Pest Megyei Hírlap, 1992. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-24 / 20. szám

HUGYUK A KÉPVISELŐT? Munkanélküli és kocsmára A munkanélküliség szorító helyzetében ki-ki megszer­vezi a maga elhárító, megelőző taktikáját. Ami szükség esetén vagy beválik, vagy nem. Egyik embernek igen, a másiknak nem. S eredményességtől függően nem va­gyunk híján — miért is lennénk? — az irigységnek sem. Jól példázza ezt egy nagykátai munka nélküli képviselő története. A terjengő pletyka sze­rint Czakó Péter hónapok óta munkanélküli-segélyen „tengeti” életét, miközben jól menő családi kocsmát üzemeltet a kisváros egyik közlekedési csomópontjá­ban. S noha lehet, hogy nem saját nevén fut a vál­lalkozás, ki hiszi el, misze­rint nem Czakó úr zsebébe vándorol a bizonyára nem kevés nyereség?! Ha pedig így van, akkor minek kell neki a segély? Közös álláspont S főként kell-e a város­nak olyan képviselő, aki ugyanúgy felkutatja a ma­ga kiskapuit, mintha nem lenne képviselő, összefér a kettő? Mellesleg — mint mondják — Czakó úr még soha nem nyilvánított véle­ményt a nyilvános ülése­ken, nemigen tudni róla, képvisel-e egyáltalán vala­kit saját magán kívül. S egy ilyen kisvárosban az sem titok sokáig, hogy ösz- szeült ám az annak idején közös listát felállító helyi SZDSZ—Fidesz, s szóvá tet­te az ügyet. Mert az érin­tett listán jutott mandá­tumhoz. Nem, nem nyomozott sen­ki, csak tisztázni akarták a hallomásokat. Elfogadták a képviselő érveit, mert tény­leg munkanélküli, tényleg besegít olykor édesanyja kocsmájában. Elvégre csa­ládtag! S ha járadékot kap, miért ne dolgozhatna vala­mennyit, mint ahogy más is teszi? Eddig tehát tiszta volt a sor. Létezik azonban etikai oldal — hangzott el a felvetés. Erre való tekin­tettel határidőt szabtak Czakó úrnak, hogy oldaná meg, rendezné el mielőbb a dolgot, különben nagydobra verik álláspontjukat. S döntse el: képviselő marad, vagy munkanélküli-kocs- máros? Mit tehet a magamfajta „firkász” — merthogy emi- gyen serkentettek írásra — ennyi ellenőrizhetetlen hír hallatán ? Megpróbál nyi­latkozókat keresni, esetleg pró és kontra. Ám minden­ki csak annyit mondott, amit a kósza hírek. Az pedig csak arra elég, hogy meg­kérdezzük az érintetteket. Szerencsére Bodon Gábor városi Fidesz-ügyvivő nem kertelt, megerősítette a rá­juk vonatkozókat. „Czakó Péter csinálja, ahogy akar­ja mint magánember. De nem mint Fidesz-képvise- lő. Ezért tűzték ki a január végi határidőt, ami szintén igaz. Álláspontjuk közös az SZDSZ-szel.” Éppen biliárdozott Czakó Péter sem lepődött meg. Épp a kocsmában bi­liárdozott. Egyébként ké­szült: megelőzött a hírem. Sok mostanában a „papri­kajancsi”, a névtelen sár­dobáló. Ismeri a törvényt a módosításokkal együtt. Az üzlet nem az ő tulajdona, az anyjáé. Négyen vannak örökösök, közöttük ő is per­sze. Korábban az ÁFÉSZ működtette, s mint alkal­mazott dolgozott itt, a fe­leségével együtt. Privatizál­tak, anyja visszakapta jo­gos tulajdonát, ők viszont tavaly júliusban munkanél­küliek lettek. Jóllehet a fe­lesége akkortájt szülte a második gyereket. A mun­kanélküli-segély tehát neki is jár. S dolgozhat — mint családtag — annyit, mint más ilyen szorult helyzet­ben. Hogy miért nem lett alkalmazott anyja üzleté­ben? Kereste a számára kedvező megoldást. A leg­kedvezőbbet. S ennek most jön el az ideje, februárban. Alkalmazott lesz, aztán ki­fizeti a testvéreit, s maga veszi kezébe az üzletet. A névtelen leveleket irigyel írták neki, sőt más képvi­selőnek is. Lemondani? Hogyhogy? Egy legitim kép­viselő? Az egészen más, mint a magánélet! Aligha iigy A foglalkoztatási köz­pont helyi kirendeltségve­zetője szerint Czakó Péter szabályszerűen járt el, s az iroda csakis ezt veheti fi­gyelembe. Ám az tény, hogy a munkanélküliek el­látásáról szóló 1991. évi IV-es törvény most módo­sult. Vagyis ha a járadék­ban részesülő nem jelenti be az általa folytatott kere­sőtevékenységet, s jövedel­met vesz fel, akkor meg­szüntetik a járadék folyó­sítását. Ezentúl lesz jogalap az ellenőrzésre. A végére minden össze­jött. Letelik a pártok által szabott határidő, Czakó képviselő a neki legkedve­zőbb időpontban újra mun­kavállaló lesz. Most már szigorodhat a törvény. Ez az ügy pedig — kinek az volt, kinek nem — aligha ügy tovább. Czakó Péter képviselő marad, no meg kocsmáros. Bár eddig is az volt — némi segéllyel... Tóth Ferenc MER HOFSRM SEM JÖTTEK BE Mi lesz a márványpalotából? Művelődési házak, film­színházak válságáról írnak a lapok. Konganak az üres­ségtől az üzemi szociális épületek is. Az átalakulás, a privatizálás radikális kar­csúsítással járt, kevesebben étkeznek, nem kell annyi iroda, kiszolgálóhelyiség. Csökkent a fenntartásra ki­adható keret. Sok esetben — mint az alábbi példa mu­tatja — teher lett az egykor jobb sorsra szánt épület. Tápiószele györgyei olda­lán, a község szélén, a hat­vanas évek végén, a hetve­nes évek elején az egykori gépállomást alakították át vasszerkezeteket gyártó ipa­ri üzemmé. A biztos piac akkoriban döntés • kérdése volt, munkaerő pedig bő­ven akadt a környéken. Fejlődött is szépen a Ko­hászati Gyárépítő Vállalat szelei gyáregysége. A fog­lalkoztatottak száma egy időben elérte a 800-at, új üzemcsarnokokat építettek, bővült a tevékenységi kör, meggyökerezett e vidéken az ipar. Kicsi lett az ebéd­lő, hiányzott a külföldi üz­letpartnerek fogadására is alkalmas reprezentatív tár­gyalóterem, klub, üzemi könyvtár. A településen nem működött művelődési ház. Amikor a KGYV vezeté­se elhatározta, hogy — ke­rül, amibe kerül — új, kor­szerű szociális részleget, épít, gyorsan kiderült: a vállalati szándékok egy kis módosítással egybeesnének a község érdekeivel. Ma­gyarán: a szociális létesít­mény legyen egyúttal üze­mi, községi művelődési ház. Az akkoriban — 1981-ben — még nagy KGYV több mint 50 millió forintos be­ruházással fel is építtette a vidéki viszonylatban mo­numentálisnak nevezett há­zat. A 300 négyzetméteres konyhát úgy tervezték, hogy akár a teljes létszám­ra főzni tudjanak. Az étte­rem nagy alapterülete mel­lett jellemző a tágas előtér, a galéria, a repitermek, a klubszobák, a könyvtár. Mindenütt csupa már­vány, elegancia. Ami kez­detben megmutatkozott a programokban is. Amíg jól ment az üzemnek, addig gondnokként népművelőt alkalmazott, a könyvtárat a szakszervezet működtette. Aztán — a nyolcvanas évek második felében — jöttek a bonyodalmak, szűkült a piac. Egyre csak fogytak az érdeklődők, már a Hofira sem tudtak összetrombitál­ni 150 fizető nézőnél többet. Nem tudták gazdaságo­san kihasználni az ebédlőt sem, napjainkban 100-nál többen nem étkeznek itt. Három évvel ezelőtt pedig a vasszerkezeti gyáregység részvénytársaság lett. A közös üzletbe az akkor fő- részvényes KGYV a szo­ciális-művelődési épületet nem vitte be, de most már az rt. használja bérlemény­ként. Ami sokba keríti az étkeztetés méreteihez ké­pest. Nincsenek programok, megszűnt a könyvtár. Ilyen körülmények között vetődött fel: mi legyen a palotával? Eltolni Tápió- szeléről aligha lehet. Azön- kormányzatnak nincs arra elegendő pénze, egyébként sem tudná jól kihasználni a község szélén levő épít­ményt — legalábbis közmű­velődési célokra nem. A KODA Rt. — a KGYV megbízásából — meghir­dette eladásra vállalko­zóknak. A Pest Megyei Hír­lapban például bowling- pálya megépítésére adtak ötletet (bowling: angol te­ke, gyepen), Kovács László igazgatási osztályvezetőtől tudjuk, hogy eddig kevés komoly érdeklődő akadt. A legutóbbi értesülés szerint azonban változott valame­lyest a helyzet: egy ma­gyar származású német vál­lalkozó szabadidőközpont működtetésének szándéká­val kért információkat. Az üzlet létrejöttében nagyon bízik mind az üzem, mind a település lakossága. Hi­szen ha sikerül, az eredeti funkciók valósulnának meg, de az üzemeltetés-fenntar­tás terhe nem egyedül a részvénytársaságra hárul­na. Az üzlet reményében, a dolgozókat továbbra is a márványpalotában étkezte­tik. Ám nem a Tápiószele és Vidéke ÁFÉSZ által, ha­nem önállóan működtetik a konyhát. Bíznak abban, hogy így jobb lesz az ebéd, s olcsóbb. Mert minden fo­rint számít... (tóth) Étel, ledéi jut nek A havas tél beköszöntő­vel újból megtelt az érdi hajléktalanok otthona. Je­lenleg tizenketten, zömé­KELL A TÖRVÉNY Mar több mint egyéves a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat, ám a törvény parlamenti meg­tárgyalására, annak általá­nos vitájára csak most ke­rült ismét sor. Ügy tűnik, éppen idejé­ben. Remélhetően elfogad­ják, haladéktalanul hatály­ba léptetik, mert bizonyta­lanságokról szaporodnak a hírek. Közben éppen a leg­jobb szakembereket „szip- kázzák el” a vállalatok, gazdasági társulások az ál­lamigazgatás területéről. Farmoson rendkívüli kép­viselő-testületi ülésen jelen­tette be Pál Sándorné jegy­ző a távozási szándékát. Hiába töltött el 18 évet az államigazgatásban — ebből 10 évet Farmoson —, a ma­gasabb kereseti lehetőség ma mindenkinek komoly csábítást jelent. Itt is erről van szó. Pedig Farmoson március elsején polgármes­tert is választ a falu. Igaz, 4 <Míriavt Ma már mértéktartóbb lenne Sokba került mecénáskodás Augusztusban hírt ad­tunk arról, hogy anyagi okok miatt megszűnt a da- basiak kedvenc lapja, a Táj-Szó. Ezt követően meg­keresett bennünket a lap kiadója és mecénása, Ta­más Tamás hartyáni vállal­kozó, s elmondta, néhány hét kihagyás után — ő erőgyűjtésnek és soraik rendezésének nevezte a szünetet — útjára bocsát­ják a soron következő lap­számot. Ez meg is történt, viszont az impresszumban már nem az ő neve van feltüntetve kiadóként. Közben az is feltűnt, hogy a lap sokat változott. Főleg hangvételben, ami még nem volna baj, hisz pont mi tanácsoltuk a visz- szafogottabb szókimoridást és a jó értelemben vett kompromisszumkészséget. Sajnos a lap színvonala esett vissza. Száraz jogi tanácsadók, túlontúl tudo­mányos helytörténeti érte­kezések közlésére és gom­bás ételek propagálására szakosították magukat a szerkesztők, melyek aligha elégítik ki a dabasi olvasók tájékozódási igényét. — Miért szakított a lap­pal, melynek nemcsak me­cénása, de alapítója is volt? — kérdeztem Tamás Tamástól. — Elsősorban azokért az okokért, amiket ön is ész­lelt. A tematikai váltásért. Nem ezért hívtuk életre, hanem, hogy legyen egy független, szókimondó mé­diája a városnak. Elisme­rem. ez esetenként túlment a mértéken, túl „zajosra” sikeredett. Amiért viszont etikátlan volna — utólag — csak a volt szerkesztőt, Kriszt Györgyöt elmarasz­talni. Valamennyien hibá­sak voltunk, amiért hagy­tuk a gyeplőt egy kézbe át­csúszni. Ettől függetlenül Kriszt értett a szakmájá­hoz, pont az ő tolla, tehet­sége és szellemisége hiány­zik a mai Táj-Szóból. — Mint hallottam, anya­gilag is földhöz vágta a saj­tó berkeibe való kirándu­lása. — Földhöz nem vágott, de tény, tizennégy hónap alatt 280 ezer forintom bánta ezt a „kirándulást”. Azaz... — Ügy ültünk le beszél­getni, hogy mindent el­mond. Mintha valamit mégis elhallgatna. — Jó, elmondom. Arról van szó, amikor a dabasi ön- kormányzat pályázatot írt ki az ÉKÜ-re, és is pályáz­tam. Beígértem évi 2 mil­lió forint bérleti díjat, plusz felajánlottam, hogy a helyi közlekedés bonyolítá­sát is átvállalom, anélkül, hogy ezért külön anyagi tá­mogatást kérnék az önkor­mányzattól. Jelenleg ez évi 1,2 millió forintjába kerül a városnak, ennyit fizet az önkormányzat a Volánnak. Szóba se álltak velem, amit egy az egyben a Táj-Szó­nak tudok be. A város­atyák nagyon megneheztel­tek rám a Kriszt-féle cik­kekért. — Rövidre fogva a szót, az igazi veszteséget a pá­lyázattól való elesés okozta. Megbánta, amiért tengelyt akasztott az új városatyák­kal? — Az a városvezetés nem az a városvezetés volt, mely ma irányítja Dabas életét. És ebben a régi Táj-Szónak is része volt. Mi hívtuk fel egy sor tör­vénytelen helyi rendeletre a közvélemény — és a ren­deletalkotók — figyelmét. Ezeket a törvénytelensége­ket nem a rosszhiszeműség szülte, hanem a hozzá nem értés. Az egész képviselő- testület akkor tanult egy új mesterséget: a közigazga­tást. Időközben megtanul­ták, amit abból is könnyű lemérni, elcsendesedett a polgármesteri hivatal kör­nyéke. Az alapkérdésre vála­szolva: nem bántam meg a Táj-Szót. Persze a közben szerzett tapasztalatok bir­tokában ma már én is a mértéktartóbb bírálat híve volnék. (matula) ben idős, elárvult, család nélkül maradt ember él az otthonul szolgáló tágas csa­ládi házban. A ház fenntar­tási költségeire fordítható összeg se változott tavaly óta. Akkor is, idén is 800 ezer forintot kaptak az ön- kormányzattól. Az érdi lakosok, a hely­béli iparosok és az ottani egyházak képviselői szo­ciális érzékenységét bizo­nyítja, hogy nem mennek el csukott szemmel a haj­léktalanok gondjai mellett. Gyakran adakoznak az ott­hon lakói javára, élelmi­szer-adományaik jótéko­nyan egészítik ki az ön­kormányzati forintokat. Az iparosok a ház körüli mun­kákat többnyire ingyen végzik, ez is nagy segítség. Az egyház pedig a nevelés, a művelődés, a kulturált életvitel elsajátításában nyújt segítő kezet. Mindenesetre fűtött he­lyiségre. meleg ételre ezen a télen is számíthatnak az érdi hajléktalanok, hála a családsegítő központnak. A családsegítő azért is sokat tesz, hogy a kedvezőtlen szociális helyzetben lévő érdiek —■ idősök, gyereke­sek, szegények stb. — in­gyentüzelőhöz jussanak. A tél elején egymillió forintot érő szenet és tűzifát vásá­rolt a rászorulóknak, akik ily módon helyzetüktől füg­gően maximum hat mázsa szénhez jutottak. Sajnos a gyámolításra szoruló ér­diek köre azóta a duplájá­ra nőtt, ezért újabb egy­millió forintot kellett a téli tüzelőjükre költeni, az ön- kormányzat további támo­gatásával. Mivel a télnek még nincs vége, várhatóan a harmadik milliót is fel fogja emészteni a szén- és favásárlás, hiszen legke­vesebb 265 embernek kel) segíteni. — kk — Menni mennek, de nem jönnek a jegyző március 15-én megy át másik munkahelyre, az új polgármester mellett azonban ő biztosította volna a folyamatosságot. A far- mosi képviselő-testület ha­marosan pályázatot ír ki a megüresedő jegyzői állásra. De nem sokkal jobb a helyzet Nagykátán sem, ahol dr. Szentesi Károly városi jegyző tavaly nyár közepén állt sikeres pályá­zat után munkába, ő ál­landó lakhelye s családja közelében kapott — igaz, ugyancsak az államigazga­tás területén — jobb aján­latot a nagvkátainál. A tes­tület itt már kiírta a pá­lyázatot, megfelelő helyet­tes is akad. Ám kezdődik minden újra elölről. A „köztisztviselők jogál­lásáról” szóló törvény elfo­gadásával — főleg ha a bér­táblázat mielőbbi hatályba léptetését elősegítő költség- vetési garanciákat is adnak — igazolhatná a törvényho­zás az államigazgatási mun­ka szavakban oly sokszor hangoztatott megbecsülését. Amíg nem késő ... r—he—•

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents