Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25 / 21. szám
NAGYKŐRÖSI XXXVI. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM 1993. JANUAR 25., SZOMBAT Még mindig titkos iratok döntenek Csak a papír számít? Ha már a parlament bevezette az európai szemmel is korszerűnek mondható új adót, amit a gépjárművek tömege után kell megfizetni, törvénytisztelő állampolgárhoz méltóan nekiláttam, hogy eme kötelességemnek eleget tegyek. Elővettem az egykori Merkúr vállalat hivatalos kiadványát, és boldogan ol- vastai$ H»«nne,r' hogy $zs~ jnélyg^pRoés'im V 'tömege ezen okmány szerint 900 kilogramm. Miután precíz embernek tartom magam, a gépkocsihoz adott szer- vizkönyvet is áttanulmányoztam. A valamikori NDK csúcstéchnológia alkotása ebben is 900 kilogrammot testesít meg. Biztos, ami biztos — vessek csak egy pillantást a hű gépkocsi forgalmi engedélyébe is! Ott azonban — számomra érthetetlen módon — a 910 kilogramm szerepel. Megvakartam a fejem, újra átlapoztam a már idézett kiadványokat, sőt még az is felrémlett bennem, hogy a tervezet nyilvánosságra hozatalakor az egyik országos napilap táblázatot közölt, s ebben is a 900 kilogramm szerepelt. Aki még nem tudná, annak elárulom, hogy minden megkezdett száz kilogramm után 200 forint az adótarifa. Így — miután a törvény kifejezetten a forgalmi engedély adatait tekinti hivatalosnak — eme 10 kilogramm 200 forintot jelent évente, tehát egy-egy gépkocsi átlagos élettartamát és a bekalkulálható emelkedéseket is óvatosan számítva, minimum 3000 forint többletkiadást. Mit lehet tenni? Miután leginkább a gyártó tudja, hány kilogrammnak is csinálta az autót, a legmér- téktartóbb adatnak a kocsihoz mellékelt szervizkönyv mutatkozna. Ezek után ügyet kell intézni, megváltoztatandó a forgalmi engedély nevezett adatát. Urbán Lászlóné intézi ezeket az ügyeket a rendőrkapitányságon. Alighogy meghallgatja a meglehetősen szokatlan témát, máris arra kér, várjak, mert ő nem dönthet, szükség van a felsőbb szerv véleményére. Aztán — az információt megszerezve — közli, sajnos, itt, helyben nem változtathatnak bejegyzést, erre csak Cegléden, a Dél- .Pest Megyei Közlekedési Felügyelet kirendeltségén keríthetek sort. Az ügy , «persze tovább bonyolódóit! ézállal, hiszen most már árra is kíváncsi voltam, vajon eme sokat emlegetett jószág a valóságban hány kilogrammot nyom? Így aztán felkerestem egy kiváló mérlegelőt, s amúgy rádióstul, két súlyos hangszóróstul, a tartalék szerszámkészlettől, a pumpától, az ócska pokróctól, sőt, még elegáns aktatáskámtól sem megszabadulva kértem egy mérlegelést. Így — kb. nyolcliternyi benzin társaságában — az autó 903 kilogrammot nyomott. Vagyis a nem szériaszerelvényektől megszabadítva jócskán 900 kilogramm alatt van, nemhogy a 910 kilót verné! így — már ennek az in~ formációnak a birtokában — kerestem Schreiber Ernőt, a már említett szerv vezetőjét, a kocsi garantáltan kevesebb, mint 900 kilogramm, erről két papírom és egy mérlegelési adatom is van, írnák át a forgalmiban a most már nyilvánvalóan téves bejegyzést. Nem is a 200 magyar forintért, hanem az ügy elvi vonatkozásai miatt. Nos, Schreiber úr elmondta, szó sem lehet arról, hogy a forgalmi megfelelő adatát átírják: őket a .Közlekedési Főfelügyelet hivatalos típusbizonyítványa köti, s az abban szereplő adat a 910 kilogramm. Azzal a ténnyel, hogy az autó kpvesebb ennél a tömegnél, nem tud mit kezdeni, hiszen eme szerv által adott bizonyítvány — például — tele tankról beszél. Hát itt abbahagytam a próbálkozást, legalábbis a környéken. Nem is a 200 forint bosszantott ám, hanem az, hogy túlélőnek látom azt, amit pedig éppen lebontandónak ítélt a rendszerváltáskor a magyar nép: azt, hogy ne a fejük fölött, titkos iratokban döntsenek akármilyen apró ügyben is. Ez — sajnos — újabb példa arra, hogy hivatali gőggel intézkednek még mindig ... (ballai) Olvasóink írják * Ut helyett utca E lap hasábjain . már nagyon sokszor olvastunk az utcák átkereszteléséről. Történt ez olykor a lakók kezdeményezésére, de előfordult, hogy az utca lakói nem egyöntetűen örültek az utcanév megváltoztatásának, mint ahogy én sem. A múlt héten hazaérkezve, bosszúsan tapasztaltam, hogy a házunk falán ott „díszeleg’’ egy új tábla: „Szolnoki utca”. Előbb azt gondoltam, hogy ez véletlen, de később rá kellett jönnöm, hogy o Szolnoki útból teljes hosszában — kb. 2 km — utca lett. Jó lenne tudni, hogy a „keresztelő” hivatalos-e, mert akkor a különböző igazolványainkban is ki kell javíttatnunk lakcímünket. Azt már feltételezni sem merem, hogy az illetékes úr (vagy hölgy) nem tudta, mi a különbség az út és az utca elnevezés között, mint ahogy azt sem tudta, hogy a hét vezér egyike nem Tass, hanem csak simán Tas volt. Felmerült bennem a kérdés : nagyon sok utcanévtáblát helyeztek ki hasonlóképpen ? Burka Isívánnc Szolnoki út (utca?) 120. Jó ütemü fejlesztések Csodálatos telefon A Nagykőrösi Hírlap elv,ásói megszokhatták, hogy a város infrastrukturális fejlesztéseiről a legfrissebben kaphatnak tájékoztatást. A napokban szerkesztőségünk vendége volt Pásztor Ernő, a Budapest Vidéki Távközlési Igazgatóság Dél-Pest Megyei Távközlési tízem vezetője, s,újabb tájékoztatást adott a telefonfejlesztés helyzetéről. — Az új beruházás, vagyis a Siemens központ működésével kapcsolatban most nem látszik olyan akadály, hogy március végén el ne indulhasson. Ugyanakkor igen sok közbülső tényező bonyolítja a dolgot; Ugyanis a nagykőrösi telefonközpont a rengeteg új szolgáltatásával egyedül, magában nem helyezhető üzembe, csak Cegléddel, illetve más fejlesztésekkel együtt. Nagykőrös—Cegléd között a tran- zitközponthoz Való csatlakozás már a legújabb technikával, a fénykábel- rendszerrel történik majd, Cegléd—Budapest között is digitális összeköttetést építünk ki. Konkrétan a nagykőrösi központra visszatérve, azt a beruházó cég beszélgetésünk időpontjáig még nem ajánlotta fel vizsgálatra, amikor majd a mi embereink is elvégzik az' ellenőrző méréseket. Az ellenőrző mérések és a már említett más fejlesztések együttes befejezési határideje lehet március vége. # Az új Siemens központ mit lúd? — Annyiféle szolgáltatást, hogy ezt egy rövid újságcikkben nem is nagyon lehet ismertetni, ezért most csak néhányat említek közülük. Arra azonban máris felhívom a figyelmet, hogy a telefon-előfizetők majd konkrét tájékoztatást kapnak egy tervezett kiadványban, illetve akár a Nagykőrösi Hírlapban is. A régi konténerközpont is kezelte volna az előfizetői nemzetközi távhívást, ezt azonban a kapcsolóKemping van Jó hír néhány valamikori biciklitulajdonosnak: esélyük van arra, hogy ráleljenek használati eszközükre, A Nagykőrösi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya várja azoknak a károsultaknak a jelentkezését, akiknek 1991 nyarán vagy november elején a Kossuth Lajos útról lopták el kempinggépeiket. A rendőrség birtokában két kék és egy piros színű ilyen kerékpár van. Aki a kellő igazolást tulajdonosi mivoltáról bemutatja az I. emelet 7. számú hivatali helyiségben, már haz^. is kerekezhet hűtlen jószágával. Csak mostl Renault 5 Five 674 000 forint 1991-es, nagyon keveset futott modellek, gyári garanciával, üzembe helyezve, rendszámmal. Részletre is Amíg a készlet tart RENAULT Kecskemét Vevőszolgájat: Május 1. tér (az Alföld Aruháznál), tel: (76)-46-939 Szerviz, alkatrészbolt: Bakony u. 2/B, É. jA lel.: (76)-24-469 *“•-w Nagykőrösi szakszeiviz, Korsós József,KORONA Filó L. u., tel.: (20)-50-103. mCJJTWá Meglett a férfi! Mint azt hírül adtuk, eltűnt egy nagykőrösi férfi, Balázs Sándor, Szolnoki út 7. szám alatti lakos — még az év első napján. Édesanyja kereső sorait bizonyára sokan olvasták. Szerencsére csütörtökön este zümmögni kezdett a Nagykőrösi Rendőrkapitányság telefax-berendezése. Ezen jött a hír, hogy az eltűnt férfi cl, egészséges. A részleteket Orbán László őrnagy mondta cl. — A férfi január 2-án Szolnokon, a vasútállomás közelében lelt rosszul. Ekkor a MAV-kórház- ba szállították. Sajnos személyi adatait nem tudták megmondani. Később egy másik kórházba került át, ahol végre tegnap meg tudta mondani legfontosabb személyi adatait. így szolnoki kollégáink azonnal értesítettek bennünket. Azért is fontos volt ez, mert ott már előkészítettek, hogy egy szociális otthonba helyezik ki. A férfi édesanyja szerkesztőségünkben — ahol éppen érdeklődni járt — tudta meg a jó hírt, s örömében bizony, sírva fakadt... (b) rendszer miatt nem lehetett igénybe venni. A közvetlen tárcsázás, tehát szaknycl- ven, de egyszerűbben fogalmazva a 00 hívhatósága március végén már adott lesz. Sokan egy telefonvonalat megosztva használnak. Számukra is ajánlom majd a kihelyezett díjszámláló szolgáltatásunkat. Ezzel az egyszerű készülékkel egy- "értelműen meg lehet állapítani, hogy melyik beszélgetés hány impulzust használt el, vagyis, mennyibe került. Ezt a szolgáltatásunkat természetesen külön kell kérni, az összes többivel egyetemben. Külön említem a kettős telefonszám szolgáltatást, ami egy kicsit bonyolultnak tűnik. Mondjuk, egy elfoglalt ember, bizohyos üzleti vagy más tárgyalásainak lebonyolítására csak a legszűkebb környezetének ad meg egy telefon- számot. Ezt úgy veheti igénybe, hogy a normál számot tárcsázva, ott a gép azt közli, hogy az adott szám nem hívható. Ugyanakkor, ugyanezen a vonalon, mondjuk úgy, hogy titkos számon, zavartalanul folytatható a beszélgetés. Lehetséges majd a hívás átirányítása is. Ekkor, ha valaki elmegy otthonról, egy számot beütve készülékébe, közölheti a központ megfelelő áramkörével. utasítását, hol van, milyen számon. Ekkor a hívásait a központ e másik megjelölt számra fogja irányítani. 9 Nyilván az új központot és az új szolgáltatásokat szeretnék igénybe venni. Hogy áll az előfizetői fejlesztés ügye? — A polgármesteri hivatallal meglehetősen későn jött létre a megállapodásunk, de tavaly december 6-íg minden várakozónak feladtuk a megállapodástervezetet. Eddig, információink szerint, mintegy nyolcszázan fizették be a 30 ezer forintot. Ök ebben az évben telefonhoz jutnak. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy azok, akik február végéig fizetik be az összeget, szintén még idén vonalat kaphassanak. Minden más későbbi befizetés esetében azt vállalhatjuk, hogy a befizetéstől számílott egy éven belül szereljük fel az állomást. Felhívom azért arra a figyelmet, hogy mindez a belterületre vonatkozik. 9 Ezek szerint most is bárki jelentkezhet telefonra? — Igen, Minden eddigi igényléstől teljesen függetlenül, s ennek legrövidebb útja az, ha a polgámesteri hivatal I. emelet 22-es szobájában kérnek jelentkezési lapot, hétfőn 13—13-ig, szerdán 8—16-ig, illetve, pénteken 8—12 óráig fogadják az állampolgárokat. Ezt nekünk kell továbbítani. Azért lenne jó, ha az elején minél többen jelentkeznének, mert a tervezés, az engedélyeztetés, a kivitelezés meglehetősen hosz- szú tortúrát Jelent. Célszerűbb mindezt egyszerre, egv időben elvégeztetni. Eljutottunk. odáig, hogy ez mindannyiunk érdeke. A várakozónak, mert hamarabb kap telefont, nekünk meg azért, mert, ha majd telefonál, akkor a forgalmunkat növeli — mondta végezetül Pásztor Ernő. B. O. Uj fajták Még retekből is A növénynemesítők munkája fölöttébb aprólékos, ám türelmüket leginkább siker jutalmazza, ha a gyakorlatban is beválnak az új növényfajták. A retekkel is mindent elkövettek, hogy univerzálissá tegyék. Sikerült. A Szóra nevű fajtával. nemrégen találkoztak a körösi kertészek, azóta rá esküsznek. Ki-ki akkor vetheti, amikor akarja. Ősszel, tavasszal vagy fólia alá télire, egyreinegy. Ráadásul nagyra nő, ízletes. A kedvelt csemege, a sütni való tök családja is gyarapodott új taggal. Az Orange felülmúlja ízben, zamatban a legjobb hagyományos fajtákat. Akik nemigen kedvelik a sült tököt, még azok is elismerően szóltak róla. Mindkét növény magjai a helyi kereskedelemben is kaphatók. Színház ^ Január 25-én, este 7 órakor, 26-án délután 3 órakor a kecskeméti Katona József Színházban: Gül Baba. Berky Lili-, illetve Gombaszögi Ella-bérlet. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban 18—22 óráig: Te meg én — társkeresők klubja. ll() VÉGÉN Véradás A városi Vöröskereszt véradón apQt szervez. Ezúttal a Nagykőrös és Vidéke Ipartestület székhazában, a Derkovits utcában lesz ez, méghozzá január 30-án, csütörtökön, 9—15 óra között. ■■ Mozi Január;. 25-én és 26-án a nagyteremben, a sikerfilmek sorozatban: Palima- dár. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. Előadás NAGVKÖRÖSI HÍRLAP Nagykőrös, Széchenyi tér 17. £ A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. £ Postacím: 2750 Nagykörös, Pf. 23. Telefax és telefon: (20)-51-398. Q Hirdetésfelvétel: kedden lö—13, csütörtökön 14—óra között. 9 Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk.