Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-12 / 61. szám
Egy csemői ember intelmei Nem könnyig gazdává lenni CEGLÉDI A gazda a tágas, korszerű istállóban dolgozik. Itt a délutáni fejes ideje. Már az udvarról hallani a fejőgép halk berregését. A jászlak mellett tizenegy tehén áll, fele fejős, fele vemhes. Négy bika átadásra hízik. Az ólakban hatvan sertés gyarapodik, van hát tennivaló bőven. Egy ilyen energikus, szakértelemmel és eszközökkel felvértezett ember vajon mit remél a kárpótlástól? Győri István hatvankét esztendős, hat gyermek apja. Családja nagykőrösi eredetű, földjeik a csemői határban voltak, apai részről hetven-, anyja révén harmincholdnyi. A „kutak” fiú munkaszolgálatos volt, börtönt járt, a saját bőrén érezte az üldöztetést. Gyerekkorától kötődik a földhöz, az állatokhoz, ma sem tudna meglenni nélkülük. FELKÉSZÜLT A FOLYTATÁSRA Volt tsz-tag, utóbb ipart váltott, fuvarozásból élt, jelenleg nyugdíjas. A tanyához járó földdarab van a használatában, továbbá bérel még egy területet, amelyen megtermeli a takarmányt. Gépekkel jól felszerelt gazdaságot teremtett maga köré. Huszon- egynéhány hold földet igényelt vissza a családi jussból, ám nehéz kikeresni a nyilvántartásokban, és a kárpótlás egyes pontjai sem tiszták előtte. A licitálás szó különben is nagyon idegenül, barátságtalanul hangzik a magyar ember fülének. Talán megoldható, hogy a sajátjára tegyen ajánlatot, amikor az. árverés lesz. Nagyon várja már, és jogos a türelmetlensége, hiszen az állatoknak kell a takarmány, és bérelt földön nehéz gazdálkodni. — Tanácstalan az ember. A felvásárlási árak alacsonyak, a kifizetés elhúzódik. Negyven nap elteltével is csak azt mondják, hogy érdeklődjön az ember. No, az volt még jó, amikor egy közeli gazdaság vágóhídjá- ra adtam el a disznókat. Ök sem tudtak fizetni. Jól van, hát majd veszek tőlük marhahúst, — gondoltam, — és mondtam, mennyi kellene. Kikalkulálták, mennyit fizetek. Javasoltam, vonják le az összeget a tartozásukból. Az adósaim voltak, tőlem mégis elvárták a készpénzt. Itt tartunk jelenleg. Győri István azt tartja, hogy gazdálkodni csak úgy léhét, ha megvan a szakértelem, a szükséges eszköz és a tőke. Legyen türelme, hosszú távú kitartása -annak, aki belevág. Az ide-oda ugrálás nem használ sem az ember zsebének, sem a becsületének. — Csak egészséget adjon az Isten, hogy bizonyítani tudjak — fohászkodik a csemői gazda. — Segítséget sem könnyű megbízhatót találni. Kiskunmajsáról szegődött mellém egy férfi. Lakást is adtam neki, takarosai. A porta végén ott áll a „röptető”. A feleségemmel neveztük el így. Szoba, konyha,- minden megvan benne. Mindig az a gyerek lakott benne, aki frissen kötött házasságot. Amíg a saját lábára állt, addig megtette. MÁR CSAK HOB3I — Annyiban bizakodó vagyok, hogy már olyan hosszú távon ment rosszul ebben az országban, hogy csak jobban folytatódhat az élet. A régi módszerrel csupán ráfizetni lehetett az állattenyésztésre. Sohasem volt rajta kimagasló jövedelem, ezért mindig többfélével kellett foglalkozni. A sertés mellett szarvasmarha, baromfi is volt a tanyaudvarban. Most sokan megtorpannak, bele merjenek-e vágni, érdemes-e áldozni, befektetni. Én a gyerekek kedvéért csinálom, idővel szeretném majd valamelyiknek átadni. Igaz, mindegyikük éli a maga önálló életét, de komolyabb munkáknál jönnek, segítenek, ha kell. Rájuk gondolok, amikor a kárpótlást földben váltom meg, hogy majd nekik legyen. Nekem már csak hobbinak számít az állattartás, lássák a gyerekek, hogy ebből is lehet valakinek pénze. KÜSZKÖDÉS A JÖVŐÉRT Bölcs intelemmel fejezte be a beszélgetést a csemői gazda: — Aki hosszabb távra vállalkozik, az egészségére nagyon , vigyázzon. Egy kis csalódás is bajt okozhat. Aki nem eléggé edzett, nincs benne a gyakorlatban, ne fogjon hozzá. Csak az próbálkozzon, akiben nagy akarat van, és vállalja a küszködést a jövőért. Tamasi Tamás Labdarúgás Döntetlen idegenben A labdarúgó NB Ill-ban elkezdődött a tavaszi pont- vadászat. A nehéz helyzetben lévő, kiesés ellen harcoló Kossuth-Honvéd jól rajtolt, hiszen egy pontot szerzett Kiskundorozsmán. Hogy miként, arról az edzőt, Szatmári Jánost kérdeztük. — A mérkőzés többségére az volt a jellemző, hogy a hazaiak enyhe mezőnyfölényben játszottak, míg a nagyobb helyzetek előttünk alakultak ki. Így a 12. perc- ■ ben Mayer szerezhetett volna könnyen vezetést. De közeli lövése a kifutó kapusban halt el. A Kiskun- dorozsma főleg beívelt labdákkal próbálkozott, ám a védők jól romboltak. Később Palla beadását követően Kecsmarik, majd Paulik hibázott el góllal biztató lehetőséget. Szünet után is jó iramú volt a játék. Végül fegyelmezett, taktikus és lelkes játékunkkal felCEGLÉDI HÍRLAP Cegléd. Kossuth tér 1. © A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. © Munkatárs: Tamasi Tamás. © Postacím : Cegléd. Pf 19. 2701. Telefax és telefon: (20) 11-400, • Telex: 22-15353. © Hirdetésfelvétel : Hírlapkiadó Vállalat Kftzöinségszolgála.ta. Cegléd. Tekikj u. .10.: kedd. csütörtök, péntek 9-től 12-ig. szerda 10—17 óráig. TeJe- fon : (20) 10-763. — ■ - tétlenül rászolgáltunk az egy bajnoki pontra. — Mi lesz legközelebb? — A Gyulát fogadjuk. Ahhoz, hogy ellenük is eredményesek legyünk, javulni kell a helyzetkihasználásnak. A mérkőzés jegyzőkönyve:' Kiskundorozsma—Kossuth- Honvéd 0-0 Cegléd: Boda — Korpá- csi, Farkas, Vágó, Ványi, Kiss, Palla, Lőrinczi (Pálfi), Mayer (Szabó), Kecsmarik, Paulik. Az ifjúsági mérkőzésen: Kiskundorozsma—Cegléd 1-3 (1-2) Cegléd: Acs — Stummer, Máté, Kecskeméti, Török I., Gyenes, Török Z., Simon, Bakonyi, Pintér, Farkas. Az őszihez képest a bajnokságban vezető ceglédiek összeállítása több helyen is megváltozott. Ez viszont nem okozott gondot. Helyenként ügyesen, jól játszva, biztosan sikerült a győzelmet elérni. Az viszont időnként meglátszott, hogy a fiúk a felkészüléskor nem sokszor jutottak nagypályás játéklehetőséghez. Góllövők: Pintér, Farkas (11-esből), Kecskeméti. Jók: Máté. Kecskeméti, Simon, Török I., Pintér. A 78. percben Bakonyit kiállították. U. L, ■ Mozibb A Szabadság filmszínházban március 12-én, csütörtökön: Csendes napok Clychyben (dán erotikus film). Az . előadások este 6 és 8 órakor kezdődnek. XXXVI. ÉVFOLYAM, 61. SZÁM Számottevő a konkurencia 1992. MÁRCIUS 12., CSÜTÖRTÖK Az élelmiszerre költöttek legtöbbet A Dél-Pest Megyei ÁFÉSZ abonyi ügyvezetősége két részközgyűlésen adott számot a minap a szövetkezet nagyközségben és tavalyi tevékenységéről. Az ügyvezetőség irányítása alatt lévő kereskedelmi egységek közül húsz hagyományos módon és tíz szerződéses formában működött 1991-ben. Ugyanakkor négy boltot bérbeadtak és egy kft.-t alakítottak. A vendéglátóegységek vállalkozók közreműködésével üzemeltek. A kiskereskedelmi forgalom 310 millió forint volt, 15 százalékkal kevesebb, mint egy esztendővel korábban. Az adatokról készült elemzés szerint a forgalom kisebb arányban a ruházati és nagyobb részt a vegyesiparcikk rovására az élelmiszer irányába tolódott el. Az okok meglehetősen sok irányba mutatnak. Ám a legfőbb, hogy tevékenységük csaknem minden területén a konkurencia számottevő. A vásárlóerő több mint kétszáz magánkereskedő és egyéb forgalmazó között oszlott meg. Vízórák. A víz- és csatornadíjak árának tetemes emelkedéséi követően egyre több lakótelepi lakásban szereltetnek fel vízórát. A költségek viszonylag rövid idő alatt megtérülnek, ugyanis az egyéni mérés takarékosságra ösztönöz. Képünk a Városgazda Rt. Körösi úti műhelyében készült, ahol hideg- és melegvíz-mérőket készítenek elő bekötéshez (Apáti-Tóth Sándor felvétele) A forgalomcsökkenés arra kényszerítette az ügyvezetőséget, hogy csökkentse a létszámot, boltokat vonjon össze, bérleményeket mondjon fel, illetve saját üzletük közül néhányat .bérbe adjon. Jelentősen visszaesett a bútor iránti kereslet, ezért ezeknek az áruknak a forgalmazását a műszaki áruház profiljába helyezték. A nagyértékű bútor és ruházati készlettől leértékelés útján sikerült megszabadulni a vásárlók örömére. Kivonultak öt más üzlethelyiségből, amelyeket korábban az önkormányzattól béreltek és helyette megkapták a tavaly megnyitott FIáry-kis ABC tulajdonjogát. Ez utóbbi egység üzembe helyezése mellett meg két boltot nyitottak tavaly. Az egyik a nyomtatvány és barkács- bölt, a másik á piactéren működő diszkontáruház volt. Az előbbi új dolog a községben, főleg a vállalkozók körében lett népszerű. Hasonló fogadtatásban részesült az utóbb említett is, főleg a kispénzűek kedvelték meg. Jó, hogy sikerült azoknak az áruknak a körét bővíteni, amelyeket közvetlenül a gyártól, termelőtől tudnak beszerezni. A közvetlen beszerzések tették lehetővé, hogy cukrot, lisztet, étolajat és még más termékeket folyamatosan, olcsóbban tudnak értékesíteni. Igen eredményesnek bizonyultak a vasárnapi „olcsó napok”, amelyeket az élelmiszer-áruházakban rendeztek. Három esetben harminc százalékos árkedvezményt adott a Szolnoki Húsipari Vállalat, s ez a kedvezmény a sertéshúst és töltelékárut egyaránt érintette. Többször rendeztek konzerv- és sajtvásárt,- valamint’. yegyiárukat adtak olcsóbban, Jelenleg -kadvez- ményes cukorvásár van boltjaikban. Az élelmiszer-forgalom magas -részaránya miatt 1991-ben az árrésszint alig haladta meg a 13 százalékot, amelyből a hálózati költségek tizenegy százalékot elvittek. A tervezett karbantartási, felújítási feladatokat csak részben valósították meg, többi között nem került sor a Szelei úti italbolt felújítására. Meglévő ingatlanaik közül nem tudták hasznosítani a Kossuth-étterem emeleti részét, a régi cukrásztermelő helyiségeit, a vasútállomásnál-üresén áll a volt Zöldért-télep és nem döntöttek . még .a volt; ..bútorbolt és játékterem hasznosításáról, sem. A feivásárlótelep szerződéses üzemeltetését megszüntették, a zöldség, gyümölcs felvásárlásának idejéig csak nyűlátvétellel és naposbaromfi-értékesítés- sel foglalkoznak. A nyúlte- nyésztő és méhész szakcsoport több-kevesebb eredménnyel dolgozott, sok vita és elégedetlenség volt a felvásárlási árak miatt. A tagok is megkeresték azokat az átvevőket, akik többet fizettek. Ebben • az évben kismértékű árrésemeléssel, takarékos készlet- és költség- gazdálkodással szeretnék a kiskereskedelmi tevékenységet eredményessé tenni. Szolid árpolitikára törekednek. Árré.snövekedést nem áremelésből, hanem a termelői beszerzések körének bővítéséből akarják megoldani. Nem terveznek hálózatbővítést, a meglévő boltokban szeretnének kulturált vásárlási lehetőségeket nyújtani. , (gyuráki) Tavaszi ruhavásár Március 13-án, pénteken 8-tól 18 óráig, 14-én, szombaton 8-tól 13 óráig, 17- én, kedden 8-tól 18 óráig a Vöröskereszt — Pesti út 7. szám alatt — import holland és német tisztított, használt ruhákból tavaszi vásárt rendez. Természetgyógyászat Március 14-én és 22-én 8.30-tól 16 óráig, a Kossuth Művelődési Központ B épületében Harasztosi László bioenergetikus, természetgyógyász kézrátétellel gyógyít. Országos rangsorverseny Lányok a tatamin A Bp. Spartacus Szent- királyi utcai termében lányok számára — a serdülő és a leány „A” kategóriában — országos rangsor- versenyt rendeztek, ahol nemcsak elindultak, hanem jó helyezéseket is szereztek a Ceglédi VSE sportolói. Nyolcán végeztek a helyezettek között, ketten közülük a dobogó legmagasabb fokára állhatták föl. Eredmények: 28 kg-bam 3. Kőházi Anikó, 38 kg- ban: 1. Nagy Beatrix, 5. Köteles Petra, 41 kg-ban: 3. Tarjányi Mónika, 45 kg- ban: 2. Nagy Andrea, 5. Szeigl Olga, + 63 kg-ban: 1. Mikii? M'.rl'-.n'.ia. 1