Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-27 / 74. szám
NAGYKŐ R XXXVI. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM 1992. MÁRCIUS 27., PÉNTEK Fegyverekre szóló engedély Nem is olyan egyszerű Amikor pár éve az államigazgatási szervek is felhívták figyelmünket, törődjünk többet személyes védelmünkkel, kicsi hazánk polgárai közül sokan megijedtek. Mindjárt a múlt századi vadnyugat jutott az eszükbe, és sietősen elutasították az egyéni felfegyverkezés felajánlott lehetőségét. Aztán gyorsan el is ült az önvédelmi fegyverek tartása körüli vita, győztek a békésebb lelkületűek. Egy időre. EMBERI JOG Mert a rendszerváltás után az új jogrendszerben éppolyan természetességgel iktatták be az önvédelmi fegyverek tartásáról szóló rendeleteket, mint bármi mást, s ezzel — bizonyos alapvető feltételek megléte esetén — bárki jogszerűen rakhatja tele zsebét stukkerral, gázpisztollyal. Egyetemes emberi jogról van szó, amely érvényes Colorado hegyei között éppúgy, mint újabban a Kárpát-medencében. A jelek szerint kevesen élnek állampolgári jogukkal, legalábbis sokkal kevesebben, mint amit a zavaros közbiztonság állapotában feltételezhetnénk. Tudniillik, az engedélyekhez nem is olyan egyszerű hozzájutni. Mondhatnánk, majdnem olyan körülményes, mint a jogosítvány megszerzése. És persze erősen pénzszagú. A fegyvertartási kérelmeket az illetékes városi rendőrkapitányságokon és a megyei főkapitányságokon bírálják felül, illetve adnak segítséget az enge- délyeztetési procedúra bonyolításához. Amint Nyilca Mihály főhadnagytól, a városi rendőrkapitányság igazgatásrendészeti alosztályának vezetőjétől hallottuk, nálunk az országos kereslethez mérten jó közepesnek mondható az igény a saját fegyverekre. Persze ez az állítás úgy igaz, ha a vadászokat is a fegyvertulajdonosok, -kérelmezők közé soroljuk. Az úgynevezett marokfegyverekre. tehát a valóban csak önvédelmi célból tartott pisztolyokra viszonylag kevés engedélyt adtak ki eddig. — Hozzátenném, hogy teljes körű adataink nincsenek a nagykőrösi fegyvertartási engedéllyel rendelkezőkről, ugyanis a lőfegyver kategóriába tartozó pisztolyok engedélyezését a megyei kapitányságon bonyolítják — mondja Nyika Mihály. — Az összes többi, tehát a vadászok és sportolók golyós és sörétes puskáinak, valamint a gáz riasztó pisztolyokkal kapcsolatos teendőket, legalábbis azok egy részét, itt helyben intézhetik ügyfeleink. ÚGY HÚSZÁN — Gázpisztolyt hányán igényeltek eddig Kőrösön? — Nagyon kevesen, úgy 20 személy körül van azok száma, akik engedélyhez jutottak. Ügy gondolom, ennél nagyobb nem lehet a golyós pisztolyok aránya sem. — Kik juthatnak fegyverhez, és milyen indoklást vesznek figyelembe? — Nos, vannak foglalkozások, státusok, amelyek révén eleve jogot formálhat rá az illető. Ügy — mondjuk — a polgármestertől felfelé nincs szükség az indoklásra, de gyakorlatilag néhány soros megokolás elegendő bárki más részéről is. — Mik a feltételek? — Mindenekelőtt fontos a 18. életév betöltése, a büntetlen előélet. Ha mindez rendben, következhet az orvosi vizsgálat, annak utána, ha egészséges az illető, 1000 forint illeték befizetése mellett kérelmezheti az engedélyt. Ha marokfegyvert akar, akkor 3 ezer forint az illeték. Ezután ha kéri, ellátjuk a szükséges irodalom jegyzékével a vizsgára való felkészüléshez. A vizsgáztatás Pesten folyik, és elméleti, valamint gyakorlati részből áll. Meg kell hagyni, nagyon szigorúak a követelmények, de nem reménytelen. A tapasztalatok szerint a körösi ,*í:%Á vvr-: / agg? v*' Nagykőrösi apróhirdetések Nagykőrösön, az OTP felett 3 - szoba + étkezős, erkélyes, . klímás lakás garázzsal eladó. Telefon: (20)-50-127. (99 950 3K) Fűtött ikergarázs vállalkozás céljára kiadó. Nagykőrös, Bárány utca. Érdeklődni, teiefonon: 50-127. (101 369 1K) _______ Gy ári, 3 fázisú betonkeverő eladó. Nagykőrös, Balaton u. S:>. (102 2217ÍK)______________ Bá rány utcában földszintes, 2,5 szobás, tehermentes lakás eladó. Érdeklődni: dr. Czira Enikő 50-244, Barcsai u. 4. — (102 645/1K) ________ Ta nya eladó a Tázerdőben, beköltözhetően. Víz, villany van. Állattartásra és kertészkedésre kiváló, sok melléképülettel. Érdeklődni: Nagykőrös, Toldi u. 20. (102 220/2K)___________________ Kü lön bejáratú szoba-konyha kiadó. Fodor János, Nagykő- rös. Dohány u. 2. (102 225/1K) Nagykőrös, Tázerdei u. 25. számú családi ház eladó. Érdeklődni 19. szám alatt. (102 628,1K) Eladó Pálfájánál 800 n.-öl zártkert (szántó, szőlő, piszkés). Szerszámoskamra, víz villany van. Trágya a helyszínen. 24 éves kis Polskit beszámítok. Érdeklődni: Nagykőrös III., Thököly u. 9. (102 614 1K) Tervezés! Kustár Tamás építésvezető. Nagykőrös, Jósika u. 4. (101 347/2K)___________________ 210 literes, jótállásos Lehel hűtőszekrény eladó. III., Tüzér U. 20. (101 349 2K) Nagykőrösön, a Bárány utcában fűtött ikergarázs vállalkozás céljára kiadó. Telefon: (20)- 50-127. (99 952 3K) Kertes ház eladó, Nagykőrös, Kőrisfa u. 12. Dupla házhely a Kárpát utcában. Érdeklődni: 5l-084-es telefonon vagy Mátyás u. 16. alatt, a helyszínen, hétfőn, szerdán 13—14 óra kö- zött. (100 753,2K)_________________ Eladó Nagykőrös, Gyopár u. 5'A, I. 4. alatti lakás. Érdeklődni a helyszínen. (100 757/2K) polgárok többsége sikerrel vette eddig az akadályt. Az eredményes vizsga után állítjuk ki az engedélyt, minekutána beszerezheti az illető a kérdéses fegyvertípust. Egy valamirevaló gázpisztoly nemigen kapható 10 ezren alul. LÉGPUSKÁK — Mi a helyzet a légfegyverekkel? Ezekhez is szükséges engedély, netán vizsga? — A rendelkezés szerint a minimálisan 7,5 joule csőtorkolati energiávaLren- delkező légpuska minősül fegyvernek. A gyárilag beállított puskáknál ez az érték ennél kisebb, tehát csak manipulálással lehet a lövedék erejét fokozni. Így például egy boltból vásárolt légpuskához elvileg nem kell engedély. Használatának szabályait természetesen ismerni kell, s nagyon lényeges, hogy csak magánterületen, mások épségének veszélyeztetése nélkül használható. Tehát tereken, utcákon lövöldözni velük szigorúan tilos. My. J. Mozi Március 27-én a nagyteremben: Esernyőtrükk. Szinkronizált francia vígjáték. Előadás 6 és 8 órakor. A nyársapáti művelődési házban: Visszatérés a Kék lagúnába. Színes, szinkronizált amerikai film. Előadás 6 órakor. BiblhJÓník, szentmisék Egyházi hírek Istentiszteletek március 29., vasárnap 8.30-kor Ko- csér (Kossuth L. u. 5.), Pintér Gyula, 9 óra Sz. Warga- iskola (Batthyány u. 7.) Farkas István 9 óra: Er- zsébet-iskola (Hunyadi utca felőli bejárón át közelíthető meg) Fodor Ferenc. 10 óra: gyermek-istentisztelet (Szolnoki út 5.), Fodor Ferencné. 10 óra: templom, Fodor Ferenc. Keresztel: Pintér Gyula, 10.30-kor: nyársapáti iskola (József A. u. fi.). Farkas István, 11.15: Kopa-iskola (Szolnoki út 65.j, Pintér Gyula. 18 óra: templom, Farkas István. Ezúton is kérjük híveinket, hogy óráikat már március 23-án, szombaton este állítsák egy órával előbbre, a nyári időszámításnak megfelelően. A nyári időszámításhoz igazodva, néhány esti istentisztelet és bibliaóra időpontja is megváltozik. Bibliaórák. Április 1., szerda 17 óra: Kopa-iskola (Szolnoki út 55.), Pintér Gyula. 18.15: Kőcser (Kossuth u. 5.), Pintér Gyula. Április 2. csütörtök 18 óra: Kálvin terem (Szolnoki út 5.), utána keresztelői megbeszélés, Farkas István, öreg-fiatalok bibliaórája (Szolnoki út 5.), Farkas István. Április 4., szombat IC óra: Ifjúsági bibliaóra (Szolnoki út 0.) Fodor Ferencné. Hétvégi hálaadó isten- tisztelet. Április 4.. szombat, 18 óra: templom, Fodor Ferenc, az istentiszteletet követően a Kálvin teremben (Szolnoki út 5.), presbiteri bibiiaóra lesz, melyet Fodor Ferenc tart. Kérjük a presbitereket, hogy a 18 órai istentiszteleten találkozzunk. ★ A nagykőrösi római katolikus templomban március 28-án, szombaton reggel 7 és' este 7 órakor lesz szentmise, vasárnap pedig reggel 8-kor és 10 órakor, valamint este 7 órakor, közben délután 2 órakor Nyársapáton az iskolában nagyböjti elmélkedés lesz. Hétfőn reggel 8-kor, kedden este 0-kor, szerdán vgyancsak este 6-kor szentmise, illetve ezt megelőzően fél G-kor közös lelkiKivclelcs ajánlat március 31-éig SZÁMOLJON! Ez az akció sok pénzt érhet önnek! 100 000 forintot takaríthat meg a cseréve! — 1 000 000 forintot nyerhet az új Renault-val! RENAULT OLIMPIA-AKCIÓ, különleges feltételekkel. OLIMPIAI MODELLEK R-5, R-Clio, R-19 TR, TS, TD, GTD, J R-19 Chamade TR, TS, TD, GTD Hárman visszanyerik az autó árát! KIZÁRÓLAG KECSKEMÉTEN: 3 évesnél nem idősebb Renault-ját a legkedvezőbb módozattal ÜJ RENAULT-RA CSERÉLHETI! RENAULT KECSKEMÉT Vevőszolgálat: Május 1. tér 6. Tel.: (76)-46-939. Alkatrészből!, szerviz: KiOR!ON!i\ Bakony u. 2 B. mXBSsTr*™ Tel.: (76)-24-469. SoSMái Renault-szerviz: Korsós József, Nagykőrös, Fi lő a. Tel.: (20)-50-103. RENAULT, a magyar olimpiai csapat hivatalos támogatója ismeret-vizsgálat és gyóná- si alkalom lesz. Gyóntat Veszprémi Tibor piarista atya. Csütörtökön kivételesen reggel 8-kor, pénteken reggel 8 és este 6 órakor, április 4-én szombaton reggel 7 és este 7 órakor, vasárnap reggel 8-kor, 10- kor és este 7 órakor, valamint Nyársapáton délután 2-kor lesz szentmise. Április 4-én, szombaton délután 4-kor a Konstantin katolikus iskola volt nevelőit és diákjait várják szeretettel találkozóra a templomba. SíÍNHÁZ Március 27-én a Kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órakor: Szent Iván-éji álom. Ódry Árpád-bérlet. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban este 7 órakor a Kecskeméti tavaszi fesztivál keretében: Nemzetközi „Bohém" ragtime- dzsessz találkozó. TANÍT OKLPZO A szép világa A református tanítóképző intézetben folytatódik A szép világa című előadás- sorozat. Április 1-jén, szerdán délután 5 órakor kezdődik dr. Kovács András (Juhász Gyula Tanárképző Főiskola) Szép az irodalomban című előadása. KTV, Lénia Műsorétlap A reklámról láthatnak érdekesnek ígérkező műsort a Kecskeméti Televízió Zsebrcmegy című adásában pénteken, március 27-én, este 9 órai kezdettel. Hétfőn 19.15, illetve 21.15-kor van torpedójáíék, a telefonszáma (76-29-556). A tévé műsora a szokásos rend szerint alakul. A Lénia hálózatában az önkormányzati műsor vasárnap 14 órakor kezdődik, iskolások művészeti szemléjéről számolnak be. Sporthíre ki Izgalmak, küzdelmek Az idegenben sorra került NB III-as csapatbajnoki tekerangadón a jó pályán dőltek a bábuk. Szoros találkozón az össz- fa döntött. Szanki Olajbányász—Nk. Mészáros Tsz SK 5:3 (2539-2512 fa). A temetőhegyi pályán sorra került városi Téli Kupa-csapatverseny 13. fordulójában a kocsériak újabb rangadót nyertek, s ezzel megerősítették vezető pozíciójukat. Arany Mg. Tsz—Gépgyártó Kisszöv. 6:0 (933-579 fa), Ceglédi Vemisz—Platánfa Büfé B 6:0 (902-485), Platánfa Büfé A—Toldi Kollégium 4:2 (782-772), Mészáros Tsz SK ifi—PVCSV barátságosan, Kocsér—Vertikum Kft. 4:2 (847-843), Mészáros Mg. Tsz —Toldi Pedagógus 6:0 (941-0), Tormás—Tanítóképző 6:0 (799-0) és Volánbusz—Konzervgyár 4:2 (835-804). A 14. fordulóban többnyire biztos győzelmek születtek. Vertikum Kft.—Platánfa Büfé B 5:1 (843-818), Ceglédi Vemisz—Platánfa Büfé A 5:1 (937-850), Arany Mg. Tsz—Mészáros Tsz SK ifi barátságosan, Mészáros Mg. Tsz A—Gépgyártó 5:1 (856-643), Volánbusz—Toldi Kollégium 5:1 (911-432), Tanítóképző— Toldi Pedagógus 6:0 (693-0), Kocsér—Tormás 4:2 (835- 306) és Konzervgyár— PVCSV 4:2 (837-780). A kocsériak a hátralevő mérkőzések eredményeitől függetlenül már a dobogó legfelső fokára állhatnak. A végső 2—6. helyezések pedig csak az utolsó fordulóban dőlnek el! A Kocsér Kupa-csapatversenyen, a névadó község Boros büféjének kétsávos pályáján, az 5. hétvégi fordulóban: Nk. Mészáros Tsz SK B—K. Fidesz 6:0 (912-757), K. Szinkron—K. Szabadság u. 92. 4:2 (748-722), Nk. Vertikum Kft.—Nk. Arany Mg. Tsz 4:2 (888-861), Nk. Mészáros Tsz SK A—K. Boros Büfé 5:1 (846-790) és K. Halacskák—IC. Nyugdíjasok 6:0 (907-636). A Mészáros Tsz SK B vezet a Halacskák (10—10 pont) és a Mészáros Tsz SK A (8) előtt. FOCISULI Meszes Miklós testnevelő tanár és Bogdán Béla sportkedvelő szülő elgondolása az, hogy egészen fiatal korban kell megismerkedni a labdarúgás alapjaival. Hiszen a világ minden tájához hasonlóan Kőrösön is lehetnek és vannak is tehetségek. A helyi, 6—12 éves korú gyerekeknek focisulit szeretnének létrehozni — városunk labdarúgásának előbbre lépésé érdekében is. Az érdeklődőket szeretettel várják. SPORTNAP Nagykőrös város is részt vesz a Challenge Day (a Kihívás Napja) nemzetközi sportjátékon, március 27-én, azaz ma. Reméljük, hogy a nagy szervezést igénylő megmozdulás sporteseményein sokan ott lesznek városunkért is. S. Z. KÖZLEMÉNYEK Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik felejthetetlen feleségem és drága édesanyánk, Nagy Ferencné temetésén részt vettek, öt utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban velünk éreztek. A gyászoló család. — (102 638/1K) Magánügyvédi irodámat március 30-án, hétfőn 8 órakor megnyitom, Kecskeméti u. 8. alatt. (Cégalapítás, válóper, okiratkészítés, jogi képviselet.) Az ön sikeréért dolgozom! Dr. Fülöp Tibor. (102 640/1K) Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a közeli és távoli rokonoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, a klubtagoknak, volt barátainak, akik szeretett férjem, édesapánk, testvérünk, id. Balogh Sándor temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. (102 222/1K) NAGYKÖRÖS! HÍRLAP Nagykőrös, Széchenyi tér 17. 0 A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Mikíay Jenő. @ Postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-398. e Hirdetésfelvétel: kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. & Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk.