Pest Megyei Hírlap, 1992. március (36. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

Harckészültség erősítése Román hadgyakorlat Francia támogatás Francois Mitterrand is támogatást ígért az iraki kardoknak. A francia elnök kedden este fogadta az ira­ki kurdok ismert vezetőjét, Masszud Barzanit. Barzani közlése szerint a francia el­nök kijelentette: Francia- ország és szövetségesei erő­feszítéseket tesznek a kurd nép biztonságáért, helyzeté­nek rendezéséért. Barzani európai körúton van, hogy támogatást szerezzen az iraki kurdoknak. Korábban fogadta őt John Major brit kaki kardok A romániai tartalékosok kéthetes behívása nem áll összefüggésben az ország belső helyzetével, vagy a nemzetközi helyzettel. Ezt tartalmazza a bukaresti vé­delmi minisztérium kedd esti állásfoglalása. A mi­nisztérium azokra a bel- és külföldi sajtójelentésekre reagált, amelyek a tartalé­kosok behívására vonatkozó hétfői bejelentést Budapest és Bukarest kapcsolatainak legutóbbi lehűlésével, az er­délyi feszült helyzettel, il­letve a legutóbbi moldovai fejleményekkel hozták ösz- szefüggésbe. A bukaresti védelmi minisztérium köz­lése szerint a hadgyakorlat a harckészültség erősítését szolgáló éves -terv része. Bulgária Megmozdulások, gyűlések miniszterelnök, Bonnban pedig Helmut Kohl kancel­lárral találkozik majd. A bolgár belügyminiszté­rium minden törvényes le­hetőséggel élve biztosítani ,Nevelő munkatáborok" Amnesztiatervezet '■ Csaknem 21 ezer “elítélt szabadon bocsátását célzó törvéhy tér vezetet terjesztett az orosz legfelsőbb , tanács elnöksége elé a parlament törvény-előkészítő bizottsá­ga. Az amnesztiatervezet elsősorban fiatalkorú elítél­tekre, nőkre, egykori front­harcosokra és rokkantakra vonatkozik, s előirányozza további 77 ezer elítélt büntetésének csökkentését is. Komoly vitát váltott ki az a kérdés, hogy javasol­ják-e 332 halálraítélt bün­tetésének húsz évre törté­nő csökkentését. Oroszor­szágban jelenleg 536 ezer elítéltet tartanak fogva. Ju- rij Kulinyin ezredes, az orosz belügyminisztérium osztályvezetője sajtótájé­koztatóján elmondta, a fö­deráció területén 764 mun­katábor, 13 börtön és 60 „nevelő munkatábor” mű­ködik. fogja a közrendet a közeli napokban Szófiában — je­lentette be a minisztérium .a szerdai bolgár napilapok­ban ismertetett közlemé­nyében. A szófiai belügymi­nisztérium szerint március 11. és 14. között különféle megmozdulások, gyűlések, felvonulások várhatóak, és fennáll a veszélye, hogy konfliktusok és összetűzé­sek alakulhatnak ki ezek résztvevői és a főváros la­kosai között. A belügymi­nisztérium lehetségesnek tartja, hogy a megmozdu­lásokat a helyzet destabili- zálására használhatják ki a fővárosban és az országban „a kormány lemondásának provokatív követelésével”. Előőrsök Kambodzsába szerdán megérkezett a 22 ezres lét­számúra tervezett ENSZ- erő kétszázötven fős előőr­se. Ezzel megkezdődik min­den idők legnagyobb, és egyben legköltségesebb ENSZ békefenntartó misz- sziója. A már megérkezett kétszázötven indonéziai ENSZ-katona az ENSZ kambodzsai „átmeneti ha­tóságának” van alárendeü- ve. A világszervezet 1,9 milliárd dollárt fordít ar­ra, hogy a tizenhárom évig tartó véres polgárháború után felépüljön az ország. Kambodzsa Jugoszlávia Csehszlovák zászlóalj A csehszlovák parlament szerdán jóváhagyta azt a Lubos Bobrovsky védelmi miniszter által előterjesz­tett javaslatot, hogy Cseh­szlovákia vegyen részt az ENSZ-erök jugoszláviai missziójában. A gyakorlatilag ellenvetés nélkül elfogadott terv értel­mében Csehszlovákia ápri­lis első felében küld a hely­színre _egy 480 fős zászlóal­jat és egy húsztagú megfi­gyelőcsoportot. A költsége­ket a világszervezet fedezi. Kiiohncoiási egyezmény A halasztás oka Örmény terrorakció A rakétabázis foglyai Ausztria őszintén szeret­né, ha Magyarország és Románia között létrejön­ne a kitoloncolási egyez­mény. Nem tartja azonban elképzelhetőnek, hogy az osztrák—magyar megálla­podást a Romániával kö­tendővel kapcsolják össze — jelentette ki Franz Löschnak osztrák belügy­miniszter a burgenlandi Nagymartonban (Matters- burgban) szerdán tartott sajtóértekezleten. Löschnak beszámolt arról, hogy a közelmúltban újabb meg- beszélési forduló volt a kitoloncolási egyezményről, amelyet eredetileg 1992 el­ső negyedében reméltek aláírni. A halasztást az osztrák belügyminiszter ki­zárólag azzal magyarázza, hogy Magyarország egy időben szeretne Ausztriá­val és Romániával ilyen egyezményt kötni. Az örmény elnök és az orosz alelnök közbenjárásá­ra szerdán megegyezés szü­letett az örményországi Ar­iik városának légvédelmi rakétabázisán a múlt héten túszul ejtett katonatisztek szabadon bocsátásáról — jelentette délben a moszk­vai tévé egyes csatornája. A fogva tartott tisztekért Moszkvából katonai kül­döttség utazott Jerevánba. Az államközösségi haderők 19 tisztjét március 8-án ej­tették foglyul örmény ter­roristák, akik a hadsereg egyik örményországi légvé­delmi rakétabázisát próbál­ták meg elfoglalni. Hadianyag-kereskedelem Szlovák képviselők voksa Egyelőre nem kerülhet szövetségi ellenőrzés alá Csehszlovákia hadianyag­külkereskedelme, miután szlovák képviselők a prágai parlamentben kedden meg­hiúsították az erre vonat­kozó alkotmánymódosítást. A prágai vezetők többsége szeretné „karcsúsítani” a kommunista rendszer ide­jén hatalmasra duzzasztott fegyvergyártást és -expor­tot. Václav Klaus csehszlo­vák pénzügyminiszter nem­rég Washingtonban azt mondta, hogy országa öt év alatt akár 80 százalékkal is csökkentheti a hadiipari termelést. JESZENSZKY GÉZA KÜLÜGYMINISZTER szerdán a belga fővárosból, ahol részt vett az Észak-atlanti Együtt­működési Tanács ülésén, latin-amerikai körútra indult. JOHN MAJOR BRIT MINISZTERELNÖK szerdán beje­lentette, hogy a következő parlamenti választásokat ápri­lis 9-én rendezik Nagy-Britanniában. MIHAIL GORBACSOV volt szovjet államfő kéthetes amerikai körútja során ellátogat Fultonba, ahol annak idején Winston Churchill híres beszédét mondta a „vas­függöny legördüléséröl”. A NÉMET—MAGYAR ALAPSZERZŐDÉST ratifikálás­ra vonatkozó ajánlással együtt a német kormány meg­küldte a Bundestagnak, mint Dieter Vogel szóvivő kö­zölte. MAI KOMMENTÁRUNK ESÉLYEK A SZUPERKEDD FONTOS ÁLLOMÁSÁ­HOZ érkezett az amerikai elnökválasztási hadjárat. Kedden egyszerre II déli államban tartottak elővá­lasztást. Ezeken a republi­kánus és demokrata párti ér­zelmű polgárok azt nyilvá­nítják ki voksaikkal, hogy melyik pályázó politikusu­kat látnák szívesebben hivatalos elnök jelöltjükként a novemberi választáson, s akaratuknak megfelelően küldik el delegátusaikat a két nagy párt nyári kon­vencióira. A tizenegy államban le­zajlott eseményt nem vélet­lenül illették szuperkedd jelzővel, hiszen tekintve, hogy a küldöttek száma az elnökjelölő gyűléseken a lakossághoz igazodik, így a népesebb államok több de­legátussal képviseltethetik magukat a júniusi New York-i demokrata párti, il­letve az augusztusi houstoni republikánus párti elnökje­lölő gyűlésen. Az 11 állam­ban lezajlott „szuperkeddi” voksoláson nem kisebb volt a tét, mint az eljövendő de­mokrata párti konvenció összes küldötteinek 15, a republikánus táborban pe­dig 18 százaléka. Ami a republikánusokat illeti, Bush, aki újraválasz­tásáért folytat hadjáratot, valamennyi déli államban megszerezte a köztársaság­párti voksok több mint két­harmadát, s már most közel jutott ahhoz, hogy a hous­toni konvención elnyerje a hivatalos elnökjelöltséget. Sikerét azonban beárnyé­kolja, hogy konzervatív ki­hívója, Buchanan közíró, sok helyütt kapott egyhar- madot megközelítő szavaza­tot, s így lovábbra is ver­senyben marad, és jobbol­dali nézeteinek az eddigi­nél nagyobb figyelembevé­telére akarja kényszeríteni a Fehér Ház jelenlegi fejét. Buchanan az előző elővá­lasztásoknál szerényebb eredményeit az indokolja, hogy hét államban Duke Ku-Klux-Klan-vezér is in­dult republikánus színek­ben, s ez szavazatokat vett el a jobboldali közírótól. De Duke fellépése joggal te­kinthető vereségnek, hiszen szülőhazájában, Louisia•,iá­ban mindössze a voksok 9 százalékát kapta, s Missis­sippiben is csak 12 száza­léknyi támogatót szerzett. Ami a demokrata párti versengést illeti, itt a még ringben lévő három jelölt közül a szuperkedd után Clinton arkansasi kormány­zó esélyei nőttek meg, miután a 11 államból nyolcban aratott győzelmet. Ügy tűnik, hogy igaza van, amikor szerda hajnalban azt mondotta, hogy a jelek szerint a politikai ellenfe­lei által állított akadályo­kon sikerült átjutnia. Azzal támadták ugyanis, hogy jó ideig házasságon kívüli vi­szonya volt, és hogy annak idején mesterkedéssel bújt ki a vietnami háborús be­hívó alól. Amerikának ve­zetőváltásra van szüksége — jelentette ki —, s győzel­me esetére a gazdaság szerkezetének átalakítását hirdette meg. Tsongas, volt massachusettsi szenátor három államban aratott győzelmével még verseny­ben marad, de mind többen vélekednek úgy, hogy a rendkívül tőkeerős kam­pányt folytató Clintonnal szemben kevés az esélye. HA ÍGY folytatódik min­den a jövő heti illinois-i (Chicago) és michigani (Detroit) előválasztáson, jó esély van arra, hogy no­vemberben Bush és Clinton versengjen a Fehér Ház meghódításáért. Árkus István SZOMBATON MEGALAKUL ÚJ MAGYAR ÚJSÁúM-SZOVETSÚG A Sajtószabadság Klub vezetősége sajtótájékozta­tóra hívta a sajtó képvise­lőit, akik szép számmal meg is jelentek a Gellért Hotel gobelintermében, hiszen nem kisebb jelen­tőségű dologról volt szó, mint a szombaton, március 14-én megalakulandó új Magyar Újságíró Szövetség előkészítő munkálatainak az ismertetéséről. Moldoványi Ákos el­mondta, hogy a január 18- án megalakult előkészítő bizottság hetente ülésezett, és ennek köszönhetően az Üj Magyarország hasábjain ismertetni is tudták elkép­zeléseiket, valamint az el­fogadandó alapszabályter­vezetet is. Kása Csaba bejelentette, hogy szívesen várnak min­den érdeklődőt szombaton a Földművelésügyi Minisz­térium tanácskozótermé­ben reggel kilenc órától. Az is elhangzott, hogy tegnapig 352 személy sze­repel a nyilvántartásban, és a megalakulást követő időszakban majd nyilvá­nosságra hozzák az új új­ságíró-közösség listáját. Ed­dig ezt nem lehetett meg­tenni, mert egyes vissza­jelzések szerint, több eset­ben is az egzisztenciájukat veszélyeztették azok az új­ságíró-kollégák, akik nyíl­tan vállalni merték az új­ságíró-szerveződéshez való kapcsolatukat. Természete­sen az elbocsátás okaként minden esetben szakmai hiányosságokra és alkal­matlanságra hivatkoztak, nem pedig politikai okok­ra. Hangsúlyozták a szerve­zők, hogy egyetlen politi­kai párt vezetőjét sem hív­ták meg, de az előrejelzé­sek szerint képviselve lesz a hazai politikai és művé­szi társadalom is, mert óriási az érdeklődés. Újságírói kérdésre vála­szolva, a résztvevők meg­tudhatták, hogy az új Ma­gyar Újságíró Szövetségbe tömörülő újságírók nem­zetközi igazolványt fognak kapni. Jelenleg még nincs döntés a tagsági díj össze­géről, de minden bizony­nyal kevesebb lesz, mint a MÚOSZ 2000 forintos ősz- szege. Szombaton megválaszt­ják majd a 15 tagú elnök­séget, és ezt követően már ők döntenek az újabb fel­vételi kérelmekről. Csak a szakmai alkalmasság szá­mít, bárki kérheti felvéte­lét, aki elfogadja a nem­zeti szellemű újságírást. Mindennemű kételyt el­osztandó, határozottan ki­jelentették, hogy nem lesz felvételi vizsga, mint ahogy azt valakik feltételezni sze­retnék. Csakis a szakmai szempontok lesznek elsőd­legesek. A sajtótájékoztatón szó esett a MUOSZ vagyoná­nak a sorsáról is. Stefka István leszögezte, hogy az újságíró-közösségnek nem áll szándékában a vagyon­felosztás, hiszen az eddi­gi javak minden magyar újságírónak a tulajdonát képezik, legyen szó üdülte­tésről vagy pedig orvosi ellátásról. Elhangzott az is, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a sajtószakszerve­zettel is, és úgy tűnik, hogy reális esély van arra, hogy hamarosan megalakuljon a sajtótanács, amelynek töb­bek között az is feladata lenne, hogy döntsön a vi­tatott kérdésekben. Kosa Csaba elmondta, hogy az új szervezetnek ugyanolyan jogosítványai lesznek, mint a MUOSZ- nak, és kifejezetten hang- sú'vozta, hogy nem a MUOSZ tagjaival vannak a problémák, hanem a MUOSZ vezetőségével. Stefka István szerint szükség van, és az új szer­vezet igényt is tart a való­ság megírása mellett elkö­telezett fiatal újságírókra, de kifogásolta a jelenlegi újságíró-iskolában megho­nosodott tanítási módsze­reket, amelyekkel a rend­szerváltás ellen író újság­írókat próbálnak kinevel­ni. Bizonyos szervezési ne­hézségek miatt nem tudták minden tagnak elküldeni a meghívókat, de ez nem je­lent gondot, hiszen a hely­színen várják az érdekeltek jelentkezését vidékről és a fővárosból. Papp János Ingyenes tanácsadás Á falun élők nyugalmáért Ingyenes tanácsadást szerveznek országszerte — képviselői kezdeményezésre — a falun uralkodó bizony­talanság és félelem eloszla­tása érdekében, az új szö­vetkezeti törvények lehető legjobb megismertetéséért — mondta az MTI-nek Sá- rossy László, a Földműve­lésügyi Minisztérium állam­titkára. Az államtitkár kifejtette: az eddig tartott több mint 30 faluíórum tapasztalatai alapján ítélték úgy, hogy igen nagy a bizonytalanság a falun élő emberek köré­ben a szövetkezetek átala­kulásával és minden őket érintő más kérdéssel kap­csolatosan is. A tanácsadás megszervezésében közre­működik a Gazdakörök Or­szágos Szövetsége is. Sok helyen a tsz-tagokat különféle rémmesékkel rio­gatják. így attól félnek, ha tulajdonssá válnak a szö­vetkezetben, elvesztik nyugdijukat, és sokat kell majd fizetniük az orvosi ellátásért. Azt szeretnék megértetni a szakértők a tanácsadásokon az embe­rekkel. hogy a Parlament­ben elfogadott törvények nem szűkítik, hanem növe­lik a mozgásterüket. A tör­vényeket tisztességesen vég­rehajtó szövetkezeti veze­tőket is meg szeretnék vé­deni a támadásokkal szem­ben. A tanácsadásra ország­szerte 1600 szakértőt kér­tek fel, a programot a kor­mány támogatja, s a költ­ségeket a privatizációra szánt pénzekből finanszí­rozzák. A szakértők névso­rához az érdeklődők a Földművelésügyi Miniszté­riumban, a megyei földmű­velésügyi hivatalokban, va­lamint a nyolc köztársasá­gi megbízott hivatalában juthatnak hozzá. Kérésre a szóban forgó területen mű­ködő szakértők névsorát a polgármesteri hivatalokhoz is eljuttatják.

Next

/
Thumbnails
Contents