Pest Megyei Hírlap, 1991. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-20 / 298. szám

T II E K Fotótermékekből nyílt tegnap kiállítás a főváros­ban a Krisztina tér 1. szám alatt. Okos masinák, pardon, gépek mutogatják magukat szombatig. Méghozzá olyanok, amelyek a totócikkek piacán nemcsak ebben a pillanatban, hanem jövőre egész évben slágernek számítanak. Persze a jó „bornak nem kell cégér”, a kiállított okos masináknak sincs szükségük reklámra — ráadásul ez nem is a rek­lám helye! —, ám mégis érdemes ezt a kiállítást közelebbről szemügyre venni (Erdősi Ágnes felvétele) FERDINAND BUISSON SZÁZÖTVEN ÉVE s^ftlctett Ferdinand Bula- son (1841—1932) Nobel-béke- ; díjas filozófus, közéleti sze­mélyiség. Az egyház! befolyásnak a világi intézményekben való csökkentéséért harcolt, ezen véleménye miatt szembekerült III. Napóleon rendszerével, ezért a sváj­ci Neuchátelben volt egye­temi tanár. Napóleon buká­sa után visszatért hazájá­ba, és folytatta harcát esz­méiért. 1371-ben kinevez­ték a párizsi népiskolai rendszer' irányítójává, de ateizmusa miatt csakhamar le kellett mondania állásá­ról. Szakértelmét azonban nem tudta nélkülözni a kor­mányzat, ezért 1878-tól már egész Franciaország népis­kolai rendszerének irányí­tója volt. 1893-ban ugyan kinevezték a Sorbonne pe­dagógia professzorává, de 1902-től szinte kizárólag a politikának szentelte éle­tét. Képviselőként is tevé­kenykedett, s különböző beosztásokban dolgozott a közoktatásügyi miniszté­riumban. A francia béke­mozgalom jeles alakja volt, egyik alapítója a Bé­ke és Szabadság Nemzet­közi Ligájának, amelyet 1914-től o is vezetett. Szor­galmazta a német—francia ellentétek elsimítását, fenn­tartásokkal ugyan, de tá­mogatta a Népszövetséget, élesen bírálta viszont a versailles-i békeszerződést. A Nobel-békedíjat 1927- ben kapta — megosztva. Az Interpol közreműködésével megkerüli élt a rablógyilkos Csütörtökön, december 19-én délelőtt az Interpol Magyar Nemzeti Irodájá­nak munkatársai Hegyes­halomnál átvették az oszt­rák bűnügyi rendőrségtől Trache Constantint, aki alaposan gyanúsítható az­zal, hogy tíz hónappal ez­előtt bestiális módon meg­gyilkolt egy érdi férfit. Mint arról annak idején lapunkban tudósítottunk, ez év február 17-én érdi laká­sán holtan találták a 38 esztendős Rácz Dezsőt. Egy­értelmű volt, hogy a sze­rencsétlen ember gyilkos­ság áldozata lett; hanyatt - fekvő helyzetben volt a hulla, s az orrlyukait pa­pírból összegyúrt dugóval, a száját egy pléd sarkával tömték be. Koponya-, arc- és orrcsontját brutálisan ösz- szetörték — feltehetően va­lamilyen súlyos tárggyal ütlegelték. A lakásból el­tűnt huszonötezer forint készpénz és két videomag­nó. Karácsonyi kacallombola M3« 1991. december Ilin • péntek. Tco- fil napja. A nap kél 7.28 — nyug­szik 15.55 órakor. A hold kél 14.49 — nyug­szik 6.26 órakor. i V.\ ii írViÍMÍHmM'si Északnyugat felől beborul az ég, és újabb havazás kezdődik. Északnyugaton néh.a felszakadozik a felhő­zet, másutt borongós, csapa­dékos idő várható, hó, ha­vas eső, eső egyaránt lehet. A délnyugati szél meg­élénkül, időnként megerősö­dik, majd a Dunántúlon északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken —2 és 3 fok között várható. ♦ Ismét filmszemle. Egy­éves kihagyás után jövőre ismét lesz Magyar Film­szemle, amelyet immár 23. alkalommal rendeznek meg, ezúttal február 7—12. között. Az eseményt a Ma­gyar Mozgókép Alapítvány nemzeti kuratóriuma is tá­mogatja. Fotók mustárom virsli mellé Karácsonyi színes műsort ad a Dunakanyar Fotóklub december 21-én, szombaton 16 óra 30 perces kezdettel a MTESZ Technika Házában, Vácott. A Múzsa Művészet­ig Grazi ajándék. Öt ton­na déligyümölcsöt ajándé­kozott a Vas Megyei Moz-. gássérültek Egyesületének két, Vas megyéhez kötődő grazi üzletember, Stefan Gáspár és Fritz Gasler. A sebesség áldozatai: Biatorbágy külterületén szerdán a déli órákban Gál Ferenc 48 éves gépkocsive­zető a tehergépkocsijával az adott útviszonyoknál meg­engedhetőnél nagyobb se­bességgel közlekedett, áttért az úttest menetirány sze­rinti bal oldalára, és össze­ütközött o vele szemben szabályosan közlekedő sze­mélygépkocsival, amelynek vezetője, Somorjai Antalné 59 éves nyugdíjas és utasa, Somorjai Antal 71 éves nyugdíjas a helyszínen éle­tét vesztette. A tehergépko­csi vezetőjének jogosítvá­nyát a rendőrség elvette. Elvette a pénzt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitány­ság eljárást indított N. Já- nosné 47 éves pénztáros el­len, aki folyamatosan 1990. augusztus 1. és 1991. július 1. között munkahelyén, a Váci^ Ügyvédi Munkaközös­ség Önsegélyező Alapítvá­nyából összesen 1 millió 650 ezer forintot vett fel és for­dított saját céljaira. és Tudománypártoló Egye­sülettel közösen szervezett karácsonyesten magyar és francia diaporáma-bemu- tatók lesznek. A látványos­ságokban bővelkedő műsor­ban egyebek közt a váci fo­tóklub elnöke, Kocsis Ist­ván és Robotka János, va­lamint Solange Daubinet diaporáma-összeállítását láthatják. A színes képek után mus­táros virslivel, zsömlével és teával tarkított uzsonna következik. Akit pedig a gyomor örömeinél jobban érdekelnek a limlomok, a mókás ócskaságok -és válo­gatott vacakságok, azok az uzsonna után „kacattombo- lá”-n vehetnek részt. Akik emelkedettebb .élményekre vágynak, azok pedig az es­tet záró képtombolán ka­parinthatják meg jelen lé­vő fotós társaik képeit, már ha szerencséjük van. KOSSUTH RÁDIÓ «.30: Reggeli krónika. — 8.05: Hangszemle. — 8.20: Tér-idö. — 3.50: Külpolitikai figyelő. — 9.C0: Hírek. Időjárás. — ».0$: Napközben. — 11.CO: Hí­rek. Időjárás. Útközben. — 11.95: Tipp. — ll.io: Nemzeti­ségeink népzenéje. — 11.32: úgy fenyőfa ialladája. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.15: Külpolitikai fi­gyelő. — 13.00: URH-n: Úti- társ. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 13.15: Hitélet. — 11.90: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. — 14.95: Erről beszéltünk. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 11.49: Népzenetár. — 15.05: Magyar írás. — 15.50: Beszélni nehéz — 16.00: Délutáni kró­nika. — 1G.15: Hangoló. — 17.00: Hírek, Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jö­vők .. . — 18.00: Esti krónika. — 18.30: URH-n: Ütitárs. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: A zenéről. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.40: A Méta együt­tes felvételeiből. — 19.50: Gong, — 20.00: Hírek. Időjárás. Út­közben. — 20.05: Ungvár mesz- sze van? — 20.33: Barangolás régi hanglemezek között. — 21.05: Kilátó. — 21.50: Beszél­ni nehéz (ism.). — 22.00: Ké­ső esti krónika. — 22.30: Dzsesszarchívuin. — 23.CO: URH-n: A BBC magyar mű­sora. — 23.05: Vegyes egyedül. — 23.45: URH-n Jackye Cas- tan pánsípon játszik. — 24.00: Hirek. Időjárás. (■A' 51AII t Ó“E STYM 1? S II Á B 0 L 1 Időjárás. — 8.05: Rivaldafény­ben. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.03: December. — 9.30: A Műszínkörtől a Jókai Szín- körit?. — 10.00: Kertbarátok műsora. — 10.05: Idősebbek hullámhosszán. — 10.50: Hál- szálgyökerek. — H.oo: Hírek. Időjárás. — 11.03: Szórakozta­tó zenei kaleidoszkóp. — 12.09: Nóták. — 13.00: Hírek. Időjá­rás. — 10,03: Pophuliám. —• 11.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00; Péntektől, pén­tekig. — 19.00: Hírek. Időjá­rás. — 19.03: Kölyökrádió. — 19.30: Mozimagazin. — 20.15: Filmpremier. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.03: A Stúdió 11 játszik. — 21.30: Cigányfél­óra'. — 22.00: Böbe majom szerelme. — 23.00: Hírek. Idő­járás. — 23.03: Sporthíradó. 23.10: Póttarisznya. TV 1 — 19.25: Esti mese. — 19.20: Közlemények — előzetesek. — 19.30: Híradó. — 20.00: Műsor­ismertetés. — 20.05: Telesport. — 20.10: Közlemények —■ elő­zetesek. — 20.20: Dallas. — 21.15: Panoráma. — 22.20: Tíz után ... — 21.50: Gyászmise Mozart halálának kétszázadik évfordulóján. —• 1.10: Késő es­ti híradó. — x.15: Antenne—2 híradó. TV 2 PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor. — 6.03: Reggeli csúcs. — 7.37: Sportreggel. — 8.00: Hirek. 5.45: Jó reggelt, Magyaror­szág. — 5.47: Falutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Sorstársak. — 8.45: Fűben-fában. — 8.55: Dallas. — 9.40: Közérdekű in­formációk. — 9.59: Lottósor­solás. — 9.55: Közérdekű in­formációk. — 10.00: Képújság. — 10.05: Közérdekű informá­ciók. — 10.10: A fafaragó. — 10.20: Az orgonamuzsika ked­velőinek. — H.59: Napi mű­sorajánlat. — 15.00: Cigány­magazin. — Nem csak cigá­nyoknak. — 15.25: Képújság. — 15.30: Walt Disney bemu­tatja. — 17.15: 'Közlemények — előzetesek. — 17.20: „Traffic jam”. — 17.50: Pénzvilág. — 18.0C: Ablak. — 19.30: „Marad­jatok meg szeretelemben . . /• 6.00: Nap-kelte. — 16.15: Hí­rek. Műsorismertetés. — Idő­járás. — 16.25: Mezítláb az ágyban. — 17.30: Kérdezz! Fe­lelek. — 17.45: Gyerekeknek. — 18.15: Telesport. — 18.25: Műoorelőzetes. — 18.40: Esti egyenleg. — 19.05: Szerelem itt, szerelem ott. — 20.10: Út­mutató. — 20.40: A hónap ver­sah — 21.10: Az én mozim. — 2-2.00: Híradó. — 22.25: Nap­zárta előtt. .. — 22.50: A távcsö­ves kukkoló. .tanú. — 15.50: CHIP’S (am. krunisor.) Kiesés. — 16.40: Ri­zikó — játék. — 17.10: Forró nyeremény. — 17.45: Játssz velünk! — 18.00: A vad Rózsa (ism.). — 18.45: Híradó. — 19.29: 214-es repülőszázad (am. sor.) Legyőzhetetlen. — 20.15: 4 Légi farkas (am. sor.) A gyil­kos nyomában. — 21.10: Twin Peaks titka (am. sor.) önbí­ráskodás. — 22.10: Sípszó — focishow. — 23.09: TuUi-Frut- ti. — 23.55: Hírek, időjárás. — 0.10: Amit az iskolás lányok elhallgatnak (NSZK szexfilm). — 1.30: Djangótól üdvözlettel (ism.). — 3.00: Amit az is’ko- lá3lány»k elhallgatnak. — 4.15: Texas codfc (am. western). — 5.50: Rajzfilm. 5AT 1 RTL PLUS 6.00: Halló Európa — jó reg­gelt, Németország! — 8.35: Te- lebutik. — 9.00: Az Angyal visszatér (am. sor.) Visszavá­gó. — 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). — 10.10: Verseny­futás a halállal (sor.) Autó­pálya 2. — 11.00: Telebutik. — 11.25: A vad Rózsa (mexikói sor.). — 12.10: A láthatatlan ember (am. sor.) Csak a sze­mekkel. — 13.05: Egy apával több (am. sor.). —■ 13.30: Ka­lifornia klán (am. sor.). — 14.20: A Springfield-sztori (sor.). — 15 05: Farkasok klán­ja (mexikói sor.) Az utolsó 6.00: Jó reggelt, a SAT 1-gyel! — 8.35: Szomszédc/k (ism.). — 9.05: Közkórház (Km.). — 9.30: Teleüzlet. — 10.10: Hazzard megye lordjai (ism.). — 11.05:' Mike Krüger-show (ism.). — 12.00: Műsorismertetés. — 12.05: Szerencsekerék (ism.). — 12.45: Telebörze. — 13.35: Bingo (ism ). — 14.00: Dino — játék. — 14.25: Közkórház (am. sor.) Érzéssel. — 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.) Hongkongi fér­fi. — 15.35: Teleüzlet. — 15.50: Magas bozót (westernsor.) Ba­rátom, Windt. — 16.45: Com­mon (am. krimisor.) Túszok rémálma. — 17.45: Az Addams család (am. sor.) Tévedés? — 18.20: Bingo — játék. — 18.45: Híradó. — 19.20: Szerencseke­rék. — 20.05: Időjárás. 20.15: Ide az angol kislányokkal (Ír. film) — 22.15: Hírek, sport. — 22.25: Az ómen 1. (am. film). — 0.15: Híre*.;, sport. — 0.20: Folytassa Emmanuel le (ang. erőt. film) 85’. — 1.50: Műsor­ismertetés. A nyomozás rövidesen földerítette, hogy a magá­nyosan élő, férfi homo­szexuális volt, egy idő után a gyanú alkalmi partneré­re; a tizennyolc éves Trache Constantinra terelődött, aki addigra eltűnt az országból. Mint a továbbiakban ki­derült. a fiatalember buda­pesti barátja, O. Sándor segítségével hamis útlevél­lel tudott elszökni. Ám mint bevezetőben szó volt róla, mm véglegesen távozott. A különböző or­szágok rendőri szerveinek együttműködése ma már természetes dolog, s az In­terpol segítségével Bécsben találták meg a gyanúsítot­tat, aki ellen a Pest M< gyei Bíróság adta ki az o fogatóparancsot. Ügy néz ki, más bűncS‘ lelemény is terheli a szán Iáját. A nyomozás eddi< adatai szerint Trache Com ta-ntin egy bűntársával b< tört Cs. Imréné budapesl belvárosi otthonába. Fé holtra verte az asszony akit jelenleg is kórházba ápolnak, majd kifosztotta Lakást. A következő napokban Pest Megyei Rendőr-főkap pitány ságon kihallgatja Trache Constantint, s bűnügy részleteire ezt tó vetően visszatérünk. Gsk J. Piacokon járva KanicMimi áru a pultokon A gondos . háziasszony igazi vizsgája, hogy az ün­nepi asztal ez idén se szen­vedjen semmiben hiányt, hiszen a vendégeket is mél­tó módon kell fogadni. A bevásárlásoknál erre is te­kintettel kell tenni. A kará­csonyi étkezés elmaradha­tatlan kelléke a hagyomá­nyos bejgli, ezért ez alka­lommal a diót és a mákot is be kell szerezni. Mind­ezek gondos mérlegelése után válogatnak a háziasz- szonyok a piacokon. piacon a tojás darabja 8-1 forint. A burgonya 18-19, sárgarépa 32-40, a fejes ká paszta 9-18 forintért vo] kapható. Az ünnepi vacso rához 120-128 forintért vá súrolhattunk gombát, i mákot 114-200, a dióbe!« 416-500 forintért árusítót ták. Almát 27-39, kiírté 40-53 forintért vásárolhat tunk. A váci piac jól felkészül­ten várta a Vásárlókat. Mindenből volt kellő meny- nyiség, választék. A tojás darabját 7-8 forint közötti áron kínálták. A burgonya 15-19, a sárgarépa 16-22. a petrezselyem 18-32 forint volt. A fokhagymát 130- 140 forintért kínálták. A termesztett gomba 150-180 forintba került. A tisztított diót 370-390, a mákot 120- 125 forintért mérték. A Fehérvári úti piaco a tojás darabja 8-9 forin volt. A vöröshagymát 20-3C a fokhagymát 98-160 forin tért árusították. Fólia alat nevelt paprikát darabon ként 6-16 forintért kínál ták. A gombát 140 forintér mérték. A mák kilója 128 160, a diöbél 400-460 forint Az alma 30-44, a körte 40 63 forintba került. A budapesti István téri Valamennyi piacon bősé ges volt a kínálat fenyőíá' ból, de mert drága, ezér sokkal több volt az érdek­lődő, mint a vásárló. K. Z. PA TÓ ŰR Igen, igen,' ő Paitó úr. Pató Pál, a régi ismerős, a soha el nem tűnő, a bármikor jelen lenni kész. Most éppen olyanok emlegetik, ak-Lk aligha ismer­hetik név szerint; habitusát annál inkább. Kül­földiek emlegetik. Szerencsés a község a főváros ^tövében. Hét olyan vállalkozása is van, amelyben külföldi a töke egy részének a birtokosa. A hiva­talos szóhasználat vegyes tulajdonú szervezetek­ként jelöli ezeket a cégeket. Az idén a megyében négyszáznál több ilyen alakult, azaz nagy -iramú a fejlődés. Csak éppen ... a külföldi vállalkozók — akik egy része persze korábban e hazánkban élt magyar, azaz nem ’talj-esen ismeretlen előtte Pató út — reggeltől estig és estétől reggelig tudják so­rolni, mennyi buktatón mentiek át, hányféle kottát ágaskodott előttük! Lassúság, nehézkesség, ez a két kifejezés ismét­lődik a külföldiek mondataiban. Nem, dehogy ész­leltek szándékosságot! Sőt udvarias, készséges em­berekkel volt dolguk, csak éppen kiismerhetetlen, kinek mi a hatás-és jogköre, hol miben döntenek, s mikor ... „Mintha mindig a másikra várnának” mondja az üzletembereik egyike Pató úrra és tár­saira, magam meg elmor-molom, hogy csak azt teszik, amit megszoktak. Évtizedeken át. A lassú­ságot, a kényelmességet ■ szokták meg, a döntések ezerfe’.é osztott, azaz eltűntetett felelősségét. ,A közeg más, a munkamódszer viszont nehezen vál­tozik. Pató úr nemcsak híve, hanem élvezője is a hagyományoknak: íny mindig rengeteg a munká­ja. Az országban most már tízezer felett van a vegyes tulajdonú szór vezetőknek a száma. Mony- n’’:i Pató Púd kell ehhez? Kell ehhez ennyi Pató Pál? S egyáltalán, kell Pató úr?! (M) PEST MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap. — Főszerkesztő: űr. Tallós .Emil. — Főszerkesztő-helyettes: Győri András és Kör Pál. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Sofnogy! Béla u. 6. POSTACÍM: Budapest, Pi. 311, IRÁNYÍTÖSZAM: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó; Hort) Jó­zsef vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138- 2399 és 138-430.0. — Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax: 138-4416. -t~ Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. Telefon: 138-4669, 138- 4707, 138-4456. Telefax : 138-3331, — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Bu­dapest. Felelős vezető:, dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, «a hírlap­kézbesítőknél'és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 — közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jel kószámra. Előfizetési díj egy hónapra 230 Ft. — ISSN keleti; á3S6-S8:73. északi és nyugati; 0866—fisai. Fest Megyei Hírlap (üKiex: 26 m HU)

Next

/
Thumbnails
Contents