Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-09 / 288. szám

PEST ME G TEL XXXV. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM Ára: 8,fi0 forint 1991. DECEMBER 9., HÉTFŐ A nap HÍR E Születésének 98. évfordu­lóján Rajeczky Benjámin cisztercita szerzetesre, ze­netudósra emlékeztek va­sárnap Pásztón. A magyar népzene és a gregoriánus egyházi dalok gyűjtőjének nevét vette fel a város ze­neiskolája. majd a konce- lebrációs szentmisét köve­tően Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és víz­gazdálkodási miniszter le­rakta a Rajeczky-emlékmű alapkövét; a kompozíció el­készítésével a város SZer- vátiusz Tibor szobrászmű­vészt bízta meg. Ezután a cisztercita rend­házban Boross Péter bel­ügyminiszter avatta fel a Rajeczky-emlékszobát, amelyben dokumentumok, tárgyi emlékek engednek bepillantást az egyház hű fia, a tudós, a pedagógus életébe. Mint avatóbeszédé­ben a szónok rámutatott, a helyi közösségek már életében is értékén tisztel­ték e kiemelkedő egyénisé­get, halála után őrizték, ápolták emlékét. Most elér­kezett az ideje, hogy meg­adják neki azt a dicsőséget is. amely őt már életében is megillette volna. Mezőgazdasági fórum Kiskunmajsán A passzivitás = öngyilkosság A magyar agrárágazat, a magyar parasztság jövője — ez ma már világosan látszik —, elsősorban nem a kár­pótlási. hanem a szövetkezeti törvénytől függ, amely­nek mielőbbi megszületése sürgető szükség. Ha igen rö­vid időn beiül nem teremtődnek meg hazánkban a me­zőgazdasági termelők önkéntes, korszerű szerveződé­sei, akkor az elkövetkezendő közös piaci tagságunk azt fogja jelenteni, hogy a szabad import megveri a ma­gyar piacon a hazai termelést. Ezzel a gondolatsorral indította előadását a Magyar Demokrata Fórum ismert mezőgazdasági szakértője. Bogárdi Zoltán országgyűlési képviselő, a liét végén Kiskunmajsán rendezett tanács­kozáson. Az országos mezőgazda- sági fórumot az immár ha­gyományos helyszínen a ne­gyedik alkalommal rendez­te meg a Magyar Demok­rata Fórum parlamenti képviselőcsoportja, és a Magyarországi Gazdakö­rök Országos Szövetsége. A rendezvény védnöke An­tall József miniszterelnök. A fórum központi témája ezúttal az volt: hogyan le­het a kolhoz-típusú nagy­üzemek helyett az újsze­rű szövetkezés lehetőségeit, a szövetkezés új formáit megteremteni, de az össze­jövetel hozzászólói újra és újra érintették a mezőgaz­daság általános helyzetét, gondjait is. A készülő szövetkezeti, illetve átalakulási törvény- tervezetekről szólva a fó­rum fő előadója, Bogárdi Zoltán elmondta, hogy a törvény-előkészítők és tör­vényhozók felelőssége óriá­si. Nincs minta, amelyet követhetnénk, sőt várható, hogy a mi jogszabályain­kat és gyakorlatainkat fog­ják példának tekinteni egész Kelet-Európábán. Ez­után arra hívta fel a figyel­met, hogy a termelőszövet­kezeti tagság közönye, pas­szivitása szinte azonos lesz öngyilkossággal. Ha nem lesznek aktivak, ha a köz­gyűléseken nem érzik át sa.iát felelősségüket, úgy ki lehet őket játszani. A fórumon bemutatkozá­si lehetőséget kaptak a mezőgazdasági érdekegyez­tető tanácsban benn levő országos paraszt .érdekvé­delmi szervezetek képvi­selői is, azonban sajnála­tos módon — alighanem szervezési okok miatt — a hat szervezet közül csak a házigazda szövetség, vala­mint a Mezőgazdasági Szö­vetkezők és Termelők Or­szágos Szövetségének kép­viselője jelent meg. Pilis László, ez utóbbi szövetség országos titkára, elmondta; hogy tapaszta­lataik szerint a mezőgaz­dasági nagyüzem vezetői­nek és tagjainak. is elemi érdeke, hogy mielőbb kor­szerű szövetkezetek és ma­gángazdasúgok jöjjenek lét­re. Kiemelte, hogy az ag­rárágazat érdekeinek meg­védésére végre össze kelle­ne fogni a paraszti érdek- szövetségeknek, és nem egymás ellen fordulni. A kárpótlás, illetve az átala­( Folytatás a 3. oldalon.) ART 92 középdöntő Érdekegyeztető Tanács Csökkenteni kell az infláció ütemét A kormány is egyetértett azzal, hogy az eredetileg ter­vezett havonta 1009 forintnál 800 forinttal magasabb iskolát avattak Délegyházán r .......- r.; "■ . ■ ■ z tí ; •• pnr „ » <.•_*. Benépesülnek & Az iskola új szárnyában kapott helyet a számítógép szakkör berendezése is (Vimola Károly felvétele) ■ Iskolát avattak Délegy­házán az elmúlt hét végén. Bulyáki Antal polgármester ■elmondta, hogy ez idáig két helyen működött-az általá­nos iskola. Már ezelőtt két esztendővel felmerült azaz igény, hogy együtt tanít­hassák az alsó és felső ta­gozatosokat, egy épületben legyen a nyolc tanterem. Az építkezéshez az anya­gok beszerzése már tavaly megkezdődött. Az idei költ­ségvetésből, s egy pályá­zaton nyert összegből sike­rült megvalósítaniuk az el­képzelést. .A meglevő épülethez újább négy tantermet emel­tek. Möst kis ünnepség ke­retében avatták fel az új iskolaszárnyat, nemsokára birtokba is vehetik a gye­rekek. S ez a lényeg, hogy kicsik és nagyok együtt, egy épületben tanulhatnak a jövőben. J. Sz. L AZ ABORTUSZRÓL TÁRGYAL MA AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén folytat­ja az abortuszjogszabályok alkotmányellenességének vizsgálatát. A testület meg­tárgyalja azokat az indít­ványokat isi amelyek a he­lyi önkormányzatok adó- megáüapítási jogára vonat­kozó rendelkezések alkot­mányosságát vonták kétség­be. Napirenden szerepel annak megvitatása is, hogy alkotmányba ütközik-e a honvédelmi törvény azon rendelkezése, amely szerint a hadköteles 18. éleiévé be­töltésének évében már ja­nuár 1-jétől, még a 18. élet­évének tényleges betöltése előtt behívható sorkatonai szolgálatra, ha ezt maga kéri, vagy ha felvették egyetemre, illetve főiskolá­ra. Az alkotmánybírák keddi ülésükön a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok ke­zeléséről, a bírósági végre­hajtásról, valamint a terv­szerű devizagazdálkodásról szóló jogszabályok egyes pontjainak alkotmányossá­gi problémáit vitatják meg. Jubilált a Mozgáskorlátozottak Pest Megyei Egyesülete Tízesztendős fennállását ünnepelte a Mozgáskorlátozot­tak Fest Megyei Egyesülete december 7-én, szombaton. A rendezvénynek a Marciban.',i Téri Művelődési Köz­pont adott otthont, s itt került sor a korábban meghir­detett ART ’92 kulturális fesztivál területi küzépdön­Icgyen a személyi jövedelemadó-rendszerben a gyerme­kenkénti kedvezmény, a családi pótlék átlagos emelése pedig éves szinten elérje a 20 Százalékos mértéket, dön­töttek az Érdekegyeztető Tanács hétvégi rendkívüli ülé­sén. tőjére is. Egyesületi okleveleket ad­tak át. és a „Moha” Moz­gáskorlátozottak Otthon­háza Alapítvány emléklap­ját azoknak, akik támo­gatták, vagy alapítóként csatlakoztak az alapítvány­hoz. Ennek célja, olyan ott­honházak országos hálóza­tának kiépítése, működé­sének elősegítése, amelyek­ben az önellátásra nem igazán képes, korlátozott mozgásképességű emberek lakást, szükség szerint se­gítséget és gondozást kúp­nak. Ez év májusában kezdte meg működését Cegléden, négy lakrészben, az ország első ilyen otthonháza. Le­hetőség Van arra, hogy to­vábbi házak épüljenek, az alapítvány ezt is támogat­ni kívánja. (Folytatás a 4. oldalon.) Az első félévben az ere­detileg előirányzott 300 fo­rinttal emelnék átlagosan a családi pótlékot. A má­sodik félévben újabb eme­lés következne, mégpedig az eredeti elképzelések sze­rinti 150 forintnál maga­sabb összegben. A családi pótlók jelenlegi országos átlaga 2600 forint, ennek a 20 százalékos emelése átla­gosan 520 forintot tenne ki; az elosztás differenciált, a gyermekszámtól függően változik. A munkavállalói oldal kérte továbbá, hogy törvé­nyi garancia biztosítsa a 2,7 milliárd forintos ön­• • 1 Ösztönzés A Magyarországi Szociál­demokrata Párt megújulá­sát kívánta ösztönözni a Szocialista Intemacionáié, amikor a közelmúltban Santiago de Chilében tar­tott ülésén felfüggesztette az MSZDP tagságát — hangsúlyozta Kari Schra- mek. az Osztrák Szociálde­mokrata Párt külügyi tit­kára, aki a Szociáldemok­rata Egyesülés felkérésére Budapesten a határozat hátteréről és céljáról tájé­koztatta a saját képviselőit. kormányzati nevelési se­gélykeret kizárólagosan e célú felhasználását. A mun­kavállalók fenntartották igényüket, a munkaadók nem értetted egvet azzal, hogy a helyi önkormány­zatok szociális célú norma­tív támogatásának összegét a tervezett 4,7 milliárd fo­rintról 17,9 miliiárd forint­ra emeljék. További javaslata volt a munkavállalói oldalnak, hogy a kormány mielőbb dolgozza ki az átfogó szo­ciális törvényt. A kor­mányzat vállalta, hogy a jövő év első negyedévében a (Folytatás a 3. oldaton.) Elfogyott a türelmük Elfogyott. a Kisgazdapárt türelme a kormánypárti partnerekkel, mindenek­előtt az MDF-fel szemben — közölte Tárgyán József pártelnök az FKGP zala- iövői fórumán, s bejelen­tette: január 11-érc össze­hívja a párt nagyválaszt­mányát, hogy megtárgyal­ják a koalícióból való kilé­pés kérdését. Hangsúlyozta ez a ha­táridő a miniszterelnöknek is szól, addig még van rá lehetősége, hogy biztosítsa a kisgazdák koalíciós jogai­nak érvényesülését. AZ ÁLDOZATOKRA EMLÉKEZTEK Gyásznapot tartottak va­sárnap Salgótarjánban az 1956. december 8-i sortűz ál­dozatainak emlékére. Fúnay Jenő, a Politi­kai Foglyok Országos Szö­vetségének elnöke mondott beszédet. Kijelentette, sen­ki semmilyen jogon, nem foszthatja meg a meghur- coltakat attól, hogy ők bo­csássanak meg — ha akar­nak. ^Ezután került sor a sor­tűz 131 halálos áldozatának emléket állító szobor — Szabó Tamás Salgótarjár- ból elszármazott szobrász- művész munkája — leleple­zésére. Für Lajos honvédel­mi miniszter avatóbeszé­dében rámutatott: az 56-os forradalom utolsó erős bá­zisát, a munkástanácsokat azért kellett szétzúzni, mert önigazgatási, önkormányzó testületként fényes bizony­ságát adták annak, hogy a munkásság és a nemzet ügye ugyanaz. A nemzet történelmi köz- gondolkodásába a számon­kérésnek is be kell épülnie, meg kell ismernünk végre a tényeket. Nem üldözni, nem megtorolni akarunk, hanem igazságot szolgáltat­ni mindazoknak. akik mindeddig megfosztanak tőié. Találkozás a mozgáskorlátozottak kiállításán a Marcibá- nyi Téri Művelődési Házban BELPOLITIKAI KRÓNIKA Richard Cheney, az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere Für Lajos honvédelmi miniszter meghívásá­ra vasárnap délután hivatalos látogatásra Budapestre érkezett. © A volt szocialista országok — köztük hazánk — politikai elitjének sokat kell tanulnia ahhoz, hogy előmozdíthassa a kisebbségek problémáinak megoldását — mondotta Lábadi László kormányfőtanácsos a Bu­dapesten vasárnap zárult kisebbségi nemzetközi konfe­rencián, amelyet a DAC, a kelet-európai fiatal politiku­sok, szakemberek párbeszédét elősegítő hazai alapítvány, az Amerikai Demokrata Intézet és a Soros Alapítvány közösen rendezett. O Magyarországon alakuló demokrá­cia van, kérdés az. hogy mivé alakul — mondotta Kon- rád György,, a Demokratikus Charta kezdeményezője a charta aláíróinak hétvégi összejövetelén, melyen elhang­zott, hogy eddig több mint négyezren fejezték ki egyet­értésüket aláírásukkal. /

Next

/
Thumbnails
Contents