Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-26 / 48. szám

Talpon maradnak Eleget tenni n kötelezettségeknek Társadalombiztosítás — 1992 Nullszaldóval, vagyis a bevételek és a kiadások azonos nagyságrendjével számol a Társadalombizto­sítási Alap 1992. évi költ­ségvetése. A jóváhagyott tervezet néhány sarkalatos pontjáról Gerencsér László, az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság osztályvezetője adott tájé­koztatást az MTI érdeklő­désére. Elöljáróban hangsúlyoz­ta : megvan a lehetősége annak, hogy az ellátásokat a tb elfogadható szinten, költségvetési támogatás nélkül biztosítsa. És bár a jogszabály mögött az a fel- tételezés áll, hogy a gaz­daság helyzete nem romlik az idén, a törvényben elő­írt kifizetési kötelezettsé­geinek a társadalombizto­sítás minden körülmények között eleget tesz. A társadalombiztosítás ez évi költségvetése — szem­ben az 1991-ben várható 22 milliárdos hiánnyal — az­zal számol, hogy mind a bevételek, mind a kiadások 528 milliárd forint körül mozognak majd. A tb be­vételeinek csaknem teljes egésze, vagyis 500 milliárd 650 millió forint a járulé­kokból származik. Az egyéb bevételek között szerepel­nek azok a késedelmi pót­lékok, amelyeket a gazdál­kodó szervezetek a be nem hajtott járulék után fizet­nek. Mindezek a „klasszi­kus bevételek” azonban — mutatott rá Gerencsér László — nem fedeznék a társadalombiztosítás kiadá­sait. Ezért a költségvetés vagyonából származó bevé­tellel is számol. Ez az — államtól kapott vagyon egy részének értékesítéséből befolyó — összeg a tervek szerint 1,9 milliárd forintot tesz ki. A vagyonhoz jut­tatás módjáról és mértéké­ről a kormánynak 1992. jú­nius 30-ig kell benyújtania az előterjesztést. A társadalombiztosítás kiadásainak javát, 307 mil­liárd 780 millió forintot a nyugellátásra kell fordíta­ni. Ez az összeg — a nyug­A Hotel Agro jövője bizonytalan Falai között készül az Ász Gyulán az üdülőövezet­ben található a Hotel Ag­ro, amelynek létrehozásá­ban egykoron az ország mezőgazdasági nagyüzemei működtek közre. A több mint 90 millió forintot érő létesítményben 1,8 millió forintja van a Pest Me­gyei Mezőgazdasági Ter­melők Szövetségének. A megyei Teszövön kívül 400 -400 ezer forint értékben részjegytulajdonos a bugyi Tessedik, valamint az Ör­kényi Béke Termelőszövet­kezet. A napokban a szövetke­zeti üdülő működtetésének feltételeiről s a felmerülő nehézségekről tárgyaltak az üzemeltetők. Elhangzott, hogy az egykoron valóban a téesztagok pihenését szol­gáló Hotel Agro időközben működési nehézségekkel találta magát szembe. Ha önköltséges alapon vennék igénybe a beutaltak, akkor az a felnőtt családtagoknál személyenként naponta 1000 forintba, míg gyermekek esetében 600 forintba kerül­ne, s ez, ismerve a szövet­kezeti tagság jövedelmét, már a luxus kategóriát je­lentené. Egy kéthetes zavartalan üdülés lényegében többe kerülne, mint egy igénye^ külföldi, tengerparti nyara­lás. Az érdekeltek gyulai ta­nácskozásán felvetődött annak a gondolata is, hogy az üdülőt a jövőben rész­vénytársasági formában működtessék tovább. Jelenleg azonban televí­ziósok nyüzsögnek a Hotel Agro falai között, mivel az ismert Ász című műsor- készítésének ad otthont. Az rt.-vé átalakulás le­hetővé tenné az üdülő költségvetésének javítását, hiszen eddig egyáltalán nem volt a Hotel Agro pro­fitérdekelt. Pontosabban a befolyt összeget vissza­forgatták a fenntartók az üdülő fenntartására, fej­lesztésére. Gy. L. Érvényben: 1992. február 25. VALUTAÁRFOLYAMOK Pénznem Vételi Eladási árfolyam 1 egységre forintban Angol font 135,81 138,61 Ausztrál dollár 58,27 59,51 Belga frank (100) 229,27 233,93 Dán korona 12,16 12,42 Finn márka 17,20 17,60 Francia frank 13,87 14,15 Görög drachma (100) 39,66 40,50 Holland forint 41,91 42,77 Ír font 125,76 128,36 Japán yen (100) 60,13 61,33 Kanadai dollár 65,44 66,84 Kuvaiti dinár 264,80 270,30 Német márka 47,15 48,11 Norvég korona 12,04 12,28 Olasz líra (1000) 62,87 64,15 Osztrák schilling (100) 670,36 683,96 Portugál escudo (100) 54,81 55,91 Bpanyol peseta (100) 75,17 76,69 Svájci frank 52,20 53,28 Svéd korona 13,01 13.27 USA-dollár 77,72 79,28 ECU (Közös Piac) 96,50 98,46 díjasok számának növeke­dése és az újonnan nyug­díjba menők járadékának magasabb összege miatti többletköltségen felül — magában foglalja az éves szinten tervezett, átlagosan 19,5 százalékos nyugdíj- emelést is. A költségvetés további 29-29 milliárd forintot irányoz elő az anyasági el­látásokra, illetve táppénzek fedezetére, míg a gyógy­szer- és gyógyászatisegéd- eszköz-támogatás költségei 31 milliárd forintot tesznek ki. A kiadási oldalon 110,6 milliárd jut az egészség- ügyi szervezetek működési költségeire, gyógyító-meg­előző ellátásra. Megközelí­tőleg 8 milliárd forint áll a társadalombiztosítás ren­delkezésére saját működé­sének fedezetéül. Ez az összeg csupán az összes be­vétel 1,5 százaléka, szem­ben a világ országaiban szokásos 1,8—8 százalékkal — húzta alá az osztályve­zető. A jóváhagyott tervezet­ben külön összeállításban szerepel a nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási alap költségvetése. Ez a két alap a hozzátartozó ellátások mellett azokat a kiadásokat is finanszírozza, amelyek — például mgtsz-járulék, gyes, gyed — a jövőben nem a társadalombiztosí­tást terhelik. Kicsi idlu a piacgazdaságban A fővárostól alig 15 km- re, erdő borította hegy lá­bánál húzódik Csornád kis­község. Mindössze 700 lako­sa van. A pártállam idején az önállóságát is elvesztet­te; külterületét ma is a fó­ti Vörösmarty Termelőszö­vetkezet kezeli. A munka­képes lakosok többsége másutt keresi a kenyerét. Hogyan próbálja a falu né­pe a helyét meglelni az új gazdasági helyzetben ? Er­re adott választ lapunknak Eszlényi László polgármes­ter és Orosz Mihályné jegy­ző. Mint elmondták, Csorná­don is — mint annyi más településen — az önkor­mányzat elsődleges céljai közé tartozik a kereskedel­mi és szolgáltatási hálózat fejlesztése, továbbá minél több munkahely teremtése — a helybélieknek. Csak így maradhat ez a pici falu talpon, amely bár alig másfél éve nyerte vissza az önállóságát, mégis bizonyí­totta képességét a fejlődés­re. Ez idő alatt a magán- vállalkozások száma meg­háromszorozódott; az ön- kormányzat vállalkozásba­rát voltát mi sem bizonyít­ja jobban, mint hogy a 7 ta­gú képviselő-testületből né­gyen maguk is vállalkoznak. Van a régi ÁFÉSZ-bolton kívül új élelmiszerüzlet, konzervárusítás, vendéglő, idegenforgalmi fizetőven­dég-szolgálat. Helyi adót sem vetnek ki rájuk. A fa­luban jelenleg összesen 35 vállalkozás működik, igaz, a vállalkozók száma ennél kisebb. Van ugyanis olyan lakos, aki egyszerre három tevékenységet is folytat: építőanyagokat árul, épít­kezéseket vállal, és árut fu­varoz. Az élelmiszer-árusítás és egyéb szolgáltatások bővü­lése mellett az ipari tevé­kenység fejlesztése is szív­ügye a csomádi önkor­mányzatnak. Arra számíta­nak, hogy a befektetések nyomán végzendő tevé­kenységekre piaci keresle­tet hoz majd a falu szélén áthaladó közúti forgalom. Ennek jó példája a kisipa­ros, aki a járművek gáz­olaj-adagolóinak a beállítá­sára váltott ki iparenge­délyt. Az önkormányzat vállal­kozási telephelyek nyitását is tervezi, ahol másutt élő személyek is szívesen fek­tetnék be a tőkéjüket, ter­mészetesen szigorú környe­zetvédelmi előírások betar­tása mellett. Ennek azon­ban komoly akadálya, hogy a község igen kevés saját földterülettel rendelkezik. A Vörösmarty Termelőszö­vetkezet táblái mindenütt a falusi porták mögött kez­dődnek. A megoldást a kis­község vezetői az új föld­törvénytől várják. Boronkay Péter Engednek a szigorú zárak! Megéri kiváltani Van amiről muszáj, van amiről érdemes tudni. Az ATA-Carnet igazolvány az utóbbi kategóriába tartozik, a hiányából nagy baj nem származik ugyan, ámde kel­lemetlenség igen. Miről is van szó? — A hivatalos definíció szerint — mondta Zboróvá- ri József né, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkama­ra főelőadója — ez az iga­zolvány a nemzetközi áru­mWEKVŐ MEGTAKARÍTÁSOK Forintban is érdemes A lakossági devlzameg- takarílások már elérték az 1,7 milliárd dollárt. Ezzel kapcsolatban Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nem­zeti Bank alelnöke az MTI- nek elmondta, mindez ked­vező, jelzi a lakosság bi­zalmát az eddig folytatott pénzügyi politika iránt. Fontos az is, hogy nem­csak a konvertibilis valutá­ban, hanem a forintbeté­tekben, illetve értékpapí­rokban megjelenő lakossá­gi megtakarítások állomá­nya is növekszik. Ezen a téren ebben a fél évben je­lentős változás várható. Va­lószínűsíthető, hogy a la­kosság megtakarítási ked­ve a nemzeti valutában lé­nyegesen erőteljesebbé vá­lik. Ma még sokan attól tartanak, hogy hamarosan sor kerül a forint leérté­kelésére, ezért tartják nem kevesen megtakarításaikat dollárban, márkában, vagy schillingben. Ha azonban ezek a várakozások meg­alapozatlannak bizonyul­nak, úgy mindinlcább kide­rül: érdemesebb forintban megtakarítani. Lényeges feltétel persze az infláció lassulása. Az árszint azon­ban már januárban is jó­val alacsonyabban növeke­dett, mint a múlt esztendő első hónapjaiban; a január végi áremelkedést hason­lítva az egy évvel ezelőtti időszakhoz, a 12 hav'i inflá­ció mértéke csak 28 száza­lék. A változás egyébként már érzékelhető. Érdekes mó­don a külföldiek körében nő az érdeklődés a forint- megtakarítási lehetőségek iránt. Sokan szívesen vá­sárolnának államkötvényt; az MNB-nél több hazai bank jelentkezett: szeret­nének ilyen jellegű megta­karítási, befektetési lehe­tőséget biztosítani külföldi partnereiknek. Erre egye­lőre nincs lehetőség a je­lentős kamatkülönbségek miatt. Az ország pénzügyi sta­bilitását az is mutatja, hogy az MNB tartalékai ma már meghaladják a 4 mil­liárd dollárt, ezzel szem­ben á banknak lényegében semmi rövid lejáratú tar­tozása nincs. Az első 45 nap során a fizetési mérleg továbbra is pozitív, ami azt jelenti, hogy nem növek­szik az ország eladósodása. ÖKÖ P RO T EC Ön az, akinek ott kell lennie OKO iim PRO Kgs TEC Nemzetközi Környezetvédelmi Szakkiállítás és. Konferencia Budapest Kongresszusi Központ November 25-27. Részvételével és a korszerű, környezetbarát technológiák, berendezések bemutatásával, az új stratégiák megismerte­tésével Ön is hozzájárulhat a környezetvédelmi problémák megoldásához. A kiállítás a hazai és külföldi cégek, szakem­berek és üzletemberek legjelentősebb magyarországi talál­kozója lesz. A rendezvény kiváló alkalmat nyújt az e területeken működő szervezetek és gazdasági társaságok bemutatására, ta­pasztalatcseréjére és igen kedvező piaci lehetőségeket kí­nál számukra. Kérjük, hogy kiállítói igényét a szervezőnél jelentse be. ELITEXPO Kft. Budapest, Pozsonyi út 30. 1137 Tel./fax: 129-5098 forgalomban változatlan ál­lapotban visszatérő, ideig­lenes kiviteli vagy behoza­tali előjegyzésbe kerülő áruk vámkezelését egysé­gesítő és egyszerűsítő ok­mány. Tudni kell: akinek ez a tanúsítvány nincs a birtokában, annak vámot, kauciót kell fizetnie, még­pedig a fogadó ország valu­tájában. Ezt a pénzt visz- szafelé megkapja ugyan az illető, de ha megvan az ok­mány, úgy kiiktatható ez a procedúra. — Tapasztalataik szerint milyen célból utaznak a portékák? — Nagyon sokan viszik vásárra, kiállításra és be­mutatókra termékeiket, és egyre többen árumintaként kínálják a majdani, egyelő­re csupán potenciális ve­vőknek — így természete­sen haza is kerülnek e cik­kek. Egy másik kör viszont külföldön javíttatja az on­nan származó gépeket, il­letve egy-egy berendezést munkaeszközként működ­tetnek. Volt rá példa, hogy egy kotróhajóra adtuk ki az okmányt, amely jugoszlá­viai munkavégzésre indult. Egy a lényeg: változatlanul, eredeti funkcióját megtart­va jusson vissza a tárgy, — Sokan igénylik az ok­mányt? — Az elmúlt fél év során huszonöt ügyfél kérését teljesítettük, de meggyőző­désünk, hogy ennél jóval nagyobb az érdekeltek kora — csak nem élnek a lehető­séggel. Pedig manapság, amikor egyre szabadabb a kereskedelem, élénkülnek a különféle együttműködé­si formák a gyártók között, s amikor engednek a zárak a határokon — érdemes élni a könnyítő eszközökkel. Az ATA-Carnet is ilyen, ru­galmassá teszi a kivitelt. — Milyen áron lehet hoz. zájutni az okmányhoz? — Előnyösek a tarifák, a fizetendő összeget mindig az adott portéka értéke szabja meg — ötvenezer forintig például ezer, s egy­millió forint esetén is csu­pán tizenötezer. Nem be­szélve arról, hogy itt hely­ben a szükséges informá­ciókhoz szintén hozzá lehet jutni, sőt, segítünk a nyom­tatványok kitöltésében is. Va. É.

Next

/
Thumbnails
Contents