót szervez a Családsegítő és Gondozó Központ a Roma Kulturális Központ segítségével. Az akcióra, mely minden rászorulónak szól, reggel 8 és délután 5 óra között kerül sor a váci családsegítő központ épületében a Tabán u. 28. szám alatt. A képviselő-testület 1992. április 13-án elfogadta a Vác városi választási bizottság jelentését a népszavazásról. A törvényes rendben lezajlott népszavazás bebizonyította a város érintett polgárainak józan felfogását a demokrácia gyakorlásáról. és erkölcsi vereséget szenvedtek. A képviselő-testület megköszöni a falualakítás ellenzőinek támogató szavazatait, józanságukat és hűségüket Vác városhoz. Vác város képviselő-testülete Nem hallgattak álprófétákra, akik kezdeményezésük indíttatásától kezdve; tömény demagógiával kívánták közösségüket félrevezetni. Vereségük egyértelművé válása után is erkölcsi győzelemről beszélnek, mikor a kezdeményező 92 fős aláírással szemben csak 58 támogató szavazatot kaptak. A képviselő-testület hangsúlyozza, hogy a faluszervezők várospolitikai A PEDAGöGUSKÜJBBAN Idősek élettana Ma, szerdán, a Madách Imre Művelődési Központ pedagógusklubja dr. Vajta Gábort látja vendégül. A főorvos az idősek élettanáról tart előadást és válaszol a kérdésekre. Kezdési időpont 16 óra, a program helye a 8-as terem. Vácrátóti gyerekekkel Váltó a hadjárat útján Elöl-hátul kísérőautó biztosította az éppen soros futót (Vorubszky Dezső felvételei) A sport- és a nagy történelmi eseményekre való emlékezés jól megfér egymással. Erre számos példa völt már, hogy messzebb ne menjünk, a váciak október 6-ra időzített kegyeleti futóversenye. Most, a tavaszi hadjárat évfordulóján, nem versenyezve, hanem váltóban végigfutva Tápióbicskétöl Vácig emlékeztek dicsőséges csatákra a vácrátóti általános iskola tanulói és tanárai. Tamás Miklós igazgató és Janosik György, mindketten testnevelés szakosok, találták ki, mi lenne, ha a gyerekeket beosztva, egymást két kilométerenként váltva, futnák le a két település közti 80 kilométert úgy, hogy mindig megállnak emlékezni a csaták színhelyén. Az ötletet az iskola és sok segítő összefogásával április 10-én valósították meg, amikor egy buszra szállva Tápiőbicské- re utaztak, s Hujbert Tamás történelem szakos tanár segítségével fölidézték az ott történteket. Majd egy kivételével a többiek mind buszra szálltak, s. csak két kilométerenként álltak meg cserélni. Ügy alakult, hogy a kísérő tanárok, sőt valamiképpen a végén, másfél száz méter távolságon maga a busz vezetője is futott. Az Isaszegen keresztül vezető úton Vác felé haladva a helyi rendőrőrsök Szolgálatban lévő tagjai gépkocsival biztosították a futók előtt az utat, akikhez több községben teljes iskolák csatlakoztak, amíg ki nem értek a településről. Természetesen Vácr-a érkezve is koszorúztak és a történelemtanár szavait figyelve felidézték azokat a dicsőséges napokat. A most első ízben tartott váltófutásból a vácrátótiak szeretnének hagyományt teremteni. Ezért már jó előre a jövő évet tervezik. Akkor majd egészen Komáromig akarnak eljutni, ameddig dicsőséges csatákat vívott a honvédsereg. Ekkor valószínűleg felvidéki településeken is keresztülvezet majd az útjuk. —tlczé— Kézilabda Sziporkázó váciak Az NB II-es kézilabda- bajnokság tavaszi 4. fordulójában hazai pályán aratta újabb győzelmét a váci férfiegyüttes. Váci' KSE—Pénzügyőr 32-20 (13-8). Vác, 200 néző. Jv.: Gr.indjean — Kárpáti. VKSE: Bielik 1, Pálffy 5, Flaskai 3, Nemes 4, Bognár J. 3, Serfőző"2, Mikiién 3. Csere: Danifö, Rozman- na, Rácz, Bognár L., Schof- t'er. Győzelmi szándékkal érkezett Vácra a vendég- együttes, amelyet alátámasztani látszott eddigi tavaszi kiváló szereplésük. Az utóbbi három évben a két együttes mindig nagy csatákat vívott egymással és ezeket a találkozókat rendre a váci fiúk nyerték, mindig szoros csatákban. A találkozó viszont nem ezt igazolta, mert a váciak taktikusan jól kezdtek, a találkozó első perceitől irányították a játékot és magabiztos előnnyel tértek pihenőre. A második félidőben szív porkázóan kezdtek a váciak 19-11-re elhúztak és úgy tűnt, semmi sem menti meg a vendégeket a kiütéses vereségtől. A papírforma. azonban ezúttal sem borult fél; a Vendégek feltámadtak, szorossá tették a találkozót, melyet végül is két góllal a hazaiak nyertek, legyük hozzá: teljesen megérdemelten. Összességében tehát a biztos váci két pont szinte egy pillanatig sem forgott veszélyben, viszont a következő találkozón a listavezető FTC otthonában nem engedheti meg a csapat az utolsó percekben mutatott lazaságot. Örömteli a siker, melyet emel a mutatott kitűnő, közönségszórakoztató játék. Várjuk a folytatást ... Űjabb kettős gj'őzelmet arattak a Terra SC csapatai. Mindkét csapat meggyőző, fölénnyel bizonyította felkészültségét. A felnőttek találkozóján végig sziporkázott a váci együttes, bizonyítva, hogy a két csapat nem volt egy súlycsoportban. Terra SC—Erdőkertes 41-n (20-2). Góllövők: Farkas 11, Ottó Á. 8, Borovka 5, Rácz 4, Török 4, Skultéti 2, Vargáné 2. Dóruszné 2, Szabó 1, Urkon 1, Rotter I. Ifjúsági eredmény: Terra SC ifi—Erdőkertes ifi 24-3 (13-2). Góllövők: Balázsovits 7, Veres 4, Balski 3, Kovács 3. Molnár 3, Petrik 3. Koncsek 1. A hétvégi kézilabda- programban mindössze a Forte NB I B Keleti csoportjában szereplő együttes szerepel hazai pályán mégpedig pénteken, 17-én 17 órakor, amikor is megyei rangadón a Csepel Autó együttesét fogadják. A VKSE férfiegyüttese idegenben az FTC-nél vendégeskedik, míg a Terra lányai szabadnaposak. —nyári— VÁCI HlltLAP Vác, Dr. Csáuyi László krt. 15. • A szerkesztőség vezetője: Borgó János. # Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • postacím: Vác, PL 52.2601, Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. ® Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztősegbén naponta délelőtt 9-től U-ig, valamint a váci hirdetöuouá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-töl XI óráig. A váci honvcdemlékműncl volt a cél