Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-04 / 54. szám
TERJED A DROGFOGYASZTÁS Szenvedélyek rabjai A fiatalok, közi ük is a tizenévesek körében már- már járványszerű gyorsa- Sággal terjed az egészségre ártalmas szerek fogyasztása. Érthető módon sürgető a társadalmi összefogás és a minél hatékonyabb megelőző intézkedések annak érdekében, hogy a drogokat fogyasztók száma csökkenjen, s a még „érintetlenek”, a szerek által nem fertőzöttek részére, ha kell, kampányszerű felvilágosító, megelőző intézkedések történjenek. A Drogmegelőzési Módszertani Központ és Ambulancia elkészítette ez évi képzési programját. Ebben szerepel, hogy az illegális és legális drogok növekvő kínálata, valamint a fogyasztásukkal összefüggő élettani problémák kétségtelenül nagy kihívást jelentenek hazánkban. Kutatási adatok szerint 1990- ben Magyarországon 27 ezer rendszeres drogfogyasztót sikerült eleddig regisztrálni. Tavaly az általános és középiskolák, mintegy 10 százalékában fordult elő kábítószerprobléma. Szintén az elmúlt esztendőben a felnőttlakosság 10 százaléka is kipróbált már valamilyen kábítószert. Érthető módon felmerül a kérdés, hogy vajon miként lehetne gátat szabni ennek a mind elkeserítőbb állapotnak a leküzdésére!? A kábítószergondok megoldásának Magyarországon nincsenek hagyományai. A drogok iránti kereslet csökkentésére irányuló szakmai szolgáltatások száma, amint arra a már említett intézmény felméréseiben is utalás történt, pillanatnyilag még igen kevés. A szakmai A Humán Oitóanyogtermelo és Kutató Intézet Külkereskedelmi Irodája felvételre keres: • angolul tudó export- és importüzletkötöket, pesti vagy gödöllői munkahelyre ** vámcsoportvezetöt, gödöllői munkahelyre. Jelentkezni lehet a személyzeti csoportnál, Gödöllőn, o Táncsics Mihály u. 62. szám alatt, valamin! Q (28) -20-268-as és a (28)-20-882-es telefonon. A Vecsési Önkormányzat Képviselő-tesületének határozata alapján 1992. február 1-jén megszűnt r a Vecsési Építőipari Költségvetési Üzem (Vecsés, Damjanich u. 34. 2220). Végelszámolóként Bugyi Lászlóné főkönyvelő kapott megbízást. Felhívjuk szállítóink és hitelezőink figyelmét, hogy követeléseiket a megjelenéstől számított 30 napon beiül, bizonyítékaik csatolásával, jelentsék be. HIRDETMÉNY a lakossági folyószúmlabotét kamatairól ck a költségekről Érvényes: 1992. január 1-jétől I. KAMATOK {.Betétkamatok évi nettó évi bruttó I. A lekötött betétekben elhelyezett megtakarítás összege cs annak kamata a — folyóK/.nmlu belet 17% lekötési idő eltelte után a folyós/. ámlaii kerül — lekötött belét jóváírásra. 1 lidnapra 3 hónapra 6 hónapra 21% 22,5% 24% 26,25% 28,125% 30% II. KÖLTSÉGEK. DÍ.JAK, JUTALÉKOK 12 hónapra — lekötési idő elolt felvett betétek ' 26% 6% 82,5» ■- a folyószámla terhére adott megbízások S Fttétel •*- munkabér-, illetve nyugdíj át2. Hitelkamatok évi utalással rendelkezők részere ft- folyószámlahitel folyószámla terhére adott (teljes hitcldijl 36% megbízás díjmentes — folyószámlahitel 6% • megbízás OTP-fiókok kesédéi mi kamat egymás közötti átutalásért díjmentes 3. A kamatszámítás alapját a folyoszainláa mutatkozó napi záróegyenleg képezi. 4. Ka mat elszámolás módja •> A folyószámla napi követel egyenleg* és a lekötött betétek után járó kamatösszeg megállapítana a fc i wináenkori napian napok 3*5«100 K = I») A folyószámla napi tartozik egyenleg* és a külön szerződés alapján igénybe vett folyószámlahitel utáni kamat felszámítása a — táke x % * mindeakeri napkén napek 360x100 képlet alapján történik. 5. Kamatszámítás szempontjából-- OTP Rt. fiókjainál teljesített 1 lefizetések estén a befizetés napja, postai befizetések esetén a beérkezés napja az irányadó. •*- folyószámlára történő befizetéshez adott átutalási postautalvány díjmentes •>- egyenlegértesítő másolat kérése 10 Ft — számla fedezetlensége esetén felszámított ügyleti kamat évi 38% — nyugdiját utalás esetén a ivyugdíjösszeg •rajéig, annak beérkezéséig az OTP Rt. nem számít fel ügy leti kamatot 150 Ft 4 Ft/db •- ügyfélkártya — takarékcsekk Al OTP Rt.-nak jogiban ail a kamatok él kvllafgrk Mortékát egyoldalúan módosítani. Ai új kamat Ikóltaóg) mértékét I««alább IS nappal a bevezetéat megelü/öcn napilapok utján és a pénxtárlerembao kifúggeaitett »Hirdetmény".ben kell jelenteni#. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK Rt. infrastruktúra fejletlen. A legsürgősebb feladat, vélik az egészségügyi szakemberek, a kellő számú és magas színvonalú szakemberek képzése, amelyre már az utóbbi néhány évben nagy igény mutatkozott a humán segítő szakgárda és az önkéntes támogatók körében. Az érvényben lévő drogprogram az utóbbiak szükségességét felismerve, 1988 óta szervezi programjait, és próbálja kielégíteni a szakemberképzésre jelentkező igényeket. A képzés, mint hírlik, egy -komplex rendszerbe illeszkedik. Szorosan kapcsolódnak hozzá a magyarországi droghelyzetet feltáró kutatások, az iskolákat megfelelő módszertani szakanyagokkal ellátó programok, s nem utolsósorban a drogambulancia klinikai tapasztalatai. Az 1992-es programban szerepel egyebek között narkológiaiasszisztens-, valamint felsőfokú képzés. Terveznek intenzív nemzetközi szemináriumot is a narkománok gyógykezeléséről. Gondoltak a pedagógusok bevonására, s számukra felkészítő tréning- programokat állítottak ösz- sze. A program a szenvedélybetegségek prevenciójában kívánja segíteni mindazokat a pedagógusokat, akik a 10—18 éves korosztállyal foglalkoznak. Minden bizonnyal egy új szakma kialakulását segíti elő hazánkban az úgynevezett utcaimunkás-kép- zés. A szociális munka egy olyan részéről van szó, amely a szociális intézményekből kiszorult, elesett, peremhelyzetű csoportok segítését célozza. Ez a képzés olyan középfokú végzettséggel rendelkezőknek szól, akik kellő elszántságot és képességet éreznek magukban a „keményebb", s cseppet sem veszélytelen szociális terepmunka iránt. Értesülések szerint a képzést követően a hallgatók alkalmassá válnak hajléktalanotthonokhoz. család- segítő központokhoz, vagy éppenséggel drogambulanciákhoz, népkonyhákhoz kapcsolódó utcai munkára. Ez a tanfolyam a Népjóléti Minisztérium támogatásával kerül megrendezésre. Olyan, a közösségek, s ebből következően a társadalom részéről aktív és hatékony munkára van tehát szükség a drogokat fogyasztók elleni küzdelemben, amely képes majd elejét venni ennek a iestet-lel- ket, családokat egyaránt nyomorító szenvedélybetegségnek. Gy. L. Ecser Község Polgármesteri Hivatala felvételre keres gépjármüvek (Ikarus autóbusz, IFA, MTZ, EO, DETK) üzemeltetésére főelőadót Felté'el: szakirányú végzettség, szakmai tapasztalat, vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet írásban, április 30-áig a polgármesteri hivatalban, cím: Ecser, Széchenyi u. 1. 2233. (Tel.: 161.) Munkakezdés: június 1-jén. Interjú dr. Botos Józseffel Hogyan működik a betegbiztosítás? A parlament által nemrég elfogadott társadalombiztosítási törvény szerint júliustól nem állampolgári, hanem biztosítási jogon vehetjük igénybe az orvosi ellátást. De mi lesz azokkal, akik önhibájukon kívül nem tudnak társadalombiztosítási járulékot fizetni: a munkanélküliekkel, az iskolából kikerült állástalan fiatalokkal és azokkal az idős emberekéi, akik nem szerezte k ny ugdíj jogosultságot? — kérdezte az MTI- Press dr. Botos Józseftől, az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság főigazgatójától. — Az ingyenes egészség- ügyi ellátásból egyetlen magyar állampolgár sem esik ki — hallottuk. —. A járulékfizetésre képtelen polgárokról az állam gondoskodik. Az ő biztosítási kártyájukat az önkormányzatok érvényesítik. És ez semmilyen anyagi következménnyel nem jár a településre nézve, nem az önkormányzat „kasszáját" terheli. Azt azonban szeretnénk elérni, hogy a munkaviszonyban nem állók, de jövedelemmel rendelkezők is befizessék tb-járulékukat. Elsősorban a feketemunkát végzőkről van szó. A költségvetés egyébként 2,8 milliárd forintot biztosít a rászorulók gyógyítási költségeire. Számításaink szerint ez 370 ezer ember biztosítási járulékát fedezi júliustól ez év végéig. -így az említett csoportok ellátása is megoldott. Jogcímek — De vegyük sorra: a munkanélküliek az említett módon az önkormányzatokhoz fordulhatnak. Aki pedig kimerítette a munAz érdemi piacgazdaság vállalkozói versenyszférájának nélkülözhetetlen munkaeszközét, az üzleti biztonság garanciáját jelenük a hiteles, hatályos és teljes körű céginformációk! Á két kötetben megtalálhatók az 1992. Január Í jéig a cégbíróságokon bejegyzett és a Cégközlönyben közzétett, több mint 60 OOO gazdasági táx- saaág legfontosabb céginformációi. A katalógusba kerüléséért a cégeknrk külön nem Is kellett fizetni, mert a Cégközlöny és a hozzákapcsolódó, folyamatosan aktualizált cégadatbank eleve biztosította a hitelességét, hatályosságot és teljeskörüséget egyaránt. A Cégkatalógus regionális rendezettségben. ábécé sorrendben közli a cégek legfontosabb adatait (cégjegyzékszám, cégnév, székhely, fiók- és telephely címe(l). alakulás Időpontja, alaptőke stb.j. de ezek mellett még közli azt is. hogy további céginformációkat az adott gazdasági társaságról, mely Cégköz- lönylökjben találhatnak az érdeklődök. Mindezeken túl egyedülálló hír/or ráskint közzéteszi a katalógus {budapesti és megyénkénti rendezettségben) a megszűnt cégek IDtáját is. Kijelenthető tehát a CÉGKATALÓGUS 1992. Magyarország című kiadványról, hogy MINDEN CÉG BENNE VAN (meg azok is. amelyek már megszűntek). A második negyedév elején megjelenő. kétkötetes.több mint 1500 oldalas cégkatalógus 3900 Ft-os előkalkulált áron megrendelhető. A katalógus a HÍRLAPKIADÓ Közlönyigazgatóság CÉGKÖZLÖNY Szerkesz- tőség kiadványaként a COMPANY DATA Kft, közreműködésével jelenik meg. Ezért is ajánlható a hazai és külföldi vállalkozók mindegyikének a CÉGKATALÓGUS 1992 MAGYARORSZÁG című kiadvány. MEGRENDELÉS HÍRLAPKIADÓ Közlönyigazgatóság CÉGKÖZLÖNY Szerkesztőség 1133 Budapest, Hegedűs Gyula u. 79—81. Megrendeljük a CÉGKATALÓGUS 1992, MAGYARORSZÁG című kiadványt ................................ példányban A kiadvány előkalkulált ára: 3900,— Ft A megrendelő (cég) neve: .................................... Cím (irányítószám, hely):.. (utca, házszám): Tudomásul vesszük, hogy a kiadónak visszárut elfogadni nem áll módjában. A megrendelt példányfok) ellenértékét a szállítást követő számla kézhezvétele után 8 napon belül átutaljuk. 1992. P. H. a megrendelő (cégszerű) aláírása kanélküli-segély időtartamát, automatikusan biztosított lesz. Az állástalan fiataloknak, ha családban élnek, a szülők Jogosultságán jár a gyógykezelés. Az egyedülállók, legyenek akár idősek, akár fiatalok, szintén az önkormányzatnál érvényesíthetik biztosítási szelvényüket. A családban élő öregek egyébként hozzátartozói jogon is mehetnek orvoshoz. Nem általános, de akad olyan személy, akinek nyugdíja ugyan nincs, mégis jelentős jövedelemre tesz szert, például balatoni nyaralója kiadósából. Hát nem biztos, hogy ellátásáról a társadalomnak kell gondoskodnia, mikor ő maga meg tudja fizetni a havi 1200 forintos biztosítási járulékot. Odafigyeléssel — A beteg szempontjából mennyivel lesz jobb, ha a jövőben biztosítási jogon megy orvoshoz? — Ugyanazt az ellátást megkapja, mint eddig. Sőt amennyiben sikerül megszüntetni az egészségügyben tapasztalható pazarlást, az ellátás jobb lesz. Nem biztos, hogy július elsején, de egy év múlva talán már érződik a kívánt hatás. A betegbiztosit ás bevezetésétől egyebek között azt is reméljük, hogy az emberek odafigyelnek majd, mint Nyugaf-Európában: ne maradjanak ki a biztosításból. Mert a kívül maradók számára az hátrányos. Ha ezt megértik,- akkor nem megy el senki feketemunkára a kőműves mellé, hiába ígér mesés összegeket, de nem fizet utána járulékot. Meg kell tanulnunk: a demokrácia velejárója, hogy az. egyénnek vállalnia kell a felelősséget saját magáért. — kóka — Agro-fátyolfólia, tojástálcák- és -dobozok, tojás- és csibeszállító kartonok, vitaminkészítmények, takarmány- kiegészítők, galamb- és madáreleségek, rovar- és rágcsálóirtó szerek kaphatók a FOTK nagykereskedelmi raktárában, Budapest XXII., Vöröskereszt u. 13. Nyitva tartás: 8 és 15 óra között. Tel.: 132-5724, 111-8860. Telex: 224-538. Telefax: 112-3443. 13