Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-05 / 30. szám
Postabontás VÁRJUK LEVELEIKET, CÍMÜNK: BUDAPEST, PL: 311 -1446 Miért vitatkoznak? Mint vidéki ember állandóan figyelemmel kísérem az ország és a pártok politikáját. Azt tapasztalom, hogy a Kisgazdapártban vagyis a 33-ak frakciójában olyan emberek akarják irányítani a párt dolgait, akik a választások ideje alatt megbújva várták, milyen formában alakulnak a dolgok. A választások előtt mi éjt-napallá téve ragasztottuk a párt plakátjait, szóftuk a szórólapokat. Tudomásunk szerint dr. Tor- gyán József is járta a vidéket, gyűléseket tartott. Kérdem: hol voltak a mai „nagyszájúak”? Ki kérte őket arra, hogy frakciót vezessenek? Mi azokat az embereket ismerjük el, akik a kisgazdák kongresszusán részt vettek, s alávetik magukat a pártelnökség határozatainak. Mi vidéki emberek azt szeretnénk, ha a kisgazda- párt újra egységes lenne, s megszűnne a széthúzás. (Részlet egy hosszú levélből, melyből a személyeskedésnek tűnő konkrétumokat kihagytuk.) Jekl Mihály a Kisgazdapárt veresegyházi szervezőtitkára Eltűnt) az oldal Hiányoljuk, hogy a Tá- piómenti Hírlap oldal eltűnt. Azt gondoljuk, hogy elég drága már az újság előfizetése, miközben az olvasótábor arra kíváncsi: lakókörzetében mi történik, milyen fontos változásokra kerül sor. 1991 közepéig a Pest Megyei Hírlap egyik munkatársa minden csütörtökön kijárt Nagykátára. Az adott napon a szomszéd faluból is sokan megjelentek kérdéseiket megfogalmazva. Így aztán a kapcsolat révén a Tópiómenti Hírlapban mindez megfogalmazódhatott, ami a településen élőket érdekelte, érintette. Ez azonban mára már sajnos a múltté. Miért? Tápió menti lakosok ★ Sajnos kísérleteink nem hozták meg a várt eredményt. Az előfizetői példányokban — szemben a megemelkedett nyomdai költségekkel, s a műveletekkel — még véletlenül sem állt arányban a szerkesztőségi ráfordítás. S mi tagadás a költségek, a ráfordítások, s a visszatérülések, magyarán szólva az üzleti szemszempont mifelénk sem elhanyagolható. S ez az. amit a kiadó számon kér rajtunk. S ehhez, valamint a kényszerű-kelletlen megszüntetéshez nem kellett volna nyúlnunk, ha az érintettektől, a térségtől a megfelelő támogatást megkaptuk volna ... (szerk.) ni gyógyszereimet. Pedig a patika lakásomtól kétszáz méteren belül van. Így kénytelen-kelletlen utazom a beszerzés érdekében. Úri Kovács Ferenc Verőce Szerkesztői üzenet Hibát követtünk el, Dra- bik Imre Tápióbicskéről hívta fel a figyelmünket arra: „a Pest Megyei Hírlap a falusi emberek Ijip- ja.” S többek között az is akar lenni. Viszont tényleg jól látja, hibáztunk, amikor a számukra „iránytűt” jelentő piaci árak közlése az utóbbi időben kimarad. Hiszen csak öröm lehet s megnyugvás a szerkesztőségben dolgozók számár;», ha információnkkal hozzájárulhattunk az értékesítési lehetőségek ismeretéhez. A hibát már a hét végén kiküszöböljük. (A szerk.) név Petőfinek szobrot állítottak, nevét márványtáblákba vésték, utcákat, tereket, brigádokat, úttörőcsapatokat neveztek el róla. Viszont egyetlen tollvonással megfosztották nevének viselésétől — a rendszerváltás előtt — a budakeszi úttörőcsapatot. S a nemzet nagy költője helyett Sziklai Sándor lett a névadójuk. De fellebbezésnek helye nem volt. Diktálták a nevet, s ez a szégyenteljes változtatás talán egyedüli volt az országban. Szülők, gyerekek akarata ellenében, felülről... Ma már budakeszin nincs Sziklai úttörőcsapat, hanem Prohászka Ottó nevét viselő cserkészcsapat! Padányi Lajos Budakeszi Ahal a nincs------------------------------------as úr! Az illetékes válaszai Csak az újságban jelezték A Pest Megyei Hírlap január 22-i számában, a Posta bontás rovatban „Nehéz így válaszolni" szerkesztői üzenetben olvastam a gyógyszerbeszerzési lehetőségekről. Csak annyi megjegyzést tennék a leírtakhoz: nemcsak ott nehéz a gyógyszert beszerezni, ahol nincs patika, vagy korán zárnak, hanem ott is, ahol az adottságoknak nem vagyunk híjával — létszám, patika ugyan van — csak éppen a gyógyszer hiánycikk. Hetvenedik életévem taposom, cukorbeteg vagyok. Rendszeresen szükségem lenne ihzulintúre, fecskendőre. Az orvos úgynevezett havi szükségleteket ír fel. Január 16-i vényre — kétszeri kísérletre — a mai napig sem tudtam beszerezBudapest—Galgamácsa útvonalon 1991. március elsejével indította vállalatunk — Galgamácsa, Vácegres, Erdőkertes, Veresegyház — a lakosság tényleges utazási igényeihez igazodó köz- pétién budapesti autóbusz- járatokat. Gyors utazási lehetőséget biztosítva a főváros felé. Főt—Budapest között. Ettől a jövőben sem akarunk eltérni. A FOTÉPKER dolgozói utazási igényüket az újságcikk megjelenéséig vállalatunk felé nem jelezték — tehát az újságból értesültek róla (szerk.) — így korábban nem intézkedhettünk. Az utasok leszállásának — hétfőtől — hivatalosan biztosítására február 3-tól intézkedtünk, járataink megállnak Foton a Vörösmarty Tsz irodájánál. „Cso- mádi elágazás” elnevezésű megállóhelyről nincs tudomásunk. Ha az igénybe venni kívánt megállóhelyet pontosítanák, s a jelzést a forgalomfejlesztési szakosztály megkapná, intézkedhetnénk. Bogáti Zoltán Volánbusz forgalomfejlesztési szakosztály 5TA BÁniÓ'KS TV MI StíllAíioi.ri KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Reggeli krónika. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. Űtközben. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.33: A szezon vége. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Gazdasági híradó. — 12.40: Külpolitikai figyelő. — 12.50: Törvénykönyv. — 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 13.05: Falurádió. — 13.20: Népzenei emlékeim. — 13.45: Hitélet. — 14.00: Hírek. Időjárás. Űtközben. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Cégér. — 15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: Kossuth-klub. — 15.55: Mellényzseb. — 16.00: Délutáni krónika. — 16.20: Pophullám. — 17.00: Hírek. Időjárás. Űtközben. — 17.05: Magyarországról jövök. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Curriculum vitae. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Zenefórum. — 20.30: Határok nélküh — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 24.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 5.00: Napindító. — 8.00: Sportreggel. — 8.15: Rivaldafényben. — 8.50: Apró-cseprő.— 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zeneszó. — 10.50: Ki nyer ma? — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00-: Régi nóta, híres nóta. — 12.45: Rólunk van szó! — 12.50: Vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05; Derűre is derű. ■— 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Pihenőidő. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Segíthetünk? — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. — 19.30: Kölyökrádió.— 20.00: Sci-fi magazin. — 20.40: Ruttkai Éva és Lalinovits Zoltán énekel. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Hatodik érzék. — 22.00: Magnósok figyelem! — 22.30: Dzsessz. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Napforduló. — 23.15: Fejtámasz. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyarország! — 5.47: Falutévé. — 6.00: A reggel. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Szezám utca (ism.). — 9.35: A nagy titok (ism,). — 10.35: Évgyűrűk. — 11.05: Képújság. — 16.00: Délutáni egyenleg. — 16.10: A múlt tanúi. — 16.25:-A rock gyermekei. — 17.05: Töredék. — 17.30: Teli Vilmos. — 18.00: Pénzvilág. — 18.10: Kalendárium ’92. — 19.00: Mini klip-mix. — 19.15: Gyereksarok. — 19.40: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.25: Télesport. — 20.35: Sohá ne térj vissza. Angol tévéfilm. — 21.30: Közjáték (ism.). — 21.25: Isaac Stern végre Budapesten. — 22.35: A háború gyermekei. Angol dokumentumfilm. — 23.10: Életem legboldogabb napja. — 23.15: Késő esti híradó. — 23.20: ZDF-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 6.00: Nap TV. — Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dombóvári Gábor. — 15.40: Műsorismertetés. — 15.45: Unser Bildschirm. — 16.10: Foci angol módra. — 16.30: ötről hatra. — 17.30: Gyerekeknek. — 18.00: Híradó. — 18.15: Telesport. — 18.38: ötöd-ölő. 19.00: Kameraszínház. Csehov: Sirály. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.25: Napzárta előtt. — 22.45: Caravaggio. Angol film. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa, jó reggelt, Németország! — 8.55: Az Angyal visszatér (am. sor.). — 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.10: Dr. Marcus Welby (am. sor.). — 11.00: Kedves Bili nagybácsi (am. sor.). — 12.30: Hammer (am. krimisor.). — 13.00: Egy apával több (am. sor.). — 13.30: Kaliforniai klán (am. sor.). — 14.20: A Spring- fieid-sztori (am. sor.). — 15.05: Dallas (am. sor.).- — 15.55: CHIP’S (am. krimisor.). — 17.10: Forró nyeremény. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Vissza a múltba (am. sor.) — 20.15: Hazai dallamok. — 21.15: Gottschalk-show. — 22.15: Tévétükör. — 22.50: Esélyt a szerelemnek. — 23.20: Benny Hill-sho.w. — 21.00: Vietnami szolgálat (am. sor.). — 0.55: Harc a maffia ellen (am. sor.). — 1.40: Szürkület (am. sor.). — 2.00: A tolvaj (am. thriller). — 4.00: Kísértetváros (am. western). — 5.15: Ifjúsági magazin. — 5.40: Egy apával több ism.). SAT t 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! — 8.30: Varázslatos Jean- nie (ism ). — 9.06: A háború szele (ism.). — 10.40: Halló, Heino! (ism.). — 11.40: Szerencsekerék, (ism.). — 12.15: A nap tippje (ism ). — 12.20: A kegyek varázsa (ism.). — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt (am. sor.). — 14.30: Varázslatos Jeannie (am. sor.). — 15.05: Falcon Crest (am. sor.). — 16.00: Booker (am. sor.). — 17.05: Minden, semmi, vagy — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencsekerék. — 20.15: Amikor a legelő virágzik (NSZK-film). — 22.00: Akut (politikai magazin). — 22.35: Beszélgetés. — 23.45: Boccaccio ’70 (ol.—fr. film). Takács Mária biztató idénykezdete Veresegyházi felmérő Jó eredménnyel indította az ' új esztendőt Takács Mária, a BSE súlyemelője. A sokszoros Európa-baj- nok, világbajnoki érmes sportoló Veresegyházon az idei első felmérő versenyén alig 67 kilós testsúllyal 215 kg-os összteljesítményt ért el. Az edző édesapa beszámolója szerint a 25 éves súlyemelő 95 kg-ot szakított és 120 kg-ot lökött, mindkét fogásnemi eredmény, ha érvényesíthető volna, megegyezne az érvényes Európa-csúccsal, és csupán két és fél kilóval kevesebb a 67,5 kg-os súlycsoport világrekordjánál. Az év eleji produkció akkor lesz igazán értékes, ha Takács Mária hasonlót vagy még jobbat tud majd teljesíteni 1992 hazai nyitóversenyén, a február végén esedékes Tisza Kupa nemzetközi férfi és női súlyemelő-viadalon. A Pilisbe« s a Börzsönyben Ismét téli gyalogtúra Az Országos Testnevelési és Sporthivatal tavaly tavasz- szal hirdette meg a Barcelona '92 olimpiai ötpróba plusz triatlon akciót. A „kétfordulós” sorozatból eddig hat próbát bonyolítottak le. E hét végén, szombaton a téli gyalogtúrával megkezdődik a „második félidő”. Ennek kapcsán kedden sajtótájékoztatót tartottak a Vörös Sárkány étteremben. Lőrincz József, az OTSH szabadidősport-osztályának főmunkatársa az eddigi tapasztalatokról számolt be. Utalt arra, mennyi vita előzte meg az akció kiírását, s őszintén bevallotta, hogy a pesszimistáknak lett igazuk. Ugyanis a remélt 25—30 000 próbázóval szemben eddig csak mintegy hatezren váltották ki a részvételre jogosító igazolványt. Ami a hétvégi próbát illeti: a téli gyalogtúrát hét helyszínen — Bükk, Mátra, Börzsöny, Pilis, Bakony, Mecsek és a szekszárdi dombvidék — lehet teljesíteni. A hosszú távot választóknak 30 kilométert kell legyalogolniuk 8 óra alatt, míg a „rövid távosokra” 15 kilométer megtétele vár, az ő szintidejüket négy órában állapították meg. Lőrincz József szólt a további lehetőségekről is. Április 11-én a futás, május 16-án a kerékpározás, június 6-án az evezés, június 14-én és 27-én a triatlon, július 4-én, vagy — ha az időjárás közbeszól, akkor — július 11-én az úszás szerepel a programban. Az ötnél több próbát teljesítők, akik kiváltották az igazolványt, s befizették a nevezési díjat, tárgyjutalmat kapnak. De nemcsak ez a tét, hiszen a sikeres próbá- zók — akkor is, ha csak egy alkalommal vállalták a megméretést — sorsoláson Is részt vesznek, s közülük 45-en egy nyugat-európai társasutazás keretében megtekinthetik a barcelonai nyári olimpia néhány eseményét. Dr. Jakabházy László, az OTSH elnökhelyettese, aki jó példával járva elöl, eddig mind a hat próbát teljesítette, azt fejtegette, hogy a rendezvénynek tovább kell élnie, de semmiképpen sem ilyen formában. Nincsenek „új arcok”, eseményről eseményre ugyanazok vesznek részt a különböző sportos megmozdulásokon. A Pest Megyei Bíróság Végrehajtó Irodája felvételt hirdet végrehaj tód munkakörbe 25—50 év közötti. érettségizett férfiak számába. Pest megyei helyismerettel rendelkezők előnyben. Érdeklődni lehet személyesen: Budapest VI., Rózsa F. u. 79. B épület 2. szoba. (96 103/1II) Dunakeszi munkahelyre számítógépes könyvelésre mérlegképes könyvelőt felveszünk. Németnyel ^v "tudással! előnyben! Jelentkezés: Bp„ Szent László 109/A 1131. 9—11 óráig. (95 159/ I5K) _____________________________ Du nakeszi munkahelyre épületlakatos szakmához értő, számítógépet kezelni tudó munkaerőt felveszünk.' Németnyelvűi elássad előnyben. Jelentkezni: Dunakeszi, Fóti út G0., reggel 7—9-ig. (95 579/13K)______________ Ép ületlakatos szakmában jártas, anyagismerettel rendelkező raktárost felveszünk. Dunakeszi, Fóti út 60., reggel 7— 9-ig. (95 532/13K) ADÁSVÉTEL Eladó Halásztelken 930 nm-es telken 579 nm-es ipari tevékenységre alkalmas létesítmény, telefonnal, telexszel, ipari árammal. Érdeklődni munkanapokon az (l)-134-0979 budapesti telefonszámon lehet. (96 16S/1II)________________________ Róka, Kétlapos utca 8. alatti gerendás jarasztház .ió állapotban, 72 nm-es. eladó. Víz, villany van. 600 négyszögöl telekkel, kerítve.. Érdeklődni a helyszínen hétvégeken. (95 380/ 1K) ______________________________ El adó Budapesttől 10 km-re, Főt legszebb helyén, 440 nm-es, hatszobás, telefonos. dupla- komfortos, padlófűtéses (gáz) ház, dupla garázzsal, belső medencével, 200 n.-öies telken. 18 M Ft-ért. Két kisebb budapesti tanácsi lakást, illetve yác— Budapest szakaszon levő. Du- na-parti ingatlant beszámítunk. Telefon: 06-27/58-325, 06-60-10823. (95 637/1K) VEGYES Oltcitakciól Kedvező fizetési feltételek: készpénz fizetése esetén 10 százalék árengedmény. fiathavi részletfizetésnél 5 százalék árengedmény, tizenegy havi fizetésnél kamatmentes részlet, A transit típusnál az áfa visszaigényelhető. — Számoljon, megéri! BELMA Kft., Budapest X.. Jászberényi út 96. (95 397) Fő út mellett, 2 szoba, összkomfortos. központi fűtése® családi ház eladó, melléképülettel. nagy kerttel. Tápiósze- eső, Pesiti u, 5. Kelemen* (95 436/5K) Hivatalosan engedélyezett Iá ncjáték ot aj áldok. Kettősz á z forintért százezret nyérhet. Válaszborítékért -f 20 Ft-ért tájékoztatom. Bag. Pf.: 12. 2191. -» (95 816. IK) Albertirsán, a strandhoz közel, kis családi ház eladó, 266 nm- es területtel. Cím: Albertirsa, Kinizsi 18. Érdeklődni: Pilis, Zrínyi M. 28. (96 033/1K) _______ Vá llalkozások! Külföldi befektetők! Eladó Szigetszentmikióa központjában. Budapesthez közel, 572 nm területű, korszerű irodaház, mely 10 irodahelínségből 4- tanácsteremből áll. Az irodaházhoz 4 telefon fővonal 4 telex tartozik. Irányár: 25 M Ft 4 áfa. Eladó Sziget- szemtmiklóson 4234 nm alapterületű ipari telephely 1450 nm beépített üzemcsarnokkal, raktárral stb. Az ipari telephelyhez központi fűtés, szociális helyiségek, valamint 1 fővonalas telefon tartozik. Irányár: 35 M Ft 4 áfa. Eladó különféle erős- és gyengeáramú anyagok, szerelvény, kézi. gépi szerszámok, fémipari gépek, szitanyomó festékanyagok, klf. vaslemezek, kötőelemek, alu.- lemezek és -profilok, valamint 1 db 4 éves IFA—W50 diff. z. tip. nyitott platós tehergépkocsi. Érdeklődni lehet: Terminál Rt., Szigetszentmiklós. Losonci U. 1. 2310. Telefon: 06-24-65-063, üi.: Móra István. (9617CJ1K)