Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-20 / 68. szám

Kerfészkedőknek Vessünk Hazánkban a mák igen kedvelt élelmiszer. Házi- kertekben szinte minden talajon megadja a kívánt termést. Ha a told nem fa­gyott, február végétől már megkezdhetjük a vetését, de március végéig, sőt áp­rilis elejéig is elhúzódhat ez a munka. Azt tartják, a mákot addig érdemes elvet­ni, amíg a béka el nem kezd kuruttyolni, később már nem várhatunk jó ter­mést. Mivel a házikertek­ben a mákból csak kevés vetőmagra van szükség, ér­demes kiváló minőségű ne­mesített fajtát vetni. Is­mertebb és elterjedtebb fajták: a Kék Duna és a Kompolti M. A mák ter­mesztésénél a házikertben is ügyelni kell arra, hogy 4-5 évig ne kerüljön ugyan­arra a helyre, mert a talaj­ban ott élnek a mák kár­tevői és kórokozó gombái. Kézi művelés esetén 25 cm sortávolságra, egy-másfél cm mélyre vessük. Ha a mag mélyebbre kerül, a ke­lő növényke nem tudja át­törni a felette lévő földré­teget, ha meg magasabban van, száraz időben kiszá­rad. Megfelelő talajnedves­ség és hőmérséklet esetén, a vetéstől számított két hé­ten belül kikel. Ekkor ka­páljuk meg, hogy a talaj gyommentes és szellős le­gyen. A csapadék és az ön­mákot! • tözés, keléstől virágzásig hasznos, virágzás alatt nem kívánatos, az érés utolsó szakaszában pedig egyene­sen káros. Július közepén— augusztus elején betakarít­hatjuk. Egy-egy száron több tok nő, ezeket akkor kell levágni, amikor az összes tok megérik. Ha van időnk, jobb ha a tokokat az érés sorrendjében szedjük le. ezzel elkerülhetjük, hogy száraz időben a szél és a madarak kárt tegyenek a termésben, nedves időben pedig a penészesedést. A keléstől az érésig sok kártevő fenyegeti a mákot Gyökerét drótféreg, csere­bogárpajor, lótetű rágja. Ezek ellen a vetésnél ki­szórt talaj fertőtlenítővel (Basudin) védekezhetünk. A tokot — gyenge korában — a máktokbarkó fúrja ki. A lyukon keresztül rakja a tokba a petéit, amelyből két hét múlva kikéinek a lár­vák és pusztítják a magot. A lyukon keresztül a mák- toklcgy is berakja a peté­it. Lárváinak váladékától a mag összeragad, használha­tatlanná válik. Ellenük vi­rágzás előtt permetezzünk rovarirtószerrel. A levélen és a száron fellépő liszthar­mat ellen kéntartalmú szerrel, a peronoszpóra el­len pedig réztartalmú szer­rel permetezzünk. Széli László jgA~ItAn ió i s tv m i no h í »óTlj KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Reggeli krónika. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hí­rek. Időjárás. Ütközően. — 9.03: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Mihelyt gyertyámat eloltom. — 12.09: Déli kró­nika. — 12.30: Mindennapi gazdaság. — 13.40: Külpoli­tikai figyelő. — 12.30: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. Űtközben. — 13.05: Falurádió. — 13.20: Nép­dalok. — 13.45: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Cé­gér. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Kos- suth-klub. — 15.55: Mellény-zseb. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.20: Pillantás az európai diszkókba. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.95: Magyaror­szágról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Rá­adás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Lázár Ervin sok­szögletű kerek könyvespolca. — 29.09: Hírek. Időjárás. — 20.95: Zenefórum. — 20.39: Határok nélkül. — 21.09: Hírek. Időjárás. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.09: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.09: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 0.09: Hírek. Idjárás. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. — 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivalda­fényben. — 8.50: Helykereső. — 9.C0: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Nap­óra. — 12.00: Nóták. — 12.45: Rólunk van szó. — 12.50: Vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. Körzeti időjárás. — 13.05: Ó, ó, ó, nagymami! — 13.30: Idősebbek hullám­hosszán. — 14.09: Péntektől péntekig — a Tavaszi Fesz­tivál jegyében. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Nap­óra. — 18.00: Rockhuilnm. — 18.30: Szocio-krimi. — 18.50: Bermuda-háromszög. — 19.00: Hírek. Időjárás.— 19.05: Népdalok, népdalfeldolgozások. — 19.30: Külyök- rádió. — 20.09: Életreform-magazin. — 29.40: Véronique Sanson és Demis Roussos énekel. — 21.00: Hírek. Idő­járás. — 21.05: Párkereső. — 22.00: Filmpremier. — 22.30: Dzsessz. — 23.09: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sport- híradó. — 23.10: Napforduló — Metáléj. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.47: Falutévé. — C.OO: A Reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Sorstársak. — 8.50: Segítség! — 9.00: Dallas. — 9.50: Lottósorsolás. — 9.55: Telis-televided ’92 (ism.). — 10.00: Szomszédok (ism.). — 10.30: Friderikusz-show (ism ). — 16.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: Sajtófesz­tivál. — 17.15: Látogatók. — 17.45: Pénzvilág. — 18.00: Ablak. — 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben!...” — 19.00: Játék. — 13.15: Esti mese. — 19.25: „Traffic Jam". — 20.00: Híradó. — 20.25: Telesport. — 20.35: Dallas (ism.). — 21.39: Panoráma. — 22.30: Közjáték (ism ). — 22.40: Aréna. — 23.25: Tibor de Nagy. — 0.05: Késő esti híradó. — 0.10: Antenne 2-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.09: Nap TV. — 12.09: Szieszta. — 15.25: Cigánymaga- zin. — 15.50: Délutáni filmajánlat. — 16.50: Regőczi atya dokumentumfilm. — 17.23: A Tavaszi Fesztiválról jelentjük. — 17.30: Gyerekeknek. — 18.00: Híradó. — 18.15: Öt színes karika. — 18.43: Kérdezz! Felelek. — 13.05: A skorpió gyűrűje. Ausztrál filmsorozat. — 20.00: Rockpódium. — 29.37: (H)arcképek. — 21.27: A tudo- rpápy határain. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: Nap- zárta előtt... — 22.50: Angyalpor. Francia film. RTL PLUS 6.99: Halló Európa, — jó reggelt Németország! — 9.15: Murphy atya (am. sor.). — 9.55: Gazdag és szép (am. »inMimniinitimiiiiiMiiiiiiiimmiHiiimniiniiiiiiiiimimiiHiiiHiiHiiimiiimHiimiimmiiiniiiiiiimimiimiiiiiiiiimiiiiiiitiHiMHiiimmii» .siimiimiiHiiiiiiiiDiiiuiimimtimiimiiiiiiKiiiimmiiiiimMiiiiiiMiimiiiiiiKiiimmiiiiiiiMimiiiiiiiiiiiiimiiiHmiiiiiiiiuiiiiiiiiiimiiiiiiiiiS. Felcicomázva, akár az új Ha barkácsol CsSidoüiítás A műanyág csövek baj- líiásához. a legfontosabb se­gédeszköz egy lavórny i fórró víz. Emellett nem árt még egy pár használt, bé­Fifikák a divatban Ha van egy megunt blú­zuk, kosztümjük, kiskabát- juk. a világért ki ne dob­ják! .— figyelmeztetnek a kiegészítőket, bizsukat ter­vezők. tízekből mindenféle átalakítás,. szabás-varrás nélkül remek divatholmi­kat lehet kreálni. Nem kell hozzá más. mint egy musz­linból, csipkéből, laza, for­mázható selyemből szabott háromszor] és egy téglalap alakú darab. A foszló szélű muszlint be kell szegni, a csipkét, selymet cikcakk- ollóval formára igazítani. Íme már kész is a diszzseb- kendő, amely nagy színes foltként viríthat a női kosztüm, vagy blúz felső zsebében. Ha nincs az öl­tözéknek ilyen zsebe, ak­kor, a zseb helyére, a bal felső mellrészre tűzendő a színes textil. Dekoratív, ha a kosztüm gallérjára, a leg­felső gomb környékére tűz­zük. És hogy miért kell két darab a könnyű textilből? Nos, azért, hogy a tégla alakot középen összefogva tölcsérré formáljuk, és en­nek közepébe, dúsításul il­lesszük a háromszög ala­kot. Természetesen nem hol­mi biztosítótüvel, gombos­tűvel kell a helyére passzí­tani a „rongyot", hanem csillogó, fényes,■ lehetőleg köves, gyöngyös dísztűvel. Hozzátűzhetünk egy szál művirágot is. Ez készülhet házilag, vagy beszerezhető csaknem.minden jobb-bu­tikban, bizsusnál. A virágot aztán ; oda illeszthetjük, ahová a zsebkendőből nem jutott. Például a hajba, a gallérba, a kivágásba, az öv közepére. így felgyöngyözve, bok- rétárva azután már senki sem figyel az alap ruhada­rabra. Annál inkább a dí­szekre. Ezért ha valaki ne­tán új blúzt varr vagy var­rat magának, feltétlenül szabjon az anyagból egv-két zsebkendőt és virágdíszt. Ez utóbbiból a szandálra, ci­pőre is juttathat, aki ad áz összhangra. Ügyesebbek táskát, övét is készítenek öltözékük valamely textil­jéből. Mivel újból betört a fér­fidivatba is a díszzsebken­dő, érdemes a család férfi tagjait meglepni egy-két házilag formázott, csipkés, virágos zsebkendődísszel. Praktikus ajándék lehet, amely nem drága, de nem is kötelező a megajándéko­zottaknak viselnie. K. M. Olcsó leves Csontból is igen jó erő­levest készíthetünk a kö­vetkező: módszerrel: a csontokat főzés előtt forró zsírban! barnára pirítjuk, majd forró vízzel felenged­jük. és lassú tűzön rövid ideig főzzük. Az így elké­szített erőleves igen ízlé- tes. és sokkal gazdaságo­sabb. olcsóbb, mint a hús­ból főzött. A SZENTENDREI MÁRKA KFT. felvesz palackozóüzem! dolgozókat Két műszakos munkarend. Jelentkezés személyesen, a munkaügyi osztályon, 7 órától 16 óráig, cím: Szentendre, Rózsa u. 8. sor.). — 19.29: Dr. Marcus Welby (am. sor.). — 11.10: Kedves Bili nagybácsi (am. sor.) — 12.30: Hammer (um. sor.). — 13.00: Borzasztó kedves család (am. sor.). — 13.30: Kalifornia klán (am. sor.). — 14.20: A Spring- field-sztori (am. sor.). — 15.05: Dallas (am. sor.). — 15.50: CHIP'S (am. sor.). — 17.10: Forró nyeremény. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. —■ 19.20: 214-es repülőszázad (am. sor ). — 29.15: Trópusi hőség (am. sor.). — 21.15: Kastély a Wörthi-tónál (NSZK so­rozat). — 22.15: Sípszó. — 23.05: Tutti Frutti. — 0.10: Josefine Mutzenbacher (NSZK erotikus film). — 1.49: A sogun árnyéka (ism.). — 3.15: A vad nyár (olasz— francia film). — 4.50: Exlady (am. film). SAT 1 6.09: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.39: Varázslatos Jeannie (ism.). — 9.05: Visszatérés Edenbe (ism.). — 10.09: Összeesküvők (ism.). — 10.55: Hunter (ism.). — 11.55: Szerencsekerék (ism.). — 12.45: Telebörze. — 13.09: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). — 14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.). — 15.05: Falcon Crest (am. sor,). — 16.09: Cagney és Lacey (am. sor.). — 17.05: Játék. — 18.45: Híradó. — 19.29: Szerencsekerék. — 29.15: Pillangó (am. film). — 22.55: A követ (am. krimi). — 0.50: Sport. lelt vastag bőrkesztyű sem, aminek már nem von le az értékéből, ha vizes lesz, és csak sokára szárad meg. A meghajlítandó csőrészt egyszerűen be kell nyomni a forró vízbe, és ha ujjal megnyomogatásra már en-' ged, lehetőleg a víz alatt kell a kívánt alakra hajlí­tani. Vigyázat, a nagyon meglágyult cső szűkén hajt-; va, U-alakúra hajlításkor a könyökben beroppan, rán­cosra gyúródik. Megelőzhető a begyűrő- dés, ha a hajlítás előtt a cső hajlítandó szakaszát teletömködjük rongydara­bokkal. Inkább több kisebb rongyot, mintsem egy na­gyobbat tegyünk a csőbe, mert a nagyobb beszorul­hat a hajlított könyökbe és nehéz lesz kipiszkálni. Piüsszontivőn Község Onltormányia.ti pályázatot hirdet a megüresedő építési-műszaki előadói munkakör betöltésére. A kivitelezési gyakorlat előny Bérezés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a polgármesteri hivatalban, cím: Pilisszentiván, Szabadság u. 85. A pályázat benyújtásának határideje: március 25-e. A EM Határőrség budapesti határforgalmi igazgatósága hivatásos tiszthelyettesi szolgálatra várja- érettségizett- sorkatonai szolgálatát letöltött- 35 éven aluli- budapesti (környéki) lakosok jelentkezését. Érdeklődni lehet munkanapokon 9-től 15 óráig. Telefon: 157-8955, 120-as, 130-as mellék. í * «L •: * *-><y <>*. «t&ofcSnt Affvurcüäfökj p&mtQvt isi! ELSŐ MAS * ÁRÉHTlseiFEKTE1 éskockőza* diűkűl mür alfái i Srlgets2entzsilklÓ3if t fali *rt elei i hanti rí 1 TükCT Scl.UL KAV TEKINTSE MEG SZIGETSZENTMIKLOSONI Mór épül az első 150 lakás. Autóval innen öt perc az MO-ás autópálya, negyedóra a főváros déli része és ott az EXPO - a leendő világkiállítás színhelye. EPITESBEFEKTETESI RÉSZVÉNYEKKEL NÁLUNK EGYMILLIÓ FORiNT = MÁSFÉL MILLIÓ FORINT + EGY LAKÁS HA ÚJ LAKÁST SZERETNE, JÖJJÖN EL HOZZÁNK-VARJUK.- Ismerje meg részletesen ajánlatunkat, lakástípusainkat.- Válassza ki a megfelelő méretű lakást és a befektetési futamidőt.- Fizesse be a lakás árának egy százalé­kát, így az építőközösség tagja lesz.- A havi részletfizetéssel részveny-elővásár lási jogot nyer. ELSŐ MAGYAR ÉPÍTÉSBEFEKTETÉSI Rt. Szigeíszentmiklós, Gyári út 12. 2310 Telsfon/fax: (24)-67-840, 147-3152 Félfogadás, információ: 9-től 18 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. DTJSSV

Next

/
Thumbnails
Contents