Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24 / 301. szám

V ár ótermek ben didergő Jézuskák gyek, szakadékok között játszódik Sütő András tör­ténete — az Advent a Har­gitán —, amely a várako­zás, a vezeklés, a megvál­tás drámája is. A Nemzeti Színházban az adventi hetekben több alkalommal is játszották a művet, és éppen a szent­este előtti napon — de­cember 23-án, hétfőn — volt a kétszázadig jubileumi előadás. Sütő András drá­máját Sik Ferenc állította színpadra évekkel ezelőtt. Árvái Réka és Iíisréka kü­lönleges, kettős szerepét az idei előadásokon, a szín­házhoz most szerződött Bártól Zsuzsa játssza, akit az ünnepi készülődés köz­ben kerestünk fel. — Mit jelent liartal Zsu­zsa színésznő számára a ka rácsony? — Talán ugyanazt, mint minden más embernek . . . Ahogy most hirtelen kér­dezi, és kicsit meglepődve- meghatódva a karácsonyra gondolok, ilyen szavak jut­nak eszembe: melegség, otthon, a fenyőillat a cso­davárás. — Milyen ember ez az Árvái Réka: hisz a csodák­ban, vagy van benne egy kis racionalizmus is? — Ügy hiszem, mindket­tő van benne ... Nem csak egy romantikus kislány, hiszen húsz évvel később mondja, hogy az álmokból nem lehet megélni. Azt is elmondja, hogy ők szegé­nyek voltak, nem királyfi és királylány és azt is be­ismeri, hogy csak a gyar­lóságuk volt nagyobb a szegénységüknél. Egy vég­telenül tiszta teremtés: megpróbált a józan eszére és az édesanyjára hallgat­ni, ugyanakkor megpróbált a szerelméhez is hű ma­radni. — Bartal Zsuzsa hol töl­tötte a gyermekkori kará­csonyokat? mint disznóköröm a bable­vesben . .. Amint illenék ismernem az angyalbegyet, az angyalbögyörkét, az an- gyalbillét, amik köznapi neve burgonyás metélt — nudli—.tudnom kellene, az angyalguba nem más, mint a karácsony éjszakájára az asztalon hagyott mákos gu­ba, lakjon jól az égi láto­gató... És az angyalöv? Ez a különleges díszítő minta az esküvői tortán. Akár angyalfiaként, azaz karácsonyi ajándékként is kaphatom ezt a sok tudo­mányt Margit nénitől, akit ifjú és idős egyaránt így nevez, csak éppen furcsa, hogy ez a „néni” negyven­egy esztendős múlt csupán, s civilben prózai a fogla­latossága, könyvelő. Büsz­ke a tudományára? Talán, de nem beszél róla. Meny­nyi étek futott át a keze alatt, tyúkok, birkák, csi­bék, bontott sertések, mar­hák milyen serege? Látott víg lakodalmakat, s olyat is, ahol nem lehetett ta­karni a fillért kuporgató szegénységet... Vagyon: vígság? Szegénység: szo­morúság? Ingatja a fejét. Nem ért ő az ilyesmihez. Emlékcseppek. A vőlegény, aki az esküvői forgatagban súgta a fülébe, „most lak­tam jól először életemben”. Egy másik lagzi. Ahol a kutyák húst zabáltak, anv- nyi volt a felesleg. Kö­zépút? „Szakács” Margit vonja a vállát, nem a ma­ga fajtájának a dolga az igazságtevés. Mond azon­ban valamit, ami súlyos, mint az aranyrög. Déd­anyjától hallotta, nagy­anyja szájából megismé­— Komáromi vagyok, és nálunk igazi nagy csoda­várás volt a karácsony. Emlékszem, karácsony előtt előtt mindig csak egy szobánk maradt, mert ugve a másikat lezárták, hogy jön a Jézuska, ott készíti már az ajándékokat, díszí­tik az angyalkák a kará­csonyfát. Nos, egy alka­lommal, amikor már na­gyobbacska voltam, nagy élményem volt: be akar­tam menni a másik szobá­ba, de zárva volt az ajtó. Én pedig leskelődni kezd­tem, mert szerettem volna meglátni az angyalokat. És ahogy leguggoltam, meg felálltam a kulcslyuktól a kapkodó mozdulat követ­keztében valami furcsa ár­nyékot az angvalkának vél­tem. Azt hittem, hogy va­lamelyik angyalka ugyan­olyan kis kíváncsi, mint én, csak ő kifelé tekint és engem kukucskál. Lelken­dezve rohantam anyukám­hoz: „Az egvik angyalka énrám nézett bentről, mi­közben én próbáltam meg­lesni!” Egymás után több­ször is nekidőltem az aj­tónak, hogy nyílik-e már, lehet-e már megnézni az a jándékot. Mennyezetig érő karácsonyfánk volt. és csak lestem az angyalhajat. De már nyiladozott az értel­nem, mert megtapogat­tam ám ... S bizony mon­dogattam magamban: hát nem lehet, hogv ez a ke- ménv Szálú, fényes vala­mi az angvalka haja le- gven, hiszen az olyan gyö­nyörű tud lenni ... — ön az idei évadtól tagja a Nemzeti Színház­nak és rögtön egy csodá­latosan szép szerepet ka­pott. Meglepetésként érié a jelkérés? — Inkább örömmel töl­tött el. Amikor a darabnak az első bemutatója volt itt Pesten, szóba került, hogy Seprőd i Kis Attila Kecs­keméten megrendezné. Ak­kortájt találkoztam Ab­telve: se ördöge, ne angya­la nincsen a szegénynek, így lenne? Se ellensége, el- veszejtője, se őrzője, segítő­je? Számítson magára, mert ki másra hagyatkoz­hatna? S ha végső a szük­ség, szegény áll a szegé­nyebb mellé? Angyalok út­ján, a Tejúton mekkora porszem a Föld? S rajta egy ember? Rotyog az an­gyalbakancs a fazékban. Barnáné csipetkét gyúr. Sorolja: „Drágább lett. ..” Mekkora füzet kellene ah­hoz, hogy beleférjen a lis­ta? És sok éve már ez megy. Amikor átvette édes­anyja tisztét, 130-150 fo­rintból kitelt egy személy­re a legszerényebb me­nyegzői vacsora. Most öt­száznál kevesebből nem lehet kihozni. Angyalok hintójából, a Göncölsze- kérből mennyit lehet eb­ből látni? Sok-sok ezer tonna csil­lagpor hull a Földre. Mit fed be bolygónkon ez a világűri anyag? Mit feled­tet és mire emlékestet? Szent István király XI. századbeli szarkofágján domborműként ott a lélek­vivő angyal. Eurázsia min­den kultúrája megterem­tette vagy éppen átvette másoktól a maga angyal­alakját. De ahol angyal van, ott ördögnek is kell lennie! Kell? És minden kornak más és más az ör­döge? „Én még az anyám­nak sem köllöttem!” Mély­ről jönnek a szavak, nem lélekmélyről, hanem sebek aljáról. Nagyanyja viskó­jában húzza meg magát. lonczy Lászlóval, a Nem­zeti Színház mostani igaz­gatójával és Seprődi Kiss Attilával, és mindketten azt mondták, hogy játsz- szam el ezt a szerepet Kecskeméten. De aztán az csak terv maradt. Most pe­dig, hogy felkértek, mond­ta is Ablonczy László: „Látja, Zsuzsa, milyen a sors; évekkel ezelőtt be­széltünk róla, és most csak utolérte ez a szerep.” Ezért is nagyon örülök ennek a lehetőségnek. — Vannak szerepálmai? — Tudja, nem igazán. Annak idején a veszpré­mi színházból kerültem a Madách Színházba, még Ádám Ottó szerződtetett. Aztán Kerényi Imre lett az igazgató és nem úgy alakult a foglalkoztatásom, ahogy akár Ádám Ottó, akár én elképzeltem. Ezért most már nem álmodozom. Ját­szani szeretek, élni, a szín­házat. — A* idei karácsony tartogat a színésznő számá­ra valamiféle meglepetést, ajándékot? — Ajándék egy nagyon szép Csehov-szerep. Kará­csony előtt mutatja be színházunk a romániai Victor loan Frunza ren­dezésében Csehov: Cseresz- nyéskert című színművét, melyben Dunyasát játszom. Látja, milyen érdekes, most, hogy kérdezget, megint csak feltör bennem az emlék: egyszer a Ma­dách Színházban majdnem be kellett ugranom ugyan­ebbe a szerepbe. És most a szerep ismét megtalált. Hát nem csodálatos? — Hol tölti a kará­csonyt? — Karácsonykor nem játszom, így megyek haza a szüléimhez és együtt fo­gunk örülni, mint régen. Remélem, szép karácso­nyunk lesz. Harminckét éves. ötvennél többnek látszik. Az alko­hol? A börtön? Az élet? Élet-e? A harminckét év­ből kilenc esztendőt töltött börtönben. „Majd felakasz­tanak egyszer.” Pislog rám, sikerült-e meghökkentenie. Körmére ég a cigaretta, a földpadlón tapossa el. Nagyanyja? „Gallyért van az erdőn.” Bólogat, „ö szeret. Az egyetlen, aki szeret.” Kérdeném, talán maga is hibás abban, hogy ... felkapja a fejét, ellenségesen néz rám, to­rokból mondja, „magát ugye a rendőr küldte rám?!” Ki más, gondolom, de nem mondom. Hallga­tok. A főtörzs azt mondta, „az a szerencsétlen falu­rossza”. ö lenne itt a kecs­kelábú, kalánfülű angyal? A keskeny vállakra köny- nyű a sátán köpönyegét ráteríteni. Vajon a terítge- tők között mennyien van­nak azok, akiknek angyal a szava, de ördög a szíve?! Csak a törvény oszt két­felé, jókra és rosszakra? Vagy még a törvényt meg­előzően megtörténik az osztás, te jobbra, te balra? Mitől függ? S főként, ki(k)től?l „Hiszi, dolgoz­nék én?! Tudja, vo’t olyan, aki szemembe mondta, rongyember ide nem köll.” Trógerol. Bármit. Amikor akad megbízó. Kézben a fizetség. Mára holnap. Holnapután? Az van csak messze! Hiszen meglehet, a holnapot sem kínálja senki neki. „Vo’t barátom. Igazi haver. De hát..." Csend. Visszakérdezem: de hát?! „Fölakasztották. Megcsalta a felesége. Ö E gykedvű konoksággal nézzük a villanykörték minden lassításnál felerősödő izzását, és ha szabadjára engednénk vi­dám fantáziánkat, akkor akár kéknek, pirosnak, vagy zöldnek is képzelhet­nénk a decemberi hideg­ben tovazötyögő másodosz­tályú vasúti kocsi apró égőit. Karácsony van, késik azonban a szenteste ünne­pi hangulata, a Jézuskák biztosan kinn dideregnek az üres várótermekben, a zúzmarás fákon és a bics­kei menekülttábor kapujá­ban. Az ingázó férfiak és nők a csomagtartóba dobták egy egész esztendő hajnali ébredéseinek zsibbasztó fá­radtságát, szeretnék, ha ezen az estén pontosan ér­kezne a vonat és türelmet­lenül várják az otthon melegét. Feltűnően keve­sen utaznak a vonaton. Aki tehette, az rég talált ezer- egy apró kifogást és ürü­gyet és elutazott egy ko­rábbi vonattal. Az idős férfi második sörét issza. Csendben meg­húzta magát a sarokban, pedig most elfoglalhatna akár négy ülőhelyet is, de a megszokás nagy úr, tud­ja ő jól, hogy másnak is kell a hely. Nézi az abla­kon képződött furcsa jég­virágokat, aztán vonala­kat kezd karcolni a homá­lyos jégfelületre. Az útitár­sak felfigyelnek a kaparás neszezésére és csodálkozva nézik, hogyan születik meg a világ legkönnyebben le­rajzolható fája, a fenyőfa, Ezen a fán azonban nin­csenek színes gyertyák, meg megölte.” Látom, pik­kelyesen száraz a bőr a keze fején, ahogy a szeme sarkából kitörli a köny- nyet. „Miattam vo’t. Asz- tán most se asszony, se barát...” Tavaly a megyében 13 035 embert temettek el, 5952 emberpár mondta ki az igent házasságukra, 11501 gyermek született, jogerősen elítéltek 3703 személyt a bíróságok ... zajlott, így is zajlott az élet. Mint tíz, mint száz esztendeje, s ahogyan majd tíz év, száz év múltán is zajlani fog. Nemzedékek véget nem érő folyama: ez a történelem. Ez is. S mi még? Felül és alul lévők sorstengere, ahol édesvíz és sós víz keveredik szünte­len? Angyal szavunk első írott hazai emléke, a Ha­lotti beszéd nyolcszáz esz­tendős már. Már? Még csak? Ámde ördög szavunk forrása sem más, csokis a Halotti beszéd. Együtt már ott is a kettő! Akkor tehát? Melyik melyiktől különíthető, különítendő el úgy, hogy megmaradjon önmaga, de a másik el­vesszen? Ki próbálkozhat­na ilyen, istenek se bírta teendőkkel? S nem bírták, vagy csak nem akarták? Horatius. „Caesaribus cen- sum, solvite vota Deo”. Császáré az adód. Istene­dé az imád. És tovább? Ki felel arra, kié az éle­ted?! A sors: sorsod? Ki osztotta ki? Mészáros Oltó hiányoznak a csillagszórók, az ajándékok és hiányzik az áhítat. Az emberi kéz melegétől lassan olvadni kezd az ab­lakra fagyott jég, a felis- merhetetlenségig egybeol­vadnak a jégbe karcolt fe­nyőágak, újból szegényeb­bek lettünk egy illúzióval. Biatorbágy és Hercegha­lom között jelentkezik a kalauz is. A megszokás erejével nyúl mindenki a műanyag borítású bérle­tekért, de ma nagylelkű a főnök, nem ellenőriz sen­kit — máskülönben is is­mer mindenkit — és naiv karácsonyi hangulatomban már abban reménykedem, hogy tüstént ránk parancsol kemény hangon, hogy min­denki költözzön át az első osztályú vasúti kocsiba. A Magyar Államvasutak zö- työgésben megőszült alkal­mazottja azonban hallgat és csak nagyon halkan mormogja: — Kellemes karácsonyt kívánok mindenkinek. Kihalt és üres az állomás peronja. Nincsenek új fel­szállók. Négyen maradtunk a kupéban. Az indulást je­lentő hosszú sípszó (duda­szó?) után, gyorsan kapar­ni kezdjük a befagyott ab­lakokat, mert a közeli há­zakból ránk köszöntének az első feldíszített csillogó­villogó karácsonyfák. Me­leg lehet a függönyök mö­gött, biztosan jó illatok jel­zik a közelgő nagy lako­mát, és az is biztos, hogy a ház apraja-nagyja tudja már. hogy mit rejteget a fa alá helyezett csicsás cso­mag. V Felgyorsul a szerelvény, eltűnnek a fények és har­madik sörével bajlódik idős útitársam. A fiatal nő bele-belenéz táskájába, megnyugodva látja, nem hiányzik semmi, aztán gyors mozdulatokkal öltöz­ni kezd. Öt már nagyon várják otthon. Biccent fe­lénk. félszegen mosolyog, mondaná 6 szívesen han­gosan is, hogy boldog ka­rácsonyi ünnepeket kívá­nok, de annyira elszoktunk már a nagy szeretettől és a köszönéstől, hogy jobb­nak látja, ha szótlanul tá­vozik. Mellettem idősebb asz- szony keresi tétován a ki tudja, hányadik cigarettá­ját. Ha húsz évvel fiata­labb lenne, akkor azt mon­danám, hogy egymásnak teremtett minket az isten, mert immár hónapok ÚU együtt fekszünk és együtt kelünk ... Persze, hogy hülyéskedek, ez így nem Igaz. Az viszont tény, hogy becsukott szemmel is meg­mondom, mi van a táská­jában. Van papír zsebkendő, cigaretta, egy vaskos kulcs­csomó és egy szerelmes történeteket közlő folyó­irat. Ezzel szemben nem szokott fényképeket muto­gatni, nem sóhajtozik és legmélyebb álmából is fel­riad reggelente Budaörs előtt. Később belenyúl kézi­táskájába, keresgél hosz- szan, nehezen dönti el, ml légyen a sorsa a három szem cukorkának. Tessék, vegye már el, mondja • szeme, de nem meri han­gos szóval kimondani. Ké­sőbb beszélgetünk, öt perc alatt, annyit tudunk meg egymásról, mint amennyit nem tudtunk meg, amióta látásból ismerjük egymást Hiába, ilyen az élet. Sörivó ismerősöm alszik. Alomba ringatta a fáradt­ság, ő már ünnepel, mert elfogyott az itala, elfogyott annak a reménye, hogy va­laha is időre fog megér­kezni szerettei közé, szá­mára a karácsonyeste csak egy este a számtalan közüL A Vértes mészkövei fe­héren csillognak a kezdődő éjszakában. A megkopasz- 1 ott erdőmaradványok csak emlékeztetnek a sudár fenyvesekre, hiányzik a szánkók siklása, nincsenek betlehemesek, a jászol ia csak emlékezetemben szé­píti a gyermekkort. Vona­tunk sebesen robog a ka­rácsonyi éjszakában. Csat­tog, zakatol, nincs roman­tika, nincs boldog kurjon- gatás ... Két perc múlva én is megérkezem. Az ál­lomáson biztosan nem vár­nak rám, de tudom, hogy otthon minden ajtónyitás­kor ugranak sebesen. És ez megnyugtat. Mielőtt le- szállnék a vonatról, vál­lon veregetem sörivó bará­tomat: — öreg, boldog kará­csonyt kívánok ... Aztán Tatán ne felejtsen leszáll- ni a vonatról. — A viszontlátásra — válaszolja. Ünnep múltán találkozunk — teszi még hozzá álmosan és máris szundít tovább. EMLÉKEK NYOMÁBAN iM—iaiww ibmiw—mnj tmimmn •trmmcaasmmm Advent a Hargitán Hatalmas, hófödte he­Deák Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents