Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-18 / 41. szám
Tőkés László, a renitens 78 magyar polgármester Romániában Nem fogadják el a választ A szemüknek hisznek 600 milliót még kérnek Lényegében minden téren előrelépés történt — összegezte Borisz Jelcin az amerikai külügyminiszterrel folytatott háromórás tárgyalásait a hétfő délutáni közös sajtóértekezleten, amelyen kizárólag orosz és amerikai újságírók vehettek részt. Az orosz elnök külön kiemelte: közeledtek a hadászati nukleáris támadófegyverek csökkentésével kapcsolatos álláspontok. Nem tagadta azonban, hogy bizonyos nézeteltérések még megmaradtak, de nem részletezte, mely témakörökben. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy júliusra, az Egyesült Államokba tervezett orosz— amerikai csúcstalálkozóig minden részletet kidolgoznak, és megszülethet az újabb, nagyszabású leszerelési egyezmény. Jelcin hangsúlyozottan beszélt az amerikai gazdasági segélyről. Megelégedéssel közölte: március elsejéig minden gabonahitelt felhasználhatnak. Baker a nukleáris biztonsággal összefüggő problémák megoldásában vélt felfedezni közeledést. Megerősítette, hogy Washington kész műszaki segítséget nyújtani az atomfegyverek leszereléséhez és megsemmisítéséhez. Jan Carnogursky szlovák miniszterelnök az Üj Szónak adott interjújában részletesen foglalkozik a bősi erőmű körül kialakult helyzettel. Mint más magyar-szlovák vonatkozású kérdésekben, az erőművel kapcsolatos vitában is a „kölcsönös kompromisz- szumkészséget” látja görcsoldónak. A bősi erőműről szólva Carnogursky „o megváltoztathatatlan tényeket” tekinti kiindulóalapnak. Megítélése szerint ilyen tény, hogy „a magyar fél — sajnos — teljes mértékben elzárkózott csupán a bősi erőmű üzembe helyezésének támogatásától is, azért a dunakiliti csatornát sem hajlandó megépíteni”. Ebben a helyzetben szerínA DAMASZKUSZI és bejrúti bejelentést arról, hogy Szíria és Libanon, — amely bojkottálta a nemrég megtartott moszkvai közel-keleti béketanácskozást — a jövő hét elején részt vesz az izraeliekkel folytatandó washingtoni kétoldalú tanácskozásokon, a rendezés hívei megköny- nyebbüléssel fogadták. Az amerikai kormányzat üdvözölte azt a palesztin— jordán közeledést is, hogy delegációik ott lesznek a tárgyalóteremben. Hasonlóképpen elégedetten nyugtázták, a júniusi választásra készülő Izrael vezetőinek megnyilatkozását, hogy a parlamenti mandátumokért folytatandó hadjárat, nem jelent majd szünetet a zsidó állam rendezési erőfeszítéseiben. Mindez persze nincs ínyére azoknak a szélsőséges elemeknek, amelyek csak a terrorizmusban látják továbbra is a közel-keleti tűzfészkek „megoldását”, s ez szerintük persze csak úgy képzelhető el, ha terrorosztagaik továbbra is fennmaradhatnak, s a fegyverek dörgése, az erőszáötezer lej pénzbírságra ítélték Tőkés László református püspököt, az K M ŐSZ tiszteletbeli elnökét, mivel nem volt hajlandó részt venni a januári népszámláláson — közölte hétfőn a nagyváradi polgármesteri hivatal. Annak idején Tőkés László bírálta a nemzetiséggel és a vallással kapcsolatos kérdések megfogalmazását a népszámlálási kérdőíveken. Véleménye szerint e kérdéseket úgy tették fel, „mintha Romániában csak románok és ortodoxok élnének”. A román statisztikai hivatal vezetői elutasították a püspök vádjait, mivel szerintük a kérdőívet a nemzetközi normáknak megfelelően állították össze. A romániai helyhatósági választások február 9-i első fordulója a kormánypárt, a Nemzeti Megmentést Front (NMF) nagyarányú győzelmét hozta, legalábbis ami a polgármesterek számát illeti. A politikai verseny a települések mintegy felében dőlt el eddig. te „szlovákiai területen kell megteremteni a bősi Du- na-lépcső áramtermelésének feltételeit”. A szlovák kormányfő a kollektív bűnösség, illetve a kassai kormányprogram kérdését is érintette: „Gondolom, itt az ideje lezárni a múltat, mindkét fél részéről nyíltan szembenézve annak árnyoldalaival is. A kitoloncolásoknak éppen úgy nincs helyük a demokráciában, mint a deportálásoknak, vagy a kollektív bűnösség kérdésének” — mondotta. A magyar—szlovák történész vegyesbizottság létrehozásának szándékával kapcsolatban elmondta, hogy „az ötletet támogatja”, de szerinte „a mai gondok megoldása elsősorban a politikusok feladata”. kos, véres cselekmények útját állják a tárgyaló- asztalok melletti rendezési módoknak. így esett meg, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka Izrael belső, egyik legvédettebbnek tekintett katonai táborába arab terroristák hatoltak be, s baltacsapásokkal és késszúrásokkal megöltek három újoncot, majd elmenekültek. Az Arafat veze- tése alatti PFSZ egyik főerejének számító El Fatah szélsőséges szárnyából alakult Fekete Párduc terrorcsoport vállalta a felelősséget a borzalmas vérengzésért. Izraeli kormány, válaszul, libanoni palesztin menekülttáborok bombázására indította el harci repülőgépeit, s a megtorló műveletnek több halálos áldozata volt. De a vérbosszú művelete folytatódott: vasárnap izraeli helikopterek Dél-Libanonban rakétatámadást hajtottak végre egy gépkocsioszlop ellen, s megölték Abbász Muszavi sejket, az Irán-barát Hezbollah párt főtitkárát, feleséA részleges eredmények szerint az összesítésben szereplő 32 megyében (a 40-ből) a már megszerzett polgármesteri helyek közel hatvan százaléka az NMF jelöltjeié lett. Második helyre a független jelöltek kerültek, míg harmadik az ellenzéki pártok koalíciójából álló Demokratikus Konvenció lett 8.2 százalékkal. A front jelöltjei az első Milan Babic, a Krajinai Szerb Köztársaság vasárnap leváltott elnöke levelet küldött Butrosz Gáli ENSZ- főtitkárhoz, akit arról tájékoztatott, hogy a krajinai parlament ülésén csak 47 képviselő vett részt, s a leváltásáról szóló döntés ezért érvénytelen, és hazugságon alapul. A krajinai kormány — amelyet a parlament szintén menesztett — külön közleményben hangsúlyozta, hogy Krajinában a parlamentnek korábban 119 tagja volt, de az új járások kialakításával számuk 161- re nőtt, s közülük csupán 47 volt jelen a vasárnapi ülésen. Az elnök menesztését az eredeti Tanjug- közlemény szerint 74 képgét, hatéves fiát és négy testőrét. Jeruzsálem! információ szerint titkosszolgálatuk értesülése folytán tudták meg, hogy a sejk milyen útvonalon halad, s ezért indították el harci helikoptereiket. A támadás libanoni területen, mintegy 15 kilométerrel északra attól a zónától történt, amelyet Jeruzsálem a vele szomszédos államból úgynevezett „biztonsági övezetként” szakított ki. Ez a határtól 5-25 kilométeres szélességben elterülő sáv az izraeli katonaság, illetve a Jeruzsálem zsoldjában levő libanoni fegyveresek ellenőrzése alatt áll, a Samir- kormány szerint Muszavi sejk osztagai-itt csapnak le a leggyakrabban, s ezután indítják különítményeiket az Izael elleni bevetésekre. E libanoni területen létesített izraeli biztonsági zóna megszüntetését Bejrút ex'őteljesen követelte az eddigi béketárgyalásokon, hiszen az országának része. Ami pedig a Hezbollah-t illeti, gyűjtőneve a különböző síita, főleg teheráni fordulóban 617 polgármesteri széket szereztek meg, a függetlenek 135-öt, a Demokratikus Konvenció 90-et, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 78-at. Mindenesetre február 9-én csak a települések mintegy felében sikerült polgármestert választani, a többi helyen február 23-án szólítják újra az urnák elé a választópolgárokat. viselő szavazta meg, s csak nyolcán szavaztak a határozat ellen. Belgrádban a hét végén UOOOO-ren írták alá azt a felhívást, amely Slobodan Milosevic szerb elnök lemondását követeli — adta hírül a Borba című lap hétfői számában. A párt által kezdeményezett aláírásgyűjtő kampány még a napokban is folytatódik. A Demokratikus Pórt, amely a szerb elnököt és a szerb kormányt teszi felelőssé a nemzeti, gazdasági és társadalmi kudarcokért, felhívásában követeli Milosevic azonnali lemondását, és új törvényhozási választások megtartását — jelentette az AFP. befolyás alatti harcosoknak, akiknek számát mintegy nyolcezerre becsülik. Az utóbbi időben a józanabb elemek kerültek túlsúlyba szervezetükben, s arra törekedtek, hogy beépüljenek a megbékélés útjára tért libanoni közéletbe, s választás esetén képviselőjelölteket is szándékoznak indítani. Muszavi sejknek a hírek szerint egyensúlyozó szerepe volt a Hezbollah megbékélést kívánó és a további terrorizmust hirdető szárnya között. Mindenesetre a túszelengedések és -cserék ügyében kulcsszerepe volt. MEGGYILKOLÁSA jó időre befagyasztja a további cserékről szóló tárgyalásokat, s azzal fenyeget, hogy visszaveti a közel-keleti békefolyamatot. A megtorlások és a vérbosszú politikája csak azt jelentheti, hogy erőszakra véres cse leleményekkel válaszolnak a másik oldalról. Ezért fejezte ki aggodalmát az amerikai kormányzat, s figyelmeztette önuralomra és visszafogottságra, a szélsőséges cselekményektől való tartózkodásra azokat, akik arra tetek ígéretet, hogy a jövő hét elején úiabb béketárgyalási fordulóra küldik el delegátusaikat az amerikai fővárosba. Arkus István A magyar katonai vezetés nem fogadja el Jugoszlávia budapesti katonai attaséhivatalának azt a közlését, amely tagadja, hogy csütörtökön egy jugoszláv íelségjelű katonai repülőgép megsértette Magyarország légterét — mondta az MTI érdeklődésére Keleti György ezre- de, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Keleti György rámutatott: a magyar katonai vezetés azért nem tudja ezt a választ elfogadni, mert a mérési adatok, a megfigyelések és a szemtanúk egybehangzóan bizonyítják, A kisgazda 33-as frakció szombaton beszámoló nagygyűlést tart — erről tájékoztatták hétfőn a képviselőcsoport ülése után az újságírókat. A tanácskozásra körülbelül 2000 kisgazdát és FKGP-választót várnak. A pártalapszervezetek 60 százaléka jelezte részvételét. Ez a 33-ak minden várakozását felülmúlja. A nagygyűlés célja, hogy megismertessék a résztvevőket az elmúlt hónapok politikai eseményeivel, valamint tájékoztassák a tagságot, hogyan látják a kisA Rába teherautók horvátországi értékesítésére kizárólagos képviseleti joggal ruházta fel a Zágrábi Autó Centar Merkur céget a Győri Rába Rt. A két vállalat közötti szerződés értelmében az ACM a 16 tonnástól a 42 tonna teherbírású Rába haszonjárművek, alvázak és a hozzájuk tartozó alkatrészek árusítására vállalkozott Horvátország területén, emellett megszervezi a vevőszolgálatot, továbbá alkatrész-konszignációs rakhogy egy hasonló típusú, jugoszláv felségjelű katonai gép csütörtök délelőtt megsértette a magyar légteret. A vasárnapi berepüléssel kapcsolatban, amikor egy sportrepülőgép Barcs térségében 50 méter magasságban rövid időre megsértette a magyar légteret, a szóvivő elmondta: a kis magasság miatt ó lokátorok nem észlelték á berepülést, de a határőrség értesítése alapján egy vadászrepülőgép és két helikopter azonnal a helyszínre indult. takozás útját. A kisgazda- miniszterek és államtitkárok beszámolnak árról: mit sikerült megvalósítaniuk a párt programjából. A képviselők is számot adnak tevékenységükről. Torgyán József kivételével meghívást kapnak a kisgazda 12-ek is. Oláh Sándor frakcióvezető-helyettes szerint szombaton olyanok jönnek ösz- sze, akik aggódnak a párt sorsáért, a párt demokratikus irányítási rendszeréért, a társadalom és az ország jövőjéért, és nem helyeslik a kormányzat állandó bírálatát. tárat létesít. Ez évre 350 tehergépkocsi, illetve járóképes alváz eladására lát esélyt a zágrábi cég. Az üzlet megvalósítását kétoldalú banki megállapodás segíti, amely a fizetési feltételek tekintetében irányadó lesz. A Rába az alakuló kapcsolatot előnyösnek ítéli, számít a zágrábi cég piacismeretére. A közelmúltban megkötött szerződés jelentőségét növeli, hogy a Rába teherautóinak a korábbiakban Jugoszlávia meghatározó piaca volt. Jan Carnogursky Közös dolgainkról í Külföldi eseményeit - \ egy U ______________________________________-— ---------i A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK sorrendben 29. kongresszusát az idén júliusban tartják meg. MOSZKVÁBAN NEMZETKÖZI KONFERENCIA kezdődött az Oroszországból egyre nagyobb arányban kiáramló tudományos szakemberek problémáinak megoldásáról. TÁDZSIKISZTÁN SZERETNE CSATLAKOZNI az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz, és részvényeket is vásárolna a pénzintézetben — jeíentete ki a tadzsik elnök, miután találkozott Németh Miklóssal, a bank alelnökével. MOGADISHUBAN, SZOMÁLIA FŐVÁROSÁBAN súlyos harcok folytak hétfőn annak ellenére, hogy a szemben álló felek múlt pénteken New Yorkban elfogadták az ENSZ közvetítésével létrejött tűzszünetet. MAI KOMMENTÁRUNK■»«— A VÉRBOSSZÚ NEM KIÚT Babkot leváltották, Milosevket lemondatják Együtt az erőszak ellen Meghalt egy fehér fiú. Egy fekete fiú ölte meg. Történhetett volna fordítva is. Nem ez a lényeg! A hangsúlynak az erőszakra kell esnie. Elutasítjuk és elítéljük az erőszakot, legyen bár akármilyen- az erőszakot alkalmazó bőrszíne, vallása, ideológiai meggyőződése. Hirdetjük, hogy a társadalmi, gazdasági nehézségek miatt felerősödött idegengyűlöletet csak a meggyőzés, a feszültségek csökkentése, a széles társadalmi összefogás enyhítheti, próbálhatja megszüntetni. Minden magyar és Magyarországon élő külföldi állampolgár felelőssége, hogy gátat vessen a terjedő erőszakhullámnak, minden konfliktushelyzetben keresve a békés, erőszakmentes megoldást. Tiltakozunk az illegálisan Magyarországon tartózkodó külföldiekkel szembeni embertelen bánásmód és külföldi diákok indokolatlan kiutasítása ellen. Felhívjuk az Országgyűlés, a kormány, a társadalmi szervezetek és az egyházak figyelmét, hogy lépjenek fel az elhatalmasodó agresszivitás ellen, társadalmi súlyuknál fogva segítsék elő a szemben álló rétegek közeledését egymáshoz a békés egymás mellett élés érdekében. Erőszakellencs Fórum FKGP 33-ak Szombati számadás gazda-kepviselük a kibonTeherautók Hervátmzágmk A Rábának van piaca