Pest Megyei Hírlap, 1992. február (36. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-14 / 38. szám
Bővült a kóspallaj>i iskola I VÁCI Tágas folyosó, két tanterem, szertár, mellékhelyiségek találhatók a régi iskola folytatásaként épült, elemes épületben, amelyet a közelmúltban foglaltak el azok a diákok, akik eddig hely hiányában a napközi, valamint a kultúrház épületében tanultak (Sintár Antal felvétele) Ál atok és autók I bm Vasárnapi vásárok . A fenti címmel, lapunk keddi számában megjelent eseménynaptárunkból, sajnálatos módon, éppen a februári vásár helyének és idejének közlése maradt ki. A vásár, vagyis az országos állat- és kirakodóvásár február 16-án, vasárnap lesz Vácon, a Rádi úti vásártéren, a szokott helyén. Egyidejűleg megrendezik a használt autók vásárát is, ennek helyszíne a kisváci autójavító előtti parkolóterület. Anyakönyvi hírek» Vácott születtek: Pálmai László és Kovács Tünde fia Ádám, Szegvári Attila és Oroszi Krisztina fia Dániel, Szűcs Frigyes és Ká- nai Andrea lánya Claudia, Tóth Mihály és Mojzsi Katalin fia Mihály, Bocs László és Szenté Tünde lánya Bettina, Dobrocsi Ernő és Korita Mária lánya Éva, Makrai József és Hegyi Andrea lánya Mónika, Ábrahám Attila és Somogyi Tímea lánya Bianka, Bak- sza József és Richter Andrea fia Zsolt, Palotai József és Barcza Edit fia Péter, Takács István és Gré- czi Mária fia István, Luttye József és Puskár Erzsébet fia József, Mészáros László és Pányi Éva fia Gergő, Tóth Zsolt és Molnár Erika Orvosi ügyelet Az orvosi ügyelet a váci egészségügyé alapellátás központjában található. (Vác, dr. Csányi körút 47.). Az ügyeleti szolgálatokat a 11-525 és a 10-079-es telefonszámon lehet hívni. Orvosok a városiak számára mindennap tartanait ügyeleti szolgálatot. A városkörzeliek számára pénteken, szombaton és vasárnap van ügyelet. Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap van. Az ügyelet helye szintén az egészségügyi alapellátás épülete. Fogászati ügyelet: szombat-vasárnap reggel 8-tól 12-ig tart, szombaton dr. Madudák István, vasárnap dr. Csaba Ambrus rendel. Helye: Cházár András utca 17/ Állatorvosi ügyelet: az északi körzetben szombatvasárnap dr. Zsombokos András Vác, telefon: 13-098. A déli körzetben szombat-vasárnap dr. Jakab László, Sződliget, telefon: 52-17G. A Nalurss-Storex BT nyilvános versenytárgyalást hirdet hagyományos szerkezettel kivitelezendő, 800 nV- alapterületű gyümölcs feldolgozó üzem tervezési és kivitelezési munkáira A beruházás helye: Nógrád község, a hütöház mellett. Kivitelezési határidő: 1992. október 20. A versenytárgyalás részletes feltételeit a versenykiírási dokumentáció tartalmazza, amely átvehető 20 000 Ft vissza nem térítendő költség helyszíni befizetése ellenében, a volt budapesti 10. Sz. ügyvédi Munkaközösség irodájában (Budapest V., Szalay u. 5/A), dr. Szabó Ágnes ügyvédnél, kedden és csütörtökön 16 és 19 óra között. Az ajánlatok benyújtásának határideje: április 9-én 18 óra, helye: Budapest V., Szalay u. 5/A. Erdeményhirdetés ánrilis 16-án 10 órakor lesz a Budapest V., Szalay u. 5/A sz. alatt. lánya Gyöngyvér, Fejes Sándor és Carbo-Blando Melba lánya -Izabella, Jele János és Szabó Mária fia János, Kabarcz Miklós és Kosdi Magdaléna fia Miklós, Szuhánszki Tibor és Horváth Györgyi lánya Bea. Házasságot kötöttek: Horváth István és Simon Andrea, Benda Ferenc és Kocsis Márta. ■ Vácott haltak meg: Stver- teczky Julianna Vác, Varga Lajos Főt, Szegner János Berkenye, Filkó László Dunakeszi, Borda Mihályné sz. ^3ogdányi Mária Szob, Chovanyecz Józsefné sz. Szakállós Mária Nógrád, Frecska György Dunakeszi. Sztankovics Pálné sz. Barna Teréz Vác. Gorzás La- josné sz. Dokonál Anna Nagymaros, Czirkó Károly- né sz. Kis Teréz Göd, Varsányi Istvánné sz. Zverkó Mária Nőtincs, Szőczei Ferenc Sződliget, Mogyorósi Antalné sz. Nagy Julianna Szokolya, Szikora Józsefné sz. Piekasz Margit Vác, Strausz György Vác, Sze- benszki László Vác, Zago- ránszki Mihályné sz. Tormási Erzsébet Göd, Bódis Mihályné sz. Marcsek Zsuzsanna Csornád, Houchard Géza, Vác, Zöld Dánielné sz. Veress Ilona Vác, Alt- sach Józsefné sz. Flier Magdolna Szendehely, Miskei Józsefné sz. Hakkel Ilona Vác. xxxvi. Évfolyam, 38. szám 1992. FEBRUÁR 14., PÉNTEK Mindig a soros esemény a legizgalmasabb A gázpalackügy lezárult - de nem felejtették el „A Duna Menti Regionális Vízművek igazgatósága nevében köszönetét mondok az Ön által vezetett rendőri szervezet személyi állományának az alkalomból, hogy a vállalatunk tulajdonát képező és az aesai telephelyünkről eltulajdonított négy darab gázpalack ügyében nyomozásuk eredményre vezetett.” Az idézett levelet Farkas Vince, a DMRV igazgatója küldte Bolcsik Zoltán őrnagynak, a városi rendőr- kapitányság vezetőjének, kihangsúlyozva, hogy ebben az esetben az anyagi kárnál jelentősebb volt, hogy £ét palack klórgázt tartalmazott: ez a gázmennyiség akár több száz ember halálát is okozhatta volna. (Bár a lopásokból származó kára sem kevés a DMRV-nek; a tavalyi évben megközelítette a két és fél millió forintot, ám ha az ellopott kerítéseket, berendezési tárgyakat, szigeteléseket pótolni kell, ez a többszörösébe is kerülhet.) Bár, nyilván a veszély tudatában. a polgárok sokat segítettek a rendőrségnek bejelentéseikkel, az érdem mégis az ügyet felgöngyölítő két nyomozóé, Madarász Attiláé és Löffler Péteré. A DMRV két, vezetője. Eckhardt Tibor és Szaiai Árpád, személyesen is kifejezte köszönetét a két nyomozónak, s a rendőrkapitány és helyettese jelenlétében, átadta a vízmű tárgyjutalmát, ajándékát is. Igaz, kicsit várni kellett a két nyomozóra, mert éppen „helyszínen” voltak ... Nem is erről, hanem előző, már befejezett ügyükről kérdeztük Löffler Pétert és Madarász Attilát. — A gázpalack-ügy után a verőcei hétvégiház-betö- rések ügyében nyomoztunk, és sikerült is tetten érnünk az elkövetőket — mondta Madarász Attila, aki három éíre dolgozik nyomozóként. ■— Harmincrendbeli beVáci apróhirdetések Eladom vagy budapestire (tanácsira) cserélem Vác. Földvári téri. 2 szobás, 49 nm-es öröklakásomat. Érdeklődni lehet este a 06-27-10-698-as, munkaidőben az (11-276-9944 311-es telefonszanlon, (97 129 1K) __________ Ké szpénzért igényesnek. tehermentesen, kétszintes, sarok- erkélyes családi ház. azonnal beköltözőén eladó! Érdeklődni lehet naponta 10-től 18-ig, személyesen: Vác, Eperfa utca 13. (Deákvár) 2600. (96 434/3K) Érettségizett fiatalt, elsősorban férfit keresünk a Fejlesztő Napközi Otthon „autista csoportjába”. pedagógiai-asszisztensi munkakör betöltésére. — Címünk: Vác. Csányi lm. 13. Telefon: 11-476, (97 126 1K) Termőre forduló, rendben tartott. málnás, akácoszlopok eladok ^_32^2_tM<K^m£7J^8/1K2_ Vác belvárosában 21 nm-es helyiség, üzletnek, irodának, rendelőnek kiadó. Telefonszám: 15 órától, 06-27-11-325. (97 U52/1K) Kertes ház Peneen eladó. Érdeklődni : Fene, Széchenyi u. 2. (97 183,TK)________________________ Családi ház 485-ös telekkel eladó. Vác, Ambró Ferenc u. 34. Id. Csepregi András. (97 188/1K) Kétszobás plusz étkezős, erkélye,s, egyedi gázfűtéses, tehermentes társasházi öröklakás, beköltözhetően, eladó. Érdeklődni lehet 16—J9 óráig: Vác. Fürj u. 8. II. 6. (Orosz). (97 135/ 1K) ______________________________ Vá sárolnék 3-4 szobás családi házat, Deákvár vagy Laios- teicp környékén. Cimeket, ajánlatot „Készpénz” jeligére, a hirdetőirotíába kérem (Jókai u, 9.) leadni. (97 131/1K)________ Be lváros központjában garázs- üzlethelyiség eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Vác. Csányi kft, 86, X. 41, (97 183/1K)_______ Vác, Dózsa György út 63. sz. alatt egyszobás, összkomfortos lakás, albérletbe kiadó. Érdek- lüdni: helyben.. (97 181/1K) Eladó: Vác-Deákváron 2,5 szobás, összkomfortos, kertes, ga- rázsos, társasházi lakás, augusztusi beköltözéssel. Érdeklődni : Vác, Länderer út 2-, délután. Telefon van! (97 187/ 1K) töréses lopást sikerült a nyomozásnak ebben a szakaszában rábizonyítanunk az élettársakra — folytatta Löffler Péter —, akik elég furcsa életmódot folytattak, mert mindennap más házban laktak. Reggel felültek a vonatra, bementek Pestre, eladták, amit az éppen soros házban összeszedtek, aztán este visszatértek, de már egy másik házba ..... Löffler Péter nyolc éve rendőr, járőrként kezdte, majd körzeti megbízott volt. most nyomozóként dolgozik. Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legemlékezetesebb, legizgalmasabb ügye, nem tudott egyértelmű választ adni: — Mindig az az ügy a legizgalmasabb, amiben éppen nyomozunk, és egy hónapban harminc-negyven ügyünk is van. Persze, vannak megszokott ügyek, de az elkövető sohasem megszokott. Akkor sem, ha az ember egy idő után már nagyjából ismeri a potenciális bűnelkövetők körét. És ez sajnos, állandóan bővül is. az utazó bűnözőkkel, a külföldi állampolgárokkal ... A két fiatal nyomozóval beszélgetve, az újságírónak filmélményei jutottak eszébe, a mindig együtt dolgozó nyomozópárosokról, ám Madarász Attila kiábrándított: — Az mindig az ügytől és az ügy állásától függ, hogy hányán dolgoznak benne. Besegítünk egymásnak, de a nagyobb ügyekben teammunka folyik, s általában a felderítés után, egy egész csapat beszáll a nyomozásba. A beszélgetés körülbelül itt szakadt meg, illetve ért véget. Előző nap törtek be a Sirály utcai óvodába, s az ügy a két nyomozóé volt. Indulniuk kellett, mert már nyomon voltak, s mint búcsúzóul elárulták, a kör már egészen szűk, s ha ráhajtanak, estére talán már meg is lesz a betörés gyanúsítottja. (Borgo) Eladó Földvári tér. Haraszti Ernő u. 55., földszint 1.: ötven- hét négyzetméteres, kétszobás öröklakás. Érdeklődni: Haraszti Ernő u. 55, I. emelet 1. (Egész nap.) (97 169/1K) VT6-os emlékérem Újabb kitüntetettek ’56-os emlékérmet és emléklapot adott át a napokban Moys Csaba alpolgármester Bayer István váci lakosnak, a forradalomban való helytállásáért. Ugyancsak emlékérmet és emléklapot adott át Drábik Ferenc özvegyének, elismerve az elhunyt férj 1956-os érdemeit. A kitüntetett, illetve az özvegy a lakásán vehette át az elismerést — amelyet a köztársaság elnöke adományozott —, mivel a január 10-1 városházi ünnepségen nem tudlak megjelenni. Mozi Dunagyöngyc filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): február ,14-töl 16-ig, péntektől vasárnapig este fél 6 órakor a Talpig zűrben cíKÖZLEMÉNYEK Köszönetnyilvánítás. Szeretettel megköszönjük mindazoknak a hozzátartozóknak, ismerősöknek részvételüket, akik jelen voltak Szaniszió József temetésén. A gyászoló család. (97 215 1K) A Váci ATI gyorsított -BUSZ Till-. TIK és ADR-tanfolyamot indít február 25-én 16 órakor. Ugyanitt: gépjármű-vezetői tanfolyamok minden kategóriában. Jelentkezés: Vác. Csányi krt. 45. fszt. 2. H.. k.. sz.. p.: 8—12, csütörtök 14—18-ig. Tel.: 27-10-956. (97 123/1H) Elérhető áron 15—18 ezer Ft/ nm, összkomfortos öröklakás Tatabányán, OTP-hitel igény- bevételével is. ÉZÖVINK Kft., Tatabánya. Győri u. 33. tel.: 34-11-129. (95 235/3H) Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét m i nd az ok n a k a rokonoknak, barátoknak, ló szomszédoknak, a Botorul utca lakóinak, ismerősöknek. aik a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama: özv. Mészáros Istvánné, szül. Zibrcnyi Erzsébet temeté- sén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ^táviratban fejezték lei együttérzésüket. — Leánya: Fairkas Pálné és családja. (96 431/2K) mű amerikai vígjátékot vetítik. Rendezte: Dennis Dugan. Este fél 8 órakor, mindhárom napon, a Zsö- tem című magyar film a műsor. Főszereplője: Lu- káts Andor. — Témája: Anita szerelmes Laciba, a nála húsz évvel idősebb férfiba, aki lányokat szállít Nyugatra. Az egyik üzleti út alkalmával különös esemény történik. Hétfőn és kedden: szünnap. VÁCI HfltEAP Vác, Dr. Csányi Eászló krt. 45. 9 A szerkesztőség vezetője: Rorgó János. • Munkatársak: Dudás Zoltán és Halász Erzsébet. • Postacím: Vác, Ff. 32.2601. Telefax és telefon: (27) 10-095. Telex: 282 297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetési elvétel a szerkesztösegben naponta délelőtt 9-töl 11-ig, valamint a váci hirdelőirodá- ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. 11