Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-24 / 71. szám
Adó- És ingaílan- r.yilváníartás Számítógépes programok Még tavaly ősszel írtunk arról, hogy a SYSTEMAT1X Információs Rendszerek Kft. központi irodáját Veresegyházról Vácra helyezte át A kft. 51 százalékos magyar és 49 százalékos osztrák részesedéssel működik, feladata a Mannesmann Kienzle információs rendszereinek, szoftvereinek a magyar gazdasági és jogi viszonyokra történő adaptálása, magyar nyelvre fordítása, valamint a cég hardvereinek értékesítése. Akkor, amikor a kft. ügyvezető igazgatójával. Varga Lászlóval beszélgettünk, megtudtuk: ha megismerik a környék igényeit, várható, hogy bővítik szolgáltatásaikat. — Ezt a közelmúltban meg is tették, hiszen ma már vállalkoznak személyi számítógépes kategóriájú rendszerek kiépítésére is. így többek között raktározási, számviteli programok, adatbázisok, vezetői információs rendszerek kifejlesztésére. — Megtervezzük a hálózatot, felmérjük a vállalat helyzetét, igényét és javaslatot teszünk korszerűbb szervezeti és működési formára — tudtuk meg Varga Lászlótól. — A második félévben tanfolyamot szeretnénk indítani kisvállalkozóknak; megtanítjuk a hagyományos könyvelésben jártas alkalmazottaikat a számvitel számítógépes feldolgozására. A SYSTEMATIX Kft. készített olyan programokat is, amelyek a polgármesteri hivatalok munkáját köny- nyíthetik meg. Kidolgozták ugyanis a hivatalokban használható adó- ingatlan-, és szemétdíj-nyilvántartás rendszerét. így nemcsak az ipari üzemek igényeinek tudnak megfelelni, hanem a kisebb egységek, vállalkozók rendelkezésére is állhatnak. II. E. Mesterségek Egy kemence körül Amikor a mindennapi kenyérre gondolunk, nem látjuk magunk előtt azt az óriási keverőteknőt, amelyből újra és újra kibuggyan a tészta; a fehér ruhás pék körbejárja, s bátran húzva rajta egyet, föl-fölhajtja a tetejére. Sokkal inkább a melegre, ami olyan ropogóssá pirítja a cipó héját. A péké eredendően éjszakai mesterség. Aki erre adta a fejét, hozzászokott a fordított világhoz. Hozzászokott? Nem lehet azt megszokni! Ha nem sajnálnák rá az időt, húsz órát is végig tudnának aludni két műszak között. De nincs mit tenni, a friss kenyérre, péksüteményre reggel van igény, és a pékek ebből élnek. A Fekete utcai apró kis üzem előtt már hosszú évek óta este kilenc óra tájban is megjelennek a vevők, azok, akik a frissiben kisült forró tésztába mániákusan szeretnek beleharapni. Viola György, Hegyvári Győző és Bokros István, akik összeszokott csapatként ügyesen egymás kezére dolgoznak a Hu- gyecz-pékségben, ezt ; íj tudják. Az ajtó mindig nyitva áll, s ha van már miből, azonnal ki is szolgálnak. — Mi soha nem nézzük a tévét — újságolta egyikük tárgyilagosan, miközben a túlcsorduló tésztásüsttel bíbelődött. A többieknek nem volt hozzáfűznivalójuk, sorba nyújtották a már kész, finom pékárunakvalót. Amikor, mint egy óriási palacsintát, megkenték kakaós cukorral és összetekerték, derült ki, ez nem lehet más, mint az ízletes kakaós csiga. Hamar föl is szeletelték és tálcára kerültek. Ezen tolják majd be a gőzkemencébe. Amint a bukták is készen voltak, a kemence hőmérséklete is elérte a szükséges 200 Celsius körüli értéket, a több méter hosszú nyelű lapáton sorFalugyűlés Kismaroson T or nacsarnok befejezés, temetőátalakítás Zsúfolásig megtelt a kismarost községháza nagyterme a falugyűlésen, ahol Orosz János polgármester adott ismertetőt az idei költségvetésről és fejlesztési lehetőségekről. Ezután a BörzsönyCom Rí. ügyvezető igazgatója hosszasan fejtegette telefonfejlesztési elképzeléseiket. A hallgatóság igazán Bogárdi Zoltán fórumán mutatott aktivitást, amikor a szövetkezeti és kárpótlási törvényhez kapcsolódóan tették fel kérdéseiket. Orosz János polgármester részletesen felsorolta az idei költségvetés bevételi, illetve kiadási tételeit,' majd két fő témát emelt ki. Az egyik lényeges beruházás a tornacsarnok befejezése. Éz annak függvénye, hogy mikor számíthatnak a pályázat útján kért támogatásra. Amint megérkezik a pénz, elkészülhet a padozat, s átadhatják rendeltetésének a csarnokot. Remélik, erre az eseményre májusban már sor kerülhet. A közvéleményt is foglalkoztató téma a temető kérdése. A polgármester elmondta: a temetőnél szükség van kisebb átalakításra, bővítésre, ez esetben még 6-0 évig használható. Üj területek kijelölésére ugyanis, pénz hiányában, egyelőre nincs módja a községnek. Orosz János reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben a település gazdálkodásában előrelépés történik, s a parlament által elfogadott támogatások által nagyobb lehetőség nyílik a fejlődésre. (Halász) KÖZLEMÉNY Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk a Jávorszky Ödön Kórház II. belgyógyászat orvosainak és ápolónőinek áldozatos munkájukért, valamint a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik szeretett halottunk: özv. Haffner Józsefné temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Szunyogh Péter és családja. (102 191/lK) VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. O A szerkesztőség vezetője: Borgó János. © Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. O Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 1U-095. Telex: 282 297. O Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig, o Hirdetésfelvétel a szerkesztősegben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdetöirodá- bau (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. ban egymás után bekerültek a forróságba. Aki teheti, mert van egy szusszanásnyi ideje, iszik egy korty vizet, sőt, bármilyen hideg van, egy szál „gatyában” kiáll hűsölni a műhely ajtajába. Nem örülnek az ízületek, gondoltam, de aztán fölvilágosítottak: már volt idejük megedződni. A kenyér készül legutoljára, s amikor az is elkészül, és a friss áru a szállítókhoz kerül, öltözhetnek és térhetnek haza a mesterek. Akik egyébként nem egyszerre hagyják el az üzemet. A munkafolyamatok beosztása miatt lépcsőzetesen végeznek. A mese mintájára mondhatnánk azt is: az egyik megdagasztja, a másik meggyúrja, a harmadik kisüti, a negyedik elszállítja, és az az icipici vevő, aki mi magunk vagyunk, mind megeszi. És ez az icipici mind frissen, melegen szereti, ha csak teheti. Hugyecz István, a tulajdonos azonban szégyenlősen bevallotta, az ő családjának valahogy sosem jut ilyen. No igen, a suszternek lyukas a cipője. Ez érthető, de hogyan fordulhat elő? Széttárja a karját, talán maga se tudja, válasz helyett még szégyenlőseden elárulja, olyan is előfordult, hogy boltban vettek kenyeret. No, lehet, hogy szép mesterség ez, de a családot nem irigylem! —s. —n. VÁCI XXXVI. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1992. MÁRCIUS 24., KEDD Az országosnál is kedvezőbb arányok A csecsemőhalál egyre jobban hátrál Egy falusi asszony neves orvos rendelésére, mert gyermeket szeretett volna optimális körülmények között, a fogamzást hajlamot erősítő szert szedett. Rosz- szullétekor derült ki, már több hónapos terhes. A következmény csecsemőhalál. ESETRŐL ESETRE Másvalaki szándékosan nem jelentkezett terhesgondozásra, helyette természetgyógyászhoz járt terhessége korai szakaszában, Jegyzet Ipse-létből ébredve Kezdünk felemelt fejjel belépni a hivatalokba. Nem úgy, mint Kornis Mihály színdarabjának egyik epizódszereplője, Ipse. A Halleluja játékszínbeli előadásának meliékalakja a szerző számára fontos eszköz volt, amikor — még benne élve — kritikát mondott elmúlt rendszerünkről, amely igyekezett alattvalókká kicsinyíteni bennünket. Szerencsére akkoriban kevés dolgom volt hivatalokban, de ahhoz elég, hogy saját bőrömön is érezzem egy „ipse” vagyok a sok közül. Megdöbbentett, amikor nemrégiben szagoltam bele egy ilyen iroda levegőjébe, hogy az ipséknek egyénisége lett vagy csak nem tagadják meg önmagukat. Nem kezdenek ügyetlenül a bikfanyelv utánzásába, nem állnak a szőnyeg szélére, és nem kérnek bocsánatot pusztán azért, mert élnek. Ehelyett széles mozdulattal tárják ki az ajtót, nagyot köszönnek, sőt ke- délyeskednek, huncutul csipkelődő megjegyzéseket tesznek a hölgyek bájaira. ök pedig ott, az íróasztal mögött... ? Ijedten kapkodják a fejüket, alig győzik a munkát. Sajnálni is kezdtem szegényeket, ha mindannyian, mi, valamikori ipsék, harsogó egyéniségünkkel hengerelnénk le őket, mi maradna belőlük? Persze tudom, hivatal és hivatal közt is van különbség, valószínűleg még mindig akadnak, akik megpróbálnak labdázni velünk, vagy akik nem zavartatva magukat, az ügyfélfogadás közepette tükör elé állnak fésülködni, ajkat rúzsozni. Ha akad is ilyen, nemigen fejezhetik be, csípős megjegyzést kapnak. Hatalom helyett szolgálat vár rájuk, amit azoknak, akik életük nagyobbik felében a régi módit szokták meg, most nagyon nehéz. Ehhez jönnek még azok az erős egyéniségek, akik komolyan veszik a fordulatot. Talán könnyebb „elviselni”, ha megismerik és esetleg megszeretik őket. d-s A Delikát Market Kft. (Vác, Kiskörút 7/A) felvesz fiatal, szakképzett pénzügyi előadót. Jelentkezni lehet személyesen a fenti címen. Tel.: 27/10-437. Őrkutyákkal telephelyek, lerakatok őrzését vállalom! Farkas Lajos. Kösd. Bányai utca 32. — (101 637/2K) ______________________ Vá con, Nyuilas-dűlőben, panorámás kilátással, 450 n.-öles telek, beállt gyümölcssel. kész pincével és házalappal eladó. — Érdeklődés: Vác. 12-114-es telefonszámon. délutáni órákban. fi 02 192/1K)______________________ Hu szonkilenc éves lány hétvégi és nyári kerékpártúrához, szabadidő eltöltéséhez, társat keres. Leveleket „Hasznos Időtöltés” jeligére, a váci hirdetöiro- dába. Jókai u. 9. (102 190/lKl Komfort nélküli 6Zoba-konyhát keresek megvételre. Minden megoldás érdekel! Telefonszámon: 06-27-52-034. (102 19S/2K) Földvári téri 55 négyzetméteres, kétszobás, erkélyes. második emeleti öröklakás eladó. — Vác. Nagymező utca 10. II. 8. (Forberger), (102 183,2K>________ Vá c belvárosában 180 nm-cs, háromszintes társasházi lakás, 60 nm-es garázs (műhelynek alkalmas). Igényesnek eladó. Tetőtér beépítve, gázfűtés, telefon, parabolaantenna van! F.r- deklődni: 06-27-13-835. (102 187/ 1K)______________________________ Sz abad kapacitással rendelkező műszaki rajzoló munkát vállalna. Leveleket ,,Dolgozni szeretnék” jeligére, a váci hirdetöiro- dába (Jókai u, 9.1. (102 188/1K) Varrni tudó, egyedülálló idősebb nő munkát vállalna. Tele- fonszám: 12-070. (102 195ÍK1 Vác belvárosában üzlethelyiség bérleti joga átadó, berendezéssel együtt. Érdeklődni: 00-27-52- 044-es telefonszámon, délelőtt. (102 193/1K) s csak annak tanácsait fogadta meg. Amikor szóbeszédből tudomást szerzett másállapotáról a községi védőnő, azonnal felkereste. De már késő volt, itt is tragédia történt. A méhen belüli, a megszületést követő hat nap alatt vagy később bekövetkező csecsemő- és kisgyermek-halálozások eseteit vizsgálták a minap a váci Jávorszky Ödön Kórházban egy tudományos értekezleten. A havonta tartott ülések között csupán egy a csecsemőhalálozás témája, de időnként újra és újra napirendre kerül. Ilyenkor minden egyes esetet megyei szakfelügyelők közreműködésével, a területen dolgozó orvosok és védőnők jelenlétében okulásként megvitatnak. Félreértés ne essék, nem orvosi műhibákról volt szó! A halál sokszor megállapíthatatlan, így a tapasztalat- cserék után mégis növekedhet az életben maradás esélye. A váci kórház előadótermében, amely zsúfolásig megtelt a résztvevőkkel, dr. Kardos Zoltán szülésznőgyógyász osztályvezető főorvos statisztikai adatokkal vezette be az esetek ismertetését. Grafikont vetített a falra, amelynek egyik vége 1980, a másik 1991 volt. Két vonal húzódott rajta, az országos és a helyi adatok szerint a csecsemő- halálozás arányait mutatva. Különösebb részletezés nélkül most erről csak annyit: tíz éve az országos átlag 23,1, a váci pedig 33,4 ezrelék. Az elmúlt évi 14 ezrelékes országos átlag mellett már mindössze a 7,1 ezrelékes arány áll. MÉGIS TRAGÉDIA Az adatok, még ha ilyen kedvezően változtak is, nem feledtethetik el azok bánatát, akiket ilyen módon ért csapás. Dr. Újhelyi László gyermekgyógyász osztályvezető főorvos valahányszor belekezdett egy leirat ismertetésébe, újra és újra hozzátette, egy család tragédiájáról lesz szó. A hozzászóló szakembereknek ezt tudva is, tárgyilagosan kellett megítélniük az előzményeket és a következményt. Most harmadszor tartottak e témában értekezletet Vácott, s mert a kórház felvevő területén lakók nem minden esetben választják a terhesgondozás és szülés helyéül ezt a kórházat, meghívták mindazokat Budapestről is, akiknél megtörtént a legrosszabb, illetve ahol á szülés zajlott, ök most először jöttek el és szóltak hozzá. Miután dr. Újhelyi ismertetett egy esetet, dr. Kardos hozzáfűzte a véleményét, majd megtették ezt a megyéből érkezett szakemberek is. Ehhez szólhatott hozzá mindig az, akinek valamilyen minőségében köze volt a beteghez. Így kért és kapott lehetőséget egy budapesti klinikáról érkező orvos arra, hogy bizonyítsa, a feltételezésekkel szemben — ami mellett az adatok szóltak —, csapata mindent megtett, amit lehetett. Így a leszűrt tapasztalat nem volt egyéb, mint hogy: a természet mindig produkál olyan bukfenceket, amit nem lehet megmagyarázni. MITŐL JAVUL? Többségében azért kiderült az ok. s ebből az is, milyen jótékonyan járul az élveszületcsek növekedéséhez és a csecsemők életben maradásának esélyéhez az időben elkezdett gondozás, a szülésre való folyamatos felkészítés, még az apa esetében is. Valamint az a szemléletváltozás, ami országosan és a váci kórházban is teret nyert. Ezek röviden: a terhesgondozás átszervezése, fel- világosító előadások, terhestorna, autogén tréning, az együttszülés előkészítő tanfolyama, a rooming in rendszer, ami a mama és az újszülött egy szobába helyezését jelenti. Továbbá az az érzékelő rendszer, amely az egész osztályon és az egyes szobákban is működik. A kedvező statisztikai adatok még jobbak lehettek volna, ha Dunakeszin nem olyan rossz a helyzet. Az ott élők között, sokkal nagyobb arányú a csecsemő- halálozás, mint Vácott vagy még északabbra fekvő területeken. Ennek okát a gazdátlanságban látták az orvosok. Budapest közelsége miatt elsősorban ott szülnek az anyák, s gondozásra is sokan különböző kórházakba, klinikákra oda járnak Szomorú volt hallani, hogy még mindig több csecsemőt lehetne megmenteni, ha volna pénz. Ahogy dr. Goldschmidt Béla megyei gyermekgyógyász szakfelügyelő főorvos, a Ró- kus-kórház osztályvezetője elmondta, bizony néha mérlegelni kell. kinek adják meg a gyógyulás esélyét. Létezik ugyanis egy speciális lehetőség Budapesten, a Cherny-alapítvány mentő- szolgálata és intenzív centruma. ahol még meg nem született, vagy éppen világra jött életeikre vigyáznak Bizonyos esetekben neme* kell mondaniuk, és ez e legszomorúbb az egészben Dudás Zoltán