Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-19 / 67. szám
A képviselő fogadóórája Or. Török Gábor, a 7. számú választókerület országgyűlési képviselője március 19-cn, csütörtökön fogadóórát tart Vecsésen a polgármesteri hivatalban. A szokásos 18 óra helyett azonban most — ezúttal kivételesen — 16 órától várja a vecsési választópolgárokat a csütörtöki fogadóórára. PIUS A kárpótlásról A Pilisen létrehozott érdekegyeztető fórum ma — csütörtökön — 18 órától tájékoztatót szervez a kárpótlásban érintetteknek a volt pártházban. Minden érdeklődőt várnak a helyszínre. GYÖMRŐ Kvarcóra Kém akármilyen bemutató lesz ma a gyömröi Halászkert étteremben. A háztartási termékcsaládot népszerűsítő cég nevét természetesen nem írjuk ide, de azt igen, hogy az ismertetők délelőtt 10, délután 3 és fél 6 órakor kezdődnek. A rendezők minden látogatót vendégül látnak egy üdítőitalra, i ajándékba egy kvarcórát vagy elektromos öngyújtót adnak. S még egy érdekesség: Csak 21 éven felülieknek lehet menni a Halászkertbe. ... azzal az elismeréssel, mely mindenképpen meg kell hogy illesse az idei mo- nori március 15-i ünnepség műsorának szervezőit, előkészítőit és kivitelezőit. Ez az ünnepséget követő gyors- híri beszámolóból némileg kurtán-furcsán, lemaradt. Ha az idő nem is volt kegyes ehhez az ünnepi rendezvényhez, a légkör, a legnemesebb érzelmeket érintő hangulat olyan volt, melyet a jelenlevők véleménye szerint, emberemlékezet óta nem tapasztalhattunk. Könnyeket csalt a szemekbe. Sok idő után. jó érzés volt újra magyarnak lenni, letagadott igazságok, hamis, bántó pátoszok nélkül, végre őszintén, igazán. Ezért illesse köszönet mindazokat, akik ebben az élményben részesítettek végre bennünket, a tisztes, nagy tömeget. Némileg feledtette ez az elmúlt évi szánalmasan hevenyészett ünnepségünket is. Bár a rendezvényen néhány szóval hírül vehettük, hogy a monori Jászai Mart Téri Általános Iskola növendékei voltak a műsor szereplői Kabayné Vitéz Ilona irányításával, de méltó, hogy megemlítsük számos munkatársa nevét is. Így Prikrilné Pataki Zsuzsannát. Malik Károlynét, Burjánná Tóth Ildikót, de nem kevésbé Vedres Lászlóné igazgatónő nevét is, akiknek tevékeny közreműködése, segítsége eredményezte a korhű, történelmileg is hiteles, élményt adó műsort, mely magasabb szintű irodalmi színpadi csoportnak is elismerésére szolgálna, nem csupán csak így, alkalmi összefogásban. A rajzokat, szemléltető eszközöket Pásztor Zoltánná és Léber János készítették. A tánekoreográfiában dr. Dudás Jenő útmutatása is segítette a tetszetősen kedves produkciót. A mutatós, korhű ruhákat Máté Józsefné, a gombai művelődési ház igazgatója közvetítette a szép siker lényeges részeként. De köszönet legyen valamennyi lelkes szereplőnek is, akiknek közreműködése, dramatizált kórusokban, szavalatokban, énekben és táncokban, jól választott zenei aláfestésekkel, méltó módon készítették elő dr. Marton Aurél polgármester őszinte, meleg hangú, igazi magyarságú ünnepi megemlékezését. Ezzel a köszönettel, minden vonatkozásban még tartoztunk. Fekete János, a helytörténeti egyesület elnöke Kézilabda Lányok igen, fiúk nem Kulturális ajánlatok Közeledik a tavaszi nyitány a kézilabda-bajnokság alsó osztályaiban. Értelemszerűen a téli teremtornák lassan befejeződ- nefe. Kilenc héten át járt a gyömröi női csapat Budapestre és Budaörsre, ahol jó képességű együttesekkel mérkőzött a fővárosi szövetség által szervezett tornán. Amint őszszel Újpesten, úgy . most is az első heiyen végeztek. Most már csak arra kell vigyázni, nehogy a jó főpróbákat rossz bajnoki bemutatkozó kövesse. Eredmények: Erdőkertes —Gyömrő 8-35 (2-17), Gyömrő—Érd 18-18 (8-8), Tököl—Gyömrő 8-18 (4-11), Gyömrő—Gázművek 12-12 (8-7), Csepeli Duna Tsz— Gyömrő 12-14 (8-4), Gyömrő—Isaszeg 17-18 (10-9), Gyömrő—ISC 21-14 (8-6). Döntő az első helyezésért: Gyömrő—ISC 28-14 (15-5). Végeredmény: 1. Gyömrő (14 pont), 2. Igazságügyi SC (12 pont), 3. Érd (11 pont), 4. Isaszeg (10 pont). Az 59-es pozitív gólkülönbség imponáló, a jó védekezést dicséri. A támadások eredményessége azonban javítandó feladat MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth U. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vereszki János. # Munkatársak: Gér József és Köb- lencz Zsuzsa. 9 Postacím: Monor, Pf. 51. 2201. Telefon: 157. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől ' péntekig 8-tól U-ig. 8 Wfrffl» a felkészülés hátralévő időszakában. Gyömrőn a nemzeti ünnep alkalmából férfi kézilabdatornát rendeztek a Rákóczi Kupáért, öt csapat indult az eredetileg tervezett négy helyett. A Pitisvörösvári SC ifjúsági csapata ugyanis „pluszként” jelent meg. így tíz mérkőzést játszottak a sportcsarnokban, rövidített — 2X15 perces — játékidővel. A tornán kimagasló teljesítményt nyújtott az NB X/B-s Csömör. A hazaiak viszont némi csalódást okoztak a szurkolóknak. Különösen fájó vereséget szenvedtek a Pilis- vörösvár ificsapatától. A Dabast biztosan verték, de a Csömörtől és az Ikladtól is kikaptak. Csupán az ifjúsági kapus, Seprűs Béla érdemel dicséretet, mert parádésan védett A hét végi tavaszi bajnoki rajt előtt bizony úgy tűnik, még nem állt össze a csapat. Volt egy sportszerűtlen jelenet is, amely a pályán belül borzolta az idegeket. Major Béla, a gyömrőiek játékosa minősíthetetlenül viselkedett, veszekedett a társakkal, s ezért a bírók kiállították őt Csutak Csaba edzőnek ezután bizony fel kellett volna öltöztetnie a dühös játékost, akinek magatartását semmi sem magyarázza. A Rákóczi Kupa végeredménye: 1. Csömör, 2. Iklad, 3. Mer-Lend Gyömrő, 4. Pilisvörösvár ifi, 5 Dabas. A torna gólkirálya Fetter (Pilisvörösvár) lett. Szombaton az első for dulóban Környére utazik a gyömröi férficsapat. G. J.—G. L. Ecscren csütörtökön 15.30- tól logopédia, 16-tól a nyugdíjasklub foglalkozása, 17.45-től dzsesszbalett, 18.30- tól aerobic. Gyömrőn 15-től ismeretterjesztő videofilmek vetítése gyerekeknek, 14-től balett-tanfolyam, 15.30-tól óvodás torna, 17.30-tól taek- wan-do, 19.30-tól aerobic. Űriban 14-től a nyugdíjasklub összejövetele, 14.30- tól taek-wan-do, 17-től tár- sastánctanfolyam. Üllőn 15-től a kamarakórus próbája. XXXIV. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1992. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK Számítanak ránk is A rendőrségen rend van Dr. Maíiz Iván alezredes, a Monori Rendőrkapitányság vezetője csaknem tíz hónapja került új beosztásába. Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy előtte a régi kapitány ellen vétót emelt a személyi állomány. Kinevezése óta konszolidálódott a helyzet, s a meglévő nehézségek ellenére a rendőrség igyekszik állni a sarat a fokozódó bűnözéssel szemben. A rendőrkapitánnyal a múlt évi bűnözési helyzetről, a meglévő problémákról és a tervekről beszélgettünk. — A tavalyi statisztika szerint 4 ezer 91 bűncselekményt regisztráltunk, amely az előző évhez képest 47 százalékos emelkedésnek felel meg. Csak Vác, Budaörs és Gödöllő előz meg bennünket e kétes rangsorban. A lakosság számát tekintve viszont megyei szinten a 2. helyen állunk. ■ Idevágó a kérdés: milyen volt a felderítési mutató? — Minden száz bűncselekményből 37-et sikerült felderítenünk, s ez elfogadható arány. Még akkor is, ha korábban ez a mutató jobb volt, de a bűncselekmények száma jóval kevesebb. Természetesein ezen lehet — sőt kell is! — javítani. ■ A személyi állomány, a technika hogyan fejlődött? Fórum lapunkról Március 20-án, pénteken délután 5 órakor — mint arról olvasóink plakátjainkról és szórólapjainkról is értesülhettek — lapunk, a Pest Megyei Hírlap fórumot rendez, amelyen részt vesz dr. Tallós Emil főszerkesztő, Kör Pál főszerkesztő-helyettes, dr. Marton Aurél monori polgár- mester és remélhetőleg a városi képviselő-testület tagjai. Meghívtuk körzetünk három ország- gyűlési képviselőjét, a települések polgármestereit is. Tisztelettel hívjuk és várjuk olvasóinkat, levelezőinket, külső munkatársainkat is a fenti időpontban a monori művelődési központ előadótermébe, ahol szeretnénk megismerni véleményeiket, javaslataikat, ötleteiket. — A rendőrség létszáma tízzel gyarapodott a kapitányság területén, de ez nem elég a jövőben. A technika területén is elég szerények az eredményeink. A számítógépes adat- feldolgozás bevált, néhány rádiót is kaptunk. Viszont a telefonhelyzet katasztrofális — főleg a rendőrőrsökön. Tervezzük, hogy a tavaly december óta ismét rendőrőrsként működő egységekben a jövőben éjjel- nappali és hétvégi ügyelet is működjön. 0 Beszéljünk az emberi feltételekről. Két rendőr öngyilkosságot követett el (mindketten a gyömrői rendőrőrsön dolgoztak), egy pedig halálos közúti balesetet szenvedett. Mire figyelmeztetnek ezek a megdöbbentő tének? — Kollégáim megfeszített munkával állnak helyt napról napra. A kifáradás, a leterheltség bizony jellemző mindannyiukra. Ehhez még hozzájönnek a sorozatos konfliktushelyzetek, amelyek kikezdik az idegeiket. Sajnos, ez az év semmivel sem ígérkezik köny- nyebbnek. sőt... Belső szervezési intézkedésekkel igyekszünk változtatni a dolgokon, bizonyos létszámfejlesztés is várható. Azt is el kell mondanom, hogy tavaly elég nagy volt a fluktuáció, huszonhármán mentek el tőlünk. Néhány rendőrt szívesen marasztaltunk volna, de a többieket nem. A jövőben sem tűrjük el a fegyelmezetlenkedéseket, tőlük rövid úton elválunk. Üj jelentkezőkben most sincs hiány, de csak érettségizett fiatalembereket akarunk felvenni. Most is lehet jelentkezni járőrnek, de a perspektíva minden új rendőrinek garantált — természetesen a szorgalom és a hozzáállás függvényében. H Igaz-c, hogy Gyomron személyi változás történt az őrsparancsnoki poszton, mert Kovács György főhadnagyot felfüggesztették állásából? — A kapitányság illetékességi területén a gyömrői őrs a legnagyobb. Gyakorlatilag egy kisebb kapitánysággal felérő a forgalmuk. Nekünk is fülünkbe jutott mindenféle híresztelés arról, hogy a gyömrői őrsparancsnokot anyagi jellegű visszaélések miatt váltottál: le. Határozottan kijelenthetem, hogy ebből semmi sem igaz, Kovács főhadnagy tisztességéhez nem fér kétség. Nyilvánvaló, hogy ekkora ügyfélforgalom és bűncselekmónyszám mellett történhetnek hibák, de ezek nem szándékosak, s főként nem anyagi előnyökért. Az igazság az, hogy Kovács főhadnagy úr jelenleg beteg- állományban van, és ezért helyettesítéséről gondoskodnunk kellett. Akadtak kisebb ügyviteli hibák is Gyomron, de ez ekkora leterheltség mellett előfordulhat. Mindenesetre Kovács György főhadnagy továbbra is őrsparancsnok, de — mint előbb említettem — jelenleg még beteg- állományban van. m Az önkormányzatoktól milyen segítséget kaptak az utóbbi időben? — Maglódon már működik a kis alegység, amelyhez Ecser is tartozik. A közeli jövőben Üllőn lesz önálló rendőrállomás. Ezeket az eredményeket a helyi önkormányzatoknak köszönhetjük. A polgári őrségek szervezésében és támogatásában is kivették a részüket. A közeljövőben Monor város önkormányzata tervezi, hogy létrehoz egy rendőrségi alapítványt, amedyhez várjuk a körzetbeli önkormányzatok csatlakozását is. Jelentkezhetnek magánszemélyek és gazdálkodási szervezetek is az alapítványhoz. ■ Kapitány úr, hogyan látja a jövőt? — Nagyon várjuk az új rendőrségi törvényt, amely várhatóan hamarosan a T. Ház elé fog kerülni. A bűnözési hullám növekedése már most prognosztizálható erre az évre. Mi igyekszünk felvenni a kesztyűt, de jól tudjuk, a lakosság segítsége nélkül nem érhetünk el még jobb eredményeket. Mindennapi munkánkban tehát számítunk az állampolgárok segítségére a jövőben is —> mondta befejezésül dr. Ma- tiz Iván alezredes, a Monori Rendőrkapitányság vezetője. Gér József Az elmúlt hét tűzesetei Villám a padláson Már elcsépeltnek tűnik, ha avartüzek elterjedéséről, gyakoriságáról írunk, pedig példák sokasága bizonyítja, mennyire veszélyes tud lenni, különösen ebben a szárazságban, ha nem fordítunk kellő gondot cs felelősséget területeink védelmére. A monori-erdei sertés- és szarvasmarhatelepen történt tűz, a közel hatvan haszonállat (kb. 4 milliós kár) elpusztulása figyelmeztet: nem kezelhetjük le a mindennapos veszélyt. Az elmúlt héten a monori tűzoltók huszonhárom- szor vonultak ki, ebből huszonegyszer különböző kiterjedésű és keletkezésű avartüzekhez. A vélelmezett okok: égő dohányne- mű eldobása, felügyelet nélküli égetés, gyermektevékenység, gyújtogatás. A veszélyeztetett értékek: 500 négyzetméter szalma (monori Kossuth Tsz, zöldségtisztító üzem), ahol az ott dolgozó nők szerint, két munkavezető közül az egyik a ludas az utasítás kiadásában; másfél hektár erdő a tsz-majorban, a Duna Füszért monori központja melletti területen tárolt benzines hordók (az oltásban a füszért dolgozói jeleskedtek, ők oltották el a tüzet, ifj. Oláh Gyula vezetésével). Égett a kukoricaszár, amit az üllői polgármester jelentett, és sorolhatnánk tovább. Volt olyan nap, amikor egyazon időben két helyre kellett a monoriaknak vonulni. Hétfő és vasárnap volt viszont az a kivétel, amikor Vecsésre, a piactérre kellett menni oltani: egy szemeteskonténer égett. Talán bagatell hallani — „mit egy szemeteskuka?” Azonban műanyag lévén, és gyúlékony hulladékkal teli —, egyike a legveszélyesebb tűzgócnak, a továbbterjedésnek. A másik tűz villámcsapás következménye volt a hét végén Sülysápon, Jakab szálláson. A magasfeszültségű vezeték oszlopába vágott a villám, és a csengővezeték nyomán jutott be Horváth Sándor 10X10 méteres épületének padlásterébe, ahol meggyújtotta a fahulladékot és gerendákat. A kár becsült értéke 30 ezer forint. A monoriak eloltották a tüzet. A tűzoltóbázison ismételten elmondták: tilos az avart égetni — ha nagy értékű ingatlan, föld, természeti érték van a közelben —, amíg a nagy szárazság tart! Ilörömpő Jenő Levelesládánkból Tartozunk...