Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21 / 69. szám
XXXVI. ÉVFOLYAM, 69. SZÁM 1992. MÁRCIUS 21., SZOMBAT Hároniszáznyolevan tonna ötvenöt kilométeren Megszólal a telefon Bár Sándor és József nem hozta meg az igazi meleget, a tél — remélhetőleg e szezonban végérvényesen — visszavonult. Ennek egyik jele,. hogy a Kommunális Kft. hóügyele- te is befejezte működését. Toldi Sándortól, a kommunális ágazat vezetőjétől az aktuális feladatokról érdeklődtünk. □ Milyen a téli mérleg? — A téli hóügyelet befejezte működését, a tél folyamán az ötvenöt kilométeres útszakaszon közel háromszáznyolcvan .tonna szóróanyagot használtunk fel ... □ Amit el is kell takarítani ... — Igen, ezt végezzük most, kési munkával, nappal és éjszaka. Q- Van ehhez elegendő emberük? — Ebben részt vesznek a közmunkások is, és foglalkoztatunk alkalmi munkásokat. Állandó kapcsolatban vagyunk a munkaügyi központ városi irodájával. , □ Milyen sorrendben végzik a munkát? — A hétvégén, éjszaka, megtisztítottuk a két alulEgy tudósítás visszhangja Tiszteit Dudás úr! De úgy is mondhatnánk, hogy Fodor Gábort és az est programját nem az ön cikke minősíti, hanem azok a vendégeink, akik, egy egész napi fárasztó munka után este 11-ig „fantáziál- tak” vélünk. A klubot rendező Zöld Fidesz-csoport •k Köszönöm a tiszteletet, de a minősítő feladatát nem vállalom. Ügy gondolom, jól értettem az elhangzottakat, éppen ezért fogalmaztam olyan véleményt, amilyet. A Zöld Fidesz-csoport fáradozásait pedig — ha ez nem is derült ki tudósításomból — nagyra tartom, s érdeklődéssel várom legközelebbi rendezvényüket. D. Z. Nem azért magázzuk, mert merevek vagyunk, csupán szeretnénk megadni önnek a kellő tiszteletet, ahogy Fodor Gábor is megadta, a tiszteletben megőszült halántékú fideszes képviselőnknek, aki — az elmúlt év központi taglistája szerint —, csak pártolója a Fidesznek, s a korhatár miatt most sem lehet tagtársunk. Bízunk benne, hogy akik ezen a beszélgetésen jelen voltak, önnel ellentétben, nem általános iskolás szinten fantáziáltak, hanem az elhangzottakat pontosan megértették, s úgy értették, amiről az szólt. Éppen ezért az ön cikke nem Fodor Gábort és nem az est programját minősíti, hanem ... A világcégek orvoshoz Jöttek Meglepődve hallottam dr. Szőnyi Mihály kórházigazgatótól, hogy az a nagyszabású árubörze, amelyet a Jávorssky Ödön Városi Kórházban rendeztek orvosi műszerekből, felszerelésekből, az önkormányzati szövetség rendezvénye, mégpedig az első rendezvénye volt. Az ámulat oka, hogy világhírű cégek képviselői pakoltak ki az óriási ebédlőben, csak azért, hogy egy kisváros és az azt övező falvak orvosai kedvükre válasszanak a legkorszerűbb és igen mutatós eszközökből. Ami bevételre számíthattak, igen szerény lehetett. Igaz, néhány százezer elköltendő forint — ha csak jelképesen is, de — lapult a polgármesterek zsebében. Az érdeklődés óriási volt, olyannyira, hogy alig-alig lehetett az asztalokhoz félni. A reflexkalapácstól a sztetoszkópon, mellszívón, újraélesztő berendezésen és egy közepes kofferban is elférő minilaboratóriumon át, a leendő háziorvosok adatnyilvántartását megkönnyítő, szekrénnyi kartotékot helyettesítő notebook-okig minden volt. Talán túlzottnak tűnik ez a bőség, amikor sok helyen goftdban vannak a vérnyomás pontos mérésekor is. Természetesen azt is választhattak az orvosok, és ha nem is „kapták meg” azonnal, legalább kézbe vehették, kipróbálhatták mindet. A gyártók, forgalmazók címeit és árajánlatait be- gyűjtve, később is nyélbe üthetik az üzletit. A váci kórház felvevőterületéhez 43 önkormányzat tartozik, ahol 76 felnőtt körzeti orvos, 6 üzemorvos, 17 gyermek körzeti orvos és 22 fogorvos, mintegy 150 ezer polgár egészsége felett őrködik. A gyógyításban segíti még ezt az óriási területet 150 kórházi orvos. Mindannyiuk munkáját segítheti a korszerű technika, ha rendelkeznek vele. Ez pedig most már valóban „csak” pénzkérdés, lehetőségeiken belül az önkormányzatok döntik el, mennyit szánnak erre. A kiállítást és vásárt a Jávorszky Ödön Kórház igazgatói tanácsa, az Állami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat Váci Intézete és a megalakuló ön- kormányzati Szövetség közösen rendezte. járót, utána következik a belváros, a Hadi út és a Földváry-lakótelep. Jövő héten pedig Deákvár kerül sorra. □ Ezzel véget is ér a tavaszi nagytakarítás? — A belvárosban heti öt alkalommal dolgoznak a gépeli, a lakótelepeken hetente kétszer, a' külső területek burkolt útjain pedig hetente egyszer lesz majd gépi úttisztítás. □ Tisztább lesz-e idén a város, mint tavaly volt? — Remélhetőleg igen. Az önkormányzat ötven új kézi hulladékedényt, azaz utcai szemétkosarat helyezett el a város különböző területein, bízva benne, hogy használni is fogja a lakosság ... □ Nyilván a város tisztábbá tételét szolgálja a lomtalanítási akció. Ha csak azt vesszük, hogy ezzel kevesebb feleslegessé vált holmi kerül illegális lerakóit' - lyekre a klinikák mellé és máshova .., Hol tartanak az akcióban? — Tizenhat körzetben végezzük a lomtalanítást, egy körzetben átlagosan tíz helyen állítunk fel konténert, s ha megtelt, ki is cseréljük. Március elején kezdtük, és június végén fejezzük be. Áprilisban Deákvár és Lajostelcp következik, május elején a Belvárosban, majd a Rádi úti lakótelepen, ezután pedig Burgundia városrészben állítunk fel konténereket. Júniusban a vásártér környéke, illetve a Földváry téri lakótelep, a Vám utca, a volt KISZ- lakótelep kerül sorra. Az akciót Gombás, Sejce, Csipkés és Zsobrák lomtalanításával fejezük be ebben az évben. (B.) A telefon nem luxus, hanem sok esetben létszükséglet. Akinek sikerül hozzájutnia, még ha többe is kerül az átlagosnál, megkockáztatja. így voltak ezzel a nagymarosiak is, akiknek módjuk nyílt arrp, hogy a Magyar Távközlési Vállalat szabad vonalait úgymond „megvásárolják”. Létre is jött még tavaly nyáron az a több mint kilencven igénylőből alakult társaság, amely vállalta, hogy előlegként 10 ezerrel, majd szeptember 39-ig még 30 ezerrel beszáll a telefonhálózat fejlesztésébe. A társaság összejövetelén, a távközlési vállalat illetékese ígéretet tett arra, hogy december 31-ig, de legkésőbb január közepéig elkészül a hálózat kiépítése, s minden igénylőnél megszólal a telefon. Nos, mindenki türelmesen várt, ám közeledvén az esztendő vége, már be-benéztek a polgármesteri hivatalba, megállították az önkormányzati képviselőket, tudnak-e valami biztatót mondani, mert ez idáig telefonépítésnek nyomát sem látták. A hivatal — mint annak idején megtudtuk —, maga is sürgette a beruházókat, végül egy olyan ígéretet kapott, hogy az esztendő elején egyszerre több brigád kezd munkához, s amilyen gyorsan csak tudják, elkészítik a telefonbekötéseket.. Az ígéretből tett lett, s megjelentek Nagymaros- szerte a távközlés emberei, gépekkel, csákányokkal. Oszlopokat hoztak, állították oda, ahol nem lehetett kábelt fektetni. Nagyrészt az út mentén dolgoztak, olyan helyeken, ahol semmilyen akadály nem állta útjukat, ám elkerülhetetlen volt, hogy néhány járdát, gépkocsibejárót ne érintsenek. A telefon, egy hónappal a munkások megjelenése után, minden lakásban — ahol befizették a 40 ezret — megszólalt, és ez ellen senki nem emelt kifogást. Ám a kivitelezők munkájával nem mindenki volt elégedett. Ezt bizonyítja az a budapesti szerkesztőségünkbe érkezett levél is, amelynek írója (nevét nem tudtuk elolvasni, a címet csak sejtjük) a Bajcsy-Zs. u. 28—36. számú házak előtti kábelfektetéssel járó munkát bírálja. Magunk azóta végigsétáltunk e szakaszon, s tapasztaltuk, bár a helyreállítás a bontások után nem a legsikeresebb, mégis elfogadhatónak mondható. Levélírónknak azért is szívügye a járdabontás, mert — mint írja — annak idején e házak előtt Önerőből készítették a járdát. A panaszos levélben foglaltakról megkérdeztük a polgármester véleményét. A személyét is sértő sorokhoz nem jüzött kommentárt. Annyit azonban elmondott: újonnan létesített telefonhálózat műszaki átadására a napokban kerül sor. II. E. Jó eséllyel készülnek n szezonra Önálló kézilabda-egyesület Jelentős változások történtek Vácott .a férfi kézilabdában. A mintegy 60-70 tagot számláló szakosztály, miután nyilvánosságra került a labdarúgók különválása az egyesületből, azonnal lépésre szánta el magát, és megalakította az önálló Váci Kézilabda Sport Egyesületet, majd ezt követően kiváltak az Izzó MTE-sportegyesuletböl. Az egyesület élére új vezetőséget választottak. Elnök: dr. Kardos Zoltán lett, ügyvezető Pálffy Miklós, az elnökség tagjai: Strausz László, Vuklovszki János, Noé Gábor és Molnár Ferenc. Az új egyesület továbbra is a Törökhegyi úton lévő sporttelepen működik. A sporttelepet a Tungsram Rt. ingyen átadta használatra a polgár- mesteri hivatalnak, az pedig térítés nélkül, az új egyesület rendelkezésére bocsátotta. A , felnőttegyüttes továbbra is az NB II-ben szerepel, Kocsis Tibor irányításával, míg az ifiknél Kohlmann Sándor, a serdülőknél pedig Kocsis Annamária maradt az edző. Az új egyesület vezetői elsősorban a zavartalan működést szeretnék biztosítani. Hogyan is állnak most? A felnőttegyüttes javában készül a bajnoki nyitányra, és a felkészülés egyik állomásaként, budapesti terembajnokságban szerepel, NB I B-s csapatok társaságában. Bár eddig csak három pontot szereztek, de valamennyi magasabb osztályú csapat ellen helytálltak, így bizakodva néznek a bajnoki rajt elé. Az őszi szezonban ötödik helyen végzett együttes tavaszi sorsolása kedvezőbb, ezért n cél a dobogóra való felkerülés lehet. A mutatott forma alapján erre reális esély is van. Kedvezőnek tűnik az utánpótlás helyzete is: az ifi- és a serdülőegyüttes egyre jobban játszik, különösen az ifik szerepelnek jól a terembajnokságban. Reális esélyük van a harmadik hely megszerzésére az FTC és az Elektromos mögött, megelőzve a Bp. Honvéd és a Hargita KG NB I-es csapatait. A kép tehát jelenleg kedvezőnek és nyugodtnak tűnik, de a vezetők azt is tudják, hogy az utánpótlást kell elsősorban fejleszteni, főleg az iskolákban kell népszerűsíteni a sportágat ahhoz, hogy hosszú távon is eredményes és ütőképes szakosztályai legyenek a városnak. Ehhez viszont a kapcsolatolcat újra kell éleszteni, és a kézilabdaegyütteseknek Vácott ösz- sze kell fogniuk. —nyári— TÖRÖK EMLÉK VÁCON (Fejér Ferenc rajza) Évtizedeken át megszoktuk, hogy az Országos Takarékpénztárhoz lakásvásárlási, illetve -eladási szándékkal fordulhatunk. Ám ez a helyzet most változott, aki az OTP-től lakást szeretne venni vagy eladni, elutasító választ kap. Ennek oka, hogy ebben az évben az OTP Bank már adásvételi szezödé- seket nem köt, csupán a Költségvetési szerv keres pénzügyi csoportvezetőt felsőfokú szakirányú végzettséggel. Jelentkezni lehet: Göd. Pesti út 93. 2131. Telefon: 27-45-006. — (101 670/3H) folyamatban lévő ügyekkel foglalkozik. Ugyanakkor a lakáshitelek bonyolítását továbbra is végzik, ebben nem következett be változás. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 45. 0 A szerkesztőség vezetője: Borgú János. 8 Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. 0 Postacím: Vác, Pf. 32, 2601. Telefax és telefon: 127) 10-095. Telex: 282 297. O Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-től 11-ig, valamint a váci hirdetöirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. Nem foglalkoznak Ingatlanokkal A folyamatban tévő ügyeket lezárják