Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-27 / 74. szám

A Föld napja előtt Környezetmentés autók nélkül VÁCI K^tíria XXXVI. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM 1992. MÁRCIUS 27., PÉNTEK INTEREXPO A DUNAKANYARÉRT Menedzselni akarják a vállalkozókat Sokáig bizonytalan volt, hogy rendczhct-e Magyaror­szág világkiállítást. Egyesek újabb tehernek vélték az expo megrendezését, mások úgy gondolták, utat nyithat az ország felvirágoztatásához. Nos, hogy most tudjuk, lesz világkiállítás, ismét felpezsdül az élet, befektetők, ötletgazdák léptek a porondra. ÁFÉSZ-közgyúlés Beszámoló cs vagyonnevesítés A Váci ÁFÉSZ küldött- gyűlését ma tartják, 12.30 órai kezdettel, a Cemii- székház emeleti tanácsko­zótermében. Napirenden szerepel az igazgatóság és a felügyelőbizottság be­számolója a szövetkezet el­múlt évi tevékenységéről, a vagyonnevesítés, vala­mint a jelölőbizottság tag­jainak megválasztása. Kárpótlásra jogosultaknak Földalap­térképek \ kárpótlásra jogosul­tak március 30-án, hét­főn, délelőtt 10-12 óra között, délután 14—16 óra k'zött tekinthetik meg azokat a térképe­ket, amelyek a termelő- szö /etkezetek által kár­pótlás céljából Vác terü­letér. kijelölt földalapo­kat tüntetik fel. A tér­képek a polgármesteri hivatal 101. számú szo­bájában vannak kifüg­gesztve. A Kck-Lófcnvbeíi J Aranyláz Az Aranyláz együttes roekkonccrtjét hallgathat­ják ma este az érdeklődők a Kék-Lófény kulturális kávézóban. A program fél 9 órakor kezdődik, de a kávézó már előtte kinyit. Vácott születtek: Dobro- csi Ervin és Nagy Zsóka fia Martin, Duhony Attila és Farkas Krisztina lánya Ale­xandra, Dunavölgyi Gyula és Laczkó Krisztina lánya Viktória, Horváth Zoltán és Rigó Ágnes fia Norbert, Schotter György és Monori Zsuzsanna lánya Dóra, Si­mák Gábor éVAntalics An­na fia Adóm, Volentics Ist­ván és Füle Magdolna fia Martin, Kurali Ferenc és Szőke Ilona fia Árpád, Lá- di László és Körösi Teodóra fia Márk, Egri János és Győr/i Ildikó fia Norbert, Mikiién Gábor és Sógor Edit fia Gergő, Horváth Gyula és Antal Magdolna lánya Anita, Imre László és Dián Tímea fia Roland, Lajtos Mihály és Sütő Zsu­zsanna lánya Alexandra, Lakatos Attila és Fazekas Zsuzsanna lánya Beáta, Ve- rebélyi Gábor és Szilágyi Katalin lánya Boglárka, Cserés Zsolt és Berényi Ju­dit lánya Bernadett, Ka- puszta Gábor és Lukács Anna fia Márió, Karacs Péter és 3rinyiczki Ildikó l'ia Dávid. Lamár Tamás és Kozó Katalin ikergyerme­kei Gergő és Zsolt, Pobori Péter és Hugyecz Renáta fia Péter, Béltelki Károly és Kocsis Erzsébet lánya KÖZLEMÉNYEK Köszönetnyílvánítás-I Köszö­netét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a Dunai Fatömegcikkipari Válla­lat és a SKNtOR Kötöttárugyár vezetőinek és dolgozóinak, akik férjem: IXaszler József temeté­sén megjelentek, virágaikat sírjára helyezték, gyászunkban együttérzésüket nyilvánították. Felesége és gyermekei. — (102 738 1K) Dunatours ajánlatok: április 2. Bées (Helvétia ékszerüzlet), ■április 10—11. Tarvisio, május 17—13. barangolás Stájerország­ban. Jelentkezés: Széchenyi u. -14. Telefonszám: 10-950. — <102 743/1K) Idén is lesz Föld napja, méghozzá, mint rendesen, most is április 21-én, amit hazánkban és városunkban is ünnepelünk ugyanúgy, mint a világ összes orszá­gában. Az persze egészen különböző, ki mit talál ki, hogyan teszi „hasznossá” az ünnepet. Hasznossá, mégpedig a Föld, vagyis az embert körülvevő környe­zet javára. így végső soron saját magunk érdekében. Akik Vácott felelősnek érzik magukat, vagy hiva­taluk miatt is kötelessé­gük, hogy így legyen, úgy gondolták idén a fiatalok, a nagyon fiatalok lesznek a középpontban. Számukra rendeznek vetélkedőket, ahol a kérdések nyilván ar­ról szólnak, hogyan is kel­lene élnünk ahhoz, hogy a minket életben tartó ter­mészet minél sértetleneb- bül fennmaradjon. Ha elég jól felelnek a mai gyerekek, akkor nem lesz messze, hogy nem a parkőr szól rá a rongáló kicsikre, hanem — szé­gyenszemre — ők figyel­meztetnek bennünket, ha „elvesztettünk” az utcán egy-egy szemetet. Még mielőtt részletesen is elmondanánk, közölnünk kell, hogy a természet, azon belül is az elültetendő fák, nem. várhatnak a Föld nap­jáig. Márpedig szükséges — a Duna-parti után — újabb faültetés. Bíró György kör­nyezetvédelmi főelőadótól megtudtuk, hogy április 11-e az a legutolsó dátum, amikor még átültethető fa Adrienn, Bogdán Zoltán és Kulcsár Éva lánya Kitti, Krulik Gyula és Turza Ju­dit fia Gyula, Máté László és Tóth Zsuzsanna lánya Kitti, Szalay László és Szi- vák Lívia fia Norbert. Házasságkötés nem volt. Vácott haltak el: Scholos- sarik Mária Vác, Stefanik Józsefné sz. Huszár Erzsé­bet Szob, Szever Jánosné sz. Szabó Erzsébet Szoko- lya, Gyarmati József Göd, Drexler Etel Vác, Turányik Mihályné sz. Dinka Anna Sződ, Józsa Endréné sz. Herczeg Mária Vác, Mikula Jánosné sz. Ondrik Anna Ácsa, Elek Gáborné sz. Tenke Erzsébet Űrbottyán, Vojtinszki Lajosné sz. Szűcs Olga Főt, Zuckermann La­josné sz. Baran Ilona Vác, Boskó Pétcrné sz. Molnár Margit Vác, Madarász Ist­ván űrbottyán, Németh Fe- rencné sz. Tóth Erzsébet Dunakeszi, ICatyina László Vác, Takács Szilveszter Göd, Czinege Béla Vác, Horváth Károly Vác, Dan- csó Józsefné sz. Grezner Erzsébet Váchartyán, Koch Gyuláné sz. Pétéi- Terézia Vác, dr. Selmeci János Felsöpetény, Fekete Sán­dor Dunakeszi, Ónodi Ló­ránt Dunakeszi, Kucsera Vineéné sz. Kucsera Mar­git Nézsa, Babka Zsuzsanna Csővár. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. • A szerkesztőséi; ve­zetője: Borgó János. 9 Munkatársak: Dudás Zol­tán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Pf. 32.2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 6 Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, vala­mint a váci hirdetöirodá- han (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-töl 11 óráig. a végső helyére. Ekkor Deákváron a VI-os számú tömb belső területére, vagyis a Gombási út—Fúrj utca által behatárolt ud­varba kerülhetnek előne­velt fák. Kerülhetnek, mert dolgos kezek kellenek hozzá, ame­lyek kiássák az egy köbmé­teres gödröket. Ugyanúgy, mint tavaly a Duna-parton. S mint akkor, többen jöttek a város más pontjairól, most a deákváriak számí­tanak arra, hogy a folyó­parton élők közül felmen­nek Deákvárra. A rendszer ugyanolyan lesz, mint ko­rábban, vagyis egy fa, egy gazda, amit nyilván is tar­tanak majd. Tehát ha nem is ott lakik valaki, elültet­heti a saját fáját, ami pénzbe se kerül. Aztán majd elmesélheti unokái­nak, mekkora is volt vala­ha az az addigra terebé­lyessé vált fa. De addig még sok Föld napja lesz, s remélhetőleg a legjobbakra emlékezni is fogunk. Most április 21-én szeretnénk kipróbálni, mi­lyen lenne a városban autófüst nélkül. Ezért ké­rik, ne üljenek gépkocsiba. Hogy az élmény ne csak szubjektív legyen, fényké­pezni fognak, és összeha­sonlító légszennyeződési méréseket hajtanak végre. Másnap, április 22-én, a MTESZ-székház nagyter­mét foglalják el egy nagy­szabású vetélkedőre. Ezek feladatai között lesz olyan fantáziajáték, amely során azt kérik a versenyzőktől, képzeljék el a Naszály he­gyet, milyen látképe volna, ha rajtuk múlna. Továbbá plakátversenyt hirdetnek, melynek témája a szelektív hulladékgyűjtés lesz. A verseny lényege, hogy a szurkolók is segíthetnek, sőt a pontszámokba beszá­mít, kinek milyen létszá­mú csapat a buzdítóia. Dudás Zoltán lomtalanítás A Váci Kommunális Kft. folytatja a megkezdett lom­talanítást. Az V. körzetből március 30. és április 6. között viszik el a konté­nerekbe kitett tárgyakat. Az V. körzetbe ezek az utcák tartoznak: Bokor u. közep>e, Gyökér u. közepe, Szirom u. közepe, Lomb u. közepe, Ág u. közepe, Bim­bó u. közepe, Berkes u.— Kökény u. sarok, Berkes A. u. eleje, Sövény u. ele­je, Sövény és Kökény u. sarok. Eladó első emeleti, 2,5 szobás lakás. — Érdeklődni: Nándori, Vác, Csányi üt 88. (Földvári tér), (101 1(16 2K) _________________ Sü rgősen eladó ház, 480 négy­szögöles telekkel. Id. Csepregi András, Vác, Ambró Ferenc út 34, (101 113/2K)__________________ Vá c kútvülgyben 3820 nm-es, bekerített telek, kúttal, pincé­vel eladó vagy nyugati gépko­csira cserélhető. Érdeklődni: Vác, Mária utca 43. (102 742/2K) Vác belvárosában 180 nm-es, háromszintes társasházi lakás, 60 nm-es garazs (műhelynek alkalmas), igényesnek eladó. Tetőtér beépítve, gázfűtés, te­lefon, parabolaantenna van! Érdeklődni: 06-(27)-13-835. — (102 187/2K)_______________________ Veszek használt, öreg bútort. Vác, Postafiók: 88. 2601. — (102 723/1K)______________________ Ki smaroson 200 n.-öles, belte­rületi építési telek eladó. Ér­deklődni: 06- (27) -10-605-ös vagy 06- (27) -12-983-as telefonszámon, 13 órától. (102 747/2K)___________ Vá c belvárosában üzlethelyiség bérleti joga átadó, berendezés­sel együtt. Érdeklődni: 06-(27)- 52-011-es telefonszámon, dél­előtt. (102 193/2K) A város és a Dunakanyar lakossága még egy utolsó lehetőséget lát arra, hogy a Duna bal partján a világ- kiállítás kapcsán megin­dulhat az idegenforgalom, megismertethetik az érté­keket az ország másik felén élőkkel, s az ide ellátogató külföldiekkel. A közelmúltban nyílt meg Csatamezön a vámud­var szomszédságában az Inlerexpo-iroda, amely az 1996-os világkiállítás előké­szítésében vállal szerepet: a Dunakanyar értékeinek be­mutatását, fejlesztését tűz­ték ki célul. Az iroda me­nedzserével, Przymuszala Albinnal beszélgettünk el­képzeléseikről. — Mi adta az ötletet az iroda megnyitására? — Amikor az expo meg­rendezése „zöld utat” ka­pott, beszélgettünk bará­taimmal aról, hogy a világ­kiállítás milyen lehetőséget teremthet arra, hogy a Du­nakanyar fejlődését fellen­dítsük. Persze előzőleg ér­deklődtünk a városban, vannak-e olyan vállalko­zók, akik a világkiállítás előkészítésébe már bekap­csolódtak, ám úgy láttuk nem mozdul senki. Szerin­tünk most kell elkezdeni a szervezést, mert rövid az idő annak az elmaradottság­nak a behozatalához, me­lyet a város és a környe­ző települések elszenved­tek a vízlépcső építése kap­csán — mondván, mindent megkapnak, ha az erőmű felépül. Tudjuk, nem így történt, s most hátrányos helyzetbe kerültek a Duna­kanyar települései. Meg akarjuk mutatni, hogy nemcsak Szentendré­ből all a Dunakanyar, ha­nem van egy másik oldal is. Mi szeretnénk megmu­Váctól északra működő betéti társaságok, kft.-k, magánvál­lalkozók részére számviteli fő­iskolát végzett, gyakorlattal rendelkező könyvelő könyve­lést vállal. Leveleket ..Vállal­kozó" jeligére, a váci hirdető­irodába (Jókai utca 9.) kérem. (102 717/1K) ________________­A 204. Számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet és Szakközép- iskola (Vác, Temető u. 8.) házmestert alkalmaz. Az állás betöltéséhez cserelakás szüksé- gesl (102 729,13K) _________________ A 204. Számú Ipari Szakmun­kásképző Intézet és Szakközép­iskola (Vác, Temető u. 8.) tan­műhelyi termékeiből 1992. már­cius 30-töl április 3-ig, április 21-től április 30-áig kiárusítást tart. Kedvező áron vásárolha­tók: nyílászárók, elfekvő vas­anyagok. törülközők, konyha­ruhák, férfiingek és flanell- blúzok, valamint flaneliruhák és -kötények. (102 730/3K) 3 szobás családi ház eladó. Ipari áram, telefon bevezetve. Vác, Hattyú u. 38. Telefonszám: 06-27-771. (101 G16 2K)____________ Sz entendrei butik németül, an­golul beszélő eladót felvesz. Tel.: 135-3953. (102 665/1H) tatni a Dunakanyar eme gyöngyszemét is, Budapest­től egészen Esztergomig. Koordinálni, menedzselni akarjuk a vállalkozókat az expo előtt, alatt és utána is, legalább egy esztendeig. S ha már a tevékenységek beindultak, a magunk elé tűzött terveket meg tudjuk valósítani, akkor az már magától is hozza a tőkét, a pénzt a városnak. — Keresték már önöket vállalkozók? — Sokan kerestek már meg vállalkozók, ötletgaz­dák, köztük orvosok is. Gazdasági vállalkozóként lépünk a színre. Miként le­het bevételünk? Ha egy vállalat vagy bárki meg­keres, éves tagdíjat fizet, egy bizonyos összeget. Pél­dául ha valaki hoz 5 mil­liárdos üzletet, annak ter­mészetesen az évi tagdíja több, mint annak, aki azt szeretné, hogy nyissunk va­lamilyen tevékenységre irodát. Ám csak olyan üz­letet hozunk a városba, amiből haszon is szárma­zik. Gondolok itt egy jachtkikötőre a Gombás­patak torkolatánál. Jelen­leg ott már van sportcent­rum, ennek továbbfejlesz­tésére is sor kerülhet, ter­mészetesen, minden elkép­zelést a város vezetésével megbeszélünk. — Propagandamunkát is felvállalnak? — Természetesen, a be­Az orvosi ügyelet a váci egészségügyi alapellátás központjában található (Vác, Dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szolgálatokat a 11-525 és a 10-079-es tele­fonszámon lehet hívni. Orvosok a városiak szá­mára mindennap tartanak ügyeleti szolgálatot. A városkörzetiek számá­ra jiénteken, szombaton és vasárnap van ügyelet. Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap van. Az ügyelet helye szin­tén az egészségügyi alap­ellátás épülete. Dunag-t-ngye filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): március 27-től 29-ig, pén­tektől vasárnapig, este fél 6 és fél 8 órakor A bárá­nyok hallgatnak című ame­rikai bűnügyi filmet vetí­tik. Rendezte Jonathan Demme. Főszereplők: Jodie Foster és Anthony Hopkins. — Témája: Többszörö' gj'ilkos után nyomoz az FBI és a rendőrség. A Buffailo szedett tagdíjakból hazai, külföldi propagandát is szeretnénk kifejteni. Ez vo­natkozhat a tőkebefektetés­re, kirándulásokra, lehet zenei, művészeti kiállítás vagy műemléki jellegű. Ez utóbbiak másodlagos té­nyezők, de mi nem is az elsődleges hasznot vettük figyelembe. Kapcsolatot tartanánk ezekkel az in­tézményekkel, és a befolyt haszon bizonyos százaléka jutna az irodának. — Kimutatható ez a be­vétel? — Igen, mert tegyük fel, egy utazási irodával közö­sen szervezünk kulturális hétvégét, akkor kimutatha­tó a bevétel. Egy zenei fesztiválnál gondolok a külföldiek bevonására is. Ezeket az eseményeket csakis a Dunakanyarra szerveznénk. — Tegyük fel, hogy Kosáról vagy Kádról felke­resik önöket vállalkozók, ötletgazdák, őket is szíve­sen fogadják? — Természetesen, ezek a községek is beletartoznak a város vonzáskörzetébe, őket sem küldjük el. Egy- egy terv megvalósításához, kivitelezéséhez a környék­beli iparosok részvételére is számítunk. Azok részére, akik komolyan gondolják az exjiót, itt a Dunaka­nyarban, első lépésként szerveznénk egy tanul­mányutat a spanyolországi világkiállításra. Hangsú­lyozni szeretném, minden­kit szívesen látunk iro­dánkban, nem vetünk el semmilyen ötletet sem. Halász Erzsébet Fogászati ügyelet: szom­bat-vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart, szombaton dr. Bíró Elemér, vasárnap dr. Jusztusz Adél rendel. He­lye: Cházár András utca 17. Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombat- vasárnap dr. Demetrovics Pál, Szokolya, telefon: 75- 055. A déli körzetben szom­bat-vasárnap dr. Jakab László, Sződliget, telefon: 52-176. Bilinek nevezett elmebeteg tettes áldozatai fiatal, mo- lett lányok. Egy pályakezdő, fiatal nyomozó bukkan a gyilkos nyomára ... Hétfőn és kedden szün­nap. ■ Anyakönyvi hírekb Váci apróhirdetések Orvosi ügyelet

Next

/
Thumbnails
Contents