Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-27 / 302. szám
Gorbacsov nélkül a világ... Mihail, a megjelölt II. János Pál pápa urbi et arbi üzenet« Kedd délután óta nem «zovjet, hanem orosz zászló leng a Kreml felett. Kedd délután óta Magyarországtól keletre nem egy világ- birodalom, hanem egy tetemes, de rosszul irányítható katonai erővel rendelkező független államcsoport helyezkedik el pravoszláv és muzulmán befolyásolt- •ágú tagállamokkal. Kedd délután óta a világ egy fokkal veszélytelenebb lakóhely valamennyiünk számára. mint annak előtte. És kedd délután óta a nem- setközi politikai színpad •zegényebb lett egy kor- •zakformáló és mégis színes egyéniséggel. Mihail Gorbacsov lemondott. James Schlesinger volt amerikai hadügyminiszter szerint a huszadik század második felének legfontosabb politikai karrierje ért véget, s ez egyben „drámai győzelem a Nyugat és az Egyesült Államok számára” Ez a karrier ma már szinte valószínűtlenül konvencionális körülmények között indult. Gorbacsov alacsony rangú Komszomol- és pártbürokrataként kezdte, szabályosan kapaszkodott felfelé a nómenklatúra szamárlétráján a volgográ- di első titkárságig, s azon „fiatal” káderek egyikeként került fel Moszkvába, akiktől Leonyid Brezsnyev és utódai a posztsztalinista szocializmus konzerválását remélték. Azon a latyakos tavaszi napon, 1985-ben, amelyen Konsztantyin Csernyenko elhagyta az árnyékvilágot, e sorok íróját a Novosztyi sajtóügynökség munkatársa várta a seremetyevói repülőtéren, s meghökkentő őszinteséggel beszélt a halálesetről, még mielőtt azt hivatalosan bejelentették volna. Ebből tudni lehetett, hogy a hazugság rendszerének eresztékei lazulóban vannak, de azt még senki sem sejtette, hogy a magasabb eszmék leple alatt kiépített terrorbirodalom végórái közelednek. Pedig Így volt, s utólag könnyű azt mondani, hogy kellett jönnie egy Gorbacsovnak, valakinek, aki kivezeti a hatalmas keleti konglomerátum háromszázmilliós lakosságát 18 millió bürokraA karácsonyi ünnepeknek semmilyen kihatásuk nem volt a horvátországi háborúra. Tíz város lakói csütörtökön is az óvóhelyeken töltötték a napot. Nyugat-Szlavóniában harci sikert ért el a 136, hor- vát brigád, Pakrac körzetében egy újabb települést szabadított fel. A hátráló szövetségi alakulatok segítségére siettek a légierő gépei, amelyek a Bjelovar és a Pakrac környéki horvát állásokat bombázták. Harci repülőgépek támadták Nova Gradiskát is, többen megsebesültek, egy személy életét vesztette. Eszéken viszonylagos nyugalom volt, miután előtte egész éjszaka lőtték a szlavón fővárost. Eszékre tízpercenként hullott egy gránát. A gárdistáknak sikerült kilőniük egy harckocsit. A szomszédos Verőcét aknavetőkkel vették célba, sebesülésről nem érkezett jelentés. Vinkovcit az utóbbi időta és ötmillió katona két kontinensre kiterjedő koncentrációs táborából. Keddi lemondónyilatkozatából ítélve Gorbacsov ma sem érti még, hogy a Szovjetunió felbomlásának — éppen az általa hozott reformeszmék mellett — nem volt alternatívája. Lemondását az unió általa ellenzett feloszlatásával magyarázza, mintha nem a glasznoszty, a lenini—sztálini bürokratikus apparátus mérhetetlen bűneinek feltárása okozta volna magának a struktúrának a megsemmisülését. Mintha nem a peresztrojka, vagyis a demokratikus reform lehetősége hozta volna magával a népek megalázására épített totalitárius rendszer lebontását. Gorbacsov megőszült és megfáradt, de még mindig a maga megszokottan nyugodt, rábeszélő stílusában folytatta a hadakozást, a saját maga által szabadon engedett dzsinnek ellen: egységre sürgette a volt szovjetköztársaságokat. És kimondta azt, ami most a legjobban fáj neki, s mindazoknak, akiket megvalósíthatatlan álmai leginkább magával ragadtak: „Ennek az országnak a lakói többé már nem egy nagyhatalom polgárai”. Eltérően álreformer elődeitől, kikből Hruscsovtól Vsztyinovig bőven akad a szovjet történetben, Gorbacsov soha nem adta fel, és mindig komolyan gondolta. Részben ezzel magyarázható, hogy a belpolitikában hibát hibára halmozott. Hagyta magát beugratni az alkoholizmus elleni háborúba ahelyett, hogy a társadalom betegségeit gyógyította volna, hadat viselt az apparátus előjogai ellen, ahelyett, hogy megsemmisítette volna magát az apparátust. 1987-ben eltávolította posztjáról Borisz Jelcint, aki legerősebb szövetségese lehetett volna. Eközben elégedetten fürdött a nagyhatalmak vezetőinek jóindulatában. Utóbbiak számára ugyanis világos volt: abból, amit Gorbacsov művel, csak egy kevésbé veszélyes, befelé forduló, gyengébb, megosztottabb Oroszország keletkezhet, mint a világ ben csak éjszakánként támadják. A zágrábi rádió jelentése szerint a védelmi állások nem változtak. A városba megérkeztek az Európai Közösségek megfigyelői, akiknek az a feladata, hogy felderítsék a Vukovár környéki horvát és magyar falvakban végrehajtott gyilkosságok körülményeit. A jugoszláv néphadsereg azonban még mindig nem adott engedélyt a vizsgálatokra. ügyeit fegyveres hatalmi pozícióból intéző Szovjetunió volt. Oroszországban, melynek népe, úgy látszik, még mindig hajlamos a misztikumra, csak mint „Mihail, a megjelölt” marad emlékezetes, másutt életművét talán úgy méltatja majd a történelem, mint. kiváló orvosi teljesítményt. Hisz ő volt az, aki lerövidítette és a környezet számára elviselhetővé tette egy beteg világbirodalom agóniáját.- Jókai Géza Japán várhatóan a pénteki kormányülésen ismeri el az Oroszországi Föderációt a Szovjetunió utódjának, a többi köztársaságot a szigetország csak később ismeri el — közölte Mija- zava Kiicsi japán kormányfő csütörtökön. A japán vezető csütörtökön már másodszor adott értékelést az újságíróknak a háború utáni évek „egyik legnagyobb politikusáról”, Mihail Gorbacsovról, akit egy sorba állított John F. Kennedyvel, Charles de Gaulle-lal és Mao Ce-tung- gal. Megjegyezte, hogy a lemondott szovjet vezető nemcsak országának történelmét, de a világ menetét Romániában nem kis csalódással fogadták a hírt, hogy Mircea Snegur, a Moldovai Köztársaság elnöke is aláírta Alma-Atá- ban a szerződést a Független Államok Közösségének megalakításáról. A „Besszarábiáért és Bukovináért Társaság” közleménye szerint semmisnek kell tekinteni a kisinyovi vezetés mindenféle csatlakozási elkötelezettségét, hiszen román területekről van szó, s így az ilyen kérdésekben egyedül Románia illetékes. A társaság szerint a Moldovai Köztársaságban a Romániával való egyesülést ellenző erők diktatórikus rezsim bevezetésére készülődnek. Több román lap is beszámolt a Romániával való haladéktalan egyesülés követelésével fellépő Moldovai Népfront kisinyovi tüntetéséről, amelyen a szónokok árulónak minősítették a december 8-án egyetlen jelöltként a szavazatok 98 Kuba a volt szovjet tagköztársaságoktól, illetve Irántól kíván nagyobb mennyiségű kőolajat vásáLengyel—orosi megállapodás Varsóban aláírták az 1992-es lengyel—orosz kereskedelmi - jegyzőkönyvet. Ennek legfontosabb elemei biztosítják a két fél szamára stratégiai fontosságú cikkek kölcsönös szállítását, és új mechanizmusokat alkalmaznak az elszámolásban. A megállapodás értelmében 5 millió tonna nyersolaj és 8 milliárd köbméter földgáz fejében a lengyelek 400 millió dollár- értékben szállítanak Oroszországnak szenet, kokszot, ként és gyógyszereket, valamint 500 millió dollár értékben élelmiszereket. A forgalom értéke eléri az 1,4 milliárd dőli árt. is befolyásolta, amit a berlini fal ledöntése szimbolizál a legjobban. Mijazava Kiicsi már az új nemzetközösségi vezetőkhöz intézte szavait, amikor megjegyezte, hogy Gorbacsov volt az első, aki elismerte, hogy létezik területi vita Japán és a Szovjetunió között. A japán kormányfő reményének adott hangot, hogy bo- risz Jelcin orosz államfő lezárja a szigetvitát, amire Mijazava szerint az ad reményt, hogy Jelcin korábban már hangsúlyozta: a nemzetközi törvények és az igazságosság alapján szeretné orvosolni Japánnal a területi vitát. százalékával elnökké választott Mircea Snegurt. A lapok közük a Moldovai Népfront felhívását is, amely szerint a köztársaság élén újra berendezkedő neobolsevizmus, vagyis Mircea Snegur a függetlenséget augusztus 27-én kikiáltó Moidovát egyetlen aláírással ismét ugyanannak a birodalomnak a foglyává tette, amely impé- rium most csupán maszkot cserél. A felhívás általános sztrájkra szólít fel. Az Ion Iliescu államfőhöz közel állónak mondott Dimineata című napilap, bár az azonnali egyesülés híveivel rokonszenvez, emlékezhet a „kemény geopolitikai valóságra” is. A lap szerint csak a jövő mondhatja majd meg, hogy az al- ma-atai szerződés aláírása Snegur elnök részéről taktikai lépés volt-e, vagy pedig a minden román számára oly drága álom megvalósításának határidő nélküli elhalasztása. rolni jövőre, elsősorban nyers cukorért cserébe. A Prensa Latina kubai hírügynökség jelentése szerint a karibi szigetország máris kereskedelmi magállapodásokat kötött Ukrajnával és Kazahsztánnal; ezde az egyezmények tartalmazzák a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény kölcsönös alkalmazását is. Kuba cukrot, gyümölcsöt és gyógyszereket exportál olajért és kőolajszármazékokért; a forgalom a korábbi szovjet—kubai gyakorlattól eltérően világpiaci árakon folvi'k majd. Havanna külön harter- megállapodást kötött Oroszországgal is: ennek értelmében a legnagyobb szovjet utódállam jövőbe 4 5 millió tonna ola’at szállít Kubának 2,5 millió Ionná nyers cukor ellenében. II. János Pál pápa hagyományos karácsonyi „urbi et orbi” üzenetében a jugoszláviai polgárháború befejezéséért, valamint a népek közötti harmónia megteremtésére intézett felhívást a Szent Péter téren összesereglett nyolcvan- ezernyi zarándokhoz, valamint a világ négy kontinensének ötven országában a televíziók előtt szavait figyelő mintegy egy milliárd nézőhöz. Elég a gyűlöletből, az elnyomásból — hangzott a szenlatya beszéde a napsütötte. de szeles téren. — Legyen vége a jugoszláviai háborúnak, legyen vége a háborúnak a szeretett Horvátország földjén és szomszédságában. ahol szenvedélyek és erőszak dacolnak az értelemmel, a józan észszel, mondotta a pápa. Beszéde után a katolikus egyház feje 54 nyelven, köz(Folytatás az 1. oldalról) tolva haladás, amit a magyar kormány képvisel, vált be a legjobban — utalt a kabinetet minősítő külföldi vélekedésekre. A kormányfő kifejtette azt is, hogy a térség országai egymásrautaltak, egyik sem haladhat előre, a másik rovására. A célunk az, hogy ennek formailag is megteremtsük a biztosítékait, amelyre példa kezdeményező szerepünk a visegrádi hármas létrehozásában, illetve a Pentagona- le, majd Hexagonale kialakításában. Antall József az európaiság sokat hangoztatott szólamával összefüggésben annak a véleményének adott hangot, hogy számára ez a fogalom mindenekelőtt az együvétartozást jelenti. Ezen belül is e szűk területen élő sokféle nemzet értékeinek megbecsülését, elismerését tartja a legfontosabbnak, amelybe természetesen beletartozik az is, hogy büszkén vállaljuk 1100 éves történelmünket. A kormányfő szólt arról is, hogy Nyugaton összehasonlíthatatlanul kedvezőbben ítélik meg hazánk gazdasági helyzetét, mint idehaza. Tény viszont, hogy a lakosság jelentős csoportjainak romlott, vagy stagnál az életszínvonala. Az átalakulást esetleg kísérő szociális robbanás — ezt több nyugati elemző prognosztizálja — csak úgy kerülhető el, ha az emberek bíznak a kormányban, bíznak abban, hogy a megkezdett „beavatkozást” képes befejezni. Nincs más esély — szögezte le—, mint ezt a keserves kúrát betartani. „A Legfőbb Ügyészség a pártok gazdálkodási törvényességének 1991. évi ellenőrzési tapasztalatairól készített számvevőszéki vizsgálat alapján megállapította, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt gazdálkodása nem felel meg az 1989. évi XXXIII. törvény 9. paragrafusa (1.) bekezdésében foglaltaknak. A párt gazdálkodásának egésze a számviteli és bizonylati fegyelem hiányát mutiik magyarul üdvözölte karácsonyt ünneplőket. A pápa szólt az új vilá rendhez igazodó eurór kontinénsen jelentkező go dók sokaságáról, utal volt kommunista országé ból érkező emberekkel, m nekültekkel szemben me mutatkozó intoleranciára, — Európában, miután 1 omlottak a megosztottsí a félreértések falai, nőve szik az egymás jobb me ismerésére irányuló a-U rás, a kölcsönös megérté re és együttműködésre. K lönböző nemzetek együttélés új formáit kér sik, salát történelmükk való megbékélésre és ku túrájuk harmonizálása törekednek — fejtette a pápa. A harmadik éve red küszöbén a világ mii den népének és fajának v lágosságra van szüksége ■ mondotta. Antall József a hazai pc litika egyik aktuális kérd« séről beszélve szólt a kot mánykoalícióról is. Mindé kétséget kizáróan leszögez te, hogy a súlyos belső ne kézségek ellenére a koalíci fennmarad. Emlékeztetőt arra, hogy három olya párt fogott össze, amelyne ugyanolyan a világszemlé lete, és azonos értékek alap ján politizál. A három pár tot olyan szoros köteléké] fűzik össze, hogy sem sze mélyi, sem más átmenet konfliktusok nem zavarhat ják meg az együttműkö dést. Bár — tette hozzá - a jelenlegi helyzetben : Független Kisgazdapárt tör ténelmi profilját erősebb nek szeretné látni. Személj szerint is a jelenlegi koalí ció híve és összetartója é: már korábban, az 1989-ber folytatott tárgyalások sorár is ellene volt az ezzel ellentétes koncepcióknak. A nemzeti, kereszténydemokrata irányultságú ceriíruir létrejöttét szorgalmazta. A kormányfő beszélgető- partnerei a személyes vonatkozású kérdéseket sem kerülték meg, így szó eseti a miniszterelnökről a sajtóban kialakult képről is. A médiumok többségében leírtakkal, elhangzottakkal ellentétben Antall József elmondta, hogy fogékony a szociális problémák iránt, és utalt arra: az egyes ember szenvedéseit még a köz érdekeinek rovására is figyelembe kell venni. Kiderült az is, hogy a túlzottan személyes jellegű kérdésekre nem szívesen válaszol, s mivel nem olyan távolia-k a személyes céljai, nem törekszik arra, hogy feltétlenül kedvező kép alakuljon ki róla. tatja, ezért a Legfőbb U-gyészség felhívására a Fővárosi Főügyészség az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 14. paragrafusa (2.) bekezdése alapján keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz. A keresetben az ügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Bíróság rendeljen el felügyelő biztost a Magyarországi Szociáldemokrata Párt gazdálkodásának ellenőrzésére.” (MTI) KifiSfölda eseményeit egy mondatfeiin Németország, Szakítva pár nappal korábban közzétett, bizonyos óvatosságot tükröző menetrendjével, csütörtökön nemcsak Oroszországot ismerte el, de Ukrajna elismerését is bejelentette. A Észak-Kqrea a hírek szerint beleegyezett abba, hogy közös szervezetet hozzanak létre a két Korea atomlétesítményeinek egyidejű ellenőrzésére. A Jevgenyij Primakovot nevezték ki csütörtökön az oroszországi hírszerző szolgálat vezetőjévé, a Borisz Jelcinnel csütörtökön történt találkozója után. A A hatóságok által korábban beismertnél lényegesen többen vesztették életüket a múlt hónapban Kelet-Timorban, amikor az indonéz hadsereg belelőtt a terület függetlenségét követelők csoportjába. Horvát harci sikerek Óvóhelyen kar Tokiói remények A szigetvita vége Románia csalódott Mircea Snegurban Kubci cukcroflenzíva A MINISZTERELNÖK BIZAKODÓ Bevált a fontolva haladás A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG KÖZLEMÉNYE